| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

A vágyakozó Isten

Lekció: 81. zsoltár

„Vigadjatok a mi erős Istenünk előtt, ujjongjatok Jákób Istene előtt!

Kezdjetek zsoltárba, szólaltassátok meg a dobot, a szép hangú citerát és lantot!

Fújjátok meg a kürtöt újholdkor, holdtöltekor is, ünnepünk napján!

Mert Izráelnek szóló rendelkezés ez, Jákób Istenének törvénye.

Intelmül adta Józsefnek, amikor Egyiptom ellen vonult. Ismeretlen beszédet hallottam:

Levettem válláról a terhet, keze megszabadult a kosárhordástól.

Hozzám kiáltottál a nyomorúságban, és megmentettelek. Válaszoltam neked a felhőből mennydörgésben: próbára tettelek Meríbá vizeinél.

Hallgass meg, népem, hadd intselek! Bárcsak hallgatnál rám, Izráel!

Ne legyen más istened, idegen istent ne imádj!

Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről. Nyisd ki a szádat, és én megtöltöm!

De népem nem hallgatott szavamra, Izráel nem engedelmeskedett nekem.

Ezért hagytam, hogy szívük kemény maradjon, és kövessék a maguk tanácsát.

Bárcsak rám hallgatna népem, az én utaimon járna Izráel!

Hamar megaláznám ellenségeit, ellenfeleire emelném kezem.

Az ÚR gyűlölői hízelegnének neki, az ő ideje pedig örökké tartana.

A búza legjavával etetném, kősziklából szedett mézzel tartanám jól.”

Textus: Zsoltárok 81: 9-17

Bárcsak hallgatnál rám, Izráel! 10Ne legyen más istened, idegen istent ne imádj!  11Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről. Nyisd ki a szádat, és én megtöltöm! 12De népem nem hallgatott szavamra, Izráel nem engedelmeskedett nekem.  13Ezért hagytam, hogy szívük kemény maradjon, és kövessék a maguk tanácsát. 14Bárcsak rám hallgatna népem, az én utaimon járna Izráel!  15Hamar megaláznám ellenségeit, ellenfeleire emelném kezem. 16Az ÚR gyűlölői hízelegnének neki, az ő ideje pedig örökké tartana. 17A búza legjavával etetném, kősziklából szedett mézzel tartanám jól.

Kedves Testvéreim!

„Ó, bárcsak…” – így kezdődnek azok a mondataink, amikor valami nagy-nagy vágyunkat akarjuk magfogalmazni. Valami hiányzik, valami nem olyan, amilyennek lennie kell. Talán éppen valami csalódás ért, mert jobb végkimenetelre számítottunk. Vagy szívünk rejtett kívánságát próbáljuk szavakba önteni, s talán nem is reméljük, hogy megvalósul.

„Bárcsak…” – mondjuk gyakran imádságainkban is. Mert vágyainkat, kéréseinket Isten elé is oda szoktuk vinni. „Bárcsak rám tekintene nyomorúságomban az ÚR” – imádkozza Dávid király. „Bárcsak teljesülne kívánságom” – mondja Jób. „Bárcsak ne nevetnének rajtam” – kéri a zsoltáros egy másik helyen. „Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál” – hangzik Ézsaiás nagy vágya.

Vágyak, melyeket Isten elé viszünk. Emberi vágyak, melyek megfogalmazódnak bennünk, és az Istentől várjuk azok célba érését.

A most felolvasott 81. zsoltár érdekessége, hogy abban végre nem emberi vágyakról és kívánságokról van szó. Az imádkozó csak röviden szól, szerepe csupán annyi, hogy Isten felé fordítsa a figyelmet. Most Isten mondhatja el végre, hogy Ő mire vágyik:

„Bárcsak rám hallgatna népem, az én utaimon járna Izráel!” Isten egyik nagy vágya ez. A zsoltárban kétszer is elhangzik. „Bárcsak rám hallgatna népem.”

Milyen érdekes, sőt megdöbbentő, hogy az Istennek is van vágya. Belegondoltunk-e már abba, hogy miért vágyakozik Isten. Ugyanazért, amiért mi is. Mert valami hiányzik, valami nem olyan, amilyennek lennie kell, mert az Isten csalódik az emberben.

„Bárcsak rám hallgatna népem.” Többek között erre vágyik Isten. És ennek a vágynak van egy előzménye. Először erről beszél az Úr. Az előzmény az, hogy az Isten már cselekedett. Most egy intelem formájában szól népéhez, és azt üzeni: én már megtettem az első lépést. Intelmében szabadító és megmentő tettére emlékeztet. „Kihoztalak téged…”, „levettem válladról a terhet”… „megmentettelek” – mondja az Úr.

Ezért mondhatja Isten: Bárcsak hallgatna rám Izráel! Azért mondhatja, mert vágyának előzménye van. Bárcsak hallgatna rám Izráel! Rám, akiben megismerhette szabadító Istenét, aki fontosnak tartja az ember vágyait is. Mert meghallgatta a nép kiáltását annak idején Egyiptomban, figyelte kívánságait a pusztában, válaszolt neki a felhőből. Mégis csalódnia kellett Istennek, ezért mondja: Bárcsak…

Isten vágyának előzménye van a mi életünkben is, mert ő velünk is megcselekedte azt, amit megtett népével: „megmentettelek…” Most már a mi térfelünkön pattog a labda, mi következünk, mégpedig azzal, hogy életünkben első helyre tesszük azt, amit mindezek után Isten tőlünk kér: „Bárcsak rám hallgatna népem, az én utaimon járna…”

Hallgatni az Istenre, és az Ő utain járni. Ez az elsődleges. Mert van, hogy az ember vágya, tervei, elképzelései hátrébb sorolják, vagy egyenesen félreteszik az Isten vágyát. Van, hogy egyházunk, vagy a keresztyén közösség is saját vágyait dédelgeti az Isten akarata helyett. Van, hogy az ember útjai nem egyeznek az Isten útjaival. Ahogyan Ézsaiás próféta is írja: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim.”

Hallgatni az Istenre, és az ő utain járni. Hallgatni rá, és nem idegen istenekre, nem a magunk tanácsára.  Ez lehet a felelet Isten minket megelőző kegyelmi tettére.

A másik dolog, ami kiderül ebből a zsoltárból, hogy az Isten nagy vágyának nemcsak előzménye, hanem következménye is van. Nem csak arról van szó, hogy mit tett már meg az Isten, hanem mi mindent kész még megadni akkor, ha vágya teljesül.

A zsoltárban azt látjuk, hogy ha teljesül az Isten vágya, akkor a mi kívánságaink is sorra célba érnek. Megaláznám ellenségeidet, a búza legjavával etetnélek, mézzel tartanálak jól… Amit az ember oly fontosnak, meghatározónak tart, a vágyak melyeket olyan előre sorolunk, mind csak következményei lehetnek az Isten iránti engedelmességnek.

Ezt az Újszövetség a következőképpen fogalmazza meg: „De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” Először az Isten országát, az ő akaratát kell keresni. Először az Isten nagy vágyának kell teljesülnie, a többi csak ráadás. Békességre vágyunk, biztonságra vágyunk, szeretetre vágyunk. Ezek ráadásként megadatnak nekünk, ha előtte meghalljuk az Isten sóhaját: „Bárcsak rám hallgatna népem…”

Tegyük első helyre azt, hogy mit kíván az Isten, aztán egyszer csak az intelemből üdvígéret lesz. Az Isten nagy vágyának kézzel fogható következményeit tapasztalhatjuk meg abban, hogy sorra megadatik nekünk minden, ami a békességünkhöz szükséges. Mert vannak vágyaink saját életünkben, népünkkel, és egyházunkkal kapcsolatban. Ezek ráadásul mind megadatnak nekünk, ha Istenre hallgatunk, ha az ő utain járunk, ha először az ő országát keressük.

Kedves Testvéreim!

Milyen szerepe van életünkben az Isten vágyának? Milyen helyre soroljuk saját kívánságainkat?

Ez a zsoltár, most arra indíthat mindnyájunkat, hogy tegyük félre egy kicsit saját, sokszor önző, vagy nagyon emberi vágyainkat, kívánságainkat, terveinket és figyeljünk oda arra, hogy mit kíván az Isten. Mi az Úr vágya és akarata.

.

„Ó, Bárcsak…” Így kezdődnek azok a mondatok, melyek valamilyen hiányérzetből vagy valamilyen csalódásból fakadó vágyra mutatnak.

Ne hagyjuk, hogy Istennek hiányérzete legyen velünk kapcsolatban, ne okozzunk neki csalódást, hanem csak rá hallgatva, az ő utain járva, először az ő országát keresve éljünk. ÁMEN

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |