|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
Jób és a zsoltáros igazsága
Lekció
Zsoltárok 98.
1Énekeljetek az ÚRnak új éneket, mert csodákat tett!
Szabadulást szerzett jobbja, az ő szent karja.
2Megmutatta szabadító erejét az ÚR, a népek szeme
előtt nyilvánvalóvá tette igazságát.
3Hűséggel és szeretettel gondolt Izráel házára, és
látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását.
4Ujjongjatok az ÚR előtt az egész földön! Örvendezve
vigadjatok, zsoltárt énekeljetek!
5Énekeljetek az ÚRnak hárfakísérettel, hárfakísérettel
zengő éneket!
6Harsonákkal és kürtzengéssel ujjongjatok a király, az
ÚR előtt!
7Zúgjon a tenger a benne levőkkel, a földkerekség és a
rajta lakók!
8Tapsoljanak a folyamok, a hegyek mind ujjongjanak 9az
ÚR előtt, mert eljön, hogy ítélkezzék a földön. Igazságosan ítéli a
világot, pártatlanul a népeket.
Textus: Jób 7,
16-21
16Megvetem az életemet, nem kell tovább! Hagyj békén,
mert időm csak egy lehelet!
17Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így
törődsz vele?
18Minden reggel megvizsgálod, minden pillanatban
próbára teszed.
19Miért nem veszed le rólam a szemed? Nyálamat sem
engeded lenyelni?
20Ha vétkeztem, mit követtem el ellened, emberek
őrzője? Miért tettél a céltábláddá? Talán terhedre vagyok?
21Miért nem bocsátod meg vétkemet, miért nem nézed el
bűnömet? Hiszen már a porban fekszem, mire keresel, már nem leszek.
Kedves Testvéreim,
Isten magasztalására hív a felolvasott 98. zsoltár,
és arról tesz bizonyságot, hogy az ÚR csodatevő, megszabadító Isten,
hűséges, szeretetteljes és igazságos, aki végül megítéli majd a világot
igazságos ítélettel.
De nem mindig tűnik ez így. Talán legelőször Jób jut
eszünkbe, és ezért is olvastam fel Jób lázadó szavait. Hiszen vannak olyan
időszakok az ember életében, amikor Isten beavatkozásai az élet menetébe,
Isten csodái, hűsége, igazságossága – mindezek messze vannak, valami
elérhetetlen távolságban. Nem látjuk Őt, és nem tapasztaljuk közelségét. Megszűnik
az áldás. Isten hallgat, és engedi, hogy minden rossz megtörténjen az
emberrel. Minden hűségem, minden
igyekezetem ellenére nem úgy alakul az életem, ahogy azt várnám. Nem
sikerülnek a dolgaim, megbetegszem, elveszítek valakit, valamit: barátot,
családtagot, munkát, pénzt, lehetőséget, egészséget, stb. Pedig úgy érzem,
én nem ezt érdemlem meg.
Jób is így érzett. Tudjuk róla, hogy igyekezett jót
tenni és a bűnt kerülni, és egyszer csak úgy találja magát, hogy
lassan-lassan mindenét elveszti. Mintha büntetésként nehezednének rá a
terhek. Pedig semmivel sem volt rosszabb, bűnösebb, mint barátai. Sőt, azt
olvassuk róla, hogy félte az Istent és kerülte a rosszat, becsületes volt
és feddhetetlen. És egyszer csak minden áldás szertefoszlik. Nem érti,
miért szenved. S egy idő után elveszti a hitet, hogy az Isten igazságossága
érvényben van: „Ha vétkeztem, mit
követtem el ellened, emberek őrzője? Miért tettél céltábláddá?” (Jób
7,20) – kérdezi Jób, mert nem érti, hogy miért nehezednek szenvedések ilyen
igazságtalanul az életére.
Nem a csodatevő, szabadító Istent tapasztalja, hanem
egy olyan Istent képzel, lát, aki haragszik, aki büntet. A 8. zsoltárra
alliterál Jób kérdése, erőteljes iróniával: „micsoda a halandó, (…) hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy
gondod van rá?” (Zsolt 8,5) – kérdezi a 8. zsoltár, amely Jóbnál ilyen
fordulatot vesz: „Micsoda az ember, hogy ily nagyra
tartod, és hogy így törődsz vele? Minden reggel megvizsgálod, minden
pillanatban próbára teszed.” Jobb lenne, ha nem tartanál ilyen nagyra,
jobb lenne, ha nem törődnél velem ennyire, ha megfeledkeznél egy kicsit
rólam, jobb lenne, ha nem állítanál folyton próbák elé, ha levennéd rólam a
kezed…
Ezekben a napokban nem úgy tűnik, hogy Isten csodákat
akar tenni, hogy meg akar szabadítani, hogy az igazságot, amely engem is
védelmez, fel akarja fedni az emberek előtt. Igen, vannak időszakok, amikor
nem értjük, hogy Isten miért nem a szabadítás és a szeretet Istene.
A felolvasott zsoltár azonban ennek ellenkezőjéről
tesz bizonyságot. Amit Jób hiányol, az megjelenik ebben a zsoltárban: Isten
csodákat tesz, megszabadítja az embert, és igazságát megmutatja mindenki
előtt. Hűséges a szövetséghez, és szeretettel bánik az emberrel. Igazságos
ítéletet hoz. És ezért ujjonganak, örvendeznek az Ő gyermekei, és az egész
teremtett világ dicsőíti Őt.
Két felolvasott szövegünk mintha teljesen ellentétben
állna egymással. Egyrészt az embert próbára tevő, másrészt az embert
szerető Isten. A rejtőzködő, hallgató és a megtapasztalható Úr. Két
teljesen különböző istenkép, amelyet két teljesen különböző héber nyelvtani
forma fejez ki. Ez a különbség rendkívül fontos, a megértés alapköve, kulcsa,
hiszen a zsoltáros perfektumban beszél, Jób pedig imperfektumban. A perfektumot
használó beszélő mindig kívülálló, aki úgy tekint a leírt szituációra, mint
amelyet az elejétől a végéig lát, a teljes egészet látja. Ilyen a
zsoltáros. Kívülről, teljes egészében látja az eseményeket, azt, hogy majd
az események végén milyennek bizonyul Isten: csodatevőnek, szabadítónak,
hűségesnek és szeretetteljes Úrnak. Aki törődik az emberfiával, akinek
valóban gondja van rá. Aki igazságot szolgáltat, aki nem hagyja az igazat
és istenfélőt magára.
Az imperfektumot használó beszélő azonban az
események résztvevője, belülről látja a helyzetet, annak folyamatában,
ahogyan az lassan-lassan fejlődik. Így Jób. Résztvevője a történetnek – sőt
főszereplője – ami azt jelenti, hogy nincs teljes rálátása a történetre.
Csak egy részletet lát, egy rövid időszakaszt tud átfogni, a jelenben
gondolkozik, és abból von le következtetéseket. Nem általános igazságot
fogalmat meg, hanem pillanatnyi észrevételt, érzést. Igazat mond? Igen,
igazat, annak a pillanatnak az igazát, de olyan igazságot, amely nem hosszú
távú, nem örök érvényű, amely nem látja a dolgok végezetét. Jób ekkor még nem
látja az Isten örök érvényű igazságát.
A zsoltáros viszont igen. A zsoltáros tudja, látja a
végső igazságot: azt, hogy Isten szabadító Isten. A 98. zsoltár erről szól:
igen, Isten igazsága az, ami végezetül érvényes lesz. Ha úgy tűnik is
pillanatnyilag, hogy nincs igazság, kiderül majd, hogy Istené az utolsó,
döntő szó. Magasztalni kell az Urat, azért, mert ha mi résztvevői vagyunk a
történéseknek, és nem látjuk még a végét, sokszor nem látjuk azt sem, hogy Ő
szeretettel és hűségével ott van az életünkben. És előbb-utóbb a hívő ember
számára teljesen nyilvánvalóvá válik munkássága. Talán vannak napok, amikor
nem látjuk a hűségét, szeretetét, szabadítását és csodáit, amelyekről a
zsoltáros bizonyságot tesz, de ez a zsoltáros a hosszabb távú látással
biztat bennünket: énekeljetek az Úrnak, mert eljön a nap, amikor meg
fogjátok látni, hogy Ő mindig szeretett, mindig hűséges volt és elhozza
szabadítását. Ámen.
|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
|