| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Mi marad a Pünkösdből?

Lekció: Apostolok cselekedetei 2. fejezet 37-47.

³⁷Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: „Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?”

³⁸Péter így válaszolt: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.

³⁹Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.”

⁴⁰Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: „Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől!”

⁴¹Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.

⁴²Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.

⁴³Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt.

⁴⁴Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt.

⁴⁵Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.

⁴⁶Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben;

⁴⁷dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.

Textus: Apostolok cselekedetei 20. fejezet 22-32.

²²És most, íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, és hogy mi ér ott engem, nem tudom;

²³csak azt tudom, hogy a Szentlélek városról városra bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám.

²⁴De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.

²⁵És most tudom, hogy közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki.

²⁶Ezért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenki vérétől tiszta vagyok.

²⁷Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát.

²⁸Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.

²⁹Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, ³⁰sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat.

³¹Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat.

³²Most pedig az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki felépíthet benneteket, és örökséget adhat nektek a szentek között.

Kedves Testvéreim!

Általában amikor az ünnepek végéhez érkezünk, fel szoktuk tenni magunkban a kérdést: Mi lesz az ünnep után? Az egyház ünnepei, mint az üdvtörténet nagy fordulópontjaira történő visszaemlékezések újra és újra ráirányítják valami nagyon fontos dologra a figyelmünket. De az ünnep több mint emlékezés.

Mi marad az ünnepből? Erről tanít bennünket a mai napon Isten az Ő igéjén keresztül.

A textusként felolvasott Igében Pál apostol búcsúzik, mert missziói útjai után készül visszatérni Jeruzsálembe. Milétoszba érkezve magához hívatja a közeli Efézus gyülekezetének véneit, azaz a gyülekezet elöljáróit, képviselőit. Nem csak tőlük személy szerint vesz azonban búcsút, hanem rajtuk keresztül az egész efézusi gyülekezettől, ahol három évet töltött el, sőt egész Kis-Ázsiától is, ahol hosszú-hosszú ideig munkálkodott, hirdette az Igét, és gyülekezeteket alapított. Pál tehát búcsúzik, mert véget ér kis-ázsiai tartózkodása. Úgy ahogyan Pünkösd ünnepe is búcsút vesz tőlünk, mert véget érnek az ünnep napjai. De ahogyan Pál is hagy valamit az efézusi gyülekezetnek, úgy gondolom a Pünkösd ünnepe sem távozhat el nyomtalanul. És milyen nyomokat hagy Pünkösd a keresztyén emberben és a keresztyén közösségben?

1. Először is megvizsgálhatjuk ezt magán az apostolon. Az igeszakasz első felében magáról beszél Pál, arról, hogy mi vár rá, mi az ő személyes küldetése: „És most, íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, és hogy mi ér ott engem, nem tudom; csak azt tudom, hogy a Szentlélek városról városra bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám.”

Ez Pál apostol önértelmezése Pünkösd felől nézve. Ez lehet minden keresztyén ember önértelmezése Pünkösd után. A Lélek kényszerítő ereje az, ami hajtja, működteti, életben tartja a keresztyén embert. Ha a Lélek munkálkodik bennünk, és érezzük azt a jó értelemben vett kényszert, amely küld és mozgat minket is, akkor valamit átmentettünk a Pünkösd ünnepéből az ünnep utáni hétköznapokra. Csak a Lélek kényszerítő ereje által lehetünk ugyanis azzá, akivé elhívott minket az Úr. Pált apostollá tette, de Pál sem magától volt képes véghezvinni küldetését, hanem annak Lelke és ereje által, aki küldte őt. Minket is elhívott valamikor az Úr, ezért mondjuk magunkat keresztyénnek. És hiszem, hogy feladatot is adott mindannyiunk számára, és e feladat elvégzésében nem hagy minket egyedül.

Lehet vonakodni, lehet elutasítani, meg lehet próbálni kitérni keresztyén küldetésünk elől, de a Lélek kényszerítő ereje mindig figyelmeztet majd minket. Ahogyan Jónás sem tudott elfutni Isten elől, bár megpróbálta, úgy nekünk is részt kell vállalnunk Isten Országának építésében, az evangélium hirdetésében. A feladat nem könnyű, sőt veszedelmeket, fájdalmat, és szenvedést is tartogathat. Pál apostolnak ebben is bőven volt része, és tudja, hogy Jeruzsálemben sem kerülheti majd el a „fogságot és nyomorúságot”. De mégis megy, mert a Lélek kényszerítő ereje hajtja és küldi.

Pál egészen személyes hangon szólal meg és ars poeticáját azzal folytatja, hogy elgondolkodik, miért kapta életét és szolgálatát. Így nyilatkozik: „az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” Mi miért kaptuk az életünket? Fel kell tennünk a kérdést, mert azt a rövidebb-hosszabb időt, amelyet kaptunk számtalan módon el lehet tölteni. Lehet benne karriert építeni, meggazdagodni, családot alapítani, el lehet herdálni, kockára lehet tenni… és még sorolhatnánk. Pál előtt is nagy jövő állt megtérése előtt, hiszen kiváló tanítómestere volt, híres rabbi lehetett volna, de az Úr másra hívta el őt, és a Lélek vezetésének engedve Pál inkább a fogságot és nyomorúságot választja, csakhogy eleget tehessen küldetésének.

Akik Pünkösd örökségéből ma részesülnek, vagyis a Lélek kényszerítő ereje mozgatja őket, a Pálhoz hasonló konkrétsággal meg kell fogalmazniuk, hogy miért kapták életüket, milyen feladattal kell azt kitölteniük. Azt javaslom, hogy mindenki magának próbálja befejezni a mondatot, hogy „életemet azért kaptam, hogy...” Mi a mi Úr Jézustól kapott feladatunk? Pünkösd után nekünk is érdemes elgondolkodni ezen, hiszen erről is szól ez az ünnep. Isten Szentlelke által megmozgat minket, elküld minket, feladattal bíz meg bennünket. A küldetés nem mindig oda szól, ahova mi szeretnénk. De az is biztos, hogy a feladat személyre szabott. Pál apostol nem Péter feladatát kapta és Péter nem Pálét. Pál a pogányokhoz, Péter a zsidókhoz küldetett és ezt felismerve végezték szolgálatukat. Nekünk sem Pál vagy Péter feladatát, hanem a sajátunkat kell felismernünk. Mire késztet, mire kényszerít az Isten Lelke?

A lekcióként felolvasott napi Igében is először az egyén részéről tevődik fel a kérdés. „Mit tegyünk atyámfiai, férfiak?” Ki-ki felteszi magának egyénileg a kérdést, mert ezek az emberek tanúi voltak a Lélek kiáradásának, hallották Péter igehirdetését, és azt olvassuk, hogy „szíven találta őket”. Kényszert éreztek, hogy valamit tegyenek, valamin változtassanak, mert a pünkösdi események után nem lehet ugyanúgy élni, mint előtte.

Volt-e már, hogy az Ige üzenete szíven talált? Éreztük-e már a Lélek kényszerítő erejét, amely elküld, és feladattal bíz meg? Ha igen, akkor utána nem lehet ugyanúgy élni, mint előtte. Engedjünk a Lélek kényszerítő erejének, hogy hűséges segítőtársai, és hasznos eszközei lehessünk Istennek, úgy mint szülők vagy keresztszülők, mint nyugdíjas vagy aktív korú gyülekezeti tag, mint ifis vagy kisgyermek. Jó volna, ha majd az élettel betelve, talán amikor búcsút veszünk ettől a földi világtól mi is elmondhatnánk Pál szavait: „Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát.”

Ha felismerjük, hogy miképpen hirdethetjük mi Isten akaratát, és kérjük ehhez Isten Lelkének erejét, akkor Pünkösd után is az ünnep szellemében élhetünk, átmentve hétköznapjainkba az ünnep lényegét. Mert a Szentléleknek nincs keze, csak a mi kezünk, Isten Lelkének nincs lába csak a mi lábunk, neki nincs szája csak a mi szájunk. Isten Lelke rajtunk keresztül akarja elérni az embereket. A mi bizonyságtételünkön keresztül akarja megszólítani a népeket. A mi szenvedéseinken keresztül akarja figyelmeztetni a világot. Legyünk hát készek, és Pálhoz hasonlóan engedjünk a Lélek kényszerítő erejének.

2. Másodszor egy másik területre kalauzol el minket az Ige. Pál először megfogalmazta ars poetica-ját, ezzel megtudhattuk, hogy milyen következményei vannak Pünkösdnek az egyén életében, milyen nyomot hagyhat az ünnep bennünk, keresztyén emberekben. Másodszor azonban nem magáról beszél Pál, hanem az efézusi gyülekezet véneihez, a gyülekezet képviselőihez fordul az apostol. Most nem a saját feladatát, küldetését értelmezi, hanem a keresztyén közösség felé fordul, és határoz meg feladatokat. És ez Pünkösdnek a másik következménye napjainkban: nevezetesen az egyház, a gyülekezet, a keresztyén közösség.

 „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.”

Sok mindent elárul ez az egy mondat is. Mindenekelőtt azt, hogy az egyháznak két fontos jellemzője van. Az egyik az, hogy az egyház Istené, amelyet tulajdon vérével szerzett. Ezért szent, ezért egyetemes, ezért fontos, hogy tagjai legyünk. A másik oldal pedig az, hogy az egyház őrzésére, legeltetésére a Szentlélekisten minket embereket választott ki. Ettől az emberi tényezőtől lesz az egyház törékeny, sokféle, néha bizony gyarló, mint mi. Mert nem vagyunk hibátlanok. Pál nagyon jól tudja ezt. Ezért inti és figyelmezteti az efézusi presbitériumot: „Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek”. Ez a veszély ma is fenyeget minden gyülekezetet. Ez az egyház esendő oldala. Külső és belső problémák adódhatnak lépten-nyomon. Anyagi gondok, feszültség a lelkipásztorokkal szemben, szekták, egyházellenes kormányzás és még sorolhatnánk. Ezek mind-mind támadják a mi sebezhető közösségeinket, gyülekezeteinket. Van, hogy egyes gyülekezetek komolyan sérülnek az ilyen dühös farkasok vagy belülről támadó emberek miatt.

De ennek ellenére soha nem szabad elfelejteni az első tényezőt, mely szerint a Szentlélek a garanciája az egyház létének. Gyülekezetek születnek és halnak ki, de az Isten egyházán még a pokol kapui sem vehetnek diadalt. Ez vált világossá a tanítványok számára is az első Pünkösdkor, a Szentlélek kitöltetésének napján, amit szoktunk az egyház születésnapjának is nevezni. Pünkösd ünnepének tehát egyenes következménye a Nagyerdei Gyülekezet is, ez a keresztyén közösség, amelyben most együtt ünneplünk. Minden erősségével és gyengeségével része annak az eseménysornak, amely az első Pünkösd alkalmával elindult.

„Most pedig az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki felépíthet benneteket, és örökséget adhat nektek a szentek között.” – mondja Pál. És Pál apostol után hadd ajánljam én is Istennek és az ő Igéjének ezt a gyülekezetet. Ennek az Igének a segítségével vehetjük fel a küzdelmet a dühös farkasok és fonák dolgok ellen, hiszen vitás kérdéseinknek, konfliktusainknak az Ige lehet egyedüli mércéje. Egyedül az Isten Igéje által lehet egyház az egyház. És ezt az Igét a Szentlélek teszi élővé és hatóvá. Ezért kérjük az Ő jelenlétét minden istentiszteletünkön, ezért hívjuk és várjuk a Szentlelket az úrvacsorák alkalmával. Mert ő teszi egyházzá az egyházat az írott, a hirdetett és a látható Igén keresztül. A napi Igénkben is azt látjuk, hogy e köré szerveződik az első keresztyén gyülekezet is. Az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban résztvevő gyülekezet a pünkösd közvetlen következménye.

Ennek hűséges őrzésére szólít fel minket is az apostol. Viseljetek gondot a nyájra, legeltessétek az Isten egyházát, és akkor valamit sikerül átmenteni a Pünkösdből az ünnep utáni hétköznapokra. Különösen is szól ez a felhívás azoknak, akik presbiterként szolgálnak ebben az egyházközségben, különösen is szól ez az Ige azoknak, akik régóta hitben járva pásztorolni tudják ezt a nyájat, annak egy-egy kiscsoportját, és érinti azokat az idősebb, hitben érettebb fiatalokat, akik ificsoportot vezetnek, vagy azokat, akik a nyáj legkisebbjeit terelgetik ebben a közösségben.

Viseljetek gondot a nyájra – mondja az apostol. Ebben is Jézus Krisztus lehet a példa előttünk, hiszen ő a „Jó pásztor”. Ő életét adja a juhokért, meghalt, feltámadt és fölment a mennybe. Mégsem maradt a nyáj pásztor nélkül, mert Pünkösdkor elküldte Szentlelkét, és Lelke által sokakat kiválasztott, és választ ki ma is a pásztori szolgálatra. Jóllehet mi csak a lelkipásztort nevezzük pásztornak, de az őrző, legeltető, felvigyázó funkciót és feladatot mások is betölthetik a lelkész mellett. A Lélek bennünk és rajtunk keresztül munkálkodik, és tesz minket gyülekezetté, közösségé, esetleg presbiterré, pásztorrá, vagy élő kővé, melyből felépülhet az egyház. „Most pedig az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki felépíthet benneteket”. Ez az épület, ez a gyülekezet a Pünkösd következménye.

Tegyük fel újra a kérdésünket: Mi lesz az ünnep után? Mi marad az ünnepből kedden, szerdán, vagy a jövő héten?

Marad először is a Pünkösd utáni egyén, azaz a Lélek kényszerítő ereje által működő és élő keresztyén ember. Másodszor pedig megmarad a Pünkösd utáni közösség, azaz a Szentlélek által az Ige köré felépített keresztyén gyülekezet.

Mindkettőben érintettek vagyunk. A közösség egyénekből áll, az egyének pedig közösséget alkothatnak. Egyéni életünkből sem maradhat ki a Pünkösd, hiszen keresztyén emberként a „Szentlélek foglyai” vagyunk, ahogyan Pál is mondja. De közösségi életünkből sem maradhat ki a Pünkösd, mert az egyének csak úgy válhatnak igazán közösséggé, ha a Szentlélek építi azt.

Kívánom ezért az ünnep végeztével a gyülekezet minden tagjának, hogy Pál apostolhoz hasonlóan ki-ki találja meg pünkösdi ars poetica-ját, az Istentől kapott feladatát. Kívánom, hogy a Lélek ereje segítse a gyülekezet életét, épülését, és hogy a Szentlélek Isten tegye gyümölcsözővé az Ő Igéjét közöttünk.

ÁMEN

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |