Lukács 2,1-14.

¹Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. 

²Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. 

³Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. 

⁴Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, 

⁵hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. 

⁶És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, 

⁷és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. 

⁸Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. 

⁹És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. 

¹⁰Az angyal pedig ezt mondta nekik: "Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: 

¹¹Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.  

¹²A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban." 

¹³És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: 

¹⁴"Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat."  

Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk! Áldunk és magasztalunk Téged azért, hogy most újra ünnepet szentelhetünk. Köszönjük ezt neked, mert valóban nagyon nagy szükségünk van az ünneplésre. Szükségünk van a figyelmeztetésre. Szükség van arra, hogy észrevegyük mindazt, amit talán a hétköznapokban könnyebben elfelejtünk. A Te csodálatos földig aláhajló, magadat megalázó szeretetedet. És azt, hogy a Te végtelen szeretetedből nekünk is gyümölcsöt kell teremnünk. Kérünk, áldd meg a mi ünneplésünket, add, hogy halljuk ma is az angyalok örömhírt hozó hangját, hogy annyi idő elteltével ma is tudjunk boldog örömmel leborulni az ÚR Jézus előtt, ahogy akkor a pásztorok. Segíts, hogy az ünneplésünk középpontja Te legyél, de körülötted mindannyian ott lehessünk egymással szeretetben, békességben, egységben. Ne engedd, hogy azt a kört valami megbontsa, megszakítsa. Áldd meg URunk, ezt az alkalmat, áldd meg az ige hirdetőjét, szólj hozzánk általa, és készíts bennünket igaz ünneplésre és a holnapi úrvacsorai közösségre, hogy méltón állhassunk meg előtted a testvérekkel közösségben. Dicsőség legyen neked Istenünk, nekünk pedig adj békességet és jóakaratot. Ámen.

Filippi 4,4-7

⁴Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. 

⁵A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! 

⁶Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; 

⁷és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. 

Kedves Testvérek!

Az előbb hallottunk Lukács evangéliumából egy ünnepi szakaszt, legalábbis nagyon hozzászoktunk ahhoz, hogy ezt a bizonyos részt, Jézus születéséről szóló szakaszt, azt gyakorlatilag karácsonykor olvassuk. Pedig máskor sem ártana. És így erősen kötődik úgymond az ünnephez. Ugyanakkor vannak hétköznapok, és mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy ez a több. A hétköznap az sokkal több, sokkal nehezebb, mint maga az ünnep, bár vannak, akik nehezen készülnek, és nehezen élik meg az ünnepeket is.

Ünnepelni nem nagyon tanult népünk. Hiszen azt le kell számítanunk, amire még sokan emlékszünk, amikor ezt vezényszóra kellett tenni. Hangzatos jelszavak újra és újra megszólalnak a világban. Ünneppel kapcsolatosan, néha máskor is. Hangzatos jelszavak – ne ijedjen meg senki, nem fogom mindet végigsorolni, mert nem tudom, meg nem is tartozna ide –, de emlékezzünk azért néhányra a történelemből: Szabadság, egyenlőség, testvériség! – Bár így lenne! – sóhajtják sokan. Vas és acél országa leszünk! – vasérc és kőszén nélkül. Éljen a megbonthatatlan…! – nem folytatom tovább. Jelszavak. Jelszavak napjainkban is. Nem mondok egyet se közülük. Mindezeket miért említettem? Mi köze mindezeknek most Szenteste az Isten igéjéhez? Hiszen elegünk van a jelszavakból. Amiket sokszor mondtak, mondanak, de ugyanakkor, ha egy kicsit magunkba szállunk, akkor mégis be kell vallanunk, jelszavakra meg szükségünk is van. Közben gondok, bajok, nehéz gazdasági helyzet, családoknak olykor nem könnyű megélhetés, sok minden körülvesz bennünket. Sok minden van, amit nem értünk, ami szinte érthetetlennek tűnik. Ilyenkor karácsony táján különösképpen megszólal sokakban a gondolat: de jó lenne, ha nyugalom, ha békesség lenne, ha az emberek szeretnék egymást! Vajon a bibliai üzenetből nem lettek néha már-már megüresedő jelszavak? A földön békesség; emberekhez jó akarat; Immánuel – nagyon fontos, nagyon gazdag üzenetű bibliai mondatok, kifejezések. De néha nemcsak jelszó a mi ajkunkon is? Mint ahogy a világban is mondják, fölírják, ismétlik? Vajon nem így vagyunk néha mi is? Mondjuk, hogy dicsőség az Istennek, de nem adjuk meg neki. Mondjuk, hogy békesség, de nem nagyon gyakoroljuk egymás felé. Nem üresednek meg keresztyén mondataink, szavaink? Ilyenkor persze igyekszünk, törekszünk arra, hogy legalább ezen a napon, ezekben a napokban egy kicsit több türelemmel legyünk egymás felé; egy kicsit több békességet próbáljunk munkálni, sugározni. Igyekszünk.

De vajon az ünnepből merítünk-e elég erőt ahhoz, hogy valami kevés jusson a többi pár száz napra is?

Fölolvasott bibliai szakaszunk, az egyik, Lukács evangéliumából egy úgymond ünnepi szakasz. Hiszen karácsonykor szoktuk leggyakrabban olvasni. A másik, amit a Filippi levélből olvastam, nagyon hétköznapi szakasz. Hétköznapi szakasz: „Örüljetek az Úrban mindenkor!” „Szelídlelkűségetek ismert legyen”, „Semmiért se aggódjatok”. A hétköznapi keresztyén életre szóló apostoli útmutatások. Hogy kapcsolható a kettő össze? Nyilván észrevettük, hasonló kifejezések szólalnak meg: „Örömhírt mondok, mely az egész nép öröme lesz”; „Örüljetek az Úrban!”; „Békesség a földön az embernek!”; „Az Isten békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket…”. Nem csak ünnepen van öröm, békesség, hanem a hétköznapokban is, erről beszél az ige. A keresztyén életnek nem csupán az ünnepei ünnepek, hanem a hétköznapjait is ugyanazt kellene, hogy jellemezze kicsit másabb formában, de tartalmilag, lényegileg ugyanaz. Öröm az ünnepen, és akkor nemcsak jelszó lesz, ha a hétköznapokban is ebből egyre több megvalósul.

Nézzük az apostoli útmutatást a Filippi levélből, sokkal hosszabb, egy nagyobb összefüggés ez, sokan ismerjük, és talán tudnánk is mondani tovább is, de ezt a néhány  sort, amit az előbb olvastunk, nézzük meg közelebbről.

Először is szembe kell néznünk értelmünkkel, amire nagyon büszkék vagyunk, az értelmi teljesítményünkre, hiszen hatalmas lehetőségeket kaptunk a Mindenható Istentől. A teremtéstörténet, az őstörténet már arról beszél, hogy hódítsd meg a földet, hogy műveld, hogy használd. Igen, ebbe nagyon komolyan bele kell vetni teljes képességünket, értelmi képességünket is. Bele is vetettük magunkat. Néha egy kicsit a nyugati civilizációt vádolják is, hogy túlszaladtunk, a ló másik oldalára kerültünk, és csupán értelmünkkel akarunk mindent megoldani. De kétségtelenül nagyszerű technikai, tudományos és sokféle más eredményt elértünk az Istentől kapott értelmünk fölhasználásával. De mindezen eredmények, amit értelemmel el tudunk érni, mindezek ellenére nyugtalanok az emberi szívek, iszonyatosan sok békétlenség van, az emberekben rengeteg félelem van. Vagyis röviden, halkan, de meg kell állapítanunk, értelmünkkel nem tudunk az élet minden kérdésére kielégítő választ kapni, és legfőképpen még ott is, amire jó választ tudtunk adni, legalábbis most úgy gondoljuk, még ott, attól nem lett nyugalma a mi szívünknek. Nem lett békessége a lelkünknek. Valahol, valami nagyon hiányzik. Nyilvánvaló, hiszen értelmünkkel azt vizsgáljuk, ami bennünket körülvesz, az anyagi valóságot, és néha hajlunk arra, hogy csak ez van, ez a realitás, ez a valóság, amit értelmi képességeinkkel tudunk vizsgálni. Igen ám, de sokféle baj, gond, kérdés, és sokféle érthetetlen esemény közepette értelmünk nem nyugalmat tud adni nagyon sokszor, bár szükséges, hogy használjuk itt is. Nem tud nyugalmat adni, hanem még inkább kétségek közé sodorhat. Ha elkezdjük végiggondolni az eseményeket, nagyon sokszor a kétségek erősödhetnek bennünk. A nyugtalanság, a félelem, a békétlenség lehet úrrá rajtunk. És akkor igaza lesz valakinek, aki így írt nem is olyan régen az egyik könyvben: „A létbizonytalanság, a kilátástalanság, a jövőkép elvesztése demoralizál, együtt jár a pillanatnak élés gyakorlatával”.

Nézzük a másik lehetőségünket. A másik lehetőség, amiről az apostol így ír: Hálaadással föltárni kéréseinket Isten előtt. Nagy lehetőség ez. Mennyire élünk vele? Vagy mindig csak értelmünkkel akarunk mindent megoldani? És a békességet nehezen találjuk? Az apostol azt mondja, hogy hálaadással. Az Istennek dicsőséget adva. Az Ő hatalmát, nagyságát fölismerve, elismerve, kimondva. Tárjuk föl kéréseinket. Öntsük ki szívünket. Mondjuk el örömünket, panaszunkat, kételyeinket. Merjük elmondani békétlen gondolatainkat, föltárni előtte kéréseinket, elkérni a már egyébként elkészített ajándékokat. Mert az Isten ajándéka elkészíttetett számunkra. El kell kérni. Át kell venni. El kell fogadni, mondja az apostol. És mindezt aggódás nélkül.

Csodálatosan indul ez a mondat, hogy „hálaadással tárjátok föl szívetek kéréseit”. És itt, minthogyha megbicsaklana – mert mi a folytatás? Nem az a folytatás, hogy „és Isten megadja szívetek minden kérését”. Pedig hát logikánkkal, értelmünkkel, mi így folytatnánk. Vágyaink ezt követelnék. Hát ha az Isten előtt hálaadással föltárhatjuk kéréseinket, nem azért tárhatjuk föl, hogy Ő megadja? – mondanánk. Az apostol nem így folytatja. És ez nagyon el kell, hogy gondolkoztasson bennünket. „Hálaadással tárjátok föl kéréseiteket az Isten előtt, és az Isten békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket, gondolataitokat.” – Hogy? A kérésre, mondhatjuk, békességgel folytatódik a mondat. És bizony, ezen nagyon érdemes elgondolkoznunk. Az apostol nem azzal folytatja, nem azzal hitegeti az akkori és mai keresztyén embert, hogy bármit odaviszünk Isten elé, a legnagyobb butaságainkat is, akkor Ő biztos meg fogja adni, ha kérjük. Mert nem biztos, hogy a javunkat szolgálja, amit mi kitalálunk magunknak. Vajon biztos, hogy a gyermekek minden ajándékot megkaptak, most kaptak meg, amit ők kitaláltak maguknak? Vagy megjegyezte a szülő a gondolatot, mert majd öt év múlva érett lesz rá a gyermek, hogy megkapja. Most hiába adom meg neki, összetöri, nem tud vele mit csinálni, még kicsi hozzá. A folytatás megdöbbentő, de éppen itt szólal meg a keresztyén reménység, vagyis Isten felé fordít, mégpedig az Isten békessége felé. Mert minket a vágyaink űznek, kergetnek, de abból még nem lesz békesség. Ha az Isten mindent megadna, amit mi szeretnénk, abból nem lesz békességünk. Sőt nagyon sokszor az ellenkezője lesz. És ez a kettő együtt igaz. Hálaadással tárjátok föl kéréseiteket, vagyis forduljatok a „Legnagyobb” felé, ne csupán az értelmetek által látott nehézségekre nézzetek. Forduljatok a „Legnagyobb” felé, a mennyei Atya felé, és az Isten békessége… – mert az több, és nagyobb, mint amit mi kérni tudunk. Arra van leginkább szükségünk, az Isten békességére. Mert mi tudnánk sorolni kéréseinket. Olyanok vagyunk, mint a kisgyermek. Sorolnánk, mondanánk 40 évesen, 60 évesen, 80 évesen is, vég nélkül sorolnánk: de Uram még ezt add meg, és még ezt add meg. Az apostol pedig ezt mondja: „az Isten békessége pedig meg fogja őrizni a gondolataitokat”. Nem biztos, hogy mindent most, azonnal megkaptok, nem is biztos, hogy a javatokat szolgálná, ha megkapnátok. Egy nagyobbat kaptok, az biztos, hogy kapjátok, arra mindig szükségetek van. Ez pedig az Isten békessége. Nem általában béke, mert az fegyverszünetet jelent, hanem az Isten békessége. A megingathatatlan békesség. Mert az a békesség, amit a mi értelmünkkel tudunk elérni – ezt is kell munkálni, nehogy félreértsük –, az kevés. Az nagyon hamar meginog. Az nem tud igazán nyugalmat adni. Mert igyekszünk bölcsen, óvatosan, szépen, kiegyensúlyozottan intézni a dolgokat, hogy viszonylagos nyugalom legyen a családban, és akkor jön egy váratlan mondat, és minden felborult. Az Isten békessége, mely megingathatatlan. Megváltásunk így lesz örömforrássá.

Azzal kezdődött az apostoli hétköznapi útmutatás – szinte jelszavak-szerűen mondhatnánk az apostoli mondatokat: „Örüljetek az Úrban!” – ezzel kezdődött. De Ő elmondja, hogy miért, és hogy miért lehetséges ez. Nézzük akkor ezt a minden értelmet meghaladó békességet. Mert erről a keresztyének tudnak csak. Mi keresztyének tudunk reménység szerint élni belőle, de a világ is várná az értelmet meghaladó békességet. De hát ez több mint saját értelmünkkel, okoskodásunkkal, ügyességünkkel elérhető fegyvernyugvás. Akár a családban, akár a munkahelyen, akár az országban vagy a nemzetek között. Arra is szükség van. De itt egy nagyobb békességről beszél az ige. Nem oldódott meg minden baj, nem kaptunk minden kérésünkre olyan választ, amilyet mi szerettünk volna, mégis: az Isten békessége – mondja az apostol. Lehet, hogy az Isten segítsége nem úgy jön, mint ahogy mi kigondoltuk a magunk értelmével, bölcsességével; nem akkor jön, mint ahogy mi kigondoltuk, de azt mondja az apostol: „de az Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni a szíveteket a Krisztus Jézusban”. Vagyis a békességünk nem attól van igazán, hogy az ÚR mindig mindent úgy teljesít, ahogy mi gondoljuk. Ha teljesítené, nem lenne békességünk. Mégis azt mondja az apostol, hálaadással tárjátok föl a kéréseiteket. De ne gondoljátok, hogy a saját értelmetek által összegyűjtött kéréslistátok teljesítése az igazán békességet fog adni nektek. Annál nagyobbra van szükség. A legnagyobb realitásra, a legnagyobb valóságra, nevezetesen arra, hogy az Isten megbékült velünk. Mert az Isten békessége ez. Az Isten megbékült velünk. Az Egyszülött Fiút azért adta, azért van karácsony, mert az Isten megbékül a Tőle elfordult, engedetlen, de hozzá visszatérő teremtményeivel. Igen, valaki négysorosában így írt (a négysorosnak egyébként ez a címe: Karácsony): „Kísérletek, űrhajók, látomások, s valahol messze délen egy jászol ringatózik csendesen a csillagvirágos éjben.” Mind a kettő. Szükségünk van arra, hogy az Istentől kapott értelmünket használjuk, de szükségünk van arra, hogy az onnan felülről jövő békességgel teljünk meg. Mert az emberiség minden értelmét, jó szándékát összeadva is csak háborúk történetét tudta produkálni. És ezt tudjuk produkálni ezután is. De van felülről való békesség! És ez a békesség meg fogja őrizni gondolatainkat, szívünket a Krisztus Jézusban. Ez a minden értelmet meghaladó békesség.

Mi nem ismerünk mindent. Mi nem tudunk mindent. A legképzettebben, a legbölcsebben se tudunk mindent. De az, aki a legnagyobb: a Teremtő és Megváltó Isten ismer és tud mindent, ezért az a megoldás, amit Ő ad. Az minden értelmet meghaladó. És ezért az a békesség, amit Ő ad, minden értelmet meghaladó. Hiszen a mi emberi életünkben neki kellett elhozni ezt a békességet.

Kedves Testvérek! Ünnepek, jelszavak, hétköznap. Ünnepek, melyek néha már nagyon messze vannak a valóságtól, vagy a valóság, a hétköznapi életünk van nagyon messze az ünnepünktől. Formálja át, engedjük, hogy átformálja az Isten igéje az ünnepek üzenetén keresztül is életünket. „Hirdetek nagy örömet…, dicsőség a magasságban…, békesség az embernek…, ne féljetek…, Immánuel… – mondhatnák az utca emberei, hogy ezek meg a keresztyén jelszavak. Csak jelszavak? Engedjük, hogy átformálja életünket, az Isteni békesség legyen a gondolkozásunk kiindulópontja, mert végül is az apostol erre hív bennünket. És erre tanít bennünket. Nem gondolkozásunk következménye a békesség, mert ezt nem sikerült évezredek alatt sem elérni, hanem az Isteni békesség legyen a gondolkozásunk kiindulópontja, és akkor valami elkezd változni. Elkezd változni az életünkben, elkezd változni az Isten népe közösségében, a gyülekezetben, és a gyülekezet határán túl is. Az Isteni békesség legyen tehát gondolkozásunk kiindulópontja, és ez őriz meg bennünket attól, hogy feladjuk… Feladjuk hitünket, feladjuk küldetésünket, feladjuk az engedelmességet Isten iránt. „Minek Uram, nem megyünk semmire!” Ez az Isteni békesség őriz meg attól, hogy feladjuk a reménységet. Mert ha csak értelemmel végiggondoljuk, akkor nagyon sokszor fel kellene adni a jó szándékú reménységet. De az Isteni békesség minden értelmet felülhalad.

Hangzatos jelszavaknál akkor lesz több, ha először Őrá, az Úrra, a legnagyobb valóságra nézünk, és azután a hétköznapi valóságainkra, amikben cselekednünk kell, ahol járunk, élünk naponta.

Kedves Testvérek! Merítsünk erőt, és engedjük, hogy a minden értelmet… és itt szeretném aláhúzni, hogy minden értelmet – ez van az igében. Oly sokszor hallottam már keresztyén emberektől is így: minden emberi értelmet meghaladó békesség. Nem! Minden értelmet – erről beszél az apostol. Nem egyszerűen csak a mi emberi ismereteinket és értelmünket, hanem minden értelmet meghaladó isteni békesség az, ami a mi életünket meggazdagította, és ezért örülhetünk. Ezért magasztalhatjuk az URat karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor, és ezért magasztalhatjuk az URat hétköznapokban is.

Kedves Testvérek! A mennyei kar arról beszél: „Dicsőség a magasságban Istennek, a földön békesség, az emberekhez jó akarat”. Az apostol ezt mondja: „Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek. A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az ÚR közel! Semmiért sem aggódjatok! Hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. És Isten békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket, gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Oly sokszor halljuk áldásként ezt a mondatot, hogy az Isten békessége. Merjük szívünkbe fogadni, merjük engedni, hogy munkálja bennünk és általunk a fölülről jövő békességet. Mert erre van szüksége életünknek, családunknak, és nemzetünknek is. Ámen.

Imádkozzunk:

Magasztalunk URunk, Istenünk a testi erőért, értelmünkért, képességeinkért. Hálát adunk szeretteinkért. Téged magasztalunk felkínált kegyelmedért, a megtérés, az új élet lehetőségéért. Köszönjük a hitben kapott testvéreket, a gyülekezetet. Hálát adunk a Tőled jövő békességért, a felülről jövő békességért, hogy Te a Krisztus Jézusban megbékéltél velünk, hogy mi is békességedbe térhessünk, hogy éljünk a Te békességedből.

Bocsásd meg, hogy ajkunkon a szeretet, békesség, öröm, ünnep gyakran csak megüresedett jelszavakká lettek. Bocsásd meg, hogy gyakran azt gondoljuk, értelmünkkel mindent meg tudunk oldani, és amikor csalódunk, akkor azt hisszük, hogy talán már Tebenned is csalódtunk. Segíts Szentlelkeddel, hogy ne csak a bajokat, gondokat, betegséget, szomorúságot, gyászt, halált lássuk, ne csupán a bűnöket, irigységet, békétlenséget.

Segíts URunk, hogy ne csupán véges értelmünkkel próbáljuk megoldani a nehézségeket, legyőzni szívünk félelmeit, hanem újra és újra merjünk felnézni Reád, a békesség fejedelmére és urára. Hogy Veled, a legnagyobbal békességben élve a bajok és a nyomorúságok, a feladatok és a munkák között is a Te békeköveteiddé lehessünk.

Segíts Szentlelkeddel, hogy ne csupán ünnepi jelszavak legyenek a szeretetedről szóló bibliai igék, hanem egyre inkább valóság a Te békességed által. Így könyörgünk családunkért, így könyörgünk szeretteinkért. És könyörgünk egyedül ünneplőkért, akik nem is kerestek maguknak közösséget, gyülekezetet, talán TÉGED sem. Könyörgünk URunk a gyülekezetekért, mindazokért, akik összegyülekeztek, mert érzik, tudják, és jelenlétükkel vallják, hogy a minden értelmet meghaladó békességre szükség van, és azt Tőled kérhetjük. Így könyörgünk városunkért, nemzetünkért is, hiszen oly sok gond, baj és nyomorúság van, amit meg kell oldani, le kell győzni. De leginkább meg kellene őrizni a békességet.

Könyörgünk URunk, segíts bennünket, hogy a mi életünk, mint Veled megbékélt élet mások számára is a megbékélés útját tudja megmutatni. Segíts, hogy a mi életünk az ünnepen, és az ünnep által nyert erőben és erővel, a minden értelmet meghaladó békességgel tudjon bátorítás lenni egész nemzetünknek.

Áldd meg családi közösségünkben ünnepünket, szenteld meg az ÚRvacsorai közösséget, hogy feltöltekezzünk, hogy Veled megbékélt emberként egymással is békességben tudjunk élni, és ez a békesség a hétköznapok küzdelmeiben is megmaradjon, éltessen, mert ez onnan felülről jön, mert fölötte áll az általunk megoldhatatlan gondoknak, de betölti szívünket.

A Te békességed legyen velünk ezen az ünnepen! Ámen.

Most pedig magunkban elcsendesedve, folytassuk magunkban az imádságot szeretteinkért, mindazokért, akik ott vannak most a szívünkben.   

„Az Isten békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket, gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |