| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Kiskapuk nélkül

Lekció: Apostolok cselekedetei 1. fejezet 4-14.

De azok közül, akik hallgatták az igét, sokan hittek, és a hívő férfiak száma mintegy ötezerre emelkedett.

Másnap összegyűltek Jeruzsálemben a vezetők, a vének és az írástudók;

Annás a főpap, Kajafás, János, Sándor és a főpapi család valamennyi tagja.

Középre állították és vallatták őket: „Milyen hatalommal, vagy kinek a nevében tettétek ti ezt?”

Ekkor Péter, megtelve Szentlélekkel, így szólt hozzájuk: „Népünk vezetői, Izráel vénei!

Ha minket ma egy beteg emberen gyakorolt jótett felől vallattok, hogy mitől gyógyult meg, vegyétek tudomásul valamennyien, Izráel egész népével együtt, hogy a názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból: őáltala áll ez előttetek egészségesen.

Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők, megvetettetek, és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.”

Amikor látták, hogy milyen bátran beszél Péter és János, és felfogták, hogy ők írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Fel is ismerték őket, hogy Jézussal voltak, de mivel látták, hogy velük együtt ott áll a meggyógyult ember is, semmit sem szólhattak ellenük.

Textus: Máté 28. fejezet 18-22.

Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

Kedves Testvéreim!

A felolvasott Ige hallatán talán sokakban hirtelen valami hiányérzet támadt. Valami hiányzik! Hol van a keresztelős család? Miért nem sír a kisbaba? Hol a vízzel teli kancsó?

A hiányérzet részben jogos, hiszen a hallott Igét keresztelés sákramentumának szereztetési Igéjeként emlegetjük legtöbbször, és ilyen összefüggésben jól ismerjük, sokszor hallottuk, talán kívülről is tudjuk már ezeket a sorokat, és reflexszerűen várjuk a keresztelés sákramentumának kiszolgáltatását.

Ezúttal ilyen eseményre nem kerül sor, az Ige mégis előttünk áll. Tekintsünk most kicsit más szemszögből erre a jézusi parancsra: Mi a jelentősége a mennybemenetel ünnepének a keresztyén ember életében? A felolvasott igeszakasz ugyanis ehhez az eseményhez kapcsolódik. Bár Máté evangélista nem tudósít Jézus mennybemeneteléről, és a missziói paranccsal zárja evangéliumát, az Apostolok Cselekedeteinek felolvasott leírásából mégis kiderül, hogy a Jézus missziói parancsa a mennybemenetel eseményhez kötődik. Jézus utolsó, itt a földön elmondott szavai ezek.

Mi tehát a jelentősége a mennybemenetel ünnepének a keresztyén ember életében?

A kérdésre a felolvasott küldetési parancsban találjuk meg a választ.

Négy általánosan érvényes, kivételt nem tűrő, kategorikus kijelentéssel találkozunk:

1.      „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön…”

2.      „…tegyetek tanítvánnyá minden népet…”

3.      „…megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek…”

4.      „…veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

Valljuk be őszintén, hogy nem szeretjük az általánosítást. Így van ez, ha azt állítják, hogy minden politikus hazudik, minden rendőr buta, minden skót zsugori, vagy minden vállalkozó becstelen. Érezzük, hogy kicsit igazságtalanok ezek az általánosítások, mert nem számolnak a kivételekkel, akik talán éppen mi vagyunk, vagy valaki, akit ismerünk. Kell, hogy legyenek kivételek, kell, hogy legyenek kibúvók, mert ha egy megállapítás mindenre és mindenkire vonatkozik, akkor az általában gyanús.

Pedig Jézus mennybemenetele előtt elmondott utolsó szavainak lényege éppen abban rejlik, hogy nem ismer kivételeket, nem enged kiskapukat.

1. „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön” – mondja Jézus. Valóban minden? – kérdezhetnénk – Nincs semmi kivétel vagy kitétel? Nincs. Jézus kijelentése szerint nincs olyan terület ezen a világon vagy az életünkben, ahol Isten hatalma ne érvényesülne. Jézus Krisztus totális hatalma és uralma alatt élünk.

Mindenek előtt ez válik nyilvánvalóvá a mennybemenetel eseményében. A mennybemenetel ünnepét szokták egyébként Krisztus trónra szállásának eseményeként is emlegetni. Krisztus a rangjának megfelelő helyre kerül, az Atyaisten jobbjára, ahogyan az Apostoli Hitvallás szavai is mondják.

Krisztus minden hatalom birtokosaként mutatkozik be. De mégsem úgy, mint valami diktátor. Mert bár Áldozócsütörtökön a Karácsonnyal ellentétes irányú, de nem ellentétes irányultságú folyamatnak lehetünk tanúi. Ellentétes irányú, mert akkor leszállt, most pedig felemelkedik az Úr. Akkor alávetette magát a világnak, most pedig az ő lábai alá vettetett minden. Akkor megüresítette és megalázta magát, most pedig felmagasztalta őt az Isten mindenek fölé.

De nem ellentétes irányultságú, hiszen ahogyan Krisztus alászállása, úgy a felemeltetése is az emberért, értünk van. Van haszna a keresztyén ember számára. Mert így van Közbenjárónk, van Feje az egyháznak, ahogyan a Heidelbergi Káté is megfogalmazza. Krisztus az ember javára és üdvösségére használja mindenek feletti hatalmát.

„Nékem adatott minden hatalom…” – mondja Jézus, mint egy preambulumként megalapozva mindazt, ami a folytatásban következik.  Az tudniillik, hogy nem akárki, hanem a menny és föld Ura a garanciája mindannak, amit Jézus a mennybemenetele előtt kér és ígér, mert valóban minden hatalom az Övé. Ez a Jézus pedig, hatalmánál fogva igényt tart erre a gyülekezetre, igényt tart minden tagjára.

„Nékem adatott minden hatalom…” Hála Istennek, hogy ez így van. Mert ha ez nem így lenne, akkor értelmetlen és következmények nélküli lenne a mi keresztyénségünk. Ez a hatalom jelent garanciát mindarra, amit Krisztus ígér. Ez a mindenek feletti hatalom a garanciája az Egyház létének is. Gyülekezetünknek, és a holnap ünnepélyes keretek között egységesülő Magyar Református egyháznak is ebben a hatalomban van minden reménysége.

Mert ahogyan az efézusi levélben is olvassuk, hogy Isten Krisztust: „jobbjára ültette a mennyekben, feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. Az ő lábai alá vetett mindent, és őt tette mindenek felett való fővé az egyházban, amely az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben.”

A mennybemenetelkor a világ Ura, és az egyház feje újra elfoglalta trónusát. Az Isten üdvtervének egy fontos szakasza zárult le ezzel, és egyben megkezdődött valami új, melyben a mindenkori tanítványoké lehet a főszerep. Erre vonatkozik a következő kijelentés.

2. „…tegyetek tanítvánnyá minden népet…” Egy újabb általánosítás, mely rólunk és nekünk szól.

Rólunk szól, mert ha Jézus ott és akkor nem általánosított volna, akkor most nem lennénk itt, nem ülnének magyar reformátusok a templomok padjaiban, és még ma befejezhetnénk az Isten Igéjének hirdetését. De ez az általánosítás elhangozott, éppen ezért most itt lehetünk az Isten Igéje körül. Mert minden népnek szólhat Isten Igéje, minden nép részesülhet Isten ígéretiben, és bármely nép tagja részesülhet abban a kiváltságban, hogy Krisztus tanítványa legyen. Az Ószövetségben még elő-elő jönnek olyan hangok, melyek csak egyedül Izráel számára tudják elképzelni az üdvösséget, csak Izráel népe lehet Isten gyülekezete.

Hálára indító az a tény, hogy a Nagyerdei Gyülekezet azért lehet következménye a mennybemenetelkor elhangzó jézusi parancsnak, mert abban nincs kivétel. A minden hatalom Istene univerzális igénnyel lép fel, minden népet tanítványi körébe akar gyűjteni. Az Apostolok Cselekedeteiben ez az igény így fogalmazódik meg: „tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” Koncentrikus körökként látjuk magunk előtt a missziós területet. Jeruzsálem a főváros, Júdea a tartomány, majd a nem zsidók lakta Samária és végül a minden nép lakóhelyéül szolgáló föld. Így lehetünk mi is Krisztushoz tartozók, mert ő minden népet magához hív.

De nem csak rólunk, hanem nekünk is szól, hiszen ott van a felszólításban az általános feladat is. Az elhívás után ugyanis kiküldés következik. A tettek mezejére kell lépni. Ha már tanítvánnyá lehettünk, nekünk is tanítvánnyá kell tennünk másokat, mégpedig kivételezés nélkül. Észre kell vennünk azokat a bizonyos koncentrikus köröket magunk körül is. A tanítvánnyá tétel szándékával kell tekintenünk mindenféle körülöttünk lévő emberre. A család szűkebb körétől indulva a kollégák, ismerősök tágabb köre felé elmozdulva kell részt vennünk a tanítvánnyá tétel feladatában.  Mindenkinek hallania kell Krisztusról. Nem válogathatunk, hanem mindenki számára tanúvá kell lennünk, legyen az a jeruzsálemi szomszéd, a gyűlölt samáriai, vagy egy vadidegen a föld végső határáról. Kivétel nincs. És ebben van a feladat igazi nehézsége.  Ahogyan a múlt vasárnap is arról hallottunk a tibériás-tengeri halfogás története kapcsán, hogy a tó mindenféle hala, amelyet kifognak a tanítványok, egyben a világ minden népének szimbóluma is az emberhalászat feladatában.

A tettek mezejére kell lépni. Nem várni a sült galambot. „Miért álltok itt az ég felé nézve?” – kérdezi az angyal a tanítványoktól. Nem erre kaptatok parancsot, hanem hogy menjetek el, tegyetek tanítvánnyá minden népet. Sokszor tapasztalhatjuk egyházunkban, gyülekezeteinkben, hogy az ég felé tekintve, mást nem téve várják a templomok megtelését. És valóban fontos a felülről jövő segítség, erre vonatkozóan ígéretünk is van, hiszen azt mondja Jézus „erőt kaptok”, de ez nem ment fel bennünket az elindulás alól. Menjetek el… és legyetek tanúimmá minden nép előtt.

3. A harmadik általánosító megjegyzés így hangzik: „…megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek…” Innentől kezd igen komollyá válni a dolog számunkra. Egy újabb általánosítás mely nem tűr kivételt. Talán azt gondoljuk, hogy lehetetlen, de mégis ez különbözteti meg a keresztyén embert a többiektől. A keresztyének ugyanis felvállalják ezt a lehetetlennek tűnő kitételt. Nekiindulnak akár az erejük felett álló útnak is, csakhogy eljuthassanak az Isten hegyéig. Sokszor hibázunk és vétünk, de mégsem szabad engedni abból, amit Jézus kér. Mert „erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok”, azaz ha maradéktalanul betartjuk Jézus parancsolatait.

Néha már egyenesen a magyar mentalitás velejárójaként emlegetik, de nevezzük csak emberi gyarlóságnak, hogy a parancsolatok, törvények között sokszor szinte automatikusan a kiskapukat, a kibúvókat keressük, amelyek felmentenek minket, vagy menekülési útvonalat biztosítanak nekünk. Jézus minden parancsolat megtartását kéri számon: „Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában; ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában.”

Tanítsatok úgy, éljetek úgy, hogy semmi ne vesszen el abból, amit Jézus megparancsolt! Nincs kiskapu, nincs válogatási lehetőség. Ha Krisztushoz akarunk tartozni, nem mondhatjuk, hogy a „ne ölj” parancsolatot bevállaljuk, de hogy tartsam oda másik arcomat, ha megütnek, azért az, kicsit sok. Megtartani Jézus minden parancsát, ez a felelős keresztyén magatartás. Megismerni a Szentírásból, hogy mit akar tőlem az Isten, és aszerint élni, ez a felelős keresztyén magatartás. Mert a törvény nem ismerete nem mentesít annak betartása alól. Mert akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, ő igenis adhat utasításokat az életemre nézve. Ha Krisztust elismerem Uramnak, akkor nem lehet kérdés, hogy minden parancsolatát magamra nézve kötelezőnek tartom.

Lehetetlen vállalkozás keresztyénnek lenni? „Minden lehetséges annak, aki hisz” –mondja Jézus. Mert erőt kapunk, hogy lehetséges legyen. Közbenjárót kapunk, aki a hibáinkat, vétkeinket, bűneinket az Atya elé viszi bocsánatért könyörögve.

Ne a kibúvókat keressük, hanem az Isten Országát. Ne a kiskapukat keressük, hanem tartsuk meg mindazt, amit Jézus parancsolt, és akkor részesei lehetünk az ígéretnek:

4. „…és íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Ha a keresztyének feladata minden parancsolatra és minden népre kiterjedő általánosítás, akkor a hozzájuk kapcsolódó ígéret is ilyen. Mert minden nép tanítvánnyá tétele, és minden jézusi parancs megtartása csak akkor lehetséges, ha Ő minden napon velünk van. Az a Jézus van velünk minden nap, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön.

A feltámadott Jézus a mindennapjaink része akar lenni. Nem csak a vasárnapok, és ünnepnapok, hanem a hétfők, keddek, szerdák része is akar lenni. Része akar lenni a jó és a rossz napjainknak. A holnapnak, a holnaputánnak, el egészen az utolsó napig. Ez az ígéret meghatározza jelenünket, és egyben perspektívát is ad, a jövőbe mutat. A mennybemenetel eseményéhez hozzákapcsolódik Krisztus visszajövetelének ígérete is. „Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe” – olvassuk az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyvben.  Most ott ül az Atya Istennek jobbján, és onnan jön el… Mert Krisztus velünk van minden napon, a világ végezetéig. A nékem adatott minden hatalom most idői értelemben is megnyilvánul. Krisztusnak van hatalma minden idő felett, Ő uralkodik a jelenvaló és az eljövendő világkorszakban. Az Ő személye, az ő jelenléte, a „veletek vagyok minden napon”  ígéret határozza meg a jelen és a jövő eseményeit.

A „minden napon” kategorikus ígérettel, az általánosító, kivételt nem tűrő kijelentéssel a menny és föld ura elkötelezi magát. Saját magát korlátozza az emberért. Az Isten nem akar az ember nélkül Isten lenni, ezért tesz ígéretet „én veletek vagyok minden napon.” 

Hogyan teljesülhet mindez? A mi Urunk gondoskodik arról, hogy ígéretét maradéktalanul teljesítse. A mennybemenetel negatív megfogalmazása mellett, hogy Jézus már nincs úgy közöttünk, mint eddig, megjelenik egy pozitív megfogalmazás is. A „nem hagylak titeket árván” ígérete, az „erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek” ígérete. Krisztus mennybemenetelének eseménye elválaszthatatlan a Szentlélek kitöltetésének eseményétől. Jézus felemeltetése Pünkösdre mutat. A pünkösdi eseményekben valósul meg az, hogy Ő tényleg minden nap velünk legyen. Ennek ünneplésére készülünk, erre tekinthetünk már ma is. Jézus ebben az Igében ugyanis nem elbúcsúzik, nem magunkra hagy, hanem mindenkori jelenlétéről biztosít minket a Szentlélek által.

Kedves Testvéreim!

Nem szeretjük az általánosításokat, de hála legyen Istennek, hogy Ő általánosít, és ezzel minket is bevon kegyelmi szövetségébe. Hála legyen az Istennek, hogy nem hagyott ki minket az üdvtervéből. Vegyük azért komolyan az Ige szavait, amely nem ismer kivételeket, és nem ismer kiskapukat Krisztus hatalma és nekünk adott missziói feladat tekintetében. És akkor mi is maradéktalanul részesülhetünk Isten ígéreteiben. Készüljünk ezzel az elkötelezettséggel Pünkösd ünnepére is.

ÁMEN

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |