Lekció: János 14:1-6; Máté 7:13-14

János 14:1-6

¹„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem.

²Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?

³És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.

⁴Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat.”

⁵Tamás erre így szólt hozzá: „Uram, nem tudjuk, hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat?”

⁶Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.

Máté 7:13-14

¹³„Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak.

¹⁴Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.”

Textus: Zsoltárok 134

¹Zarándokének. Áldjátok az URat mindnyájan ti, akik az ÚR szolgái vagytok, akik az ÚR házában álltok éjjelente!

²Emeljétek föl kezeteket a szentély felé, és áldjátok az URat!

³Áldjon meg téged a Sionról az ÚR, aki az eget és a földet alkotta!

Tizenöt héttel ezelőtt mindannyian elindultunk a zarándokkal egy utazásra és ma este érkeztünk el vele a célba, a jeruzsálemi templomba. Tizenöt zsoltáron keresztül követhettük, hogy milyen érzések, gondolatok játszódnak le a zarándokban, míg elérkezik a célba. Hallhattuk az elmúlt hetekben, hogy az út alatt előjött az Isten iránt való bizalom és reménység kérdése. Azt mondja a zsoltáros: „segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta”. De voltak pillanatok, amikor a zarándok szívében eluralkodtak a kétségek, felülkerekedett rajta a szorongás, a megvetettség, elhagyatottság érzése, azt mondja: „a mélységből kiáltok hozzád Uram, Uram halld meg szavamat!” És ebben a mai zsoltárban, az utolsóban, egy nagyon szép biztatás van: áldjátok az Urat, és áldottak lesztek! Ebben a zarándokénekben megjelenik az öröm, a boldogság, hogy végre megérkezett a templomba! Végre az Isten házában lehet és dicsérheti az Urat! Végre elért oda, ahova tartott! Nem volt hiába ez a hosszú út, Isten megtartotta az életét, hogy ott imádhassa a jeruzsálemi templomban!

Egy hosszú utazás után mindig olyan nagy kincs az, amikor kimondhatjuk azt, hogy megérkeztünk! Végre elértünk oda, ahova tartottunk! És nem történt közben baleset az úton, nem robbant le az autónk, nem tévedtünk el, hanem végre oda értünk, amit kitűztünk magunk elé célnak.

Mert mindannyiunk élete tele van indulásokkal. Minden reggel, amikor felkelünk, elindulunk egy ismeretlen nap felé. Elindulunk a munkahelyre, az iskolába, a templomba, a boltba, bárhova, és nem tudjuk, hogy vajon hogyan érkezünk meg. Vagy, hogy egyáltalán megérkezünk-e.

 Elindulunk egy úton, ami szépnek tűnik, de még nem látjuk a végét, nem tudjuk, hogy vajon mindig olyan szép, napfényes ösvényen kell-e járnunk, vagy majd egyszer csak betévedünk egy sűrű erdőbe, vagy beborul az ég felettünk, vagy éppen le lesz zárva az út előttünk, és vissza kell fordulnunk. Nem tudjuk. Elindulunk egy barátság, egy házasság útján mosolygósan, és nem tudjuk, hogy nem fog-e sírással befejeződni az út. Elindulunk a hit útján, de vajon megérkezünk-e a célba, az örök boldogságba, ahol Istent dicsőíthetjük, mint a zsoltáros tette a jeruzsálemi templomban?

 A kérdés, amit ma este szeretnék a szívünkre helyezni az, hogy vajon milyen lesz a mi megérkezésünk. Vajon lesz-e olyan boldog, mint a zarándoknak volt?

Az ótestamentumi népnek egyetlenegy legitim temploma volt Jeruzsálemben, amely a Sion hegyén épült. A nép szét volt szóródva a különböző tartományokban, de magából az anyaországból minden zsidó férfiúnak 12 éves korától kezdve életében legalább egyszer el kellett egyszer mennie a templomba. Ez biztosan nem egy kis kellemes sétaút volt, hiszen a zarándokoknak a hatalmas távolságok mellett meg kellett küzdeniük a hőséggel, víznélküliséggel, sőt talán olykor rablókkal és vadállatokkal is.

Nekünk, hála Istennek nem kell olyan nagy távolságokat megtennünk, mint a zarándoknak kellett, hogy eljussunk az Isten házába. Legalábbis kilométerben biztosan nem. De lehet, hogy néha mégis sokkal nehezebben találunk el ide. Mert az embernek a saját szíve göröngyös, gazos, mocsaras útján kell utat vágnia magának, hogy megérkezzen az Isten házába.

Azt olvassuk, hogy a zsoltáros azért jelent meg az Isten házában, hogy imádásra felemelje a kezét. De ehhez az is hozzátartozott, hogy közben meghajtotta a fejét. A felemelt kezek a hálaadást és a reménységet fejezték ki, a meghajtott fő pedig az alázat jele volt. A zsoltáros imádkozik az Úrhoz áldásért, de közben a lehajtott fővel azt is kimondja, hogy legyen meg az Úr akarata.

Nem volt szabad üres kézzel érkezni az Isten házához. De ahhoz, hogy a zarándok az égőáldozatot bemutathassa, át kellett mennie egy kapun.

Az Úsz azt mondja, hogy most már csak egyetlen ilyen kapu létezhet az életünkben, ami elvezet bennünket Istenhez és ez Jézus Krisztus. Ő maga az út, amin járnunk kell, ő maga a kapu és ő maga az áldozati bárány is, akinek nevében Isten szeretete és bocsánata várja a megtérő embert.

Hallottuk az áhítat elején a jól ismert Igét, amikor azt mondja Jézus: „menjetek be a szoros kapun!” Mert nem elég csak nézni a kaput, nem elég csak elérkezni a célhoz, hanem be is kell menni a kapun!

Sokféle úton járhatunk, amelyek sokféle kapukhoz vezetnek bennünket. És ezeken az utakon sok mindennel lehet találkozni: a szórakozással, a durvasággal, a közömbösséggel, de a keskeny úton Jézus jön szembe az ő szeretetével. Azért keskeny ez az út, hogy ne lehessen kikerülni, vagy nem észrevenni Jézust. És aztán ő az, aki kézen fog bennünket, és bevisz az ő örök dicsőségébe.

A zarándok elérkezett a célba. Az indulás és az érkezés között azonban mindig ott van az út, az élet, ami nem mindegy, hogy milyen. A zsoltáros zarándokútjában is voltak mélységek, de olyankor az Úrba vetett bizodalma megerősítette őt abban, hogy tovább folytassa ezt az utat és elérkezzen a célba.

Isten adjon nekünk erőt a mi zarándokutunkhoz, hogy majd boldogan mi is elérkezhessünk a célba, Krisztuson, az ajtón keresztül találkozhassunk Istennel, és elnyerjük az áldását. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |