|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
Mi marad a Pünkösdből?
Lekció: Apostolok
cselekedetei 2. fejezet 37-47.
37Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna
őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: „Mit tegyünk,
atyámfiai, férfiak?”
38Péter így válaszolt: „Térjetek meg, és
keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek
bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.
39Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt
mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi
Istenünk.”
40Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így
kérlelte őket: „Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől!”
41Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek,
és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.
42Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli
tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.
43Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által
sok csoda és jel történt.
44Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és
mindenük közös volt.
45Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották
mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.
46Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel
voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és
tiszta szívvel részesültek az ételben;
47dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép.
Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.
Textus: Apostolok cselekedetei
20. fejezet 22-32.
22És most, íme, én a Lélektől kényszerítve megyek
Jeruzsálembe, és hogy mi ér ott engem, nem tudom;
23csak azt tudom, hogy a Szentlélek városról városra
bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám.
24De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem
drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr
Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének
evangéliumáról.
25És most tudom, hogy közületek, akik között jártam, az
Isten országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki.
26Ezért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy
én mindenki vérétől tiszta vagyok.
27Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az
Isten teljes akaratát.
28Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra,
amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten
egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.
29Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek
közétek, akik nem kímélik a nyájat, 30sőt közületek is támadnak
majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a
tanítványokat.
31Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három
évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat.
32Most pedig az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak
titeket, aki felépíthet benneteket, és örökséget adhat nektek a szentek
között.
Kedves Testvéreim!
Általában amikor az ünnepek végéhez érkezünk, fel
szoktuk tenni magunkban a kérdést: Mi lesz az ünnep után? Az egyház
ünnepei, mint az üdvtörténet nagy fordulópontjaira történő
visszaemlékezések újra és újra ráirányítják valami nagyon fontos dologra a
figyelmünket. De az ünnep több mint emlékezés.
Mi marad az ünnepből? Erről tanít bennünket a mai
napon Isten az Ő igéjén keresztül.
A textusként felolvasott Igében Pál apostol búcsúzik,
mert missziói útjai után készül visszatérni Jeruzsálembe. Milétoszba
érkezve magához hívatja a közeli Efézus gyülekezetének véneit, azaz a
gyülekezet elöljáróit, képviselőit. Nem csak tőlük személy szerint vesz
azonban búcsút, hanem rajtuk keresztül az egész efézusi gyülekezettől, ahol
három évet töltött el, sőt egész Kis-Ázsiától is, ahol hosszú-hosszú ideig
munkálkodott, hirdette az Igét, és gyülekezeteket alapított. Pál tehát
búcsúzik, mert véget ér kis-ázsiai tartózkodása. Úgy ahogyan Pünkösd ünnepe
is búcsút vesz tőlünk, mert véget érnek az ünnep napjai. De ahogyan Pál is
hagy valamit az efézusi gyülekezetnek, úgy gondolom a Pünkösd ünnepe sem
távozhat el nyomtalanul. És milyen nyomokat hagy Pünkösd a keresztyén emberben
és a keresztyén közösségben?
1. Először is megvizsgálhatjuk ezt magán az
apostolon. Az igeszakasz első felében magáról beszél Pál, arról, hogy mi
vár rá, mi az ő személyes küldetése: „És
most, íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, és hogy mi ér
ott engem, nem tudom; csak azt tudom, hogy a Szentlélek városról városra
bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám.”
Ez Pál apostol önértelmezése Pünkösd felől nézve. Ez
lehet minden keresztyén ember önértelmezése Pünkösd után. A Lélek
kényszerítő ereje az, ami hajtja, működteti, életben tartja a keresztyén
embert. Ha a Lélek munkálkodik bennünk, és érezzük azt a jó értelemben vett
kényszert, amely küld és mozgat minket is, akkor valamit átmentettünk a
Pünkösd ünnepéből az ünnep utáni hétköznapokra. Csak a Lélek kényszerítő
ereje által lehetünk ugyanis azzá, akivé elhívott minket az Úr. Pált
apostollá tette, de Pál sem magától volt képes véghezvinni küldetését,
hanem annak Lelke és ereje által, aki küldte őt. Minket is elhívott valamikor
az Úr, ezért mondjuk magunkat keresztyénnek. És hiszem, hogy feladatot is
adott mindannyiunk számára, és e feladat elvégzésében nem hagy minket
egyedül.
Lehet vonakodni, lehet elutasítani, meg lehet
próbálni kitérni keresztyén küldetésünk elől, de a Lélek kényszerítő ereje
mindig figyelmeztet majd minket. Ahogyan Jónás sem tudott elfutni Isten
elől, bár megpróbálta, úgy nekünk is részt kell vállalnunk Isten Országának
építésében, az evangélium hirdetésében. A feladat nem könnyű, sőt
veszedelmeket, fájdalmat, és szenvedést is tartogathat. Pál apostolnak
ebben is bőven volt része, és tudja, hogy Jeruzsálemben sem kerülheti majd
el a „fogságot és nyomorúságot”. De mégis megy, mert a Lélek kényszerítő
ereje hajtja és küldi.
Pál egészen személyes hangon szólal meg és ars
poeticáját azzal folytatja, hogy elgondolkodik, miért kapta életét és
szolgálatát. Így nyilatkozik: „az Úr
Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének
evangéliumáról.” Mi miért kaptuk az életünket? Fel kell tennünk a kérdést,
mert azt a rövidebb-hosszabb időt, amelyet kaptunk számtalan módon el lehet
tölteni. Lehet benne karriert építeni, meggazdagodni, családot alapítani,
el lehet herdálni, kockára lehet tenni… és még sorolhatnánk. Pál előtt is
nagy jövő állt megtérése előtt, hiszen kiváló tanítómestere volt, híres
rabbi lehetett volna, de az Úr másra hívta el őt, és a Lélek vezetésének
engedve Pál inkább a fogságot és nyomorúságot választja, csakhogy eleget
tehessen küldetésének.
Akik Pünkösd örökségéből ma
részesülnek, vagyis a Lélek kényszerítő ereje mozgatja őket, a Pálhoz
hasonló konkrétsággal meg kell fogalmazniuk, hogy miért kapták életüket,
milyen feladattal kell azt kitölteniük. Azt javaslom, hogy mindenki magának
próbálja befejezni a mondatot, hogy „életemet azért kaptam, hogy...” Mi a
mi Úr Jézustól kapott feladatunk? Pünkösd után nekünk is érdemes
elgondolkodni ezen, hiszen erről is szól ez az ünnep. Isten Szentlelke
által megmozgat minket, elküld minket, feladattal bíz meg bennünket. A
küldetés nem mindig oda szól, ahova mi szeretnénk. De az is biztos, hogy a
feladat személyre szabott. Pál apostol nem Péter feladatát kapta és Péter
nem Pálét. Pál a pogányokhoz, Péter a zsidókhoz küldetett és ezt felismerve
végezték szolgálatukat. Nekünk sem Pál vagy Péter feladatát, hanem a
sajátunkat kell felismernünk. Mire késztet, mire kényszerít az Isten Lelke?
A lekcióként felolvasott napi Igében is először az
egyén részéről tevődik fel a kérdés. „Mit
tegyünk atyámfiai, férfiak?” Ki-ki felteszi magának egyénileg a
kérdést, mert ezek az emberek tanúi voltak a Lélek kiáradásának, hallották
Péter igehirdetését, és azt olvassuk, hogy „szíven találta őket”. Kényszert éreztek, hogy valamit
tegyenek, valamin változtassanak, mert a pünkösdi események után nem lehet
ugyanúgy élni, mint előtte.
Volt-e már, hogy az Ige üzenete szíven talált?
Éreztük-e már a Lélek kényszerítő erejét, amely elküld, és feladattal bíz
meg? Ha igen, akkor utána nem lehet ugyanúgy élni, mint előtte. Engedjünk a
Lélek kényszerítő erejének, hogy hűséges segítőtársai, és hasznos eszközei
lehessünk Istennek, úgy mint szülők vagy keresztszülők, mint nyugdíjas vagy
aktív korú gyülekezeti tag, mint ifis vagy kisgyermek. Jó volna, ha majd az
élettel betelve, talán amikor búcsút veszünk ettől a földi világtól mi is
elmondhatnánk Pál szavait: „Mert nem
vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát.”
Ha felismerjük, hogy miképpen hirdethetjük mi Isten
akaratát, és kérjük ehhez Isten Lelkének erejét, akkor Pünkösd után is az
ünnep szellemében élhetünk, átmentve hétköznapjainkba az ünnep lényegét.
Mert a Szentléleknek nincs keze, csak a mi kezünk, Isten Lelkének nincs
lába csak a mi lábunk, neki nincs szája csak a mi szájunk. Isten Lelke
rajtunk keresztül akarja elérni az embereket. A mi bizonyságtételünkön
keresztül akarja megszólítani a népeket. A mi szenvedéseinken keresztül
akarja figyelmeztetni a világot. Legyünk hát készek, és Pálhoz hasonlóan
engedjünk a Lélek kényszerítő erejének.
2. Másodszor egy másik területre kalauzol el minket
az Ige. Pál először megfogalmazta ars poetica-ját, ezzel megtudhattuk, hogy
milyen következményei vannak Pünkösdnek az egyén életében, milyen nyomot
hagyhat az ünnep bennünk, keresztyén emberekben. Másodszor azonban nem
magáról beszél Pál, hanem az efézusi gyülekezet véneihez, a gyülekezet
képviselőihez fordul az apostol. Most nem a saját feladatát, küldetését
értelmezi, hanem a keresztyén közösség felé fordul, és határoz meg
feladatokat. És ez Pünkösdnek a másik következménye napjainkban:
nevezetesen az egyház, a gyülekezet, a keresztyén közösség.
„Viseljetek gondot tehát magatokra és az
egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy
legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.”
Sok mindent elárul ez az egy mondat is. Mindenekelőtt
azt, hogy az egyháznak két fontos jellemzője van. Az egyik az, hogy az
egyház Istené, amelyet tulajdon vérével szerzett. Ezért szent, ezért
egyetemes, ezért fontos, hogy tagjai legyünk. A másik oldal pedig az, hogy
az egyház őrzésére, legeltetésére a Szentlélekisten minket embereket
választott ki. Ettől az emberi tényezőtől lesz az egyház törékeny, sokféle,
néha bizony gyarló, mint mi. Mert nem vagyunk hibátlanok. Pál nagyon jól
tudja ezt. Ezért inti és figyelmezteti az efézusi presbitériumot: „Tudom, hogy távozásom után dühös
farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is
támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek”. Ez a veszély ma
is fenyeget minden gyülekezetet. Ez az egyház esendő oldala. Külső és belső
problémák adódhatnak lépten-nyomon. Anyagi gondok, feszültség a
lelkipásztorokkal szemben, szekták, egyházellenes kormányzás és még
sorolhatnánk. Ezek mind-mind támadják a mi sebezhető közösségeinket,
gyülekezeteinket. Van, hogy egyes gyülekezetek komolyan sérülnek az ilyen
dühös farkasok vagy belülről támadó emberek miatt.
De ennek ellenére soha nem szabad elfelejteni az első
tényezőt, mely szerint a Szentlélek a garanciája az egyház létének.
Gyülekezetek születnek és halnak ki, de az Isten egyházán még a pokol kapui
sem vehetnek diadalt. Ez vált világossá a tanítványok számára is az első
Pünkösdkor, a Szentlélek kitöltetésének napján, amit szoktunk az egyház
születésnapjának is nevezni. Pünkösd ünnepének tehát egyenes következménye
a Nagyerdei Gyülekezet is, ez a keresztyén közösség, amelyben most együtt
ünneplünk. Minden erősségével és gyengeségével része annak az
eseménysornak, amely az első Pünkösd alkalmával elindult.
„Most pedig az
Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki felépíthet benneteket,
és örökséget adhat nektek a szentek között.” – mondja Pál. És Pál apostol
után hadd ajánljam én is Istennek és az ő Igéjének ezt a gyülekezetet.
Ennek az Igének a segítségével vehetjük fel a küzdelmet a dühös farkasok és
fonák dolgok ellen, hiszen vitás kérdéseinknek, konfliktusainknak az Ige
lehet egyedüli mércéje. Egyedül az Isten Igéje által lehet egyház az
egyház. És ezt az Igét a Szentlélek teszi élővé és hatóvá. Ezért kérjük az
Ő jelenlétét minden istentiszteletünkön, ezért hívjuk és várjuk a
Szentlelket az úrvacsorák alkalmával. Mert ő teszi egyházzá az egyházat az
írott, a hirdetett és a látható Igén keresztül. A napi Igénkben is azt
látjuk, hogy e köré szerveződik az első keresztyén gyülekezet is. Az
apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az
imádkozásban résztvevő gyülekezet a pünkösd közvetlen következménye.
Ennek hűséges őrzésére szólít fel minket is az
apostol. Viseljetek gondot a nyájra, legeltessétek az Isten egyházát, és
akkor valamit sikerül átmenteni a Pünkösdből az ünnep utáni hétköznapokra.
Különösen is szól ez a felhívás azoknak, akik presbiterként szolgálnak
ebben az egyházközségben, különösen is szól ez az Ige azoknak, akik régóta
hitben járva pásztorolni tudják ezt a nyájat, annak egy-egy kiscsoportját,
és érinti azokat az idősebb, hitben érettebb fiatalokat, akik ificsoportot
vezetnek, vagy azokat, akik a nyáj legkisebbjeit terelgetik ebben a
közösségben.
Viseljetek gondot a nyájra – mondja az apostol. Ebben
is Jézus Krisztus lehet a példa előttünk, hiszen ő a „Jó pásztor”. Ő életét
adja a juhokért, meghalt, feltámadt és fölment a mennybe. Mégsem maradt a
nyáj pásztor nélkül, mert Pünkösdkor elküldte Szentlelkét, és Lelke által
sokakat kiválasztott, és választ ki ma is a pásztori szolgálatra. Jóllehet
mi csak a lelkipásztort nevezzük pásztornak, de az őrző, legeltető,
felvigyázó funkciót és feladatot mások is betölthetik a lelkész mellett. A
Lélek bennünk és rajtunk keresztül munkálkodik, és tesz minket
gyülekezetté, közösségé, esetleg presbiterré, pásztorrá, vagy élő kővé,
melyből felépülhet az egyház. „Most
pedig az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki felépíthet
benneteket”. Ez az épület, ez a gyülekezet a Pünkösd következménye.
Tegyük fel újra a kérdésünket: Mi lesz az ünnep után?
Mi marad az ünnepből kedden, szerdán, vagy a jövő héten?
Marad először is a Pünkösd utáni egyén, azaz a Lélek
kényszerítő ereje által működő és élő keresztyén ember. Másodszor pedig
megmarad a Pünkösd utáni közösség, azaz a Szentlélek által az Ige köré
felépített keresztyén gyülekezet.
Mindkettőben érintettek vagyunk. A közösség
egyénekből áll, az egyének pedig közösséget alkothatnak. Egyéni életünkből
sem maradhat ki a Pünkösd, hiszen keresztyén emberként a „Szentlélek
foglyai” vagyunk, ahogyan Pál is mondja. De közösségi életünkből sem
maradhat ki a Pünkösd, mert az egyének csak úgy válhatnak igazán
közösséggé, ha a Szentlélek építi azt.
Kívánom ezért az ünnep végeztével a gyülekezet minden
tagjának, hogy Pál apostolhoz hasonlóan ki-ki találja meg pünkösdi ars
poetica-ját, az Istentől kapott feladatát. Kívánom, hogy a Lélek ereje
segítse a gyülekezet életét, épülését, és hogy a Szentlélek Isten tegye
gyümölcsözővé az Ő Igéjét közöttünk.
ÁMEN
|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
|