| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Isten felkarolja ügyedet

Lekció: Zsoltárok könyve 140. rész

¹A karmesternek: Dávid zsoltára. 

²Ments meg, URam, a gonosz emberektől, oltalmazz meg az erőszakos emberektől, 

³akik rosszat terveznek szívükben, minden nap háborúságot szítanak! 

⁴Nyelvük éles, mint a kígyóé, viperaméreg van ajkukon. (Szela.)  

⁵Őrizz meg, URam, a bűnösök hatalmától, oltalmazz meg az erőszakos emberektől, akik jártomban el akarnak gáncsolni! 

⁶Tőrt vetettek nekem a gőgös emberek, köteleket és hálót feszítettek ki, az út mentén csapdát állítottak nekem. (Szela.) 

⁷Te vagy Istenem - mondom az ÚRnak -, figyelj hát, URam, könyörgő szavamra! 

⁸Én Uram, URam, hatalmas szabadítóm, te véded fejemet a küzdelem napján. 

⁹Ne teljesítsd, URam, a bűnös kívánságát, ne engedd sikerülni terveit, ne fuvalkodhasson fel! (Szela.) 

¹⁰A körülöttem ólálkodók fejére zúduljon az a nyomorúság, amit ajkuk felidéz! 

¹¹Hulljon rájuk tüzes parázs, taszítsd őket vizes gödrökbe, hogy föl ne kelhessenek! 

¹²Ne maradjon meg a rágalmazó a földön, az erőszakos embert üldözze gonoszsága, míg össze nem roskad! 

¹³Tudom, hogy az ÚR felkarolja a nyomorultak ügyét, a szegények jogát. 

¹⁴Csak az igazak magasztalják nevedet, a becsületesek maradnak meg színed előtt.

Textus: 140. zsoltár; Máté 7:1

¹„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!  

²Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek.  

³Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? 

⁴Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! - mikor a magad szemében ott a gerenda. 

⁵Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát.”

Szeretett testvérek!

Óriási fájdalmat tud okozni, ha valaki ököllel arcul csap bennünket. És tudjuk, mennyire tud fájni az, amikor elesünk, és megütjük valamely testrészünket, akár eltörjük. De be kell, hogy lássuk, hogy van másféle fájdalom is. Mert tudnak bántani bennünket szavakkal is, hogy az úgy fájjon, mint a testnek fájdalma. A korábbi zenés áhítatokra visszaemlékezve, eszünkbe juthatnak hasonló zsoltárok, mint amilyet felolvastam most. Panasz zsoltárok. Olyanok, amelyekben lelki és testi fájdalmak miatt szenved a zsoltáros, és az Úrhoz kiált. Most ebben a zsoltárban azt látjuk, hogy lehet szenvedni, lehet fájdalmat érezni nem testi fájdalom miatt. Hanem amiatt, mert valakit szóval, hazugsággal, rágalommal bántanak meg. Talán mindannyian tudjuk, hogy milyen fájdalmas, amikor jogtalanul ítélkeznek felettünk. Fájdalmas, amikor rágalmaznak hazugon, és mi teljesen kiszolgáltatottak vagyunk. Teljesen védtelenek vagyunk, nincsen semmilyen eszközünk, hogy valamivel védekezni tudnánk. Fájdalmas érzés ez, annyira, mint a vipera marása, és az eredménye is hosszan tartó a méregnek. Tehetetlenek vagyunk ilyenkor, mint a csapdába esett ember. Nagyon szemléletesek ezek a példák, amelyeken szólt a zsoltáros. Jól jellemzik az ilyen helyzeteket. Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Tudjuk jól, hallottuk már számtalanszor, és mégis olyan sokszor ott van a szemünkben az a bizonyos gerenda. Gerenda. Érdekes, hogy erről beszélünk, hogy ha egymásra tekintünk. Az ige, valami olyanról beszél, amit nem láthatunk testi szemeinkkel. A gerenda viszont egy nagyon látványos dolog. Mi nem ismerjük a másik ember gondolatait, előítéleteit, titkos szavait, de vajon mi történne, ha valahogy valósággá válna a gerenda. Hogyan tudnánk egy gerendával a fejünkön közlekedni. Hogyan férnénk be egy ajtón, akár ide a templomba. Hiszem, hogy most egyikünkön sincs ott ez a gerenda. De mégis érdemes elgondolkoznunk azon, hogy magunkkal szemben mennyire vagyunk kritikusak egy-egy szituációban, és másokkal szemben mennyire. Érdemes elgondolkodnunk talán azon, hogy mit értünk, amikor egy prédikációt hallgatunk. Talán megtörtént már az, hogy hallottuk az igét, és arra gondoltunk, hogy milyen jó lenne, hogyha ezt XY hallotta volna. Bizony ezek a szavak, ezek az igék neki szóltak, ő mennyit tanulhatott volna belőle, hogy legszívesebben elhajolnánk a szavak elől, mert talán a mögöttünk ülőnek szól, talán a mellettünk ülőnek, csak nekünk nem, biztosan. Szembe nézünk-e magunkkal, és észrevesszük-e a tükörben azt a gerendát. Szembe nézünk-e az igével, ami rásegít bennünket a gerenda felfedezésére.

Kedves testvérek! Merjünk így tenni. Mert az ige mindig hozzánk szeretne szólni. Nem ahhoz, aki otthon marad, hanem hozzánk, személyesen egyen egyenként, akik most itt ülünk. Engedjük Jézus szavait, hogy elérjenek hozzánk, ne csak a fülünkig, hanem a szívünkig is. Engedjük most Jézus szavait: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek. S amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig, miért nem veszed észre még a gerendát sem. Vagy, hogyan mondhatod atyádfiának, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, mikor a magad szemében ott a gerenda. Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát.” És mégis az ember ítél. Ítélnek minket, és mi is ítélünk másokat. Olykor szálkát gerendának tartva vagy éppen fordítva. De talán, inkább magunkkal szemben vagyunk engedékenyebbek. Kettős mérce. Gyakran halljuk ezt a kifejezést a történelem kapcsán, törvénykezés kapcsán, akár a sportban is, és a magánéletekben is. Egyre inkább megismerjük ezt a fogalmat, saját ítéleteinkben. Mert ítélkezünk, pedig az nem a mi dolgunk. Rágalmazunk, szavakkal bántalmazunk. Ütünk, és nem vesszük észre azt, hogy milyen ereje van a szavainknak. Hogy mennyire súlyos sebeket lehet ejteni egy-egy kimondott szóval, hogy milyen maradandó sérüléseket lehet ejteni a másikon. „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.” De felteszi az ember ilyenkor azt a kérdést, hogy akkor mit tehetünk. Nem ítélkezhetünk – mi a mi részünk? Mit tehetünk, ha minket ítélnek meg rosszul, és nem vághatunk vissza. Ha valaki nekünk okoz fájdalmat. Tűrjünk? Igen, kedves testvérek, tűrnünk kell, mert Jézus példája áll előttünk. Akit jogtalanul ítéltek el, akit súlyos, hazug vádakkal rágalmaztak, akinek még szálka sem volt a szemében, mégis súlyos gerendát, keresztet kapott az emberektől. És Ő tűrt. Szólt az igazság mellett, de nem rágalmazott, csak az igazat szólta. Érezte a fájdalmat, eltűrte, elszenvedte, de másnak nem okozott fájdalmat, hogy magán könnyítsen.

És láttuk a zsoltáros példáját, ő már ember teljes valójában. Bűnös ember, mint mi mindnyájan. Ő azért már szitkozódik, bosszúért könyörög, de az ítélkezést mégsem veszi ki az Isten kezéből. Azt rábízza az igazságosan ítélő Úrra. Súlyos büntetést kér, de az Úrtól. Nem ő büntet, nem hajtja végre, mindazt, amire gondol. Mennyivel jobb ez így, mint az, amikor az ember, ember ellen fordul. Először szavakkal, azután tettekkel. Amikor magunk akarjuk elintézni sérelmeinket. Amikor ország, ország ellen fordul, emberek ezrei mennek tönkre, vélt sérelmek, rágalmak miatt. Az ítélkező ember, már nem tud igazságot teremteni. Mert mindenképpen újabb indulatot, haragot szül az ítélete. És ezzel rettenetes következményeket idéz elő. Érezzük a fokozatokat Jézus példájából indulva, a zsoltároson keresztül, eljutva a gonosznak engedő emberig. Próbáljunk meg feljebb lépni, Jézus felé. Minél közelebb hozzá, bárhol is tartunk. Tartsuk mindig az Ő példáját magunk előtt, szavainkban, ítélkezéseinkben is. Sok keresztyén fiatal hord egy olyan karkötőt, amin négy betű szerepel, ami egy angol mondatnak a rövidítése. Ez a mondat így hangzik magyarul: Mit tenne Jézus? És bármikor, mikor tenni készülnek valamit, amikor mozdul a kezük, akaratlanul is rápillantanak erre a karkötőre, és eszükbe kell, hogy jusson, Jézus példája. Mit tenne Jézus? A szavainkban, a gondolatainkban is viselhetünk ilyen karkötőt, ilyen emlékeztetőt. Mert bennünk élhet Krisztus. És ha bennünk él, látni fogjuk őt magunk előtt. Akkor az Ő példájára gondolva tudunk helyesen szólni, helyesen dönteni. Álljon előttünk mindig az Úr Jézus. De ne csak előttünk, legyen bennünk is. Ő, aki kitartott, aki tűrt, aki szenvedett.

Szeretett testvérek! A mi részünk mégsem csak a szenvedés, mégsem csak a kín, mert lehet bizodalmunk. Lehet erős bizalmunk az Úrban. Még akkor is, ha másoktól éppen rágalmat, sértést, bántást, ítéletet kapunk. Lehet szilárd támaszunk, mert az Úr velünk van. Ő felkarol. És a zsoltár végén elcsendül ez a bizonyságot tevő szó. A zsoltár végén, annyi panasz, indulat után, mégis tudja, meg tudja énekelni az Úr nevét, tudja magasztalni az Istent. Még egy ilyen megalázott, szenvedő állapotban is. Ezért magasztalhatjuk mi is az Urat. Ha emberek miatt szenvedünk mások gonoszságaiért, ne az Urat szidjuk. Nem Ő a hibás az ember gonoszsága miatt. Minden ember szabad döntése, hogy milyen utat választ, hogy milyenné válik. És ezekben az időkben, adventben, karácsonykor, talán még a pogány emberektől is sokkal több kedvességet, szeretetet várnánk. S mégis csalódnunk kell, ha nem ezt kapjuk. De mi, döntsünk az Úr mellett. Magasztaljuk az Úr nevét, mert bízhatunk Őbenne. A zsoltáros a hosszú panaszlista után a bizalom hangján tudja befejezni az énekét. Mert tud valamit. Tudja azt, amiről az utolsó mondat szól. Az Isten felkarolja a nyomorultak ügyét, a szegények jogát. Ámen!

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk! Köszönjük, hogy Te bölcsen alkottad meg ezt a világot. Köszönjük, hogy Te állsz felettünk, Te vagy, aki helyesen ítélsz, helyesen döntesz. Kérjük, hogy segítsd ezt elfogadnunk, hogy Te vagy egyedül, aki ítélkezel. Kérünk Istenünk, segíts Jézus példáját követni, hogy ne rágalmazzunk, ne bántsunk másokat szavakkal, s ne ítélkezzünk. És kérünk, hogy ha mi kerülünk ilyen szorító helyzetbe, ahogyan a zsoltáros, adj erőt, hogy hozzád tudjunk fordulni bizalommal. Ne adjuk fel harcainkat, hanem Téged kérjünk, hogy Te légy, aki győzöl nekünk. Köszönjük Urunk, hogy Te a legnagyobb harcot megvívtad, és győzedelmeskedtél a gonosz felett, hogy nekünk örök életünk legyen. És tudjuk, ehhez nem csak fájdalmas kereszthalálod kellett, hanem előtte meg kellett aláznod magad, és a Földre kellett születned szegény, nyomorult körülmények közé. Köszönjük ezt a hatalmas csodát, amit értünk tettél. Így kérünk, áldd meg az ünnepünket itt a gyülekezet közösségében és otthon is. Ámen!

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |