| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Önként szolgálni

Mózes 5. könyve 15. rész 12-18. vers

„Ha eladja magát neked valamelyik atyádfia, egy héber férfi vagy nő, hat évig szolgáljon téged, de a hetedik évben bocsásd szabadon!

Amikor szabadon bocsátod, ne üres kézzel küldd el,

hanem lásd el bőven a nyájadból, a szérűdről és borsajtódból; adj neki abból, amivel megáldott téged Istened, az ÚR!

Emlékezz arra, hogy rabszolga voltál Egyiptomban, de kiváltott téged Istened, az ÚR. Ezért parancsolom ezt ma neked.

De ha ezt mondja: Nem megyek el tőled! - mert megszeretett téged és házad népét, mert jó dolga volt nálad,

akkor fogj egy árat, és szúrd azt a fülén keresztül az ajtófélfába, azután maradjon ő a szolgád örökre. Ugyanígy tégy szolgálóddal is!

De ne essék nehezedre, ha szabadon kell bocsátanod, mert hat év alatt kétszer annyit szolgált neked, mint amennyi egy napszámos bére. Így megáld téged Istened, az ÚR mindenben, amit cselekszel.”

Imádkozzunk!

Urunk Istenünk! Hálát adunk Neked, hogy adtad a vasárnapot számunkra, amikor együtt lehetünk a Te nevednek szentelt hajlékban, és imádságos szívvel készülhetünk a Veled való találkozásra. Hálát adunk azért is, hogy zsoltárénekléssel együtt dicsérhettünk Téged. Köszönjük az elmúlt hét minden eseményét, azokat is, amelyek nem voltak örvendetesek számunkra, mert hisszük, azokat is a javunkra fogod felhasználni. Köszönjük, hogy az egyetemes imahét alkalmain szerte az országban, és ebben a templomban is különböző felekezetekből együtt könyöröghettünk az Ige egységet munkáló erejéért, hogy a Téged nem ismerők is közelebb kerülhessenek Hozzád. Kérünk, áldd meg az egységes magyar református egyház létrehozásáért tett erőfeszítéseket. Kérünk, csendesítsd most el bennünk a gondot és az örömöt egyaránt, hogy alkalmasak lehessünk az Ige hallgatására, befogadására és cselekvésére. Ámen.

„Jézus Krisztus, egy Mesterünk,

Mennyei szent bölcsességünk.

És nekünk bizonyos idvességünk.

Mostan néked mi könyörgünk,

Szent nevedért esedezünk:

A te Szentlelkedet adjad nékünk!

Mi szívünket megújítsa,

És sebeinket gyógyítsa:

Bűnös életünket megjobbítsa.

Munkáinkat megszentelje,

Bennünk a hitet nevelje,

Útunkat hazánkba vezérelje.

Bölcsességre megtanítson,

Hogy ördög meg ne csalhasson:

Kísértések ellen bátorítson.

Plántáljon nagy egyességet,

Igaz és szent szeretetet,

Szívünkbe isteni szent félelmet.

Hogy téged bátran vallhassunk,

E földön néked élhessünk,

Mennyben aztán veled lakozhassunk.

371. dicséretünket

János evangéliuma 8. rész 30-39. vers

„Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne.

Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: »Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok;

megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.«

Ők ezt kérdezték tőle: »Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgái senkinek: hogyan mondhatod hát, hogy szabadokká lesztek?«

Jézus így válaszolt nekik: »Bizony, bizony, mondom néktek, hogy aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája.

A szolga pedig nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre.

Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.«

»Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, de ti meg akartok ölni, mert az én igémnek nincs helye bennetek.

Én azt mondom, amit az én Atyámnál láttam, és ti is azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.«

Ezt mondták neki: »A mi atyánk Ábrahám.« Jézus így szólt hozzájuk: »Ha Ábrahám gyermekei volnátok, Ábrahám cselekedeteit tennétek.«”

Szeretett Testvérek!

Azt hiszem költői a kérdés, de ha most megkérdezném, hogy ki az, aki most ide a templomba nem önként jött, nagyon kevesen jelentkeznének esetleg. Talán egy-két gyermek, akit a szülei felébresztettek, talán néhányan, akiket unszolt valaki, hogy jöjjön el, de azt hiszem mindannyian, azt válaszolnánk, hogy önként vagyunk itt a gyülekezet közösségében.

Ha ugyanezt a kérdést holnap reggel föltennénk a Kossuth utcai templomban, ahol a Dóczy-sok vannak együtt kötelező reggeli istentiszteleten, és még ráadásul őszintén válaszolnának is a diákok, akkor valószínű rosszabb százalékot kapnánk. Talán nem olyan sokan jönnének önként.

És hogyha visszagondolunk, akkor lehet, hogy volt a mi életünkben is olyan, amikor nem önként jöttünk az Isten házába. Nem önként jöttünk az Isten gyülekezetébe, talán én magamra is értem gyermekként, fiatalként, amikor még a szüleim unszolására mentem; vagy mentünk talán úgy, mert kötelező volt, vagy mentek úgy a régmúltban, hogy valóban kötelező volt az Isten népéhez, a népegyházhoz tartozni. Volt időszak, amikor büntetés járt azért, hogy ha valaki nagyon kerülte a templomot, és nem akart egyháztag lenni.

Mit jelent az Úr népéhez tartozni? Odakötelezhetjük magunkat az Úr népéhez, vagy lehet önként választani az Isten népével való közösséget

Az Ószövetségi igénk egy ilyen történet, hogy az a szolga, aki ott volt hat esztendeig egy háznál, tulajdonképpen kényszerből, kötelességből, és az elengedés évében előírás volt, hogy el kell engedni a szolgát a hetedik évben. Viszont, hogyha a szolga azt mondta, hogy én szeretnék örökre ennél a háznál szolgálni, akkor pedig ezt meg kellett pecsételjék egy fogadalommal, meg kellett pecsételni azzal, hogy átszúrták a fülét az ajtófélfához, mintegy jelölve azt, hogy most már örökre itt marad ennél a háznál. Először kötelességből, és aztán pedig önként szolgálhatott. Ez annak idején szociális intézkedés is volt persze, hogy a szolgának biztonsága, lehetősége legyen szolgálni.

Tudjuk, hogy még ma is vannak nagyon sokan, akik illendőségből, szokásból tartoznak csupán az egyházhoz. Vannak talán nagyon sokan, akik úgy érzik, hogy illik valamelyik egyházhoz odatartozniuk, mert talán hívő családban nőttek fel, mert talán ilyen neveltetést kaptak, de az már kin-kin magán múlik, hogy önként oda akar tartozni egy közösséghez, hogy örökre a házban maradjon. Azt jelenti, hogy én magam megszerettem az Urat. Megszerettem az Úrnak való szolgálatot. Megszerettem azt a helyet, ahová talán kényszerből, kötelességből jártam.

A másik oldal – amit itt János evangéliumából olvastunk –, az, amikor valakik vérségi, származás szerinti alapon úgy gondolják, hogy automatikusan odatartoznak az Isten közösségébe. Jézus itt a benne hinni kezdő zsidóknak akar arról beszélni, hogy mit is jelent az Úrhoz, az Úr népéhez való tartozás.

Az ott lévő zsidók Ábrahámra hivatkoznak, hiszen vér szerint ők Isten népe, Isten népének tagjai.

Miért kell nekünk szabadulás? – kérdezik ott. Hiszen mi soha nem voltunk senkinek a szolgái, senkinek a rabszolgái. Soha nem szolgáltunk senkinek. És azt is tudjuk, hogy egy zsidó ember számára sértés volt az, hogyha rabszolgának tekintették. És már elfelejtették azt, itt a hivatkozásukban, hogy voltak ők szolgák Egyiptomban, voltak ők szolgák Babilonban, és voltak szolgái önként a bálványisteneknek, kezdve az aranyborjútól a baál istenekig, amik a szomszédos népek istenei voltak – most pedig a római birodalom fennhatósága alá tartoznak; a római birodalom, hát rabságába, de legalábbis befolyása alá tartoznak.

Igen, olyan hamar kikiáltja az ember, hogy én nem vagyok semminek a szolgája, semminek a rabszolgája. A mai embert is fenyegeti ez a veszély, olyan sokan szokták áltatni magukat azzal, hogy ők szabadok mindentől.

De most még nézzük az Isten népének, a zsidóknak a szolgaságát. Nézzük azt, hogy az öröklés, a vérségi kötelék kevés lehet ahhoz, hogy Isten népéhez tartozzon valaki.

Valaki így fogalmazta meg, hogy az ember született szolga, de megválaszthatja az Urát. Megválaszthatja, hogy kinek szolgál, hogy kinek a házához tartozik. És sajnos Izrael népe számára, Ábrahám fiai számára, ítéletes az, amit így mond Jézus: ti fiaknak tartjátok magatokat, azt hiszitek, hogy semmi sem választ el titeket Istentől és az Isten népétől. De éppen a viselkedésükkel, éppen a hitetlenségükkel szolgákká teszik magukat. Fordított dolog jön ki. Úgy gondolják, hogy szabadok, és szolgákká teszik magukat. Szolgákká teszik magukat, és ezáltal, kimaradhatnak az örökségből. Fiaknak tartjátok magatokat, holott szolgák vagytok. Mégpedig nem az Úrnak a szolgái, hanem valaki másnak. Az ember született szolga, de megválaszthatja az ő Urát.

A mai ember is áltatja magát, hogy szabad mindentől, és akkor, ha szabadnak gondolom magam, akkor nem kell a szabadítás. Akkor úgy érzem, hogy nincs szükségem szabadítóra.

Mitől kellene megszabadulni, akár a mai embernek: nekünk, magunknak is: a félelemtől. Oly sok a világunkban a félelem, és most nem csupán azokra az apró kis félelmekre gondolok, amik körülvesznek minket is, hívő embereket, de gondolok arra, amit így szoktak megfogalmazni, hogy “manapság a halálfélelemnél is nagyobb az életfélelem”. Az élettől való félelem. Amikor sokan nem tudják, hogy miért élnek, miért éljenek. Márpedig Isten nélkül ez az életfélelem eluralkodhat sok-sok ember életén, és nagyobb lehet, mint az a szabadság, amit nagyon sokan mondanak, mert ennek a rabságában, ennek a félelemnek a gúzsba-kötöttségében él az ember, talán olykor csak vegetál, talán olykor reménység nélkül éli az életét.

Aztán meg kell szabadulnunk az önmagunk rabságából, az önzésünk rabságából. Tulajdonképpen itt a zsidók is az önmaguk hitében, az önmaguk jóságában, az önmaguk igazságában hittek, és ettől is meg kell szabadulni, hiszen ez is rabságban tart, és nem enged felszabadulni az igazságra.

Az önző, szeretetlen gondolkozás is nagyon jellemző napjainkra, a mai emberre.

Valaki egyszer megkérdezte a rabbit, hogy mi a véleménye az önzésről. A rabbi azt mondta: – nézz ki az ablakon, mit látsz? – Egy asszonyt látok gyermekével, egy kocsit, amit két ló húz, egy földművest, aki a piac felé tart. – Rendben. Most nézz bele a tükörbe. Mit látsz? – Mit kellene ezen látnom rabbi? Természetesen magamat látom. – Gondold meg, az ablak üvegből készült, és a tükör is üvegből van. Elegendő egy vékonyka ezüstréteg az üveg mögé, és az ember már csak magát látja.

Emberek élnek körülöttünk, akik ablakaikat tükörré formálták át. Azt hiszik, hogy kifelé néznek, de csak saját magukat szemlélik. Sose engedd, hogy szíved ablaka tükörré változzék!

Igen, az önzés is nagyon jellemző ránk, és az önmagunk igazságában való hit is nagyon jellemző az emberre, a mai emberre. Ebből is szabadulnunk kellene.

Aztán az emberektől való félelem is meghatározza sokszor az emberek életét.

Van, amikor a szomszéd véleménye sokkal fontosabb a számunkra. Van, amikor sokszor hamarabb meghalljuk a szomszédot, mint magát az Istent, mint magát az Isten hangját. Figyelmeztetés kell hogy legyen, ez a mi számunkra, hogy igenis a körülményeket, a külső dolgokat sokszor mi nagyobbnak látjuk, mint magát az Isten akaratát.

Azt kérdezi Jézus, hogy megtartjátok-e igéimet? Mert csak az válik igazán szabaddá, aki megtartja az Úr igéjét. Aztán a legfontosabb, hogy felszabadulhatok a bűn feltétlen uralma alól. Hiszen amikor az ott levő Ábrahám fiai elkezdik bizonygatni, hogy mi szabadok vagyunk, soha nem voltunk senkinek a rabszolgái, akkor Jézus lelki síkra tereli a dolgot, és azt mondja, hogy dehogynem – „…aki a bűnt cselekszi, az a bűnnek a szolgája. A bűn szolgája nem maradhat a házban örökké.” Vagyis szabadításra van szükség. Felszabadulni a bűn feltétlen uralma alól – nem azt jelenti, hogy tökéletesek leszünk, de azt jelenti, hogy nem uralkodik többé a bűn mibennünk.

Valakit megkérdeztek, hogy mi a különbség, hát most is bűnös vagy, pedig azt mondod, hogy már az Úr útjain jársz. És az a valaki azt mondta, eddig a bűn után futottam, most pedig a bűn elől futok. És eddig élveztem, hogy a sárban hempergek, most pedig a legkisebb folt is kényelmetlen és kellemetlen az életemben.

Valóban igaz lehet, hogy megszabadít a mi Urunk Istenünk a bűnnek a szolgaságából. Hiszen itt már nem mi tesszük oda a fülünket, hanem az Úr Jézus Krisztus tette oda az Ő kezeit a kereszten, és tette oda az Ő életét, hogy átszúrják helyettünk, érettünk és miattunk, hogy minekünk örökre szabadulást szerezzen az Ő vére árán.

Jézus a vele hosszan vitatkozó zsidó írástudóknak az önámítását leplezi le. És le akarja leplezni a mai embernek az önámítását is, amikor azt mondja az ember, hogy én nem vagyok szolgája semminek. Valóban? A Jézussal vitatkozók ott szentül hiszik, hogy ők vannak magasabban, hiszen ők Ábrahám fiai, Ábrahámtól származnak, és nem veszik észre, hogy nagyobb van ott köztük, mint Ábrahám. Nagyobb van ott a templomnál, nagyobb van ott a tradíciónál, nagyobb van ott mindennél. Az Úr Jézus Krisztus van velük szemben, és ezért nem veszik észre, hogy Istennek az akaratát úgy cselekedhetnék, hogy ha ennek a nagyobbnak engednének – az Úr Jézus Krisztusnak engednének.

Vannak, akik ma is így próbálnak élni tradícióból, ősök dolgaiból. Próbálnak úgy élni, hogy tulajdonképpen nem a nagyobbhoz ragaszkodnak, hanem az ősök dolgaihoz. Hiszen hányszor kísértette az egyházat, a népegyházat, hogy önmaga dicsőségét is nagyra emelje. Ismerünk olyan gyülekezetet, aki csak azért tett még két métert a templomtornyára, hogy nagyobb legyen, mint a szomszédnak a temploma. És most pedig tatarozhatják.

Tehát van, amikor a mi emberi önigazságunk, a mi tradícióink, fölé akarnak kerekedni annak az igazi szabadításnak, amit Isten adhat Jézus Krisztus által.

Jézus kijózanítólag szól az ott levőkhöz: „Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok”. Tudom, hogy vérszerinti leszármazottai vagytok Ábrahámnak, az Isten népéhez tartoztok – de akkor miért nem cselekszitek Ábrahám cselekedeteit? Akkor Ábrahám cselekedeteit kellene cselekednetek. És ha belegondolunk, mit jelent ez, hiszen azt olvassuk, hogy „hitt Ábrahám, és ez tulajdoníttatott neki igazságul”. Hitt Ábrahám és hitéből fakadóan cselekedett, engedelmeskedett, elindult azon az úton, amelyre hívta őt az Úr. Aztán alázatos volt. Amikor Lóttal szemben döntenie kellett, hogy most akkor kié legyen a jobbik rész, át tudta engedni azt a jobbik részt, pedig ő magának tarthatta volna meg. Aztán szeretettel tudott lenni Isten követei iránt, szeretettel fogadta Isten üzenetét, amikor meglátogatja őt a három küldött. Igen. Ábrahám cselekedeteit cselekszitek? – kérdezi tőlük Jézus. A mai Isten népe sem élhet abban a tudatban, hogy „mi idetartozunk”. Persze ez számunkra biztosítékot jelent, hogy az egyházhoz tartozunk. De csak a személyes döntés által lehetünk igazán tagjai a gyülekezet közösségének.

Mondhatná Jézus most nekünk is, hogy tudom, hogy református gyülekezet vagytok, de cselekszitek az én Atyám akaratát? Valóban megcselekszitek, amit Ő kért? Jézus magáról azt mondja: mindig azt teszem, ami neki kedves. És ő valóban mindig azt tette, ami az Atyának kedves. Számunkra ez kérdés: mindig azt tesszük, ami az Atyának kedves?

Ha a Fiú megszabadít, valósággal szabadok lesztek. És fordítva is lehet az, hogy akik eddig nem népe voltak, népévé legyenek. Akik eddig nem tartoztak oda, azok odatartozhatnak személyes döntés által az Ő népe közösségéhez.

Egy szép lelki ének egy sorával fejezem be, és ezen gondolkozzunk, hogy hogyan tartozunk mi az Isten népéhez, hogyan szolgálunk mi őneki?

Így mondja ez az énekünk: „Úr Ő éltem felett, szívem nem ismer kényszert, önként szolgálom őt.” Ámen.

Míly jó, ha bűntől már szabad,

Az Úr szolgája vagy,

A bűn szolgája gyáva rab,

A Krisztusé szabad.

A bűn sötétben tévelyeg

És bajba dönt vakon:

De Krisztus kézen fog s vezet

Világos útakon.

A bűnben kín van s gyűlölet,

Mi mást, más minket öl:

Öröm köt egybe s szeretet

Az Úr szívén belől.

Már szolgád lettem, Jézusom,

Ki értem áldozál:

Más uram nincsen, jól tudom,

Mert bűnből kihozál.

Légy áldott, Krisztusom, te nagy!

Hadd adjam át szívem:

Vedd szívesen, hogy hol te vagy,

E szív is ott legyen.

467. dicséret

Jöjjetek, imádkozzunk!

Dicsőítünk Téged mennyei Édesatyánk szabadító szeretetedért. Dicsőítünk, hogy elküldted értünk az Úr Jézus Krisztust, hogy Őáltala bűneinkből megtisztulhassunk, szabadulhassunk. Köszönjük, hogy új életet készítettél mindazoknak, akik hisznek Őbenne. Köszönjük, hogy így örököstársak, gyermekek lehetünk a Te országod rendje szerint. Köszönjük, hogy önként szolgálhatunk Téged, mint gyermekeid.

Bocsáss meg nekünk, ha nem mindig látszik rajtunk, hogy Téged szolgálunk, hogy a Te tanítványaid vagyunk.

És most kérünk Téged mindazokért, akik csupán vallásos tradíciókból kívánnak élni, de a Lélek szerinti szabadítást nem fogadták el igazán. Kérünk azokért, akik valamikor már közel voltak a döntéshez, de eltávolodtak tőled. Akik valamikor tartoztak már a Te néped közösségébe, de most nem keresik azt. Kérünk mindazokért, akik még csak messziről szemlélgetik, hogy belépjenek-e a templomajtón. Kérünk azokért, akik csak kívülről kritizálják az egyházat és a Bibliát, de az igazságot nem ismerik. Kérünk fiatalokért, akik konfirmációban megismertek Téged az eszükkel, de szívük még távol van Tőled. Segíts Szentlelkeddel, hogy úgy élhessük meg a mi keresztyénségünket naponkénti engedelmességben, hogy észrevegyék azt a kívül valók. Kiváltképpen észrevehessék a mi szeretetünket, ragaszkodásunkat irántad, és szeretetünket egymás iránt, és dicsőítsenek Téged, hiszen Téged illet a dicsőség. Könyörgünk testi-lelki bajokat hordozó testvéreinkért, kórházakban, betegágyakon fekvő szenvedőkért. Adj nekik enyhülést, erősödést testileg, de adj lelki erőt, bátorítást és együtt-érző szeretetet testvérek részéről.

Kérünk gyászolókért, hogy hitük által messzebbre lássanak a temetőnél, lássák meg a Te örök országod ígéretét. Érezzék meg vigasztaló Lelked közelségét, és nyerjenek testvéri vigasztalást is.

Kérünk a keresztyének együttes bizonyságtételéért városunkban és szerte a világon az Ökumenikus Imahét alkalmain, de folytatásként hadd lehessünk együtt a különféle szolgálatokban, és a Te néped, üdvözítő terved elfogadásában.

Kérünk Téged, hogy mások javára és a Te dicsőségedre élhessünk. Urunk! Benned szeretnénk maradni egyenként is, és a Te népedként is.

Segíts Szentlelkeddel, Jézus Krisztusért fogadj el minket, és hallgass meg. Ámen.

„Az Isten békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni a mi szívünket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |