| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Az új szövetség

Ima:

Textus: Zsidókhoz írt levél 8. fejezet 6-15.

6Most azonban a mi főpapunk annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett. 7Mert ha az első hibátlan lett volna, nem lett volna helye egy másodiknak. 8Mert hibáztatja őket, amikor így szól: "Íme, eljön majd az idő, így szól az Úr, amikor új szövetséget kötök Izráel házával és Júda házával;  9nem olyan szövetséget, amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Mivel azonban ők nem maradtak meg az én szövetségemben, én sem törődtem velük, így szól az Úr. 10De ez lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával ama napok múltán kötök, így szól az Úr; törvényeimet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek. 11Akkor senki sem tanítja többé így a társát és testvérét: Ismerd meg az Urat! Mivel mindenki ismerni fog engem, a kicsinyek és nagyok egyaránt. 12Mert irgalmas leszek gonoszságaikkal szemben, és bűneikről nem emlékezem meg többé." 13Amikor az újról szól, elavulttá teszi az elsőt, ami pedig elavul és megöregszik, az közel van az elmúláshoz.

Kedves Testvéreim!

Láttunk-e már valamit tönkremenni?

Bizonyára igen. Goethe fogalmazott egyszer így: „Minden, mi keletkezik, megérdemli, hogy tönkremenjen.” Nem tudom, hogy tényleg így van-e, de az biztos, hogy vannak használati tárgyaink, amelyeket kikezdett már az idő vasfoga, tönkrementek és használhatatlanná váltak. Vagy mindnyájan láttunk már ételt, amelyiknek lejárt a szavatossága és megromlott. Dobtunk már ki elemet, ami végleg lemerült, és virágcsokrot, mert elszáradt. Van, amikor a folyamat magától zajlik le, de van, hogy szándékosság van mögötte, amely meggyorsítja az elmúlás folyamatát.

Vagy, egy másik síkon is gondolkodva, láttunk már emberi kapcsolatokat megfáradni, házasságokat tönkremenni, tapasztaltuk, hogy az emberi élet is elavul, végül pedig elmúlik. Láttunk már emberi életeket tönkremenni.

Nos, így néz ki egy bűnnel terhelt világ. A dolgok előbb-utóbb tönkremennek, elmúlnak, kimerülnek vagy lemerülnek, megöregszenek és elavulnak.

Mert ami ehhez a világhoz tartozik, de akár fogalmazhatunk úgy is, hogy amiben az ember valamilyen formában részt vesz, az előbb- utóbb tönkremegy. Nincs mit tenni. A végső elmúlás előtt persze vannak megoldási stratégiák. Helyrehozni, megjavítani, felújítani valamit, renoválni, vagy akár reformálni… és még sorolhatnánk. De egyszer eljön a pont, amikor már mindenféle javítási munka, vagy helyrehozási kísérlet csődöt mond, ki kell mondani, hogy a régi elmúlt és újra van szükség.

Ez kerül kimondásra mai Igénkben is. A most felolvasott textusunkban két világhírű teológus gondolkodik együtt az Isten-ember közti szövetségről. A zsidókhoz írt levél ismeretlen szerzője és Jeremiás próféta. A levélszerző idézi a több száz évvel előtte élt próféta szavait, mert ki kell mondani, hogy az Izráel és Júda házával kötött szövetség már a múlté.

Az ember ismét valamit tönkretett. Mert amikor az Ige azt mondja erről a szövetségről, hogy nem volt hibátlan, akkor éppen az emberi bűnre mutat rá. A szövetség gyengéje ugyanis éppen az ember, aki nem tud megmaradni abban.

Ha felidézzük ennek a szövetségnek a történetét, azaz az ószövetségi eseményeket, akkor lépten-nyomon azzal találkozunk, hogy az ember feszegeti, sőt átlépi ennek a szövetségnek a határait. A szövetség dokumentuma, vagyis a tízparancsolat folyamatosan sérül, amikor a nép idegen isteneket imád, amikor hiányzik a szülők tisztelete, a szombat megszentelése vagy éppen egymás szeretete.

Egy szövetség sem működhet hibátlanul, ha az egyik szövetséges fél folyamatosan hibázik. „Nem maradtak meg az én szövetségemben”-mondja az Igénk- „én sem törődtem velük, így szól az Úr.”

Egy II. világháborús anekdota szerint 10 kegyes zsidó férfi egyszer összegyűlt a koncentrációs táborban, Auschwitzban, hogy vádat emeljenek Isten ellen. A Tóra és próféták alapján hosszan vizsgálták a tényeket, végül megállapították, hogy Isten elhagyta népét, hűtlenné vált, tehát az Isten BŰNÖS.

Az ítélet kihirdetése után csend lett, majd egy rabbi halkan megkérdezte: „… és akkor most?” „… akkor most gyertek, imádkozzunk Hozzá…” – felelte egy másik.

Kedves Testvéreim! A történetnek csak ez lehetett a vége, mert nem az Isten bűnös, hanem az ember, nem az Isten szegte meg a szövetséget, hanem az ember, és nem Isten vált hűtlenné, hanem mi magunk. Jeremiás is egy történelmi mélypont idején, a fogság idejében szólal meg, és tudja, hogy ki vonható felelősségre a szövetség megromlása miatt.

A kegyelmes Isten ennek ellenére újra és újra helyreállítja a szövetséget. Újra és újra visszafogadja a hűtlenné, paráznává vált népet. Ő azonban már tudja, és Jeremiás próféta által már régóta tudatta is, hogy egyszer eljön az idő, amikor már nem lehet toldozni-foldozni, amikor elavul, végleg tönkremegy bűneink miatt a szövetség.

Jeremiás próféta egy helyen már azt kénytelen írni: „Júda vétke föl van írva vasból készült íróvesszővel, rá van vésve gyémántheggyel szívük táblájára.”

A kép félreérthetetlenül a kitörölhetetlenségről szól. A vas íróvesszővel, gyémántheggyel szívbe vésett vétkek maradandóak. Nincs lehetőség helyrehozni, eltörölni, kiradírozni, mert a szívek hústábláira van vésve. Ezért nem lehet hibátlan az Isten-ember szövetsége, ezért van szükség folyamatos helyreállításra, és végül ezért vált szükségessé a régi szövetség felülírása egy teljesen újjal.

Ezen a mostani alkalmon bűnbánattartásra gyűltünk össze. Mert van mit megbánnunk, hiszen számtalan dolog ment már tönkre körülöttünk, vagy éppen miattunk.

Vizsgáljuk azért meg most emberi kapcsolatainkat. Azokat a szövetségeket, amelyek köztünk és embertársaink között vannak. Ha engedtük, hogy a bűn megrontsa őket, bánjuk meg most az Úr előtt.

Vizsgáljuk meg az Istennel való kapcsolatunkat. Igénk szavaival élve van, hogy az is elavul, megöregszik, vagy egyenesen közel kerül az elmúláshoz. Ismerjük fel még most, ha elhanyagoltuk, ha engedtük elavulni és tönkremenni. Valljuk meg, ha megkeseredve és kiábrándulva tudatosan építjük le az Istennel való kapcsolatot. Valljuk meg bűneinket, mert ezt a szövetséget mi tettük tönkre. A szabályokat mi rúgtuk fel.

Isten azonban többé nem kesereg a darabjaira hullott és tönkrement szövetséget romjai felett. Nem kezdi el összeragasztgatni, vagy összehegeszteni, hanem összeseperi, kidobja a kukába, és valami egészen újat készít.

Isten kész teret adni valami újnak. Amikor úrvacsorára készülünk, mi már erre az újra tekinthetünk. Az első szövetséget, amely Izráel és Júda házával köttetett, megrontotta a bűn. Az a bűn, amely a mi szívünkbe is ugyanúgy mélyen bele van vésődve. És mivel lehetetlen, hogy bikák és bakok vére bűnt töröljön el, radikális szerkezetváltoztatásra van szükség. Már nem elég javítgatni a régit. Ki kell mondani, hogy eljött, az idő, hogy új szövetség jöjjön létre.

Ezen a ponton mond újat a zsidókhoz írott levél szerzője. A Jeremiástól átvett szó szerinti idézetet két aprónak tűnő megjegyzéssel egészíti ki.

Először is konkrétan rámutat erre az új szövetségre, amely egyszer s mindenkorra múlt időbe teszi az első szövetséget. Míg Jeremiás csak arról írhat, hogy „eljön majd az idő”, addig mai igénk egy már létező, készen álló, működőképes új szövetségről beszélhet.

Másodszor pedig néven tudja nevezni az új szövetség közbenjáróját, Jézus Krisztust, aki által különb és jobb szövetség jöhetett létre. Új szövetség, mely össze sem hasonlítható a régivel.

Jézus Krisztus főpapi áldozata odakerült az Isten elé, és Isten megbékéltette magát az emberrel. Teljesen új helyzet keletkezett. Nem az ember lett jobb, hiszen nem vagyunk különbek elődeinknél. Nem is az Isten változott meg, hiszen ő tegnap és ma, és mindörökké ugyanaz. Hanem új elemmel egészült ki a szövetség: Közbenjárónk van.

Krisztus ugyanis úgy kerül oda az ember és Isten közé, hogy az Isten jogos büntetését Ő szenvedte el, és a méltatlan, bűnös ember Őáltala nyer megigazulást az Atyánál. Krisztus, mint közbenjáró, a maga tökéletességével kiiktatta a régi, tökéletlen szövetség hibáit.

Őbenne valósul meg, amit zsidókhoz írott levél és Jeremiás próféta együtt mond, és amit mai bűnbánattartásunkkor is hittel remélhetünk: „Mert irgalmas leszek gonoszságaikkal szemben, és bűneikről nem emlékezem.”

Kedves Testvéreim!

Ebben az irgalmas Istenben bízva, Krisztusra mint közbenjáróra tekintve készüljünk ma bűnvallással az úrasztalai közösséghez, amikor hallani fogjuk majd az Ige szavait:

Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: "E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre."

Az ismerős igesorok, és a pohár pedig emlékeztessenek minket arra, hogy a kiontott vér, a Főpap egyszeri és tökéletes áldozata radikálisan átfogalmazta az Isten és népe közti viszonyt. Ez az új szövetség. Ennek lehetünk mi is részesei Jézus Krisztus által. ÁMEN

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |