Lekció: Római levél 5. fejezet 1-11.

¹Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. 

²Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. 

³De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, ⁴az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; ⁵a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.

⁶Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért. 

⁷Hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált.

⁸Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.  

⁹Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. 

¹⁰Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. 

¹¹Sőt ezenkívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában. 

Jöjjetek, imádkozzunk!

Mennyei Atyánk a Krisztus Jézusban, Teremtője minden láthatónak és láthatatlannak!

Köszönjük, hogy újra itt állhatunk színed előtt, hallhatjuk szavadat! Köszönjük, hogy akaratodat megismerhetjük, nem rejted el előlünk. Kérünk, segíts bennünket, hogy tudjuk azt megérteni, és aszerint élni is.

Köszönjük a te kegyelmedet, melyre méltatlanok vagyunk, de Te mégis, végtelen szereteted által nekünk ajándékoztad! Hálásak vagyunk ezért!

Urunk, kérünk, segíts, hogy tudjuk neked megadni a méltó tiszteletet! Hogy téged imádjunk, te előtted boruljunk le, ne hozzunk gyalázatot nevedre. És segíts, hogy tudjunk, egymás felé, emberek felé fordulni, szeretettel, békességgel, tisztelettel!

Ezért kérünk, hogy most ezen az alkalmon vedd el közülünk az ellenségeskedést, a békétlenséget és tegyél minket eggyé Urunk! Add, hogy egy szívvel hallgathassuk Igédet. Segíts bennünket, hogy érthessük meg akaratodat, ezért kérjük Szentlelkedet, hogy küldd el közénk! Ámen.

Textus: I.Péter 2, 13-25.

¹³Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint a legfőbb hatalomnak,  

¹⁴akár a helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére. 

¹⁵Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát, 

¹⁶mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái. 

¹⁷Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.  

¹⁸Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is.  

¹⁹Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. 

²⁰De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. 

²¹Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek: 

²²ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját,  

²³mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél.  

²⁴Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg.

²⁵Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.

Kedves Testvéreim!

Amikor először olvastam ezt az igeszakaszt, bevallom, elcsodálkoztam. Majdnem hogy szíven ütött az az üzenet, amit kiolvastam a sorokból. Annyi kérdés rohant meg, hiszen olyan furcsa ilyen dolgokról olvasni, hogy engedelmeskedni kell a hatalmaknak akkor is, ha azok nem jól végzik dolgukat. Szerényen meg kell húznunk magunkat, ha igazságtalanságot követnek el ellenünk. Hát hogyan is van ez? De ahogy az Isten Szentlelkének segítségét kérve újra és újra elolvastam az Igét, egyre inkább megvilágosodtak a szavak és azok üzenete.

De mégis olyan nehéz elfogadni, hogy amikor igazságtalanul bántanak bennünket, ne szóljuk vissza. Hogy az igazságtalan döntések ellen ne keljünk fel. Hogy engedelmeskedjünk akár a rossz döntéseknek is. Hogy ha nem tetszik a földi hatalom, akkor ne tegyünk ellene. Pedig hát tudjuk, hogy nekünk van igazunk. Tudjuk, hogy igazságtalanság történik. Tudjuk, hogy tennünk kell valamit.

De az Ige mégis arra int, hogy nem. Hogy ne induljunk fel, hanem tűrjünk engedelmes békességgel. Engedelmeskedni a szívtelennek is, ahogy olvastuk.

De miért? Azért, mert az, akiben hiszünk, akit követünk, szintén így tett. Jézus Krisztus, ahogy olvastuk, nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, amikor gyalázták, nem viszonozta gyalázást, amikor szenvedett, nem fenyegetőzött. Pedig mennyivel könnyebb lett volna. Belegondoltunk már? Jézust verték, ütötték, kínozták, fára szegezték. De ő nem szólt egy rossz szót sem. Nem akart ellenszegülni. Pedig neki tényleg igaza volt. Ő jogosan szólalhatott volna fel, jogosan szegülhetett volna szembe a hatalommal. De ő nem tett így.

De azt sem mondhatjuk, hogy mivel nem tett ellene, az igazságtalanságnak vált cinkosává. Mert az igazságot nem hallgatta el sosem. És figyelmeztette azokat, akik a hatalommal bírtak, hogy honnan van a hatalmuk, amivel a gonoszságokat teszik.

Engedelmesen elszenvedte az igazságtalanságot, de az igazság jegyében, az igazságot felmutatva. Ez a két fő mondanivaló a mai igénkben is.

Engedelmeskednünk kell tehát. Ezzel nincs is baj addig, ameddig úgy gondoljuk, hogy akinek engedelmeskedünk, az helyes döntéseket hoz. Ezt még legtöbbször el is fogadjuk, bár van, amikor már ebben is nehézségeink vannak. A gyermek nehezen fogadja el a szülő jótanácsait, parancsait. Az alkalmazott nehezen fogadja el a főnök utasításait. De akkor, amikor valaki rossz döntést akar ránk erőltetni, amikor kíméletlenül bánnak velünk, akkor végképp nagyon nehéz ezt elfogadni. De éppen erről szól az ige. Hiszen nincsen abban semmi dicsőség, ha a jót elfogadjuk, ha a méltányosnak engedelmeskedünk. De ha az Istentől való szeretetből és békességből fakadóan nem lázadunk fel, hanem Krisztus békességét és igazságát felmutatva elviseljük a sérelmeket, akkor teszünk igazán kedves dolgot az Isten előtt.

Nem azért kell engedelmeskedni, mert az a könnyebb. Hanem éppen azért, mert az a nehezebb, de az igazabb is. Van, amikor nem a könnyebbet kell választani. „Mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” Mondja a mai napi Igénk. Ha nincsen megpróbáltatás, nincsen állhatatosság, ha nincs állhatatosság, nincsen kipróbáltság, ha az sincs, akkor nincsen reménység. Anélkül pedig nem lehet élni. S így végső soron a nehezebb út vezet el a boldogabb, könnyebb, reménnyel teli életre. Mint ahogy szinte minden esetben így van. Hogy valami könnyen és jól menjen, azért tenni kell. Mindenkinek!

Az Igében szabadokról és szolgákról egyaránt szó van. Jobb sorban és rosszabb sorban levőkről egyaránt. De mindenki felett van hatalom, akinek engedelmeskedni kell. Újra és újra olyan nehéz ezt kimondani és elfogadni. Olyan nehéz megállni, hogy ne szóljunk a gonoszságok ellen. Amikor azt látjuk, hogy a hatalom embereket öl, embereket semmiz ki, tesz földönfutóvá, vagy épp szemeket lövet ki, vagy nyakon lövet, akinek elrákosodik az a terület és belehal. És ne tegyünk semmit. Milyen nehéz elfogadni ezt. De ismét csak Jézus példájára kell gondolnunk. Talán érzékeljük már, hogy milyen nehéz lehetett neki engedelmeskedni. Békességben. De igazként.

Mert ez az engedelmeskedés nem jelenti a hatalom gonoszságainak legitimizálását, jóváhagyását. Pedig amikor valaki látja az igazságtalanságot, és nem tesz ellene semmit, joggal gondolhatnánk, hogy helyben hagyja azt. Ezért, amint mondtam is, megdöbbentett ez az ige, hogy Péter miért védi így a földi hatalmakat. És sokáig tartott, amíg felfedeztem az igében, hogy mi lehet az, ami abból a nyugtalanító ellentétből kisegíthet, ami bennem kialakult. Hogy a hatalomnak feltétlenül, bármilyen helyzetben engedelmeskedni kell.

Újra és újra elolvasva az Igét felfedeztem, hogy hiába szól a szöveg a hatalom alá rendelt embereknek, mégis az üzenet a hatalmat gyakorlóknak is szól. Hiszen eléjük is tükröt tart. Bár őket nem szólítja fel semmire, de megmutatja nekik, hogy milyennek is kell lenniük. Hiszen amikor azt olvassuk, hogy: „Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint a legfőbb hatalomnak, akár a helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére. Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát, mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái”, akkor ebből meglátjuk azt is, hogy milyen a jó uralkodó. Olyan, aki a gonosztevőt megbünteti, és a jót cselekvőt megdicséri.

Nyilvánvaló, hogy a levél írója is ismert és látott is olyan hatalmat, amelyik nem így cselekedett, és mi is tudjuk jól, hogy sok hatalom bizony nem így uralkodik, uralkodott. Éppen ezért írja le ezt a szerző. Mert bár valóban védi is a vezetőket, vagyis a jó vezetőket, hiszen sokszor attól, aki felettünk áll, még a jó döntéseket sem vagyunk hajlandóak elfogadni. De a rossz vezetőket elítéli. De nem fegyverrel vagy büntetéssel, hanem az Isten igéjével. Mert meg akarja mutatni a hatalmon levőknek is, hogy milyennek kellene lennie az uralkodóknak. Tükröt tart eléjük. Mintha azt mondaná, hogy mi engedelmeskedünk, mert bízunk bennetek, hogy az Úr küldötteiként a gonoszt büntetitek, és a jót dicséritek, de akkor legyetek valóban olyanok, akiknek jó szívvel lehet engedelmeskedni.

De be kell látnunk, hogy a hatalom sokszor nem a rosszat bünteti és a jót dicséri. De nekünk akkor is, mégis jól kell élnünk, jót kell cselekednünk, hogy a „jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát”.  A rossz és igazságtalan dolgokra nem válaszolhatunk mi is rossz, igazságtalan dolgokkal. Ahogyan Péter sem lázad a rossz hatalom ellen, hanem finoman céloz az Igével. De ha bűnös eszközökkel teszünk a bűnös ellen, akkor mi is olyanokká válunk, mint akik ellen lázadunk. A gonoszra adott rossz válasz, csak még nagyobb gonoszságot szül. Ezért csak az igazság fegyvereit használhatjuk. A nyugodtság, szelídség vezet jóra. Nem az, ha a gyalázatot viszonozzuk. Nem az, ha fenyegetőzünk. Mert ha mi is olyanokká válunk, akkor nem válik dicsőségünkre, ha a hibáinkért tűrjük a verést, ahogy olvassuk. Akkor abban már nincs semmi különös. Hogy vétkezünk és büntetést kapunk. De ha valaki felettünk és jó cselekedeteink felett jogtalanul, igazságtalanul, kíméletlenül dönt, és azért eltűrjük a verést, akkor kedvesen cselekszünk az Úr előtt. „Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében.” 

És lássuk be kedves Testvérek! Van a testi szenvedésnél, az igazságtalanság eltűrésénél szörnyűbb dolog. Így cselekedni és élni. Igazságtalanul. Így arra, aki Isten nélkül él és gonoszságokat cselekszik, arra nem haragudnunk kell, hanem azt leginkább sajnálnunk kell. S imádkoznunk érte!

Mindig a Krisztus igazságát kell követnünk! S ha valaki a jó cselekvéséért büntet, viseljük el. Persze kérdőre lehet vonni az Urat, hogy miért. Ezzel kapcsolatban olvastam egy tanulságos történetet:

„Az idők végén az emberek milliói összegyűltek egy fennsíkon Isten trónja előtt. Sokan hunyorogtak, és félve néztek a feléjük sugárzó vakító fénybe. Volt azonban egy olyan nagyobb csoport is, amelynek a tagjai – mintha nem is vették volna észre a világvég eljövetelét – élénk vitába szálltak egymással.

„Hogyan ülhet fölöttünk Isten ítéletet? Mit tud Ő egyáltalán a mi szenvedésünkről?” – mormolta egy idősebb férfi. Majd felhúzta ingjének az ujját, és megmutatta azt a beletetovált számot, amelyet egy munkatáborban kapott.

Egy színesbőrű fiatalember izgatottan nyitotta ki inggallérját. „Nézzétek meg ezt!” – szólította fel a hozzá legközelebb állókat. Nyakán csúnya forradás – szemmel láthatóan egy kötél nyoma. „Meglincseltek csak azért, mert fekete bőrű vagyok. Egy rabszolgaszállító hajó fenekén rohadtunk, elszakítottak szeretteinktől, állatokként dolgoztattak bennünket, míg fel nem kötöttek, mert szökni próbáltunk.”

Pár lépésnyire egy fiatal lány révedt maga elé. Homlokára ez volt írva: „Törvénytelen.” „Ezt a szégyenbillogot viselni egy egész életen át…” Nem tudta befejezni, mert törékeny hangja elveszett a tömeg morajlásában.

Hirtelen mindenütt a fennsíkon elégedetlen hangok váltak egyre követelőzőbbé. Mindenki Istennek tett szemrehányást, amiért a gonosznak megengedte, hogy a világon és rajta az embernek annyi szenvedést okozzon. Felrótták, hogy milyen jó dolga volt neki, mert mindeközben fenn az égben élvezte a menny minden szépségét és kényelmét. Ott bizony nem hulltak könnyek, ott nem uralkodott dermesztő félelem, éhínség, gyűlölet, szeretetlenség és tragédia. El tudja-e képzelni Isten, hogy mennyi mindent kellett elszenvednie az embernek a földön?

A szószólók mindig azok voltak, akiknek a földön a legtöbbet kellett elszenvedniük. Ott volt a munkatáborban szenvedő, a színesbőrű fiatalember, egy kitaszított pária Indiából, a törvénytelen lány, egy eltorzult arcú leprás és egy hiroshimai áldozat. Izgatottan tanácskoztak, hogy mit mondjanak majd Istennek. Végül is megegyeztek a vádbeszéd szövegében.

Majd odaléptek Isten trónusa elé, és ezt mondták neki: „Mielőtt rajtuk ítélkeznél, el kell szenvedned mindazt, amit nekünk el kellett szenvednünk földi életünk alatt.” Isten csak jóságos türelemmel hallgatott.

Ők pedig a vádbeszéd végén meg is hozták az ítéletet: „Arra ítélünk, hogy a földön élj – mint ember!” Isten csak megadóan bólintott.

Ők folytatták: „Mivel azonban Te Isten és nem ember vagy, bizonyos feltételeket hozunk Neked. Nem szabad magadon segítened isteni erőddel és hatalmaddal! Ezért a következőt gondoltuk ki számodra: Zsidónak kell születned! Származásodnak kétségesnek kell lennie! Senki ne tudja teljes bizonyossággal, ki az igazi apád! Feladatod abból álljon, hogy tanítsd meg az embereket a jóra. A legjobb barátaid áruljanak el! A hozzád legközelebb állók hagyjanak cserben! Saját követőid hozzanak szégyent rád! Hamis vádak alapján ítéljenek el! A bíróság legyen pártos, és a bíró egy gyáva ember!” Isten erre is csak megadóan bólintott.

„Végezetül tapasztald meg, mit jelent: teljesen egyedülinek és mindenkitől elhagyottnak lenni! Előbb kínozzanak meg, majd csak aztán végezzenek ki! Történjen mindez nyilvánosan, és olyan borzalmasan, hogy senki ne kételkedjék kivégzésed és halálod megtörténtében.” Miután így mindent Isten arcába vágtak, a tömeg felujjongott.

Ekkor Isten trónusának jobbjáról fölemelkedett egy férfi. Kezén és lábain szegek ütötte sebek, oldalát szemmel láthatóan egy lándzsaszúrás ütötte át, fején töviskoszorú nyoma. Arcán a világ sok szenvedése, tragédiája, szégyene és bűn ütötte sebek… Hirtelen döbbent hosszú csend támadt.

És mindazok, akik azelőtt Istent elítélték, csendesen elmentek. Senki nem mert szólni egy szót sem. Mert hirtelen mindannyiukba belevillámlott: Isten már rég teljesítette az ember által rámért büntetést és a számára kiszabott ítéletet.

Jézus, aki egyedül valóban teljesen tiszta és igaz volt a Földön, a legnehezebb szenvedéseken ment át zokszó nélkül, és megölték a mi bűneinkért. Megtehette volna, hogy földi hatalomra tör és megtorol minden sérelmet, ami őt érte. De ő elfogadta a szenvedést, és tűrt, bár igazságtalanul, jogtalanul cselekedtek vele szemben. Sőt, könyörgött azokért, akik ezeket tették, hiszen felismerte, hogy milyen sajnálatra méltóak.”

Mi sem tehetünk másképp, ha Krisztushoz tartozónak valljuk magunkat. Mert ő adta elénk a példát. És ő volt, aki elvette a bűneinket halálával és feltámadásával. Ne vegyük azokat vissza magunkra! Őt kell követnünk mindenben. A szenvedések tűrésében is. Mert van kit követnünk. És az, hogy eltűrjük a szenvedést, nem azt jelenti, hogy birkáknak kell lennünk, akikkel bármit megtehetnek. Hanem juhoknak kell lennünk, akiknek van pásztoruk. És akik a pásztor igazságát követik. És akik az ő igazságát fel is mutatják! De az Ő igazságát, és nem a maguk igazságát. Mert nem nekünk kell igazságot tennünk a Földön. Ahogy felettünk sem ítélkezhetnek. De mégis ítélkeznek. Gonoszul, rosszul. De mi mégsem hozhatunk velük szemben ítéletet. Hanem ahogy Krisztus is rábízta az igazságtételt arra, aki igazságosan ítél, nekünk is őrá kell bízni. Nem nekünk kell tehát igazságot tennünk, mert ahány ember, annyi igazság, hanem az igazságot kell követnünk. És csak egyetlen igazság létezik. Az Isten igazsága.

Az ő igazsága tart ítéletet majd minden ember felett. És minket is megítél, mert mi sem vagyunk bűntelenek. De ha őt követve békességgel és szeretettel engedelmes életet élünk, akkor kárpótol bennünket Urunk. Ahogyan igénk mondja: „hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk”. Majd tovább az Ő országában, de már itt a földön is.

Ezért mondja nekünk az apostol, hogy adjuk meg mindenkinek a tiszteletet, a testvéreket szeressük, az Istent féljük, a királyt tiszteljük. Milyen utópisztikusan hangzik. Egységben lenni mindenkivel. Baráttal, testvérrel, hatalommal, Istennel. Utópisztikusan hangzik, mert valóban elérhetetlennek látszik, olyan csodálatos lenne. De egyszer mégis valósággá fog válni. Majd amikor kegyelme által valóban mindenki az igazságnak fog élni. Kívánom, hogy ezt tudjuk minél többször megélni itt a földön is, majd a Mennyben, de addig Krisztust követve és neki engedelmeskedve tűrjünk, ezzel is őróla téve bizonyságot, az igazság hatalmát felragyogtatva!

Ámen!

Imádkozzunk!

Mindenható Urunk!

Köszönjük Neked üzenetedet! A szavakat, amelyekkel nem egymás között az ellenségeskedést, hanem a szeretetet, békességet, tűrést táplálod.

De Urunk, meg kell vallanunk előtted, hogy sokszor rosszal felelünk a rosszra. Nem tudjuk magunkat türtőztetni, és viszonozzuk a gyalázást, fenyegetőzünk. Pedig Te nem ilyen példát adtál nekünk. Te elviseltél minden álnokságot, minden gyalázatot, minden szenvedést. És szeretettel gondoltál azokra, akik ezt tették veled, könyörögtél értük.

Segíts Urunk minket, hogy mi is így tudjunk mindig cselekedni. Hogy tudjunk szenvedni és tűrni a Te nevedben. És tudjuk, ezáltal, felmutatni az emberek előtt a Te igazságodat. Hogy lehessünk a jó cselekvésével a te dicsőségedre és az értelmetlen emberek tudatlanságának segítségére.

Köszönjük Urunk, azokat a hatalmakat, akiket te rendeltél fölénk, és akik a gonoszt büntetik és a jót dicsérik. De kérünk azokért a hatalmakért, amelyek nem így uralkodnak, hogy térjenek meg gonosz útjaikról.

De Urunk gonosz hatalomra ne lázadást adj! Segíts, hogy ne ítélkezzünk a saját igazságaink szerint! Hanem tegyünk bizonyságot a Te igazságodról. A békességről, a szeretetről, s legyünk példává az emberek számára!

Urunk! Hozzád könyörgünk, hogy adj erőt elviselnünk a szenvedéseket! Ahogyan Te is elviselted!

Kérünk, békítsd ki az ellenségeskedéseket. Adj tiszteletet az emberek számára egymás iránt. Adj tiszteletet a gyermekeknek a szülő iránt. Adj békességet az irányítók és az irányítottak között.

De kérünk, hogy Te légy a legfőbb irányító. Minden ember vezetője.

S bocsásd meg, ha sokszor te ellened is lázadni próbálunk!

Kérünk légy velünk mindig oltalmaddal! Vigasztald a gyászolókat, szenvedőket, betegeket!

Áldd meg ezt a gyülekezetet!

Ámen!

A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |