| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Hitben felnőni, hogy le tudjunk hajolni

Lekció: I Péter 2, 1-12

¹Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, ²mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre;

³mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.

⁴Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt "kiválasztott és drága"

⁵ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.

⁶Ezért áll ez az Írásban: "Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg".

⁷Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, ⁸megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek.

⁹Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;

¹⁰akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.

¹¹Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak.

¹²Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.

Textus:  Zsidók 5, 11-14

¹¹Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok. 

¹²Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre.  

¹³Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. 

¹⁴A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére.

Kedves Testvérek!

            Nehéz ünnep a karácsony. Nehéz megérteni, nehéz elfogadni, elhinni azt, amit ünneplünk, vagy ünnepelnünk kellene. Gondolkodjunk csak egy világi ember fejével.

Egy asszony gyermeket szül, aki még sosem volt férfival. Nem, ez lehetetlen!

Sőt, az Isten Fiát hozza e világra. Mert az Isten maga alászállt a földre. Isten? Isten Fia? A földön? Ááá, dehogy! Badarság!

És ennek a kisgyermeknek egy istállóban kellett megszületnie, mert a nyilvánvalóan terhes asszonyt sehol nem fogadták be.

És van még a történetnek sok olyan része, amit nehezen dolgoz fel a kétkedő emberi agy. Az angyal, a csillag, a kisdedet imádó emberek, pásztorok, bölcsek.

            Nehéz ünnep a karácsony! Maradjunk inkább azoknál a dolgoknál, amik az ünnepi hangulatot varázsolnak a karácsony köré, amik szimbolizálnak valamit. Így könnyebb lesz.

Maradjanak csak a díszek, a fenyő, a csillogás, az ajándékok. De maradhat azért valami régi emlék, utalás az első karácsonyra, az ajándékot hozza a kisjézuska!

Nehéz az embernek megértenie a karácsony üzenetét. Hát még, ha nem is tudja, hogy van üzenet, ha senkitől nem is hallja. És ha az ember nem érti valaminek a mélységeit, akkor a külsőségeket fogja hangsúlyozni, palástolva a hiányosságokat.

Karácsonykor valóban a megszületett csecsemőt ünnepeljük, a gyermek Jézust is ünnepeljük. De vajon felnő-e bennünk a kis-Jézus Megváltó Úrrá? Vajon fel tud-e nőni az emberekben? Kap-e esélyt erre egyáltalán?

            Hát ott, ahol még csak nem is a kisjézus hozza az ajándékot, hanem a Télapó, Santa Claus, ott nem igazán. És amikor egy kisgyermek meglát egy olyan külföldi mesét, filmet a tv-ben, ahol a Mikulást várják karácsonykor, nyilvánvalóan összezavarodik.

            De hogyne zavarodna össze az ünnepen a millió kiüresedett szimbólum, sőt az ünnep lényegét szándékosan elfedő külsőségek között járkáló lelki csecsemő? A ma embere. Aki még a hitben kisgyermek, vagy talán meg sem született.

            A kavarodásban egyszerűbb akkor, ha nem is gondolkozik el az ember semmin. Ha marad a szeretet ünnepe a karácsonyfával, díszekkel, ajándékokkal az Isten szeretete nélkül, az örök élet reménye nélkül, az Istentől kapott legnagyobb ajándék ünneplése nélkül.

            De mit tehetünk, hogy a karácsony minden ember számára azt jelentse, amit valóban jelent, amit valóban boldog örömmel lehet ünnepelni?

            Először is fel kell ismernünk, hogy vannak, akik bizony kiskorúak. Akiknek még tejre van szükségük. Viszont itt az első akadály, hiszen a tejet, a könnyen fogyasztható lelki táplálékot végtelen számban kínálja a világ.

            És sokszor még minket is képes elcsábítani. Láthattuk a jelenetet, ráadásul egy keresztyén családról. És a humoros forma ellenére mégis érzékeltük a zaklatottságot, kapkodást, a nyugtalanságot.

            A csecsemőnek még tejre van szüksége. Ez nem lehet kérdés. De milyen tejre? Az újszülöttnek nem bolti tejet szoktak adni, hanem tápláló anyatejet. És ugyanez a különbség a világ által kínált lelki táplálék és az Isten által kínált között.

„Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre; mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.” Ahogy az igében olvastuk.

Hamisítatlan! És mégis annyian próbálják hamisítani. És egy hamisított termék mindig olcsóbb, könnyebben megszerezhető, hasonlít az eredetihez, ugyanazt kínálja, de tudjuk, hogy rövidebb élettartamú, mégsem ugyanaz a minőség, így végül mégis több bonyodalmat okoz.

Kedves Testvérek! A mi feladatunk, hogy kínáljuk az embereknek a hamisítatlan lelki táplálékot. Mondhatnám úgy is, hogy mi vagyunk a márkakereskedők.

            Nem lehet kérdés! Kínálnunk kell az Isten ajándékát az emberek számára! Mert vannak, akiknek még újjá kell születniük, akiknek hitükben még az újszülött kor elérése is csak távlat.

            Ahhoz azonban, hogy „márkakereskedők” lehessünk, ismernünk kell jól, hogy mit kínálunk. Hogy tudjunk minél többet mondani róla. Ehhez kell nekünk először felnőtté válni, éretté válni a hitben. „Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú.  A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére.” Fel kell, hogy nőjünk, fel kell, hogy nőjön bennünk a csecsemő Jézus!

            És akkor el tudjuk ezt mondani másoknak, akár az adventben, akár karácsonykor is. Sőt különösen ilyenkor, hiszen mikor máskor szólhatnánk, ha nem a számunkra egyik legfontosabb ünnepen. A világ egyik legnagyobb csodájára gondolva.

            Igenis kell, hogy a hitben felnőtteknek legyen mondanivalója a karácsonyról! Arról, hogy nem azért ajándékozunk, mert ez a feladat, hogy nem azért hívják a szeretet ünnepének, hogy az is kapjon egy napot az évben. Hogy el tudjuk mondani, miért olyan csodálatos a gyermek, akinek a születésnapja lesz, hogy ki ő. Hogy milyen szeretetet közvetít.

            És ha ezt megérti valaki, ha valaki a tartalmat is figyelembe veszi, az nem fog veszíteni a külsőségekből sem. Sőt, azok elnyerik jelentőségüket. Azzal, hogy az ember felnő és már nem csak tejen él, hanem képes kemény eledelt is fogyasztani, az nem azt jelenti, hogy már nem élvezheti az evést. Hogy nem ízlik neki a foggal rendelkezőknek való eledel. Lehet igazán boldogan ünnepelni a tartalmat megtartva is! Sőt csak így lehet.

            És az adventben lehet valóban várakozni. Békésen, örömmel készülődni. Nem csak össze vissza fejvesztve rohangálva. Persze készülni kell, de a cél nem maga a készülődés, sürgés-forgás. Ez csak következmény. A cél a boldog hálaadás Istennek, Isten Fiának ünneplése.       

            Kedves Testvérek! Akik már régóta töltik a szenteste, a karácsony egy részét a templomban, tudják, hogy a lelkész helyzete nem könnyű az ünnepben. Hiszen vannak, akik már évtizedek óta hallgatják a karácsonyi igahirdetéseket. És úgy gondolják, hogy vajon mi újat fognak hallani. Mi újat lehet mondani egyáltalán? De olvassuk csak, hogy szól az Ige: „ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek”. Lehet olyan ember, aki 60 szentesti, karácsonyi igehirdetést meghallgat életében, de ő maga mégsem szól, beszél a karácsonyról, azoknak az embereknek, akik már hagyományból sem mennek el az ünnepen Isten házába. Sajnos nem kell félni attól, hogy már az emberek unásig ismerik az evangéliumot, az örömhírt. Megdöbbennénk, ha az utcán végigmenve megkérdeznénk az embereket, hogy mit, kit és miért ünneplünk karácsonykor. S így bátran szólhatunk, mert egy újszülöttnek minden vicc új.

            Ha érettek vagyunk a hitben, ha meg tudjuk ítélni, mi a helyes és mi nem, az nem csak abban kell, hogy megjelenjen, hogy a mi ünneplésünket megtisztítjuk a rossz elemektől. Hanem tanítóknak is kell lennünk.

Mit gondolunk arról a munkásról, aki elé kilátásba helyezik az előremenetelt, a társai már több fokozattal előrébb is járnak, de ő még 20 év elteltével is ugyanott tart. Biztosan restnek tartanánk. Vagy mit gondolnánk, ha egy ember még felnőtt korában is pépes ételre vágyik, és beszéd helyett csak gügyög. Valószínűleg azonnal valamilyen visszamaradottsággal kapcsolatos betegség jutna eszünkbe.

„Ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre.” Természetesen jó pap is holtig tanul és itt nem a folyamatos önképzés ellen szól az Ige. Hanem a fejlődés hiányáról. Mintha valaki mindig az első osztályt szeretné újra járni, és nem akarna tovább lépni.

            Ne elégedjünk meg azzal, hogy az alapokkal tisztában vagyunk. S azzal, hogy mi „megízleltük, hogy jóságos az Úr.” Mondjuk el másoknak is. Hogy ne csak azt érezzék a karácsonnyal kapcsolatban, hogy mennyire elegük van a vásárlásból, hogy milyen borzasztó, hogy már megint feldőlt a fa, hogy nincs egy nyugodt pillanat. Hogy ne az legyen a program, hogy bekapcsolva tv-t, valami mikulássapkába öltöztetett verekedős filmet nézzenek. Ne elégedjünk meg ezzel a helyzettel, hogy ez már csak így van. Ne érjük be azzal, hogy a karácsony és a karácsonyra készülődés a felfordulás ideje.

            Mi adjunk példát az embereknek, „mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére”. Mert választott nemzettség vagyunk, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessük nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el bennünket!

Példát kell adnunk, hogy kapaszkodók lehessünk a gyengék, a botladozók számára. De ehhez fel kell nőnünk a hitben. Szilárdnak kell lennünk, csak akkor tud más belénk kapaszkodni úgy, hogy ne essen el egyikünk sem! Mert ha magunk is könnyen kibillenünk az egyensúlyunkból, akkor, ha valaki megragad bennünket, talán csak mindketten a földre esünk.

Ha elértük a lelki érettséget, akkor még meg kell tanulnunk valamit. Mert az érettség nem azt jelenti, hogy onnantól egy másik kategóriába lépünk, és aki alattunk van, azt megvetjük. Éretten le is kell tudnunk hajolni! Tudnunk kell megalázni magunkat! Ahogy egy szülő lehajol a gyermekéhez és felsegíti.

Kedves Testvérek! Ahogy az ember életében vannak jól elkülöníthető biológiai szakaszok, változások, ugyanígy az ember hitében is.

Láttuk, hogy van olyan időszak, amikor tej kell. Egy csecsemő elé hiába teszünk rántott húst, kést és villát. Azzal csak kárt fog okozni. Neki még tej kell és ezt meg kell értenünk! Nekünk arra kell figyelnünk, hogy ne bolti tejet kapjon, hanem igazit!

Viszont egy felnőtt embernél már furcsa lenne, ha csak tejre vágyna. De fontos tudnunk, hogy ha eljutunk az érettségig, és tudunk szólni is, akkor tudjuk, mit szóljunk, és hogyan szóljunk. Mert akkor különbséget kell tudnunk tenni a jó és rossz között.

És persze lesznek mindig, akik megbotránkoznak, nevetnek. Akiknek beszédünk megütközés köve lesz, megbotránkozás sziklája, ahogy olvastuk. Emlékezhetünk, hogyan gondolkodtunk a prédikáció elején egy világi ember fejével. De ez nem szabad, hogy elvegye a mi kedvünket!

Bizony van, amikor kiejtjük Jézus nevét, akkor csak megvetést kapunk, és hitetlen legyintést. De ettől ne bátortalanodjunk el, és ne "fejlődjünk vissza". Ne mondjuk azt, hogy „Jó, akkor én is csak azokat teszem és mondom, amit szokás, amit a legtöbben elfogadnak.” Mert akkor mi is csak visszafejlődünk.

Ahogyan a testnek edzésre van szüksége, ami fáradtsággal, s akár fájdalommal jár, úgy a hitünknek is szüksége van rá. Hogy érett, kipróbált, s ahogy az ige fogalmaz, gyakorlott legyen.

Kedves Testvérek! Adventben várakozzunk! Várakozzunk arra, hogy a kis Jézus felnőjön és Urunk legyen! Hogy a mi hitünk is felnőjön, éretté váljon!

Hogy meg tudjuk élni igazán         az ünnepet. Minden mélységét, de minden díszét is, mert arra is szükség van.

A fiatalok által előadott történetünk végén láttuk, hogy a felfordulásban a főszereplő mégis nyugalomra talált. Mondhatjuk, hogy a zűrzavarban megtalálta a komoly tartalmat, újra rátalált a középpontra. Az egész valód értelmére! Istenre. De jött a gyermeke, aki visszazökkentette a valóságba. Egy gyermek, aki még kiskorú.

Van, hogy ez megtörténik velünk is. Amikor azt gondoljuk, hogy igazán harmóniában, békében vagyunk magunkkal, Istennel a hitben. És valaki testi vagy lelki kiskorú kizökkent bennünket.

De ne kérjük számon senkitől, hogy miért kell a kiskorúakkal foglalkoznunk. Mert megszégyenülünk, ahogy az édesapa is. Hiszen, ha az Atya nem foglalkozott volna velünk, kiskorúakkal, nem hajolt volna le hozzánk, nem küldte volna el Fiát, akkor most nem lenne mire várnunk, nem lenne ünnepünk, nem lenne örök életünk.

Nőjünk hát fel a hitben, fogadjuk el azokat, akiknek még sok kapaszkodóra van szükségük, és ha elég szilárdak vagyunk, váljunk mi kapaszkodókká, segítsünk minél többeket felnövekedni. Hiszen ez a feladatunk!

            Engedjük be az életünkbe a felnőtt, megváltó Urat! Őrá várva legyen áldott, békés az adventünk! S legyünk mi magunk is áldás mások számára, hogy ők is beengedhessék a világ világosságát!

                                                                                  Ámen!

Feleljünk az Igére, énekeljük: 457. dicséretet: Ó Jézus árva csendben

Imádkozzunk!

Mindenható Urunk!

Hálásak vagyunk neked a Karácsony csodájáért! A legnagyobb ajándékért, hogy megaláztad magad, lehajoltál egészen a földig. És köszönjük hogy Jézusban véghezvitted világmegváltó tervedet, melynek köszönhetjük mi is az életünket! A bűnbocsánatot, a kegyelmet, a diadalmat a halál felett.

Kérünk, hogy áldd meg adventi készülődésünket, hogy ne csak a kisgyermeket lássuk, hogy ne egy kisbabát várjunk csak, hanem mindenek Urát, a világ megváltóját!

Köszönjük, ha mi már így várhatjuk az ünnepet. Hogy mi felnőttünk, érettek lehetünk a hitben. Hogy tanulhattunk rólad, tanulhattuk a Te Igédet, és általa élhetünk!

Kérünk azokért, akik még kiskorúak a hitben, vagy még távol vannak tőled. Vezesd a mi életünket úgy, hogy tudjunk Rólad bizonyságot tenni a számukra. Hogy mi, akik általad tudjuk mi a rossz és jó, tudjuk azt felmutatni az embereknek. Hogy minél többen nőhessenek fel és érezhessék meg a Te szeretetedet a világi pótlékok helyett.

Urunk, köszönjük, hogy te előtted nem az számít, ki mennyi idős. Mert számodra kedves, ha valaki idős korában talál rád, és kedvesek a fiatalok is, akik ma itt szolgáltak. Kérünk Téged, áldd meg az ő életüket, hogy testileg felnövekedve, lelkileg is felnőjenek.

Kérünk azokért, akik nagy nehézségekben vannak. Te adj nekik erőt, reményt!

Kérünk ezért az egész gyülekezetért, hogy ne csak hallgatók lehessünk, hanem ha eljutottunk odáig, hirdessünk is Téged!

Áldd meg kérünk az adventünket, az ünneplésünket! Áldd meg az egész emberiséget, amelyet megváltottál, segíts, hogy minél többen érezhessék meg a felfoghatatlan csodát a Te végtelen szeretetedet!

Ámen!

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;”

Ámen!

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |