| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Az Isten szentsége bennünk

Lekció: 63. Zsoltár

¹Dávid zsoltára, abból az időből, amikor Júda pusztájában volt.

²Ó Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld.

³Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet.

⁴Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít.

⁵Ezért téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem.

⁶Mintha zsíros falatokkal laktam volna jól, úgy ujjong az ajkam, és dicsér a szám.

⁷Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad elmélkedem.

⁸Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok.

⁹Ragaszkodik hozzád lelkem, jobboddal támogatsz engem.

¹⁰De akik pusztulásomra törnek, a föld mélyébe kerülnek.

¹¹Kardélre hányják őket, sakálok eledelévé lesznek.

¹²De a király örül Isten előtt. Dicséretet mondanak, akik rá esküsznek, a hazugok szája azonban bezárul.

Textus:  Római levél 5. fejezet 1-5.

„Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.”

Kedves Testvéreim!

Volt-e már, hogy sokáig bámultuk a tűz látványát? Talán már mindannyian tapasztaltuk, amikor a tábortűz vagy éppen táborgyertya, a kandalló tüze, vagy a karácsonyi gyertyák fényei magával ragadták a tekintetünket. Sokáig tudjuk bámulni, ahogyan mozog, pislákol a láng, mintha élne. Titokzatos és gyönyörű látvány, amely vonz.

Mégis tudjuk jól, hogy veszélyes. Egy bizonyos távolságot meg kell tartanunk. Nem lehet megérinteni, mert éget. Akár lehet félelmetes és életveszélyes is, sőt pusztító méreteket ölthet.

Valami ehhez hasonló kettősséggel írható le az Isten szentsége is. Az Ószövetség leírásaiból azt tapasztaljuk, hogy az Isten szentsége egyszerre vonz és taszít. Egyszerre jelent biztonságot és életveszélyt, nyugalmat és félelmet.

Gondoljunk csak az égő csipkebokorra, amely odavonzotta Mózest, aztán Isten szentségének közelsége arcának eltakarására, saruja levételére késztette, halálfélelmet keltve a közelébe kerülő szent emberben. Az Ószövetségben Isten szentsége egyszerre vonz és taszít. Az ember vágyik Isten közelségére, de Isten közvetlen közelében halandó embernek nem lehet megmaradni.

Az Újszövetségben e tekintetben valami gyökeresen megváltozott. Jézus Krisztusban a Szent Isten otthagyta mennyei dicsőségét, és egészen közel jött. Felolvasott Igénkben Pál apostol így fogalmazza ezt meg: „Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében.” Krisztus az út, mégpedig a szabad út, aki által halálfélelem nélkül, életveszély nélkül egészen közel kerülhetünk a szenthez, részesülhetünk Isten dicsőségében. Krisztusban ugyanis az Izráel Szentje látogatta meg népét, velük élt, közöttük lakott.

És ez az ószövetségi ember vágya is, hiszen a felolvasott zsoltárban az imádkozó ember vágyakozik, sóvárog az Isten közelsége után. A szentélybe vágyik, az Isten dicsősége helyére, az Isten közvetlen közelébe. Látni akarja Isten hatalmát és dicsőségét, a szent közelébe kívánkozik. Mert vonzza őt az Isten szeretete. Olyannyira, hogy már azzal a veszéllyel sem számol, amely a szent közelségében érheti: „szereteted az életnél is jobb” – írja. Az Isten közelsége mindent megér.

Kedves Testvéreim!

A Pünkösd nagyobb ajándékot hozott annál, amit a zsoltáros valaha el tudott volna képzelni. És ez nem más, mint: Isten szentségének állandó jelenléte bennünk a Lélek által. Pál apostol a Római levélben ezt így fogalmazza meg: „szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által”

A zsoltáros, és mindannyiunk sóvárgása ebben az eseményben célhoz ér: „Isten élő Lelke jöjj, áldva szállj le rám, égi lángod járja át szívem és szám”-mondják az ének sorai.  Akik Isten közelségére vágyakoznak, azok a Szentlélek kitöltetése által várakozáson felüli ajándék részesei lehetnek. Az Isten szentsége lakozást vesz az emberben. Az Isten Szentlelke, amely az Atyától és Fiútól származik, az ő teljes és szent valójában kitöltetik az Isten után sóvárgó emberre. A zsoltáros a szentélybe vágyakozik, és Isten úgy válaszol erre Pünkösdkor, hogy magát a vágyakozó embert teszi szentéllyé.

Már az Ószövetségből is ismerünk példákat arra, hogy Isten Lelke ott nyugszik az ő választottain, a bírákon, a prófétákon és királyokon. Pünkösddel azonban a jóeli próféciák megvalósulása kezdődik el. Azt írja a próféta: „kitöltöm majd lelkemet minden emberre.” A pünkösdi csodát átélő tanítványok, és az őket hallgató emberek bizonyossá válnak abban, hogy Jóel szavai most válnak valósággá. És ez a gyülekezet, mint a pünkösdi események egyik következménye, így tudhatja magát Isten közelében. „Részesülünk Isten dicsőségében… szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által” – írja Pál apostol, és erre vágyik a zsoltáríró.

A Szentlélek olyan tűz, amely ég bennünk, de nem éget meg. Isten szentségének a közelsége, mely nem halálos, sőt vigasztal, bátorít, megszentel, épít, emlékeztet, és még hosszan sorolhatnánk a Szentlélek csodálatos munkáját életünkben.

Pünkösd a Szenttel való közvetlen találkozás alkalma. Az Ószövetségben is olvasunk arról, hogy egyesek számára, kivételes alkalmakkor Isten feloldja a szenttel való találkozás halálos és életveszélyes voltát. Így beszélhet Mózes közvetlenül Istennel, így mehet be a főpap évente egyszer a Szentek Szentjébe, így ehet Dávid büntetlenül a szent kenyerek asztaláról. A Szentlélek által ez nekünk is megadatik.

Az Isten közvetlen közelsége pedig a Lélek által, így nem a félelemről, hanem a békességről szól. Nem Isten haragjával, hanem Isten szeretetével találkozunk. Mert Isten szeretete először az „értünk élő Krisztus” formájában vált konkréttá, a Lélek által pedig a „bennünk élő Krisztus” valóságát tapasztalhatjuk meg.

Ha pedig „szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által” annak következményei vannak. Igénk az állhatatosságról, kipróbáltságról, türelemről, és reménységről beszél.  A Lélek vezetése által az ember elindulhat a megszentelődés útján. Amikor szent templommá válik az ember, amikor istentiszteletté válik az élet. „Isten élő Lelke jöjj, hadd lehessek szent!” Akik vágyakoznak, sóvárognak az Isten után, szabad utat kapnak Jézus Krisztus által, aki megbékéltetett minket Istennel, és Isten közelében lehetnek egész életükben a Szentlélek által.

Szeretett Testvérek!

A zsoltáros Isten közelsége iránti vágyakozása, és Pál apostol Szentlélekről szóló bizonyságtétele erősítsen meg minket abban, hogy jó nekünk Isten közelében lenni. Tisztítsuk meg magunkat, és imádkozzunk szüntelen azért, hogy méltó szállásadó legyünk Isten szentségének. Kérjük Isten Szentlelkének vezetését, hogy megszentelt életünk legyen, és biztos reménységünk legyen afelől, hogy részesülünk az Isten dicsőségében.

ÁMEN

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |