| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Istentiszteletünk jövője (2.)

Istentiszteletünk a posztmodern korban

1. Bevezetés

Az ún. „református tradicionalizmus” megnyilvánulásának egyik területe az istentiszteleti rend kérdése. A liturgiai változtatás útjának megtalálásához látnunk kell örökölt hiányosságainkat és korunk jelenségeit.

2. Az előző korokból örökölt istentiszteleti tehertételeink

 a) Csoda-deficit, amely hozzájárult a spirituális kiszikkadáshoz. A reformáció egyházaiba is belopakodó racionalizmus megfosztotta a felnőttet attól a boldog képzeletvilágtól, amely a gyermek sajátja, s amely szerint nincs képtelenség, nincs érthetetlen, nincs lehetetlen, mert a csoda természetesen létezik. Az ésszerűsített istentisztelet és az ésszerűsített hit spirituális kiszikkadást eredményezett. Ezért égetően szükséges a lelki töltést visszanyernie istentiszteleteinknek.

b) Visszanyesett művészetigény, amely menlevelet adott az igénytelenségre. A lekopaszított református templom önmagában még nem lett alkalmasabb térré az áhítat felkeltésére. A mennyei istentiszteletbe való bekapcsolódás földi helyszíne nem lehet akármilyen! Isten igényessége azt kívánja, hogy megtegyünk mindent az istentisztelet igényességéért. Az egyszerűség nemhogy kizárja, hanem az egyszerűség vonzza az igényességet.

c) A rítusnélküliség medernélküliséget eredményezhet. A rítus az a fajta áhítat, melyet érzékszerveink együttes hatásában élünk át. A protestáns ember az Isten dicsőítése, a közös ima és ének mellett vallásos eligazításért kezdett járni a templomba. A templom (a 19. században) osztályteremmé változott. Az ember legmélyebb szükséglete a transzcendencia átélése, a megkülönböztetés a hétköznapoktól, a profántól. Az igazi istentisztelet kivezet a társadalomból, s bevezet a szentséges világába. Korunkban, amikor szétzilálódnak az ünnepi tartalmak és strukturálatlan az idő, akkor még fontosabb kötelessége az istentiszteleti életnek, hogy őrizze és jelezze az idő strukturáltságát.

d) A bűnismeretre juttatás nem szoríthatja háttérbe a kegyelem meghirdetését. A reformáció utáni korokban megszűnt az érzelmileg hangsúlyozott bűntudat időszakos lezárulásának eszköze, a gyónás. A feloldozásigény, a kegyelemhirdetés igénye életfontosságú a mi gyülekezeti tagjainknak. Ez nem válhat esetlegessé, hanem állandó istentiszteleti elemmé kell tenni. Az istentisztelet a megkegyelmezett bűnösök találkozása a Kegyelemmel, éspedig a megkegyelmező Úr meghívására. Ahol a bűntudat időszakos lezárulása nem történik meg, ott lelki zavarok támadnak.

3. A jelen társadalmi közegéből adódó istentiszteleti tehertételek

A szolgáltatások világában szolgáltató egyházra tartanak igényt, amelyben az istentisztelet is kiszolgálja a különböző igényeket. Az alábbiakban az ezredforduló társadalmának „címkéit” mint korjellemzőket ütköztetjük a hagyományos istentiszteleti gyakorlattal.

a. Konzum-társadalom — Fogyasztói-szolgáltató istentisztelet? A konzum-társadalomban szaporodnak a színvonalas családi eseményeket szervező irodák, amelyek hangulatos díszletek és kellékek segítségével, hangulatos szövegek és zenék elhangzása közben kínálják rendezvényeiket az élet korfordulóihoz. Egyre többször találkozunk az istentisztelettel kapcsolatban is az ilyen „fogyasztói szemlélettel”. A liturgia menetébe, a „szereposztásba és a szereplőkbe” egyre gyakrabban akarnak beleszólni a „megrendelőkként” fellépő, szolgáltató egyházat kereső atyafiak. Mindezek nem biblikusak, teljesíthetetlenek a református felfogás szerint. Meggondolandó azonban: táplálóbb istentisztelet szükséges, amely újra és újra nélkülözhetetlen, amely visszahív és visszavár Isten színe elé ünnepelni.

b. Információs társadalom — Mennyi a hitelessége az istentiszteletnek? Sok és változó minőségű, kétes hitelességű információk világában élünk. Nehéz elkülöníteni az alapinformációkat azoktól, amelyek gyengítik a lényeget. Az istentiszteleten elhangzó „információk”-kal sincs másként. Az alapinformációt semmi nem fedheti el. Minden istentiszteleti elem arra kell szolgáljon, hogy elfedés helyett a felerősítést szolgálja. Az istentiszteleti elemeknek olyan rezonancia-teret kell képezniük, amelyek az Isten üzenetének kihangzását szolgálják. A kétes értékű szólamok, reklámszlogenek világában a hiteles szavú istentiszteleté a jövő!

c. Szekularizált társadalom — Hogyan hozzuk vissza a kiszorítottá, idegenné vált Szentségest? A szekularizációból szekularizmus lett. A 21. század embere számára természetes a nekünk „semmi sem szent” életfelfogás. A gyenge keresztyénség sokféle álszentsége még ösztönzi is a szentségtelenek táborát. Csak akkor válhat a keresztyénség erőssé, ha a Szent Isten tisztító jelenlétében lefoszlik róla minden álszentség, s bejárja a megszentelődés állomásait. Az istentisztelet útkészítés kell legyen a Szent Istenhez.

d. Kommunikációs társadalom — Tartható-e a monologikus istentisztelet?A kommunikációs eszköztár-arzenál széles kínálattal van jelen. Lecsökkent távolságok között élünk, s hihetetlen mértékű a dialógus-gyorsaság. A monologizáló, a szószék magasában maradó Ige egyházaként egyre kevesebben figyelnek ránk. Isten kommunikációs csatornájaként sokszor berozsdásodtunk vagy eldugultunk. Az istentisztelet nem lehet a gyülekezet helyzetére érzéketlen, hanem az adott szituációban gyors és hatékony igei reakcióval válaszol.

e. Élménytársadalom — Száraz, kiégett, élmény-mentes istentisztelet?

Az élménytársadalom működtetője a piacgazdaság. Gyülekezeteink tagjait körbeveszik a bevásárló- és szórakoztatóközpontok, amelyek az élménytársadalom templomai. Az élmény-termék-kínálat egyre nő. Ehhez finanszírozás, marketing és kreativitás járul. Az élménytársadalomban élő híveink előtt hamar lelepleződik a mi száraz, kiégett, élménymentes istentiszteletünk. Ahhoz, hogy ez változzon, a Szentlélek erőterére van szükségünk, amely páratlan atmoszférát tud teremteni istentiszteleteinken.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |