| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Megáldalak… és áldás leszel”

Lekció: Jelenések könyve 2. fejezet 1-7.

¹„Az efezusi gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, aki jobb kezében tartja a hét csillagot, aki a hét arany gyertyatartó között jár:

²Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról, és arról, hogy nem viselheted el a gonoszokat, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket.

³Tudom, hogy van benned állhatatosság, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg,

⁴de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet.

⁵Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet, különben elmegyek hozzád, és kimozdítom gyertyatartódat a helyéből, ha meg nem térsz.

⁶Az viszont megvan benned, hogy gyűlölöd a nikolaiták cselekedeteit, amelyeket én is gyűlölök.

⁷Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van.”

Textus: 1 Mózes 12. rész 1-9.

„¹Az ÚR ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked!

²Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel.

³Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.

⁴Abrám elment, ahogyan azt az ÚR mondta neki, és Lót is vele ment. Abrám hetvenöt éves volt, amikor kijött Háránból.

⁵Fogta Abrám Szárajt, a feleségét, és Lótot, a testvére fiát, meg minden szerzeményüket, amit csak szereztek, mindenkit, akikre Háránban tettek szert, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. El is érkeztek Kánaán földjére.

⁶Majd átvonult Abrám az országon egészen a sikemi szenthelyig, Móré tölgyeséig. Akkor még kánaániak voltak ezen a földön.

⁷Az ÚR megjelent Abrámnak, és ezt mondta: A te utódaidnak fogom adni ezt a földet! Ő pedig oltárt épített ott az ÚRnak, aki megjelent neki.

⁸Onnan továbbvonult a Bételtől keletre eső hegyvidékre, és felütötte sátrát. Bétel esett nyugatra, Aj pedig keletre. Oltárt épített ott is az ÚRnak, és segítségül hívta az ÚR nevét.

⁹Azután útnak indult Abrám, és továbbvonult a Délvidék felé.”

Kedves Testvéreim!

Többektől hallottam már, hogy milyen sokat jelent nekik az istentiszteletek végén elhangzó áldás. Sokat jelent hallani azt, hogy valami jóra számíthatok az Istentől. Feltölt, megerősít, bátorít minket, ha Isten áldó szavát halljuk.

Igényeljük is, hogy életünket, vállalkozásainkat, programjainkat, terveinket Isten áldása kísérje, éppen ezért el is kérjük tőle, sőt olykor el is várjuk tőle, hogy megáldja dolgainkat. Áldás nélkül nem élhetünk, ezért „Házi áldás” lóg otthon a falon, „Áldás, békességet” köszönünk egymásnak, áldások szerepelnek könyvjelzőinken, kulcstartónkon. Mert nagy kincsnek tartjuk, ha Isten megáld bennünket.

Nem tartotta ezt másként az Ószövetség embere sem. A most felolvasott Igében, különösen is annak első néhány versében nagyon nagy hangsúly esik az Isten áldására. Ezt mondja az Úr Ábrahámnak: „…megáldalak, … és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, … Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.”

Sok mindent tudhatunk meg itt magáról az áldásról, annak természetéről. Mindenek előtt azt, hogy az Istentől származik. Az Úr maga mondja. Jóllehet, emberek is mondnak áldást, de az csak akkor válhat ténylegesen áldássá, ha Isten akarata és szava áll mögötte, mint garancia. Kiderül továbbá, hogy az áldás a jövőre irányul, valamilyen eljövendő eredményre, állapotra mutat. „Megáldalak… és áldás leszel.” Ábrahám még nem tudja, nem látja, hogy mikor és milyen formában fog ez megvalósulni.

És azt is láthatjuk, hogy az áldás több mint jókívánság. Az áldás itt jóval inkább ígéret. Ígéret, amely meg fog valósulni. Amikor az Isten megáld valamit, vagy valakit akkor egyben ígéretet ad, melynek megvalósulását maga garantálja. Az Isten áldása nem fikció, nem egyszerű jókívánság, hanem megígért valóság.

„Legyen veled az Úr”, mondja a jókívánság, és kérhetjük is, hogy ez megvalósuljon, de kötelezni nem tudjuk az Istent. „Íme én veletek leszek minden napon” – mondja az ígéret, amikor az Isten magát kötelezi el, és ennek megvalósulása, ennek megtapasztalása tényleg áldás, mely elkíséri az embert.

Nagy néppé teszlek, naggyá teszem a nevedet, a te utódaidnak fogom adni ezt a földet – hangzik az áldáshoz kötődő ígéret, melyre Isten maga vállal garanciát. Áldás és ígéret itt szorosan összetartoznak. Az áldás ígéretet tartalmaz, egy a jövőben bekövetkező pozitív fordulatot, eredményt. Mert az áldó Igének pozitív hatása van, eredménye van, mert akitől minden áldás származik, ő képes tényleg jót hozni az életünkbe.

Az Ige kapcsán tegyük fel most magunknak a kérdést, hogy „Mit jelent akkor áldottnak lenni?”

A most felolvasott történet szerint áldottnak lenni azt jelenti: Ígéret birtokosa vagyok. Tudom, hogy ígéretem van. Amikor egy kismama áldott állapotban van – és ezt most én magam is közelről láthattam – tudja, hogy van egy ígérete, és várja annak beteljesedését. Tudja, hogy Isten milyen pozitív fordulatot készített el az életében, és ez az ígéret gyökeresen megváltoztatja életét, még mielőtt beteljesedne.

Ábrahám „áldott állapotban” volt, a szónak abban az értelmében, hogy Istentől kapott ígéretek beteljesülésére várhatott. Áldott, mert bár otthagyta rokonságát, Isten családot ígér neki, áldott, mert bár otthagyja földjét, Isten földet ígér neki, Ábrahám áldott, mert kiragadja, kihívja népe köréből őt az Isten, de ígéretet tesz, hogy nagy néppé teszi.  Ábrahám áldott, mert ígéret birtokosa lett.

Még mindez nem valóság, ki tudja, mennyit kell még várni, de az ígéret már adott. Az ígéret, és az azt ajándékozó Isten már jelen van Ábrahám életében, így Ábrahám ezentúl ennek fényében élhet. Isten ígéreteit bírva, Isten áldása kíséretében indulhat útjára. Ezért áldott ő.

És áldottak vagyunk mi mindnyájan, Kedves Testvéreim, mert a keresztyén ember tele van ígéretekkel. Számos ígéret birtokosainak tudhatjuk és mondhatjuk magunkat. Minket, akiket Isten Ábrahámhoz hasonlóan megszólított, elhívott, egy olyan úton enged járni, mely az ő ígéreteivel vannak kikövezve.

Legszívesebben most hagynék egy kis gondolkodási időt, hogy szedjük össze, milyen ígéretek mentén élhet a keresztyén ember. Mik azok az ígéretek, melyeknek ismerete mássá teszik a keresztyén ember életét, amelyek áldottá teszik az Isten gyermekeit.

Mert Isten áldottai, megajándékozottjai mindazok, akik tudják, hogy ígéretük van a feltámadásra, az örök életre, Krisztus visszajövetelére, az Istennel való boldog közösségre, a Szentlélek jelenlétére… és még hosszan sorolhatnánk.

A lekcióként felolvasott mai napi újszövetségi szakaszban például azt látjuk, hogy Isten népének, a keresztyén egyháznak is ígéretei vannak. Az efézusi gyülekezet nem egy tökéletes gyülekezet, de így is Isten ígéretekkel megajándékozott egyházának része. És ha a Nagyerdei Gyülekezet Isten láthatatlan egyházának egy látható részlete tud lenni, akkor Isten nem mozdítja ki a gyertyatartóját a helyéről, sőt győzedelmet ígér. „Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van.”

Áldott az a gyülekezet, amely ismeri Isten ígéreteit, és várja azok beteljesülését. Azt olvassuk, hogy az efézusi gyülekezeten is látszik, hogy ígéret birtokosai. Hiszen vannak Isten előtt kedves cselekedetei, megvan bennük az állhatatosság, felismerik a hamis apostolokat, terhet viselnek Jézus nevéért, mert győzelmi ígéretük van, mert Isten áldottai.

Áldott a Nagyerdei Gyülekezet, mert Istentől származó ígéretek mentén élhet. Ígéretek birtokosai vagyunk, mint Isten elhívottai, kiválasztottai. Ezért legyünk mi is állhatatosak, kitartóak, türelmesek, mert „hű az, aki ígéretet tett.” Hűséges volt Ábrahámhoz, és hűséges hozzánk is.

Aztán Igénk még egy lépéssel továbbvezet, és feltevődik a kérdés: Mit jelent áldássá lenni? Ezt olvassuk Ábrahámmal kapcsolatban: „Megáldalak… és áldás leszel…, Megáldalak, és… Általad nyer áldást a föld minden nemzettsége.”

Ha áldottnak lenni azt jelenti, hogy ígéret birtokosa vagyok, akkor áldássá lenni annyi, mint az ígéret szerint élni, azt képviselni, sőt másokat bevonni. Ábrahám nemcsak áldottá, hanem egyszerre áldásközvetítővé is válik. Lehetőséget kap másokat is bevonni, ahogyan Pál apostol fogalmaz „a hitből élők nyernek áldást a hívő Ábrahámmal”.

Ábrahám hite, Isten ígéretei iránti feltétlen bizalma, az a tény, hogy bele mert kapaszkodni Isten ígéreteibe, áldássá teszi őt a föld minden nemzettsége számára, hiszen mindenkinek lehetőség nyílik bizalmi kapcsolatba kerülni Ábrahám Istenével. Később a pogánymisszióban nagyon sokat jelent Ábrahám példája, aki hit által igazult meg Isten előtt. Azaz nem a körülmetélkedés, nem a mózesi törvények maradéktalan betartása vonja maga után Isten áldását, hanem az Ábraháméhoz hasonló hit.

Az elmúlt vasárnap az özönvízről hallhattunk. Az özönvíz elpusztítja a föld minden nemzetségét, és a menekülés útja csak a teremtett világ egy nagyon kis részletének adatik meg. Ezúttal pedig az elhívott és megáldott Ábrahámon keresztül, egy kiválasztott, elhívott emberen keresztül, a föld minden nemzettségére kiterjedő áldást készített el az Isten. Ezúttal nem pusztulás vár az emberiségre, hanem egy világot megmentő, világot üdvözítő terv van kibontakozóban. Ábrahám ebben a tervben kap fontos szerepet azzal, hogy áldássá lehet, vagyis ígéretek hordozója és továbbadója lehet.

„Megáldalak… és áldás leszel.” Vajon tudunk-e mi is áldássá lenni? Tud-e áldássá lenni gyülekezetünk ennek a városnak az életében, országunk életében?

Igen tud, amennyiben megosztjuk másokkal az Isten ígéreteibe vetett reménységünket. Amennyiben megosztjuk másokkal a föld minden nemzettsége számára áldást jelentő üdvözítő ígéreteket. Mert az Isten megáld, hogy áldássá lehessünk mások számára. Vagyis nem egyszerűen ígéretek birtokosává tesz az Úr, hanem az ígéretek hordozójává, továbbadójává is. Lehetőségünk van másokat is bevonni. Képviselhetjük azt, aki megáldott bennünket, akitől az ígéretek származnak.

Sokszor énekeltük már az ismert éneket: „Tégy Uram engem áldássá”. A Jelenések könyvének gyülekezetekhez intézett levelei, így a ma felolvasott levél is erre a különleges felelősségre hívja fel a figyelmet. Ki-ki a maga helyén, az adott körülmények között kell, hogy áldássá legyen, hogy világítson, hogy az Isten ígéreteiről bizonyságot tegyen. „Tudok cselekedeteidről…” - mondja Isten az efézusiaknak, mert figyeli, hogy a gyülekezet az ígéretek szerint él-e, hogy tud-e áldássá lenni mások életében. És az Isten tud a mi cselekedeteinkről is, gyülekezetünk cselekedeteiről is, képességeiről vagy képtelenségeiről, lehetőségeiről vagy lehetetlenségeiről, a benne égő vagy éppen elhaló szeretetről.

„Tégy Uram engem áldássá” – legyen ez mai kérésünk az Úrhoz, és álljunk készen úgy áldássá lenni, hogy nekünk adott ígéretek szerint élünk, világítunk, és azokat ily módon másokkal megismertetjük.

Mai Igénk végén van még egy mozzanat, amelyre érdemes odafigyelni. Ábrahám elindul, útközben oltárokat épít, hogy mindig emlékezzen az Istentől kapott ígéretekre. Oltárok jelzik Ábrahám és az Úr találkozásait, oltárok emlékeztetnek az Isten ígéreteire.

Ezeken az oltárokon nem áldozatot mutat be, hanem emlékeztető jelként állítja azokat. Nem akarja elfelejteni Isten ígéreteit. Nem engedi elveszni azokat, hiszen Isten kiragadta rokonságából, elhívta földjéről, és most már csak az ígéretek maradtak. Emlékeztetni akarja magát és másokat: áldott az, aki Isten ígéretét bírhatja.

Volt, hogy Ábrahámnak is elfogyott a türelme az ígéretek beteljesedésére várva. Áldást kapott, melyben Isten utódot és földet ígért neki, de nem bírt eleget várni. Ábrahám elébe akar menni a beteljesülésnek, sürgetni akarja az ígéret valóra válását. Először az utód biztosítása érdekében ügyeskedik, így születik Izmáel, felesége egyiptomi szolgálójától Hágártól. Aztán földet vásárol Kánaánban, hogy biztosan legyen földtulajdona, ha már az ígéret ennyit várat magára.

Emlékeztetni magunkat és másokat. Nekünk is szükségünk lehet erre, mert az élet forgatagában, a világ sodrásában máshonnan érkező ígéretek könnyen kibillenthetnek bennünket. Szükségünk van olyan jelképes oltárokra, emlékoszlopokra az életünkben, melyek újra és újra biztossá tesznek minket Isten ígéreteit illetően. Az Istennel való bizalmi kapcsolat karbantartásában, helyreállításában sokat jelent, ha van mire visszaemlékezni.

Az efézusi gyülekezetről azt olvassuk, hogy meglátszott állhatatossága, kitartása, fáradozása, a Jézus nevéért való tehervállalása, mert ismerték az Isten ígéreteit, hogy aki győz, az enni kap az élet fájáról. De még az efézusi gyülekezetnek is szüksége volt emlékezni. Ahogy Ábrahámnak is emlékeztető jelekre volt szüksége, úgy a gyülekezet tagjainak is szól a felszólítás: „Emlékezzél tehát vissza…”. Vissza kell emlékezni, mert különben kihűl az első szeretet. Vissza kell emlékezni, mert az ígéretek könnyen elvesznek a múlt ködében. Vissza kell emlékezni, hogy meg ne feledkezzünk arról, honnan érkezünk, és milyen úton, milyen ígéretek mentén vezet minket az Isten.

A számítógép világa ma már az idősebb generációtól sem áll távol. Talán sokan tudják, hogy a biztonság kedvéért rendszer-visszaállítási pontokat lehet létrehozni arra az esetre, ha sérülne, károsodna, vagy összeomlana a rendszer, mert így a gép vissza tud emlékezni egy egészséges, működőképes állapotra, és ez alapján helyre tudja állítani a rendszert. Ábrahám oltárai, és a mi Istennel kapcsolatos élményeink, emlékeink, az ígéretek felelevenítése, talán segíthetnek a rendszer, az Isten-ember kapcsolat karbantartásában.

Ma már nem építünk oltárokat az Istennel kapcsolatos élményeink helyszínén, de eszünkbe juthat például az egykori mogyorófából készült fakereszt, mely szintén az Isten ígéreteire emlékeztet. Az átrium hátsó falának közepén nem azt a funkciót tölti be ez a műalkotás, rajta az Ige szavaival, hogy ne legyen már olyan üres az a nagy fehér falfelület. Hanem ugyanazt a célt szolgálja, mint Ábrahám oltárai. Emlékeztet az Isten az Isten ígéreteire. Minket és az utánunk jövőket.

Kedves Testvéreim!

Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy ez az istentisztelet sem lesz kivétel, és a Miatyánk után ma is lesz áldás.

Jusson eszünkbe erről is, hogy áldottak vagyunk, mert az Isten ígéretekkel ajándékozott meg minket. Keressük annak lehetőségét, hogy hogyan lehetünk áldássá mások számára, hogyan lehetünk az ígéret közvetítője, továbbadója. És emlékeztessük magunkat és másokat szüntelenül ezekre az ígéretekre, hogy azokban megerősödve indulhassunk tovább azon az úton, amelyen vezet bennünket az Úr.

ÁMEN

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |