| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Jób és a zsoltáros igazsága

Lekció Zsoltárok 98.

¹Énekeljetek az ÚRnak új éneket, mert csodákat tett! Szabadulást szerzett jobbja, az ő szent karja.

²Megmutatta szabadító erejét az ÚR, a népek szeme előtt nyilvánvalóvá tette igazságát.

³Hűséggel és szeretettel gondolt Izráel házára, és látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását.

⁴Ujjongjatok az ÚR előtt az egész földön! Örvendezve vigadjatok, zsoltárt énekeljetek!

⁵Énekeljetek az ÚRnak hárfakísérettel, hárfakísérettel zengő éneket!

⁶Harsonákkal és kürtzengéssel ujjongjatok a király, az ÚR előtt!

⁷Zúgjon a tenger a benne levőkkel, a földkerekség és a rajta lakók!

⁸Tapsoljanak a folyamok, a hegyek mind ujjongjanak ⁹az ÚR előtt, mert eljön, hogy ítélkezzék a földön. Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket.

Textus: Jób 7, 16-21

¹⁶Megvetem az életemet, nem kell tovább! Hagyj békén, mert időm csak egy lehelet!

¹⁷Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele?

¹⁸Minden reggel megvizsgálod, minden pillanatban próbára teszed.

¹⁹Miért nem veszed le rólam a szemed? Nyálamat sem engeded lenyelni?

²⁰Ha vétkeztem, mit követtem el ellened, emberek őrzője? Miért tettél a céltábláddá? Talán terhedre vagyok?

²¹Miért nem bocsátod meg vétkemet, miért nem nézed el bűnömet? Hiszen már a porban fekszem, mire keresel, már nem leszek.

Kedves Testvéreim,

Isten magasztalására hív a felolvasott 98. zsoltár, és arról tesz bizonyságot, hogy az ÚR csodatevő, megszabadító Isten, hűséges, szeretetteljes és igazságos, aki végül megítéli majd a világot igazságos ítélettel.

De nem mindig tűnik ez így. Talán legelőször Jób jut eszünkbe, és ezért is olvastam fel Jób lázadó szavait. Hiszen vannak olyan időszakok az ember életében, amikor Isten beavatkozásai az élet menetébe, Isten csodái, hűsége, igazságossága – mindezek messze vannak, valami elérhetetlen távolságban. Nem látjuk Őt, és nem tapasztaljuk közelségét. Megszűnik az áldás. Isten hallgat, és engedi, hogy minden rossz megtörténjen az emberrel.  Minden hűségem, minden igyekezetem ellenére nem úgy alakul az életem, ahogy azt várnám. Nem sikerülnek a dolgaim, megbetegszem, elveszítek valakit, valamit: barátot, családtagot, munkát, pénzt, lehetőséget, egészséget, stb. Pedig úgy érzem, én nem ezt érdemlem meg.

Jób is így érzett. Tudjuk róla, hogy igyekezett jót tenni és a bűnt kerülni, és egyszer csak úgy találja magát, hogy lassan-lassan mindenét elveszti. Mintha büntetésként nehezednének rá a terhek. Pedig semmivel sem volt rosszabb, bűnösebb, mint barátai. Sőt, azt olvassuk róla, hogy félte az Istent és kerülte a rosszat, becsületes volt és feddhetetlen. És egyszer csak minden áldás szertefoszlik. Nem érti, miért szenved. S egy idő után elveszti a hitet, hogy az Isten igazságossága érvényben van: „Ha vétkeztem, mit követtem el ellened, emberek őrzője? Miért tettél céltábláddá?” (Jób 7,20) – kérdezi Jób, mert nem érti, hogy miért nehezednek szenvedések ilyen igazságtalanul az életére.

Nem a csodatevő, szabadító Istent tapasztalja, hanem egy olyan Istent képzel, lát, aki haragszik, aki büntet. A 8. zsoltárra alliterál Jób kérdése, erőteljes iróniával: „micsoda a halandó, (…) hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?” (Zsolt 8,5) – kérdezi a 8. zsoltár, amely Jóbnál ilyen fordulatot vesz:  „Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele? Minden reggel megvizsgálod, minden pillanatban próbára teszed.” Jobb lenne, ha nem tartanál ilyen nagyra, jobb lenne, ha nem törődnél velem ennyire, ha megfeledkeznél egy kicsit rólam, jobb lenne, ha nem állítanál folyton próbák elé, ha levennéd rólam a kezed…

Ezekben a napokban nem úgy tűnik, hogy Isten csodákat akar tenni, hogy meg akar szabadítani, hogy az igazságot, amely engem is védelmez, fel akarja fedni az emberek előtt. Igen, vannak időszakok, amikor nem értjük, hogy Isten miért nem a szabadítás és a szeretet Istene.

A felolvasott zsoltár azonban ennek ellenkezőjéről tesz bizonyságot. Amit Jób hiányol, az megjelenik ebben a zsoltárban: Isten csodákat tesz, megszabadítja az embert, és igazságát megmutatja mindenki előtt. Hűséges a szövetséghez, és szeretettel bánik az emberrel. Igazságos ítéletet hoz. És ezért ujjonganak, örvendeznek az Ő gyermekei, és az egész teremtett világ dicsőíti Őt.

Két felolvasott szövegünk mintha teljesen ellentétben állna egymással. Egyrészt az embert próbára tevő, másrészt az embert szerető Isten. A rejtőzködő, hallgató és a megtapasztalható Úr. Két teljesen különböző istenkép, amelyet két teljesen különböző héber nyelvtani forma fejez ki. Ez a különbség rendkívül fontos, a megértés alapköve, kulcsa, hiszen a zsoltáros perfektumban beszél, Jób pedig imperfektumban. A perfektumot használó beszélő mindig kívülálló, aki úgy tekint a leírt szituációra, mint amelyet az elejétől a végéig lát, a teljes egészet látja. Ilyen a zsoltáros. Kívülről, teljes egészében látja az eseményeket, azt, hogy majd az események végén milyennek bizonyul Isten: csodatevőnek, szabadítónak, hűségesnek és szeretetteljes Úrnak. Aki törődik az emberfiával, akinek valóban gondja van rá. Aki igazságot szolgáltat, aki nem hagyja az igazat és istenfélőt magára.

Az imperfektumot használó beszélő azonban az események résztvevője, belülről látja a helyzetet, annak folyamatában, ahogyan az lassan-lassan fejlődik. Így Jób. Résztvevője a történetnek – sőt főszereplője – ami azt jelenti, hogy nincs teljes rálátása a történetre. Csak egy részletet lát, egy rövid időszakaszt tud átfogni, a jelenben gondolkozik, és abból von le következtetéseket. Nem általános igazságot fogalmat meg, hanem pillanatnyi észrevételt, érzést. Igazat mond? Igen, igazat, annak a pillanatnak az igazát, de olyan igazságot, amely nem hosszú távú, nem örök érvényű, amely nem látja a dolgok végezetét. Jób ekkor még nem látja az Isten örök érvényű igazságát.

A zsoltáros viszont igen. A zsoltáros tudja, látja a végső igazságot: azt, hogy Isten szabadító Isten. A 98. zsoltár erről szól: igen, Isten igazsága az, ami végezetül érvényes lesz. Ha úgy tűnik is pillanatnyilag, hogy nincs igazság, kiderül majd, hogy Istené az utolsó, döntő szó. Magasztalni kell az Urat, azért, mert ha mi résztvevői vagyunk a történéseknek, és nem látjuk még a végét, sokszor nem látjuk azt sem, hogy Ő szeretettel és hűségével ott van az életünkben. És előbb-utóbb a hívő ember számára teljesen nyilvánvalóvá válik munkássága. Talán vannak napok, amikor nem látjuk a hűségét, szeretetét, szabadítását és csodáit, amelyekről a zsoltáros bizonyságot tesz, de ez a zsoltáros a hosszabb távú látással biztat bennünket: énekeljetek az Úrnak, mert eljön a nap, amikor meg fogjátok látni, hogy Ő mindig szeretett, mindig hűséges volt és elhozza szabadítását. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |