| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Istentiszteletünk jövője (1.)

Fedezzük fel a kálvini liturgia örökségét!

I. Bevezetés

Kálvin döntő pontokon nem folytatta Zwingli liturgiai radikalizmusát, de határozottabb volt, mint Luther. Irányelve az volt, hogy csak azt kell megtartani a korábbi rendből, amit az igeszerűség megkövetel.

II. Hogyan látta Kálvin az istentisztelet reformját?

1. A keresztyén szabadság tételét szem előtt tartva, különbséget kell tenni az üdvösségbe vágó lényeges és az üdvösségbe nem vágó, járulékos dolgok között. Az istentisztelet egységesítésének elrendelése egyik reformátort sem kerítette hatalmába. A külső rendnél fontosabb tanításra és hitben való egységre törekedtek.

2. Kálvin liturgia-felfogására a legjellemzőbb elvi alaptétel az, hogy az emberi élet igazi célja az Isten dicsőségének szolgálata. Kálvin az istentisztelet doxologikus rendjének biztosítását stratégiai jelentőségűnek tartotta.

3. Az emberi tevékenységek közül az istentisztelet a legszentebb, ezért megengedhetetlen, hogy éppen ez a cselekménysor süllyedjen emberi babonáskodásba. Az igaz istentisztelet előfeltétele a helyes istenismeret és a szív belső hódolata. A kegyes életfolytatás mint az istentisztelet gyakorlati és hétköznapi megvalósítása. A legdöntőbb az, hogy „minden hívő tudja és értse azt, ami a templomban szóval és cselekedettel végbemegy, mert csak így nyerhet belőle lelki épülést és gyümölcsöző tapasztalatot.”

4. Az istentiszteleti történés megértésének kulcsa az anyanyelvűség: „mindenütt a nép köznyelvén kell elmondani a nyilvános könyörgéseket, hogy azokat az egész gyülekezet közönségesen megérthesse, mert hiszen az egész gyülekezet épülését kell szolgálniuk”. (Institutio, III, 1536.)

5. A liturgia struktúrájának három pillérét nevezi meg Kálvin: Isten igéjének hirdetése, a nyilvános és ünnepélyes imádság, meg az Ő sákramentumainak kiszolgáltatása.

6. Kálvin a mise áldozat-karakterével szemben az istentisztelet igehirdetés-karakterét engedte érvényesülni, hogy helyre álljon a hallható és a látható ige (igehirdetés és úrvacsora) egyensúlya.

7. Az imádkozó Kálvin a Krisztus közbenjáró tisztét komolyan vevő, a kötött és szabad imádságok együttes erejét megtapasztaló, minden hamis rajongástól mentes istentiszteleti imádságot gyakorló liturgus volt. Kötött imádság volt a bűnvallás, amit követett a kegyelemhirdetés és az igehirdetés előtti imádság. A lelkipásztor szabadon imádkozhatott a prédikáció után. A köznapi imádságok teljesen szabadok voltak. Az Úri imádság szabadon kibővített parafrázisként szólalt meg az istentiszteleten.

8. „Vannak olyan imádságok, amelyeket csak egyszerű élőszóval mondunk, másokat meg éneklünk” – vallja Kálvin, s kiemelten foglalkozik a nyilvános imádság keretében a gyülekezeti énekléssel. Az énekszövegek nem egyszerűen a prédikációra adott válaszokként jelentek meg, hanem bennük Isten Igéje szólalt meg, hogy igazolja, erősítse, tágítsa és elmélyítse az Isten üzenetét. Kálvin az egyházzenéről is tanít. Az éneket és zenét visszaéléstől mentesen szeretné az istendicsőítés szolgálatába állítani.

III. A Kálvin által gyakorolt istentiszteleti rendek

1. A Farel-féle istentiszteleti rend: I. rész - közbenjáró ima, Úri imádság, prédikáció, intés; II. rész - Tízparancsolat, úrvacsorai oktatás és kiközösítés, közgyónás, Úri imádság, Apostoli Hitvallás, bűnbocsánat hirdetés; III. rész - szereztetési igék, rövid oktatás és meghívás, a jegyek kiosztása, közbenjáró imádság és záró intelmek, áldás.

2. A Strasbourgi Liturgia elemei a Pseudoromana alapján: I. rész - Nyilvános bűnvallás, vigasztaló beszéd a Szentírásból, bűnbocsánat hirdetés, Tízparancsolat-ének I. tábla, imádság (röviden), Tízparancsolat-ének II. tábla, Kyrie eleison-nal (A lelkész közben felment a szószékre), köszöntés és kezdőima; II. rész – ének, adakozás, Miatyánk, prédikáció, közbenjáró imádság, „Mi Atyánk” parafrázis, Apostoli Hitvallás énekelve, ezalatt az Úrvacsora előkészítése; III. rész – Miatyánk, úrvacsorai ima, szereztetési ige, kiközösítés és úrvacsorai oktatás (szabadon), úrvacsora kiosztása, ehhez a 138. zsoltárt énekelték, hálaadó ima, Canticum Simeonis, ároni áldás. Ez a rend igen értékes liturgiai örökség Kálvintól!

3. A genfi istentisztelet belső logikájáról így írt Kálvin (1545): „Bűnvallással kezdjük, amihez a Törvény és az Evangélium feloldozó verseit tesszük hozzá… Ezzel bizonyosságot nyertünk arról, hogy Jézus Krisztus önmagában az igazság és az élet… mi Ő általa igazulunk meg és általa nyerjük az új életet… Ezután zsoltárokat, dicséreteket énekelünk, olvassuk az Evangéliumot, megvalljuk hitünket és szent áldozatként felajánljuk magunkat és adományainkat… az Evangélium olvasása és prédikálása, valamint a hitünk megvallása által megelevenítve és felbuzdítva életet nyerünk… Mindebből következik, hogy imádkoznunk kell minden ember üdvösségéért és azért, hogy a Krisztus élete hatalmasan bennünk legyen. A Krisztus élete azt jelenti, hogy keresi és megtartja azt, ami elveszett. Ezért kell nekünk minden emberért imádkozni. Mivel pedig ebben a sákramentumban valóságosan megkaptuk Jézus Krisztust… lélekben és igazságban imádjuk Őt, és az Eucharisztiát mély tisztelettel fogadjuk. Az egész misztériumot dicsőítéssel és hálaadással fejezzük be…”

IV. Néhány megfontolásra érdemes gondolat – Tézisek:

a./ Istentiszteleti gyakorlatunk elvi-teológiai egységessége előrébb való, mint a külső uniformizálás.

b./ Igehirdetés és sákramentum együttállása adja meg az evangéliumi istentisztelet két fókuszát és egyensúlyát.

c./ Az istentisztelet egésze teremtse meg a kötött és a szabad elemek egyensúlyát. Ennek eszközei lehetnek pl. az énekelt állandó elemek és az imádságműfajok változatossága.

d./ A református istentisztelet doxologikus, hálaadó és megszentelődésre segítő jellege olyan sajátossága a svájci reformáció örökségének, amely értékvonásokat erősítenünk és őriznünk kell magyar református istentiszteleti rendünkben!

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |