| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Másokért élni

Zsoltárok 82

Ászáf zsoltára. Isten ott áll az isteni közösségben, ítéletet tart az istenek fölött:

Meddig ítélkeztek álnokul, pártjukat fogva a bűnösöknek?!

Védelmezzétek a nincstelennek és az árvának a jogát, szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és szűkölködőnek!

Mentsétek meg a nincstelent és a szegényt, ragadjátok ki a bűnösök kezéből!

Nem tudnak és nem értenek semmit, sötétségben járnak, a föld alapjai mind ingadoznak.

Azt mondtam ugyan, istenek vagytok, a Felséges fiai mindnyájan, mégis meg fogtok halni, mint a közemberek, és elhullotok, mint bármelyik főember.

Jöjj, Istenünk, légy bírája a földnek, mert minden nép a te örökséged!

Textus: Zsoltárok 82: 3-4

„³Védelmezzétek a nincstelennek és az árvának a jogát, szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és szűkölködőnek!

⁴Mentsétek meg a nincstelent és a szegényt, ragadjátok ki a bűnösök kezéből!”

Kedves Testvéreim!

Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb bibliaolvasó embernek az első kérdése ezzel a zsoltárral kapcsolatban az, hogy kik ezek az új fordítású Bibliánkban szereplő istenek, akikhez szól az Úristen, akik felett ítéletet tart az Úr? Talán a több-istenhit bizonyítékát látjuk itt a zsoltáros szavaiban? Ha megnézzük a héber szöveget, azt látjuk, hogy az ott szereplő szó az elohím. Az elohím majdnem mindig az egyetlen Istenre utal, Izrael Istenére.

De előfordulnak olyan helyek – mint például a Kármel-hegyi történetben –, hogy az elohím más népek isteneire utal. Azt mondja Illés a Baal papoknak: „hívjátok segítségül a ti istenetek nevét” (1Kir 18,24). 

Emlékszünk arra is, amikor az Úr így szól Mózeshez a 10 csapás előtt: „Lásd, olyanná teszlek a fáraó előtt, mintha Isten volnál.” (Ex 7,1) Itt szintén az elohím szó szerepel.

Ebből még nem egyértelmű tehát, hogy milyen értelemben használja a zsoltáros itt az elohím kifejezést, de azt látjuk, hogy nemcsak Jahve megjelölésére használatos a szó. Ha párhuzamos helyeket keresünk a bibliánkban, a tematikában megegyező igeszakaszokban a rossz uralkodó ellen szólal fel az Ige. Gondoljunk csak a prófétákra. Ézsaiásnál így hangzik a leírás: „Előlép perelni az Úr, készen áll, hogy ítélkezzék népe fölött. Törvényt tart az Úr népe vénei és vezérei fölött: letaroltátok a szőlőt, szegényektől rabolt holmi van a házatokban. Hogy meritek összezúzni népemet, összetörni a nyomorultakat?” (Ézs 3, 13-15)

A földi uralkodóknak isteni szerepük van a földön: az emberek támaszai kell legyenek, a rend fenntartói, az igazság képviselői, az elnyomottak védelmezői. Az emberekÉRT kell, hogy uralkodjanak. Emlékezniük kell arra, hogy Isten helyett cselekednek, Istent képviselik. Az Ő nevében gyakorolnak hatalmat. Úgy kell cselekedniük, hogy az Isten lényét és parancsát tükrözze. A földi uralkodók Isten-szerűek kell, hogy legyenek, amikor uralkodnak.

Az uralkodást azonban nem csak királyi székből lehet gyakorolni.  Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, hogy döntenünk kellett. Vannak olyanok is közöttünk, akik vezető pozícióban dolgoztak, dolgoznak, igazgatók, csoportvezetők, stb. Olyanok is vannak, akik szakmájukból kifolyólag vezető szerepet töltenek be: gondoljunk például a tanárokra. De munkánk mellett szűkebb környezetünkben, a családban is sokszor az uralkodó, azaz döntéshozó, felelős ember jellegzetességeit kell felvennünk: édesanyaként, édesapaként, nagyszülőként vagy idősebb testvérként. Gondoskodnunk, vezetnünk kell, állást kell foglalnunk, és felelősséggel tartozunk. Választási lehetőségeink vannak. Uralkodunk.

Mózes első könyvében olvassuk, hogy a teremtés után Isten kiválasztotta az embert, felruházta őt azzal a feladattal, hogy uralkodjon a földön, a növényeken és állatokon, és művelje, őrizze azokat. Hatalmat és felelősséget kapott az ember, hogy ne engedje tönkremenni a teremtettséget, hanem annak fejlődésén munkálkodjon. Ez a parancs minden emberre érvényes. Sokszor az uralkodó, hatalmat gyakorló ember elfelejti azt, hogy Isten helyezte őt hatalmi pozícióba, ő hatalmának forrása. Saját szabadságunk, szabad akaratunk van arra nézve, hogy hogyan töltjük be ezeket a hivatásokat, de Isten parancsot is adott, hogy milyen úton haladjon az ember.

És az embernek ma is, mint ahogyan az akkori Izraelben, döntenie kell, hogy Isten akarata szerint uralkodik, vezet-e. Ez a zsoltár intés minden embernek. A hatalom nem természetes, hanem Isten adománya és neki terve van vele, az ember nem fordíthatja a maga hasznára. Az uralkodás feladat: aki többet kapott, azokért kell dolgoznia, akiknek kevesebb jutott. Aki tehetséges, annak a kevésbé tehetségesekért kell fáradoznia. Az uralkodónak a gyengébbek érdekeit kell képviselnie. Félre kell tennie saját érdekeit, megtagadni saját magát, és a másikra, másokra figyelni. Az Isten akarata szerint való vezetéshez alázat és szorgalom szükséges.

De ki az, aki tökéletesen be tudja tölteni ezt a feladatot?

Krisztus volt egyedül az, aki az uralkodást teljesen Isten elképzelése szerint hajtotta végre. Visszautasított minden hatalmat. Isteni erővel szólt, és hatalma volt az őt hallgatókon, de ezzel a hatalommal sohasem élt vissza. Nem akart korának judaista hierarchiájában felemelkedni rabbiként, írástudóként vagy papként. Nem tette magát politikai mozgalom vezetőjévé, ahogyan a zélóták várták talán tőle. Amikor elfogták, nem használta ki erejét. Amikor Péter előhúzta a kardot és megütötte a főpap szolgáját, Jézus megtiltotta neki, hogy erőszakot alkalmazzon. A Máté evangéliumában Jézus kereszthalála az erőszakmentesség szimbóluma. Jézus nem használja fel a benne rejlő isteni erőt arra, hogy saját magát mentse meg. A másokat megmentő utat választja, ami a keresztre visz.

Tanítványaival szemben soha nem használta fel hatalmát, hanem egyszerűen azt mondta, ami benne volt. Nem alkalmazott nyomást, hogy az rossz lelkiismeretet szüljön. Nem kényszerből követték őt, hanem szabadon, azért, mert Jézus személyisége, szavai, tettei, reakciói megragadták őket.

Jézus nem függött senkitől. Nem kötötte magát tanítványaihoz sem, nem adaptálta tanítását az ő ízlésükhöz. Ha menni akartak, elengedte őket. 

Nem alapított szervezetet, amelynek ő lett volna a vezetője. Saját útját járta, tanított és gyógyított, ahogyan azt Isten jónak látta. Felkarolta a szegényeket, betegeket, özvegyeket, azok oldalára állt, akiket kivetett a társadalom. Alázatával és önfeláldozásával megmutatta milyen vezetést, milyen uralkodást, hatalomgyakorlást vár el az Isten az embertől. Odaadta az életét is. Megmutatta, hogy aki felemeltetett, az a lenn maradottakért emeltetett fel, aki uralkodik, az az alávetettekért kapta hatalmát.

Jézus visszautasította a hatalmat, azonban évszázadok óta az Ő hatalma alatt élnek emberek. Belső hatalmat sugároz Jézus, amely magához vonzza az embereket.

Istennek tetsző vezetés az, amikor akár saját érdekeink, saját kívánságaink, saját komfortunk ellenére is azt tesszük, ami a másik érdeke. Amikor nem arra az oldalra állunk, ahol kényelmes és jövedelmező állni, hanem ahol Jézus is helyet foglalna. Amikor átvállalom azt, ami nekem könnyebb, ha látom, hogy a másiknak nehezebb. Amikor nem magamra gondolok, nem az én gondolataim, nem az én vágyaim fontosak, hanem kilépek önmagamból és elkezdem látni és nézni a másik embert. Akkor is, ha ő még nem érti, akkor is, ha a segítségért nem kapunk semmit.

Legyen Jézus velünk, legyen példája előttünk mindig, amikor vezetünk, amikor megszólalunk, amikor döntünk, amikor tanítunk. Legyenek szavaink és tetteink a bennünk lévő alázat eszközei, hogy tudjunk másokért élni, ahogyan Krisztus mutatta nekünk. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |