| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Az álruhás király

Lekció: Zsoltárok 47

„A karmesternek: Kórah fiainak zsoltára.

Ti népek, mind tapsoljatok, harsogó hangon ujjongjatok Isten előtt!

Mert a felséges ÚR félelmetes, nagy király az egész földön.

Népeket vet alánk, nemzeteket lábaink alá.

Kiválasztja a mi örökségünket, Jákób büszkeségét, akit szeret. (Szela.)

Felvonul Isten ujjongás közben, kürtzengéssel jön az ÚR.

Zengjetek Istennek, zengjetek! Zengjetek királyunknak, zengjetek!

Mert az egész föld királya Isten, zengjetek neki éneket!

Isten uralkodik a népeken, szent trónusán ül az Isten.

Összejöttek a népek előkelői Ábrahám Istenéhez, mert Istené a föld minden uralkodója, igen magasztos ő!”

Textus: Máté 25,31-45

„Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára.

Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.

A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.”

„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.

Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok,

mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.

Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna?

Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna?

Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád?

A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”

„Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre.

Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom,

jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg.

Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked?

Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg.

Kedves Testvéreim!

Biztosan mindenki ismeri az igazságos Mátyás királyról szóló meséket. Egy jellemző mozzanata ezeknek a legendaszerű történeteknek, ami akár a valóságban is előfordulhatott, hogy a király olykor álruhában járta az országot, mivel így reálisabb képet kaphatott népe helyzetéről. Testközelben pillanthatott bele az országban uralkodó viszonyokba.

Az álruhás királyt persze nem ismerik fel, és kinézetének megfelelően bánnak vele. Egyesek vendégszeretettel, mások pedig megalázóan. Amikor pedig felfedi magát Mátyás, és királyi pompában jelenik meg, nyilvánvalóan mindenki hajbókol, minden tiszteletet megadva az ország királyának... de akkor már késő. Addigra kiderül, hogy ki érdemel jutalmat, és ki érdemel büntetést.

És hogy miért hozakodtam most elő ezzel a mesével? Mert a most felolvasott ige alapkérdése is hasonló: Hogyan bánunk az álruhás királlyal?

Az evangéliumok arról tanúskodnak, hogy a király, vagyis a teremtő és mindenható Isten, trónját, és a mennyei udvartartást otthagyva, szolgai formát vett föl, a hétköznapi átlagemberhez lett hasonlóvá, hogy közösséget vállaljon népével. Isten testet öltése alkalmával valójában az történik, hogy a király álruhát ölt. Nem azért, hogy megtévesszen, hanem azért, hogy közösséget vállaljon népével.

Mert van, hogy az Isten rejtőzködik. Van, hogy nem harsonával jön, hanem némán. Van, hogy nem mindenki számára nyilvánvaló módon jelenik meg, hanem szinte észrevétlenül jár köztünk. Jézus Krisztusban az a király élt népe között, aki előtt a 47. zsoltárban az egész nép hódol, tapsol és ujjong. Mégsem kapta meg soha a királynak kijáró tiszteletet.

Bár Izráel népe várta a királyt, a felkentet, a Messiást, mégis csak néhányan voltak, akik időben felismerték őt. Sokszor olvasunk a tanítványok értetlenségéről, akik Jézus közvetlen közelében is bizonytalankodnak. Nincsenek mindig tudatában annak, hogy az ég és föld királyának társaságában vannak. A nép is hasonlóképpen viselkedik. Egy-egy csoda alkalmával úgy köszöntik Jézust, mint Messiás-királyt, máskor csak az ács fiát látják a Názáretiben.

Virágvasárnapon is, mintha egy pillanatra felismerték volna, és elismerték volna a köztük lévő királyt, Dávid fiát. Megvan az ujjongás, tapsolás, üdvrivalgás is… de egy hét sem kell és Nagypénteken Jézus Krisztus már csak gúny tárgya. A „zsidók királya” megnevezés már csak vicc.

Hogyan bánunk az álruhás királlyal?

Vendégszeretettel befogadjuk, vagy gúnnyal elutasítjuk. Ez döntő kérdés, hiszen az Ige szerint a király egyszer felfedi magát, de akkor már ítéletre érkezik. „Az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára.” Félreérthetetlenül, és eltéveszthetetlenül megjelenik a király. De ekkor már elkésett a felismerés.

Jézusban egy király járt köztünk álruhában. Saját bőrén tapasztalta meg az emberi gonoszságot. Eljött a földre, amelynek ő az egyedüli királya, és az emberek megverték, megalázták, kinevették, kigúnyolták és megölték őt. Mert nem ismerték fel a királyt, nem jöttek rá idejében, hogy neki taps, ujjongás, és zengedezés jár.

Milyen álruhát ölt ma Jézus?

A felolvasott Igében Jézus azonosítja magát a legkisebbekkel. Jézus a közöttünk élő legkisebbek, leginkább rászorulók öltözékében van jelen. A börtönviselt rabruhájában, az éhező hajléktalan szakadt kabátjában, a magányos beteg ember pizsamájában jelenik meg a király.

Nem mindegy hogyan bánunk az álruhás királlyal, a Krisztus-arcú rászorulókkal. Mert a tét hatalmas: Örök élet vagy örök büntetés.

Amikor Jézus itt járt köztünk ezt mondta: „a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek.” Most, hogy már testben tényleg nincs közöttünk, most, hogy visszatért mennyei dicsőségébe, azokra irányítja rá újra a figyelmünket, akik a környezetünkben élnek, és sóvárogva várják az Isten fiainak megjelenését. Azokon az embereken mutathatjuk ki a királyhoz való ragaszkodásunkat, akik itt vannak körülöttünk, itt élnek a szemünk előtt. Rájuk irányítja most Jézus a figyelmünket. És ha Krisztussal akarunk közösségben lenni, akkor közösséget kell vállalnunk a rászorulókkal, mindazokkal, akikkel Jézus azonosítja magát. Hogyan adhatjuk meg a kellő tiszteletet a királynak? Ha megadjuk azt a mellettünk levőnek. Úgy ajándékozhatjuk meg a legnagyobb királyt, ha megajándékozunk egyet a legkisebbek közül. Velem tettétek meg, ill. velem nem tettétek meg – mondja Jézus.

Ahogy a szeretet kettős parancsa is arra tanít, hogy Isten és a felebarát szeretete egymástól elválaszthatatlan, úgy Máté evangéliumának leírása is jól érzékelteti, hogy a király miként azonosítja magát országának legkisebbjeivel. Isten ránk bízta ezeket a legkisebbeket.

Jézus Krisztus már nincs testben közöttünk, de itt van ma is Szentlelkének ereje, amely azt az indulatot táplálja bennünk, amely volt a Krisztus Jézusban is, akik gazdag lévén szegénnyé lett értünk, aki nem tekintette zsákmánynak, hogy az Istennel, a királlyal egyenlő, hanem megüresítette önmagát. Aki azt mondja: „Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”

Nem arról van szó, hogy minden rászorulóban és elesettben újra testet ölt az Isten, hanem arról, hogy a király úgy döntött, hogy egy lesz a legkisebbek közül, és ma is közösséget vállal velük. Ezért, amit a királynak szánunk, azt a legkisebbnek is meg kell adnunk.

Nyilas Misi édesanyja mondja kisfiának „Fiam, mindig úgy viseld magad, mintha látnálak... Gondold azt, hogy az én szemem lát, s akkor soha nem teszel semmit, ami nem helyes.” Ha mindent úgy cselekszünk, mintha Krisztussal tennénk meg, ha mindig úgy cselekszünk, hogy az a király szemében is kedves legyen, akkor örökösök lehetünk. A jó cselekvése önmagában kevés, a hangsúly azon van, hogy mindent Krisztusra nézve, a királyra tekintve tegyünk.

A juhok nem azért kerülnek a jobb oldalra, mert ők felismerték az álruhás királyt, és térdre borultak előtte. Hiszen ők is megkérdezik: Uram, mikor láttunk téged éhezni, szomjazni, jövevényként, mezítelenül, betegen, vagy börtönben? Ők azért kapnak jutalmat, mert a legkisebbekkel is úgy cselekedtek, hogy az a király szemében kedves legyen.

Mert eljön az óra, amikor a föld és minden lakójának királya visszatér, de akkor már fehér lovon, angyalok kíséretében, és királyi pompában érkezik, hogy összegyűjtse és megítélje a népeket. Mindenki fel fogja őt ismerni, nevére minden térd meg fog hajolni, mert ő a nagy király az egész földön.

Lássuk meg ezt a nagy királyt ma is, ismerjük fel őt már most, és éljünk rendelése szerint.

ÁMEN

Ima

Felséges Urunk és Királyunk!

Magasztalunk téged azért, mert te igazságosan uralkodsz, és kegyelmes király vagy.

Bocsásd meg, kérünk, amikor nem ismerünk fel téged, amikor elmulasztjuk azokat a lehetőségeket, amelyek kedvesek a te szemedben. Bocsásd meg nekünk, amikor úgy akarunk szeretni és tisztelni téged, hogy a mellettünk élőket nem vesszük észre.

Imádkozunk Urunk az éhezőkért, a hajléktalanokért. Eléd hozzuk a börtönben lévőket, a betegeket és a szegényeket. Add, hogy felismerjük mindig a segítségnyújtás leghatékonyabb módját. Segíts minket, hogy felismerjük a sokszor taszító és félelmetes külső mögött a Te gyermekeidet, és a te szent fiadnak Jézus Krisztusnak arcvonásait.

Az ő nevéért kérünk téged, hallgasd meg imánkat.

ÁMEN

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |