| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Napi parancs”

„Uram, Te megvizsgálsz engem, és ismersz engem. Tudod, ha leülök, vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat, és pihenésemet. Gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, Te már pontosan tudod URam. Minden oldalról körülfogtál. Kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás. Igen magas, nem tudom felfogni. Hová menjek Lelked elől? Orcád elől hová fussak? Ha a mennybe szállnék ott vagy. Ha a holtak hazájába feküdnék le, Te ott is ott vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne. Jobbod megragadna engem. Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság, a sötétség nem lenne elég sötét Neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság. Vizsgálj meg Istenem! Ismerd meg szívemet. Próbálj meg és ismerd meg gondolataimat. Nézd meg nem járok-e téves úton? És vezess az örökkévalóság útján.” Ámen.

Márk evangéliuma l6. fejezet 14-20. vers

„Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt.

Ezután így szólt hozzájuk: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.

Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.

Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.”

Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült.

Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.)”

A felolvasott szakaszból kiemelem a 15. verset:

„Ezután így szólt hozzájuk: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.”

Szeretett Testvérek!

Ismerjük Jézus küldő szavát, de ahhoz, hogy elküldje az Ő tanítványait, először ismerjük az Ő hívó szavát. Ismerjük, ahogy hívja magához az embert, hív magához bennünket. Most is jöttünk, mert valamilyen hívást éreztünk. Nem valószínű, hogy harangszóra jöttünk ide, hiszen az csak a nagyon közel lakóknak kiváltság, hogy harangszóra indulhasson el.

De mégis valami miatt jöttünk az Isten hajlékába. Talán nyitva volt előttünk a Biblia, talán kaptunk olyan belső indítást, hogy most jönnünk kell az ÚR házába. Talán együtt jöttünk testvérekkel, vagy családtagokkal. Hívtunk némelyeket e-mailben is, számítógépen is, és erre is sokan jöttek. Igen, Isten hív először magához bennünket. Isten hívta az Ő tanítványait, Isten hívta azokat az embereket mindig magához, akik meghallották az Ő szavát. Mindenkit hív.

Jézus, amikor elkezdte az Ő földi működését, akkor különösképpen hívta az Ő tanítványait. Kihívott tizenkettőt azok közül, akiket gondolt, hogy engedelmesen hallgatják az Ő szavát, és aztán majd az Ő követeivé lesznek. Aztán hívott még többeket, tudunk 70 tanítvány elhívásáról is, tudunk aztán többekről, akik úgy követték Őt, hogy talán mások hívták. Azok, akik már ott voltak Jézus körül, bizonyságot tettek arról, hogy mehetnek Jézus követésére. Volt, akit Jézus a vámszedő asztaltól hívott el, és tudott igent mondani Jézus hívására. Aztán volt, akit munka közben, halászat közben hívott el a tengerpartról, és ment Jézus után. Aztán voltak, akiket barátok hoztak Jézus köré, hogy aztán 3 éven át Vele együtt lehessenek, hallhassák az Ő tanítását. Együtt étkeztek, együtt mentek városról-városra, faluról-falura, hogy minél többet megtanuljanak abból, amit Jézus parancsolt.

Jézus először tehát magához hív. Magához hív, hogy maga mellett tartson, és aztán küld. Magához hív, hogy aztán a tanítványok minél többet megértsenek az Ő szavából. Három éven át együtt voltak az Ő követésében. És most azt olvastuk, hogy feltámadása után, miután már többször megjelent sokaknak, most még utoljára egyszer a tanítványaival közösségben van. Talán nem figyeltünk föl rá, de most azt is láthatjuk, hogy Jézus akkor jelenik meg a tanítványok között, amikor ők asztalnál ültek. Volt már egy asztalközösség, amikor Jézus az utolsó vacsorán megtörte a kenyeret, és beszélt az Ő haláláról… és kitöltötte a bort, és beszélt arról, hogy hogy fogja az Ő vérét ontani miérettünk a kereszten. Aztán valóban az következett, hogy az a Jézus, aki elmondta az Ő halálát, életét adta miérettünk. Azt is elmondta a tanítványoknak, hogy Ő föl fog támadni. És mégis valahogy azt látjuk, hogy a tanítványok nem vették igazán komolyan azt a beszédet, amikor Jézus a feltámadásáról beszélt. Hiszen most, amikor együtt vannak az asztalközösségben, akkor azt olvastuk, hogy szemükre vetette hitetlenségüket, és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták Őt, miután feltámadt. Tudjuk, hogy először üres fecsegésnek gondolják az asszonyok beszédét a tanítványok, s most Jézus ezt a szemükre vetette. Most ezen az utolsó, úgy is mondhatnánk: munkavacsorán együtt van a tanítványaival. És igenis szükségük van még a tanítványainak arra, hogy eszükbe véssék, hogy minden szavát komolyan kell, hogy vegyék. Szemükre vetette hitetlenségüket, és most hadd kérdezzen meg minket is az Isten Szentlelke, hogy nem volt-e a mi életünkben is olyan, amikor talán sok mindent elhittünk. Talán sok mindent tudtunk Istenről. Mégis voltak kérdőjeleink, mégis voltak kételyeink, hitetlenségünk. Én ismerek sajnos, olyan magát reformátusnak mondó embert, aki azt mondja, hogy persze van gondviselő JÓISTEN, de hogy Jézus föltámadt a halálból, hát azt már nem hiszem. Ezt kéri számon Jézus itt a tanítványokon, hogy igen a feltámadásba vetett hit ott van-e a szívedben, életedben? Pál apostol majd így fogalmaz, hogy „ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk.” Mi már tudjuk, hogy Ő föltámadt. És igenis szánalomra méltó mindaz, aki nem hiszi, hogy Jézus Krisztus örökké ÚR ott az Isten jobbján. „Maradjatok – mondja Jézus – maradjatok énbennem”, maradjatok mellettem. Most itt az asztalközösségben arra akarja őket segíteni, arra akarja őket tanítani, hogy vegyék észre milyenek – tanulni önmagukról… és tulajdonképpen nekünk is újra és újra szükségünk van erre, hogy tanuljunk önmagunkról, ismerjük meg magunkat.

A zsoltáríró alázata lehet ott az életünkben: „vizsgálj meg Istenem, az én szívemet, nem járok-e téves úton?” Nekünk is újra és újra föl kell tenni ezt a kérdést, hogy Isten vizsgálja meg a mi utunkat, a mi szívünket. Milyen a mi hitünk, mennyire bizonyos a mi hitünk a feltámadott ÚR Jézus Krisztusban. Jézus dorgálta máskor is a tanítványait, hiszen mondta nekik már, hogy ennyi ideje veletek vagyok, és mégsem értitek. Dorgálja őket most a keményszívűségük miatt – a keményszívűség azt jelenti, mint amit jelentett ott az Ószövetségben, a pusztában, hogy mégsem veszik komolyan, hogy Isten velük vándorol. A zúgolódás, a hétköznapi gondok elfedik az Isten jóságát az életükből. A 95. zsoltárban így beszél erről a zsoltáríró: „ne keményítsétek meg szíveteket, mint Meríbánál, amikor Masszánál voltatok a pusztában, ahol megkísértettek engem őseitek, próbára tettek, bár látták tetteimet. Negyven évig bosszankodtam arra a nemzedékre és ezt mondtam: Tévelygő szívű ez a nép, nem ismeri útjaimat.”

Igen, sokszor a mi keményszívűségünk ilyen, hogy bár 40 évig, vagy akármeddig jön velünk az ÚR, mégis kérdőjeleket teszünk föl. Mégis zúgolódunk, mégsem vesszük igazán komolyan az Ő szavát. Maradjatok asztalközösségben Jézussal, hiszen Ő ígérte, hogy aki az Ő testéből és véréből részesedik, az Őbenne maradhat. Most a búcsú-asztalközösségben érvényes ez, és majd érvényes lesz házanként megtört kenyér mellett is, hogy Jézusban lehet maradni akkor is, amikor már testiképpen nem lesz közöttük. És mi is Vele maradhatunk közösségben, asztalközösségben, mindenkor az úrvacsorában, ahogyan a János evangéliumában Jézus fogalmazott: „maradjatok énbennem és én tibennetek”. Mint ahogy a szőlőtőben a szőlővessző, úgy maradhatunk Őbenne – titokzatos közösségben eggyé lenni a Krisztussal – ezt ígéri, ezt kínálja a mi számunkra most is az úrvacsorában. Erre készülhetünk most is, és ez erősíthet meg bennünket. Maradjatok énbennem, hogy meghalljátok az Igét… hogy továbbadhassátok az evangéliumot… hogy megerősödjön az életetek, és majd eszetekbe juttassa a Szentlélek mindazt, amit mondtam nektek. Jöjjetek, hív magához Jézus. Maradjatok, hogy megismerjétek igazán a Krisztust, az Ő jócselekedeteivel, az Ő áldozatos halálával. És aztán szól az Ige, hogy „menjetek szerte a világba, menjetek, és hirdessétek az evangéliumot”. Anélkül, hogy ne tudnánk, hogy mi az az evangélium, hiába megyünk szerte a világba. Azért jöttünk most is az ÚR házába, hogy tanuljuk az Ő evangéliumát, hogy fölhívja a figyelmünket arra, hogy mit kell továbbvinnünk, elvinnünk másokhoz. És hadd legyen így a mi életünk is, ilyen küldött élet, elküldött élet, akit küldhet az ÚR szerte e világba, hogy hirdessük az evangéliumot.

Ezek az apostolok valóban ezt tehették, hiszen a 20. versben szinte már előre beszél erről az evangélium: „azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt”. Az ÚR pedig együttmunkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést, a nyomában járó jelekkel. Vagyis Jézus ugyan most elmegy a mennybe, testiképpen nem lesz ott az apostolokkal, de mégis azt olvashatjuk: az ÚR pedig együtt munkálkodott velük. Ez a mi reménységünk. Hogy így jön velünk a mi URunk szerte a világba, amikor hazamegyünk a mi otthonainkba. Így jön velünk a mi URunk, amikor bárhol szóljuk az evangéliumot. Akik pedig elmentek, ismerjük a Cselekedetek könyvéből, hogy milyen sok-sok jel követte az ő bizonyságtételüket az Isten ígérete szerint. Megerősítette az igehirdetést a velük járó jelekkel. Most az úrvacsorára készülve vizsgáljuk meg magunkat, mennyire vettük komolyan Krisztus hívását, hol állunk a vele való közösségben, hol állunk az ismeretben. És kész vagyunk-e szolgálni Őt. Kész vagyunk-e szolgálni úgy Őt, hogy mindennap mintha Ő hívna magához, mintha Ő tartana magánál, és mintha Ő küldene bennünket. Most feltételes módban mondtam, de ez így igaz, hogy mindennap Ő hív magához, mindennap Ő tart vele való közösségben, és mindennap Ő küld bennünket.

Túrmezei Erzsébet így fogalmazta ezt meg egyik versében:

Napi-parancsod minden reggel várom,
s minden reggel elhangzik mind a három:
"Jöjjetek!" "Maradjatok!" MENJETEK!"
Hangodra boldogan figyelhetek.

"Jöjjetek hozzám!" Indulhatok újra.
Szíved, kincsesházad kitárt kapuja
minden nap vár, be sem zárhatja semmi.
Indulhatok áldást és erőt venni,
minden nap új erőt és új kegyelmet.
közelebb hozzád! Mind mélyebbre benned!
S a másik parancs? "Maradjatok bennem!"?
Boldogság annak is eleget tennem:
beléd rejtőzni, megmaradni nálad,
érezni, hogy Lelked lelkembe árad,
hogy már nem én, Te vagy a szóban, tettben,
titokzatosan veled eggyé lettem:
Te énbennem és én Krisztusom, benned!
Csodálni, áldani örök kegyelmed!
De a harmadik parancs: "Menjetek!"?
Hiszen ha veled eggyé lehetek,
indulni kell, menni, minden nap újra,
mint követed, szereteted tanúja!
Indulni kell, ahová küldesz engem,
a Te száddá, a Te kezeddé lennem!
Amerre seb sajog és ínség éget,
vinni szereteted és békességed!
Annyi a békétlen és beteg!
"Jöjjetek!" "Maradjatok!" "Menjetek!"
Három napi-parancsod hallhatom
minden új reggel, minden új napon.
Segítsd, Vezérem, gyenge katonádat,
teljesíteni mindig mind a hármat!

ÁMEN.

Imádkozzunk:

URunk, Istenünk, áldunk Téged, hogy Te hívsz magadhoz. Te hívsz mindenkit. Te hívtál minket is egyenként. Köszönjük Neked, hogy mi meghallhattuk a Te szavadat. Köszönjük a Te Szentlelkedet, amit küldesz közénk, hogy általa értsük is a Te Igédet. Áldunk Téged URunk, Istenünk, hogy Jézus Krisztust küldted erre a földre miérettünk, hogy Vele valóban egyek lehessünk. Köszönjük Neked a felkínált kegyelmet, és köszönjük Neked, hogy így készülhetünk az ÚR asztalához. Kérünk Téged, hogy tisztogasd a mi életünket, szívünket. Segíts bennünket, hogy valóban megéljük tisztán, szépen azt a közösséget Veled és egymással, amit Te adsz nekünk. Kérünk Téged URunk, hogy így áldd meg a mi ünnepre készülődésünket. Így tudjunk a Te hívó szavadra indulni, így tudjunk Benned maradni, és így tudjunk majd otthonainkban vagy szerte más helyeken a Te evangéliumodról, az ÖRÖM-ről beszélni másoknak is. Kérünk Téged, hogy így áldd és szenteld meg életünket, bizonyságtételünket Jézus Krisztusért. Ámen.

„Az Isten békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni a mi szívünket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |