Mózes 2. könyve 15. fejezet 1-11.

„¹Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az Úrnak: Énekelek az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett.

²Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom.

³Az Úr vitéz harcos, az Úr: ez a neve.

⁴A fáraó szekereit és hadát tengerbe vetette, válogatott harcosai a Vörös-tengerbe fúltak.

⁵Mélység borította be őket, kőként merültek az örvénybe.

⁶Jobbod, Uram, erőtől dicső, jobbod, Uram, ellenséget zúz szét.

⁷Nagy fenséggel söpröd el támadóidat. Ha elszabadul haragod, megemészti őket, mint a tarlót.

⁸Haragod szelétől tornyosult a víz, gátként megálltak a futó habok. Megmerevedett a mélység a tenger szívében.

⁹Üldözöm, elérem! - mondta az ellenség. Zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtuk. Kirántom kardomat, kezem kiirtja őket.

¹⁰Ráfújtál szeleddel, a tenger elborította őket. Elmerültek, mint ólom a hatalmas vízben.

¹¹Ki olyan az istenek között, mint te vagy, Uram? Ki olyan felséges, mint te vagy szentségedben? Dicső tetteiben félelmetes, csodákat cselekvő.”

Imádkozzunk: Mindenható Istenünk! Csendben és alázattal állunk meg előtted, mert te vagy Úr égen és földön. Tudjuk ezt, és mégis, mikor kudarcokat élünk át, vagy hátratett kézzel érsz bennünket, felháborodunk, panaszkodunk, hogy milyenek is az emberek, és elfelejtjük közben, hogy nem is ígértél mást. Sőt azt mondtad, hogy átkozott az a férfi, aki emberekben bízik, de áldott az, aki az Úrban veti bizodalmát. Olykor-olykor elfelejtjük ezt, és nem vesszük észre, sőt nem is keressük a te fényeidet, melyek mutatják. Te igen, te ekkor is ott állsz, és igen, te Úr vagy mindenek felett, és igen, neked terved van mindennel. Ehelyett elmeséljük mindenkinek, hogy nekünk milyen rossz és milyen nehéz. Miközben történnek velünk csodák, amiket talán észre sem veszünk.

Valóban sokszor nehéz, de nem tudhatjuk életünk miértjeit, és talán csak valamikor később láthatjuk meg az összefüggéseket, vagy talán soha. De tudhatjuk, hogy életünk a te kezedben van, és te a legjobbat akarod nekünk és népednek. Valóban annyiszor tapasztalhatjuk meg megmentő kegyelmedet, odafigyelésedet és szeretetedet. Kérlek, Te vedd el a kishitűségünket, és tedd világossá ösvényedet, amelyen haladnunk kell e földi életünkben, hogy nehézségekben is téged dicsőíthessünk.

Kérlek, áldd meg szeretteinket, gyülekezetünket, országunkat, hazánkat, és áldd meg annak vezetőit, hogy kedved szerint végezhessék munkájukat! Ámen.

Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat,

E földi útvesztőben te mutass jó utat;

Szent nyomdokodba lépve, a menny felé megyünk,

Ó, halhatatlan Ige, vezérünk, Mesterünk.

Mert boldog az az ember, ki dicsér tégedet,

És kóstolgatja mindennap szent beszédedet;

Hát legeltessed igéddel bolygó nyájadat,

És terelgessed Lelkeddel juhocskáidat.

Szentlelkedet töltsd ránk ki mint hajnal harmatát,

És adj fejünkre tőled nyert ékes koronát,

Hogy áldozatra felgyúlt, megszentelt életünk

Oltárodon elégjen, Királyunk, Mesterünk!

229. dicséret 1-3.

Jelenések könyve 15. fejezet 1-4.

„¹És láttam egy másik nagy és csodálatos jelet a mennyben: hét angyalt, akiknél az utolsó hét csapás volt, mert ezekkel teljesedett be az Isten haragja.

²És láttam valami üvegtengerfélét, amely tűzzel volt vegyítve, és láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat, annak képmását és nevének számát, amint az üvegtengernél álltak az Isten hárfáival,

³és énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: „Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya: 

⁴ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent: mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted, mert nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéleteid.”

Kedves Testvérek! Bizonyára többször jártunk már úgy életünk folyamán, hogy úgy éreztük, az élet érthetetlen, netalán úgy éreztük, az élet félelmetes. Örömök, próbák, siker, kudarcok, bűnök, jóság… mennyi minden változik az életben, és úgy látjuk sokszor, mintha a sötétség és világosság titokzatos hullámzásában ott lennénk benne, néha mintha sodortatnánk, vagy hánykolódnánk, mint egy hajó a tengeren. Hogyan lehet eligazodni? Ez ilyenkor a nagy kérdés, hogyan tudunk eligazodni az életben, amely nagyon sokszor ilyen. Gondoljunk arra, hogy a mi életünk valóban sokszor hasonlítható egy a tengeren éjszaka hányódó kis hajóhoz, amely szeretne a kikötőbe érkezni. Már viszonylag közel a part, de sötét van, de vihar van, de hullámok vannak, de nagyon nehéz eligazodni. És valahol sziklák, szirtek, víz alatt meghúzódó szirtek is vannak. Veszélyes bizonytalan a terep. Hogy lehetne a kikötőbe jutni, biztos révbe érkezni? Ilyenkor nem segítség önmagában az, hogy talán a partról vagy valahonnan fények látszanak. Mert ezek még megtéveszthetnek. Az igazán biztos segítség az az, ha villanó fényt, szabályosan, ritmikusan megjelenő villanó fényt látunk. Vagyis a világítótorony jelzését. Ez lehet segítség. Irányt ad, bátorít, eligazít. Bár a hullámok: hullámok, bár éjszaka van, bár nem folyamatosan világít, de éppen azáltal lehet megkülönböztetni minden egyéb más, akár hajóról vagy partról világító fénytől. Éppen ezért tud eligazítani, hogy föl-föl villan.

Mindezt miért említettem? Nyilván több ok miatt is. De először is azért, mert a Mennyei Jelenésekről írott könyvben nagyon sötét képekkel találkozunk, hiszen a hét pecsét, a trombiták, a fenevad, hét csapás… ezek félelmetes, sötét képek, amikor már Isten ítéletének haragja – amikor már erről szó van. De ezek között, ha a Jelenések könyvét figyelmesen olvassuk, akkor észrevehetjük, ritmikusan egy-egy ének jelenik meg, szólal meg. Most is Mózes és a Bárány énekli az énekét, és éneklő csapattal találkozunk. Akkor tehát, amikor olyan sötétnek látszik minden, akkor, amikor úgy néz ki, minthogyha az emberi élet és az emberiség a vesztébe rohanna, akkor, amikor nehéz eligazodni, amikor ítéletes képek látszanak már, akkor a Jelenések könyvében egy-egy ének villan meg. Mint a sötét éjszakában a világítótorony ritmikusan megjelenő fénye, amely segít eligazodni, reményt ad.

A mai újszövetségi igeszakaszunkban: „És láttam…”. Igen, mintha a hét trombita figyelmeztetése eredménytelen lett volna, mintha süket fülekre találna. Mintha nem akarna az ember odafigyelni az Istentől jövő figyelmeztetésre. Ez egy szomorú kép. És a hét trombita után hét angyalt lát, akik az Isten ítéletének csészéivel jönnek. A Jelenések könyve szimbolikus képanyagát sokszor nem könnyű a XXI. sz. emberének érteni. Mert mi már másmilyen képanyagban élünk, mint az ókori ember. De a látnok János azt írja: „láttam”. Aztán mit látott még? A Jelenések könyve 4. fejezetére kell egy pillanatra visszautalnunk, amikor az üvegtenger – valami ahhoz hasonlót lát, nevezetesen a 4. fejezetben –, mint az Istentől kiáradó nyugalmas élet mintegy üvegtengerét látja, írja le János. Itt viszont, a 15. fejezetben, amit most olvastunk, itt is valami üvegtengerhez hasonlót látunk, csak itt már Isten haragjának lángja hevíti, az vöröslik át az üvegtengerhez hasonló valamin. Valahogy úgy, mint a tenger partján naplementekor, amikor az ember nyugat felé néz, akkor a lemenő nap fénye miatt vöröslik a tenger.

És láttam… említi még János a győztesek kórusát. A győztesek, akikről a 7. fejezetben azt olvassuk: „jöttek a nagy nyomorúságból és megmosták ruhájukat a Bárány vérében”. És most ott állnak az Isten trónusa előtt, kezükben az Isten hárfáival és énekelnek. Mit énekeltek? Ebből az énekből, amely a Mózes éneke, amely a Bárány éneke – vagyis megszólal az újszövetségi és ószövetségi kórus is. Ebben az énekben elhangzik egy ilyen rész, és most ezt nézzük meg közelebbről: „Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya.” Ez már a Mózes énekében is megszólal, és most itt is az Újszövetség utolsó könyvében: „nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten”. Miről van szó? Mi gyakran csak akkor látjuk Isten tetteit, amikor egy kicsit visszafelé tekintünk az életben. Sokszor abban a pillanatban nem vesszük észre, csak amikor már egy kicsit rálátásunk lesz. Hívő ember fölismerheti az Isten tetteit és csodáit, azonban a részletek önmagukban gyakran nem igazán érthetők, néha félreérthetők, néha éppen ezért félelmetesek, a részletek önmagukban tehát egy-egy cselekedet, egy-egy lépés. Nehezen értelmezhető, félreérthető. Gondoljunk József Attila nagyon híres versére: „Ordítottam, toporzékoltam, hagyja a dagadt ruhát másra, engem vigyen fel a padlásra.” Miről van szó? Mit látott kisgyermekként? Azt látta, hogy az anyja mossa azt a sok szennyes ruhát, hogy azokkal le-föl mászkál a padlásra, de pedig milyen izgalmas lenne nekem is kiskölyökként le-föl mászkálni, de engem nem visz föl. A kosárban azt a sok nehéz ruhát cipeli, pedig egyszer engem is a karjára vehetne, és milyen jót játszanánk egy fél napon keresztül. És nem! És kisgyerekként ezeket az eseményeket, lépéseket nem érti, illetve egész pontosan félreérti. Már-már úgy gondolja, hogy nem szeret az anyám, mert a kérésemet nem teljesítette. Nem értem, milyen anya ez, aki nem teljesíti a gyermeke kérését, óhaját. Aztán majd kell egy kis idő, egy kis történelmi távlat, amikor eljut oda, amikor megérti, hogy igen, a kitartó szívós munka azért volt szükséges, hogy vacsorát is kapjak, azért volt szükséges, hogy ruhám is legyen. Vagyis amikor nem hallgatott meg, amikor nem úgy történtek a dolgok, ahogy én akartam, akkor is értem történtek a dolgok. És akkor is engem szeretett az anyám.

„Nagyok és csodálatosak a te tetteid és műveid, mindenható Úr Isten…”. Valóban így látjuk mi is életünkben? Minden lépésben azt látjuk, hogy nagyok és csodálatosak az Isten tettei? Vagy pedig azt mondjuk: Uram, érthetetlen, Uram, meg vagyok sértődve, fel vagyok háborodva, mert nem hallgattál meg! Mert nem úgy lettek a dolgok, ahogy én akartam, vagy egyszerűen csak az a baj, hogy nagyon rövidtávon egy-egy lépésben gondolkozunk. Most az én akaratom legyen meg, de most! És ha nem lesz meg, vajon akkor nem szeret az Isten?!

A bevezetőben viharos tengert említettem – éjszaka sötétségben, ahol nehéz tájékozódni, ahol csak a világítótorony fénye a biztos támpont. Nos, ahol vihar van, ahol a szél fúj… Akkor emlékezzünk arra, hogy egy éjszakai beszélgetésben történetesen Jézus egy korabeli kegyes Ószövetséget is ismerő emberrel, Nikodémussal beszélget, aki nagyon komoly érdeklődő kérdésekkel jött a Mesterhez. És ebben a beszélgetésben mondja Jézus: „A szél fú, ahová akar, zúgását hallod, de nem tudod, honnan jön, hová megy, így van mindenki, aki a Lélektől született.” A megtérés, újjászületés csodájáról beszél itt Jézus, ahogy ezt az Isten munkálja. A szél fú, ahová akar.

Hogy is van ez akkor mindez? Ha Isten elől menekülni akarok, ha szembe fordulunk Istennel, ha ellenkezünk az Istennel, akkor szembeszelet kapok. És csodálkozunk, hogy nem jutunk előre. Szembeszelet kapunk. Ha viszont ráhangolódunk az Isten akaratára, akkor láss csodát, ugyanez a szél hátszél lesz a számunkra. Akkor meg boldogan mondjuk: „Szeret az Úr”. Igen, az Isten szele, üdvössége segítő szél lehet. De ítéletté is válhat, haragja is lehet számunkra, hogyha mindenféleképpen szembefordulunk vele.

Az ének másik gondolata… – és a kettőt nem szabad egymástól szétszakítani, csak megkülönböztetni – a második gondolat így hangzott: „…igazságosak és igazak a te utaid, népek királya”. Itt már nem egy-egy lépésről van szó, hanem útról. Itt egy összefüggésről van szó. És ez is nagyon fontos, a kettő így kapcsolódik össze, és a kettő kapja az egészet. Ez a mennyei kórus, az üdvözültek serege, a látomásban így látja János, ott áll az Isten trónusa előtt, és éneklik Mózes és a Bárány énekét, és már Mózes is erről énekelt, és a hívő ember is erről tud énekelni, hogy nagyok és csodálatosak tetteid, és igazságosak utaid. Hogy is van tehát? Fogalmazzuk meg, az Út, az több, mint egy lépés. Az út, az több, mint egy-egy cselekedet. Igazságosak és igazak utaid népek Királya. Ha csak egyes cselekedetekre figyelünk, akkor könnyen úgy járunk, mint József Attila, aki háborgott és panaszkodott, mert csak azt látta, hogy a mosónő munkáját végzi édesanyja. De már a nagyobb összefüggést, hogy ezt érette végzi, háborgó gyermekéért, azt nem nézte, nem tudta felfogni.

Most nézzünk az útra. Az összefüggésekre. És akkor emlékezzünk egy másik tengerre, a Vörös-tengerre vagy Nádas-tengerre, az Egyiptomból való szabadulás történetére, amikor odaérkeznek, hogy egy rabszolgasorsba taszított kisnép kiszabadulhat az akkori világ egyik legnagyobb birodalmának karmából, és már a birodalom szélének határvidékén járnak, és akkor kiderül, hogy itt a tenger. Itt a Nádas-tenger. Hogy tudunk mi itt átkelni? És nemsokára a homokbuckákon felbukkannak az egyiptomi csapatok. És most mi lesz? És amikor átkelhetnek, akkor kiderül valami. Aki az Isten akaratába belesimul, ott az Isten utat nyit. Éjjel forró keleti szelet támasztott az Úr, és járhatóvá vált ez a mocsaras, támadt tengerrész. Akik pedig az Istennel szemben akartak cselekedni, azoknak szembe fújt a szél. És azok ebbe vesznek bele. Az Isten ítéletébe szaladtak bele. Aki belesimul, odafordul úgy, ott az Isten őt viszi. Igen átkelnek. Megszólal Mózes éneke, a hálaadás éneke, és utána nem sokkal jön a zúgolódás: Nincs víz! Már meg nincs ennivaló, már megint manna van! Megint csak rövidtávon, csak éppen a pillanatot, a mának élést látják, és háborognak. Hol van az Isten? Azért hoztál ki minket, hogy itt halljunk meg? Hát Egyiptomban is meghaltunk volna a robotban!

Nem akarnak hosszú távon gondolkodni. Mózes az, akiről majd azt írja az Írás, hogy erős szívű volt, mint aki látja a láthatatlant. Másként nem lehetett végigvezetni egy ilyen makacs népet, akik inkább vissza a nyomorba, de az legalább biztos legyen, mint naponként bízni az Istenben.

A hálaének megszólal: „Nagyok és csodálatosak a te tetteid és műveid, mindenható Úr Isten…”. Igen, szükségünk van arra, hogy nagy összefüggésekben is lássuk. Ne csupán a pillanatot nézzük. Mert akkor mi is, ha lenne ilyen költői vénánk, írhatnánk a verset az Úr Istennel kapcsolatosan: Ordítottam, toporzékoltam, nem teljesítette Isten az én pillanatnyi vágyaimat, kívánságaimat, követelőzésemet. Talán később eljutunk odáig is, hogy most már értem, csak ehhez sok idő kellett, hogy elteljen, hogy útban is gondolkozzak, összefüggésekben is gondolkozzak. Igen, az Úrnál már teljesen átlátjuk tetteit és tervei útját. És azért említettem, hogy hálaénekben megszólaló két gondolat az egy. A tettek és az út. Megkülönböztetni lehet, és kell, de nem szabad szétszakítanunk, mert akkor magunkat csapjuk be, és akkor csak a hullámokat, a vihart és a sötétet látjuk. Az Isten útjának a célja nem az ítélet, hanem hogy megmentsen, és így dicsőségére legyünk. Ez az Isten célja. Ezért fú a szél, ahová akar, az Isten Lelkének szele, a Szentlélek ezért munkálkodik. Lehet szembemenni vele, de akkor ne csodálkozzak, szembeszéllel nagyon nehéz. De lehet belesimulni, és hátszél lesz. Ugyanaz a szél lehet ítélet, harag, és ugyanaz a szél lehet számunkra a szeretet, a kegyelem szele. Ez tőlem függ, hogy hogyan viszonyulok hozzá.

Kedves Testvérek! A Jelenések könyvében, ahol kemény, nagy képek jelennek meg az ókor szimbolikus nyelvén, újra és újra megszólal egy-egy ének. Itt most a mai újszövetségi igénkben is a Bárány Mózes éneke. Az Istent magasztaló ének, fölvillan egy-egy ének, a sötét, már-már ítéletes éjszakában, a gonoszság tengerében, mint ott a tengeren a világítótorony jelzése. Az összetéveszthetetlen jelzés. Mi hasznunk lehet mindebből? Mire segíthet bennünket mindez? A győztesek éneke minket segít. Először is, hogy ne csak eseményeket lássunk, hanem figyeljünk arra, amit Isten kijelentett az ő üdvözítő akaratában, az Ő útjára is figyeljünk. A győztesek éneke minket segít, ha engedjük, hogy az Isten szeretetének szele, valóban szeretetként vigyen bennünket, sasszárnyon hordozzon. A győztesek éneke ugyanakkor figyelmeztet arra is, hogyha mi szembe fordulunk az Isten szelével, akkor ne csodálkozzunk, hogy tönkremegyünk benne. Hogy ez az ő haragjának, ítéletének lesz szele. A győztesek éneke minket segít azáltal is, hogy ez a meg-megszólaló ének, föl-fölvillanó ének irányt mutat. Figyeljünk ezekre az énekekre, mert ez a vezérfonal a Jelenések könyvében. A győztesek éneke minket segít, mert vígasztal, mert reménységet ad, a mennyei kórus éneke, a biztos jövőt szólaltatja meg előttünk, akik még itt vándorlunk, ahogy az előbb énekeltük a 455. dicséret verseiben. A győztesek éneke, ez a mennyei látomás bátorít, hogy érdemes kitartani, bár viharok között, bajok között, próbák között megy az út. De érdemes kitartani, célegyenest haladni, a mennyei elhívás felé haladni. A győztesek éneke minket segít, hogy maradj az Isten népe közösségében. Figyeljük meg, nem azt olvassuk, nem azt írja János: és láttam egy szólistát a mennyben, aki szólóéneket énekelt egyedül, mások megtapsolták; hanem azt, hogy a győztesek közössége! A győztesek éneke, ez a villanó fény, az Isten szeretetének jó hírét magasztaló ének, ez a közösség minket arra hív és bátorít, hogy már itt, most is, az Isten népe közösségében legyél.

Hánykolódik ez a hajó, az Egyház hajója. És mi hajósok nem vagyunk tökéletesek. De őrült az az ember, aki az éjszakai viharban kiugrik a hajóból, hogy majd én egyedül! A hajóban kell maradnod, és az irányító torony jelzése szerint haladni. A győztesek éneke erre is hív minket, maradjunk meg a közösségben. Mert a közösségben és a közösség által akar bennünket vezetni és megtartani az Isten. A reménységünkben megerősíteni, amikor csak egyes tetteket látunk, és kétségbe esünk, akkor a közösségre akarja felhívni a figyelmünket, hogy nézz már az egész útra. Lásd az Isten hívását!

Kedves testvérek! Ennek az igehirdetésnek azt a címet adtam: Villanó fények az éjszakában! Erre a villanó fényre, erre az irányt mutató fényre nagy szükségünk van. Erre kell figyelni. És megmaradni az Isten népe közösségében, fölvállalni a napi feladatot, a napi munkát, küzdelmet, bajokat, de ezzel a reménységgel, ezzel a bizonyossággal, és ezzel a hittel merjük mi is vallani: „Nagyok és csodálatosak a te műveid mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya.”

Úr lesz a Jézus mindenütt,

Hol csak a napnak fénye süt,

Úr lesz a messze tengerig,

Hol a hold nem fogy s nem telik.

Őneki mondjunk hő imát,

Díszítsük azzal homlokát,

Jó illat légyen szent neve,

Minden napon dicsérete.

Országok, népek és nyelvek,

Ő dicsőségét zengjétek,

Gyermekek hangja hirdesse:

Áldott a Jézus szent neve!

Ő királysága bő áldás,

Ott van a felszabadulás,

Fáradtak ott megnyugszanak,

Ínségesek megáldatnak.

Minden teremtés dicsérje,

A Király Krisztust tisztelje;

Angyali ének zengjen fenn,

S mind e föld mondja rá: Ámen.

398. ének

Imádkozzunk: Istenünk! Csodálatosan szép, rendezett világot teremtettél, de bűneink miatt mégis sokszor félelmetes, fájdalmas, indulatokkal, irigységekkel teljes az élet. Bocsásd meg, hogy gyakran csak egy eseményre nézünk, és nem figyelünk a folyamatokra. Bocsásd meg, hogy csak tetteidre nézünk, és nem a te utadra figyelünk. Ezért gyakran még félelmetesebbnek látjuk az életet. Segíts Urunk meglátni, hogy csodálatosak a te tetteid! És segíts meglátni, felismerni, hogy igazságosak és igazak a te utaid. Láttasd velünk mennyei dicsőségedet, hogy magasztaljunk téged földi életünkben. Segíts, hogy mennyei elhívásunkra tekintve járjunk naponta jó reménységgel. A jót cselekedve, családban, munkahelyen, iskolában, hogy járjunk az engedelmesség útján. Segíts, hogy megmaradjunk a te néped közösségében.

Így könyörgünk gyülekezetünk, egyházunk újulásáért is, hogy hitelesebb legyen bizonyságtételünk, hogy több reménységet, és örömet sugározzunk ebbe a világba. Könyörgünk így a megfáradtakért, csalódottakért, könyörgünk azokért, akik csupán csak a pillanatokra néznek, és így teljesen összezavarodik számukra az élet. Könyörgünk betegekért, kérünk a gyászolókért, segítsd őket, hogy tudjanak, merjenek ők is felnézni reád, és a Krisztus föltámadása által jó reménységben élni. Könyörgünk azokért, akik az iszapkatasztrófa miatt károsultak lettek, hogy az összefogásban ne csupán az anyagi segítséget, hanem a figyelmességet is lássák, hogy részesei legyünk a segítő szolgálatnak. És könyörgünk, Urunk, Istenünk gyülekezetünkben a fiatalok és felnőttek között végzett szolgálatokért. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |