| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

A templom

Lekció: Zsoltárok 84. fejezet

¹A karmesternek: „A szőlőtaposók” kezdetű ének dallamára. Kórah fiainak zsoltára.

²Mily kedvesek a te hajlékaid, ó Seregek URa!

³Sóvárog, sőt eleped a lelkem az ÚR udvarai után. Testem és lelkem ujjongva kiált az élő Istenhez.

⁴Még a veréb is talál házat, és a fecske is fészket, ahova fiókáit helyezi oltáraidnál, Seregek URa, királyom és Istenem!

⁵Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged!

⁶Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol.

⁷Ha a Siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt, az őszi eső is elárasztja áldásával.

⁸Újult erővel haladnak, és megjelennek Istennél a Sionon.

⁹URam, Seregek Istene, hallgasd meg imádságomat! Figyelj rám, Jákób Istene! ¹⁰Istenünk, pajzsunk, nézz ránk, tekints fölkented személyére!

¹¹Bizony, jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer. Jobb az Isten háza küszöbén állni, mint a bűnösök sátraiban lakni.

¹²Mert nap és pajzs az ÚR, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. Nem vonja meg javait az ÚR azoktól, akik feddhetetlenül élnek.

¹³Seregek URa, boldog az az ember, aki benned bízik!

Textus: Zsoltárok 84. fejezet 5-6.

⁵Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged!

⁶Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol.

A múlt héten volt az ifisek évnyitója, amelynek a témája az Isten népéhez tartozás volt. Ennek kapcsán kapták a feladatot, hogy vágjanak képeket, és alkossanak belőle montázsokat, hogy hogyan képzelik el a gyülekezetet 30 év múlva. Mi lenne számukra fontos benne? Érdekes volt látni, hogy bár megjelent egy-két roppant modern ötlet, de alapvetően minden csoport arról beszélt, hogy a gyülekezet egy olyan hely kell legyen, ahová szívesen betérnek az emberekkel az Istennel és egymással való közösségbe. A hely, ahol megjelenik a sokszínűség, ahol fel lehet töltődni, ahol megvan a kapcsolat az ég és föld között – ahogy az egyik csoport megjegyezte. Tanulságos volt, hogy már ilyen fiatalon milyen jól látják, hogy miről is szól a gyülekezet élete! Hiszen valóban jut hely közöttünk a családoknak kisgyerekekkel, vagy akár serdülőkkel, az időseknek, a kismamáknak, elváltaknak, és egyedülállóknak, gyászolóknak, és házasulandóknak, vagy épp annak, aki csak becsenget a maga dolgával. A templom. Élettér. Egy olyan hely, ahová rendszeresen betérünk, amely újra és újra hív. Találkozási hely Istennel és emberekkel. Nem volt ez másként egykoron sem, a zsoltáros korában. A templom nem volt más egykoron Izráel életében sem.

Abban az időben, amikor ez a zsoltár született, nem volt csupán egyetlen templom: Jeruzsálemben. Ez volt az a hely, amely összekötötte Isten népének gyermekeit. Ide az ünnepekkor, aki csak tehette elzarándokolt, hogy együtt lehessen másokkal, hallhassa Isten törvényét, amelyet felolvastak, részt vegyen az áldozatbemutatáson. Évente legalább egyszer mindenki az Isten házához, a templomhoz. Mentek emlékezve hatalmas tetteire, szabadítására, megvallva, hogy kinek is ismerik Őt, dicsőítve az Ő nevét. Fontos volt ez, hiszen ez volt a találkozási lehetőség Vele, mert bár az Úr maga a mennyben lakozik, neve azonban a jeruzsálemi templomban, tehát ha odamentek, Vele találkozhattak.

A jeruzsálemi templom egész épületkomplexum volt. Több udvaron keresztül lehetett bejutni a templomba magába. Kívül volt a pogányok udvara. Abból nyílt az asszonyok udvara, majd a belső udvar, ahonnan már a szentély következett legbelül a szentek szentjével. Fontos szerepe volt a külső udvarnak, a pogányokénak. Ha valaki valahol a világban hallott Izráel Istenéről, és vágy támadt a szívében, hogy megismerje, akkor ide jöhetett el. Bentebb ugyan nem mehetett a szent templomban, de már itt is hallhatott az Úrról, mivel időnként ott is felolvastak Tórából, a Mózes öt könyvéből. Ez volt az a hely, ahol csend volt, tehát tanulhatott imádságokat, és kiönthette a szívét az Úrnak.

Nem volt véletlen az, hogy egykor Dávid mindent megtett, hogy megépíthesse az első templomot, amelyet végül a fia, Salamon építtetett meg, mert neki engedte meg az Úr. Később a nép abban a tévhitbe élt, hogy a templomban lakó Úr majd megvédi őket a babiloniaktól. A próféták szava azonban beteljesedett, és bizony az épület porig romboltatott. A fogság után azonban a nép újra felépítette. Nagy dolog volt elmenni a templomba! Hatalmas áldozatokat hozott sok család, hogy időről időre láthassa falait, részt vehessen az ottani szertartásokon. Voltak, akik heteket utaztak, távoli vidékekről gyalog, vagy szamárháton, akár pici gyermekekkel. Ma is nehezen indulunk el egy nagyobb útra, hát még akkor! Nem volt azonban drága semmilyen áldozat, csak hogy ott lehessenek udvaraiban! Összekötötte őket e hely elsősorban Istennel, de egymással is! Nincs ez másként ma sem, hiszen a Sirató Fal, a templom egyetlen megmaradt fala ma is összeköti a zsidó népet, legyenek, éljenek bárhol a világban.

A zsoltáros maga is egy utazó, aki a templomhoz utazik, valószínűleg a sátoros ünnepre. Különleges kiváltság a számára, hogy ott lehet, hogy részese lehet az eseményeknek. Messziről zarándokolt ő is, mert hallatlanul vágyakozik, sőt mi több sóvárog a templom után! Ott lenni, ott lakni, ahogy a papok és léviták tehették csak meg, mindig közel az Úrhoz. Vagy épp mint a kis madarak, akik be-beröppennek, a repedésekben akár fészket is rakhatnak. Mekkora boldogság ott lenni az Úr házában! Ebben az imádságban szinte kicsordul a szíve, vagy inkább túl csordul, hiszen háromszor is elmondja, hogy mekkora boldogság is ez: „Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged!”, „Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol.”, majd a végén: „boldog az az ember, aki benned bízik!”.

Ezt jelentette egykor a templom? Ma mit jelent? Sajnos, sokaknak nem sokat. A héten, munkába jövet, tanúja voltam egy diákpárnak, akik az utcában kerestek valamit. Majdnem beléptek az oldalkapun, aztán a fiú a lány után szólt: „Hé ez nem az, ez egy templom! Csak nem bemész?” Erre a lány visszahőkölt, majd így felelt: „Isten ments!” magáért beszélő szóváltás volt, de valahogy ma ilyen a világ. Hol van már ennek az egykori sóvárgásnak a kora! Pedig ma is épp ugyanolyan nagy dolog, hogy itt lehetünk. Hogy hallgathatjuk az Igét, sőt mi több, még tehetünk is dolgokat Isten országa növekedésének érdekében! Kiváltság az, hogy kapcsolatban lehetünk Vele az Élet Urával, hogy nem egyedül kell annyi mindent megküzdjünk az életünkben!

Az elmúlt hetekben erről szóltak a délelőtti igehirdetések. Megdöbbentő volt hallani egy-egy vallomást, hogy hogyan alakulnak át életek az Úrral járva, gyógyulnak kapcsolatok, életek, mert Ő valóban Úrrá válik kinek-kinek az életében! A gyülekezetnek, hívő testvéreknek pedig minden esetben fontos szerep jutott. Templom. Élettér. Egy biztos pont. Egykoron, de most is. Jó ezt végiggondolni! Már csupán azért is, mert az emberek életében egyre kevesebb biztos pont van. Régen a család az volt, de ma annyi a válás, és a mindenféle kapcsolat, hogy boldog az a gyerek, akinek nem változnak a közeli hozzátartozói. Sőt halkan talán azt is megkérdezhetjük magunktól, hogy mi tudunk-e biztos pontok lenni mások életében? Aztán volt, amikor a föld volt a biztos pont, amit a generációk egymásnak átadtak, de manapság ennek már nincs jelentősége igazán, hiszen az anyagiak mértéke nem a földben mérhető. Volt, akinek a biztos pont a munkája volt, de hát ma már annyi munkahely, és pályamódosítás van az ember életében, hogy kinevetnék azt, aki efféléről beszélne.

Biztos pont-e az Úr az életünkben? No, nem az Ő oldaláról, hiszen Ő megígérte, hogy „íme én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig”, hanem mi biztosan ragaszkodunk-e hozzá? Mennyire biztos pont számunka a gyülekezet, vagy inkább az Ő népe közösségébe való tartozás, hiszen a költözések által a templom, vagy a gyülekezet változhat, de a hozzá és a népéhez tartozás ettől független. Fontos ez, mert a gyülekezet a feltöltődés helye ám! A hely, a békére lelhetünk, ahol megérthetjük helyünket a világban, ahol erőt meríthetünk abból, ahogy itt egy-egy vasárnap több százan egyszerre dicsérjük az Urat, összemosolygunk az ismerősökkel, és tudjuk, hogy Jézus Krisztus összekapcsol bennünket a Szent Lelek által.

Pál arról beszél az I.Kor. 6-ban, hogy testünk, amit Istentől kaptatok, a bennünk levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magunkéi vagyunk. Mi magunk is templommá válunk az Úrral való kapcsolat által, sőt mi több, élő kövekké, és mehetünk ki megélni az élet istentiszteletét a hétköznapokba. Aki dicséri Istent az életével, szavaival és tetteivel, az nemcsak kiadja magából az örömét, hanem meg is sokasítja azt. Ezt a dicséret minden formájánál ösztönösen meg lehet érezni, hiszen például sokkal szívesebben időzünk olyan ember társaságában, aki pozitív dolgokat mond, mint olyannal, aki folyton panaszkodik és sopánkodik.

Egykor, a zsoltáros idejében a zarándokok nem csupán az ünnep forgataga miatt mentek az úr házába, hanem azért, mert ott feltöltődtek. Aztán, amit ott kaptak, azt hazavitték, és abból a lelki élményből éltek otthon a következő hónapokban. Azt ismételgették, beszéltek róla, emlékeztek. Milyen jó, hogy mi hetente akár többször is jöhetünk! Egyáltalán nem természetes ez. De a lényeg ugyanaz: a Lélek által feltöltődhetünk itt e falak között, és mi is boldogan énekelhetjük a zsoltárossal: „Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged! Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |