| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Világosság vagy sötétség

János evangéliuma  8. fejezet 12-19.

„¹²Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: »Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.«  

¹³A farizeusok ekkor ezt mondták neki: »Te önmagadról teszel bizonyságot: a te bizonyságtételed nem igaz«.

¹⁴Jézus így válaszolt nekik: »Még ha én önmagamról teszek is bizonyságot, akkor is igaz a bizonyságtételem, mert tudom, honnan jöttem, és hová megyek, ti azonban nem tudjátok, honnan jövök, vagy hová megyek.

¹⁵Ti test szerint ítéltek. Én nem ítélkezem senki felett.

¹⁶De még ha ítélkezem is, igaz az én ítéletem, mert nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki elküldött engem.

¹⁷Márpedig a ti törvényetekben is meg van írva, hogy két embernek a tanúságtétele igaz. ¹⁸Én önmagamról teszek bizonyságot, és bizonyságot tesz rólam az Atya is, aki elküldött engem.«

¹⁹Erre megkérdezték tőle: »Hol van a te Atyád?« Jézus így válaszolt: »Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat: ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek.«”

          Világosság, sötétség. Világosság VAGY sötétség. Melyiket választjuk? Melyiket szeretnénk?

Ismerjük mindkettőt. A külső sötétséget és világosságot. Nem azt, ami bennünk van, hanem amit valóságosan érzékelhetünk.

          A sötétben nem látunk. A sötét mindent elrejt, így nem találunk benne semmit. A sötétben félünk, mert bárki, bármit tehet velünk, anélkül, hogy észrevennénk. Azonban a sötét minket is elrejt, bújtat, minket is nehezebb meglátni, észrevenni.

          A világosságban minden látható. Nem kell kezünkkel tapogatóznunk, félve lépkednünk. Látjuk, merre megyünk, hol tartunk. Viszont minket is látnak, teljes egészében. Látszanak tetteink,  s azok eredményei.

          Ugyanez érvényes a lelki világosságra és sötétségre. Mert a sötétség esélyt ad a bűnnek. Alkalmat ad a bűnre. És el is fedi azokat. A sötétben nem látni a célt, nem látni mi vesz körül bennünket. A sötétségben újra és újra elbukunk. A sötétség vakság.

          A világosság, azonban mindent láthatóvá tesz. Láthatóvá válnak a bűneink. S hogy ez miért jó? Mert csak úgy veheti el tőlünk azokat Krisztus, ha mi meglátjuk, felismerjük azokat és kérjük azokért a bocsánatot. És a világosságban látjuk a célt is. Ő megmutatja. Látjuk, merre kell mennünk, kihez kell mennünk. És látjuk, hol tartunk, honnan kell indulnunk, milyen akadályok vannak előttünk, s azokat hogyan győzhetjük le.

          „Én vagyok a világ világossága” – mondja Jézus. És a világosságnak van még egy fontos tulajdonsága. A világosság mindenki számára érvényes. A világosságot nem lehet semmissé tenni. Ha feljön reggel a nap, akkor világos lesz. Hiába húzza be az ember az összes redőnyt, függönyt, azokon keresztül is átszűrődik az új nap fénye. De ha nem, akkor a szobában lehet sötét, de attól még nappal van, világosság van körülötte. Vagy ha egy szobában világos van, hiába csukja be az ember a szemét, hiába takarja el. Attól még a szobában világos van, világosság veszi körül.

          Ugyanígy Jézus világossága is mindenre kiterjedő ragyogás. Jól értette ezt az akkori hallgatóság. Hiszen a lombsátrak ünnepének rendkívül látványos liturgiája volt. A templom fénye olyan erős volt, hogy az egész várost beragyogta. Akár akarta valaki, akár nem. A legsötétebb utcákat, udvarokat is. Jézus fénye is így világítja meg az egész világot.

          Lehet, hogy valaki nem hisz Jézusban, lehet, hogy valaki nem ünnepli a karácsonyt. De attól még Jézus az Isten fia, több mint kétezer évvel ezelőtt a földre jött, hogy emberi testet öltsön, hogy az egész világ számára üdvözítő legyen. Ez az igazi fény, ő az igazi fény, a világ világossága.

          És mégis ennek a fénynek be kell bizonyítania az ember számára, hogy ő a fény. A farizeusok nem hittek neki. És számtalan ember ma sem hisz. Hiába látták saját szemükkel, hiába láthatná ma is minden ember. A világ világosságát nem vették észre, nem veszik észre. Pedig reggel, ha az összehúzott függöny között egy résen bevilágít mégis a fény, rögtön észrevesszük. A világ világosságát nem. Nem hitték el a farizeusok, hogy Jézus az Isten fia. De ki az az ember, aki az országút közepén állva meglát 2 egyre erősödő, gyorsan közeledő fényforrást, talán még a kocsi teteje is villog, de az ember arra kérné azokat, hogy bizonyítsák be, hogy egy mentőautó fényszórói, lámpái? Pár másodperc és már nem kell bizonyíték az elgázolt embernek. Hiszem, ha látom? Van, akinek még az sem elég.

          Sokan nem ismerik fel a világ világosságát. Mert annyi megtévesztő más fény is van körülöttünk. Mi emberek próbálunk magunknak világítani. Próbálunk fényt csinálni. De minden lámpa kialszik egyszer, minden mécses elég, minden körte kiég, minden elem lemerül. Nem tudunk tökéleteset alkotni sem ilyen gyakorlati szinten, sem lelki síkon. Próbálkozik az ember. Hallottuk az egyik idézetben, hogy karácsonykor meggyújtja az ember a saját fényeit, hogy ha alátekint az Úr, lássa a fényt, s megbocsássa a rosszat. Próbálkozik az ember, de nem a jóságáért nyeri el az üdvösséget. Nem tudjuk magunkat megváltani. Sőt nem azért kapjuk a megváltást, mert jók vagyunk. Éppen azért van szükségünk megváltásra, mert bűnösök vagyunk.

          De van, aki megváltott bennünket, van, akinek a ragyogása az egész világra érvényes. Látjuk az ő fényét? Engedjük, hogy a mi fényünk is legyen? Hogy az ő fényében felismerjük a magunk bűnös voltát, és engedjük, hogy megtisztítson? Hogy ő mutassa az utat és a célt. Az életet!

          És általa már valóban tudunk a fényben élni. Általa tudunk jobban élni. Mert látjuk merre kell tartanunk. Mit választunk? A sötétséget vagy világosságot? Úgy gondolom mindannyian vágyunk a fényre. Hiszen az élet lételeme, anélkül nem lehet élni. Szükség van rá. De a világosságon belül meg tudjuk különböztetni az emberi fényeket, és a mindent beragyogó világ világosságát?

          De hogyan lehet a miénk az „élet világossága”? Elfogadhatjuk, és az életünk része lehet, de lehet az egész életünk is világosság. Mert a fényt foghatjuk egy lámpásban, vagy gyertyával a kezünkben. De azt elejthetjük, eldobhatjuk. De ha mi magunk lángolunk fénnyel, akkor az már egészen a miénk. Mit kell tennünk tehát, hogy mi is Krisztus fényében ragyogjunk? Legyünk mi magunk gyertyák! S hogyan gyújthatjuk meg a mi kanócunkat? Hajoljunk közel a lánghoz! Merjünk közel lenni a tűzhöz! Lehet, hogy az a pillanat nem lesz fájdalommentes. Ahogy egyik pillanat sem az, amikor valaki hosszú sötétség után fénybe kerül. Az újszülöttnek is fáj a világosság. De csak így születhetünk újjá teljesen. Csak így gyullad meg a mi életünk. Ha közel hajolunk Jézushoz, minél jobban megismerjük őt, az ő fényénél magunkat, felismerjük bűnös voltunkat, és ez bizony fájdalmas. De így lesz miénk az élet világossága.

          És így a fényt, a lángot mi is tovább tudjuk adni annak, akihez szintén közel kerülünk. Hogy meggyújtsa az ő életét a mi lángunkról. Azaz a bennünk égő lángról, mert az Krisztus lángja. Ahogy az olimpiai láng is ugyanaz a láng újra és újra továbbadva.

          Miénk a fény, de mindenkié kell, hogy legyen. Ezt ünnepeljük és éljük meg karácsonykor!

Ámen!

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |