| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Ő szabadítja meg népét bűneiből”

Lekció: Ézsaiás 9:5-6

⁵Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!  ⁶Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek URának féltő szeretete viszi véghez ezt! 

Textus: Máté 1:21

²¹Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.

Kedves Testvérek!

A vizsolyi templomban tett látogatásom során, még régen, hallottam egy régi legendát Kristófról, akinek ott freskót is készítettek. E szerint a legenda szerint Kristóf arra vállalkozott, hogy ahol nem volt híd a folyón, ő majd átszállítja az embereket. Hatalmas ember volt, nem félt attól, hogy majd valakit cipelni kell, és így vitte át sorra az embereket a zúgó folyón. Egymás után jöttek, és egyszer egy gyermek állt meg előtte. Gondolta, most aztán könnyű dolga lesz. Ezt a gyermeket könnyedén átviszi a túlsó partra. Vállaira vette, belegázolt vele a folyóba, de egyszerre csak azt érezte, hogy egyre nehezebb ez a gyermek. És már rogyadozott a lába, alig várta, hogy a túlsó partra elérjen, mert már remegtek az erős lábak, és valahogy nehezen bírta ezt a kisgyermeket. Amikor végre kimerülten átértek a túlsó partra, akkor letette a gyermeket, leborult előtte, és megkérdezte, hogy: tulajdonképpen ki vagy te, aki gyermek létedre ilyen súlyos vagy? És akkor bemutatkozott neki ez a gyermek: én Jézus vagyok, és én hordozom a világ összes bűnét. Kristóf utána Krisztus-hordozó lett. Ezt jelenti a neve is; hogy utána szolgált az ő Urának, Jézus Krisztusnak.

Gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, az uralom az ő vállán lesz – olvassuk Ézsaiás próféta könyvében. Gyermek születik, akinek a vállain ott van az egész világ bűnterhe. Fiú adatik nékünk. Józsefnek így szól az angyal: Mária fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből. Igen, gyermekként, tehetetlen csecsemőként jött világra Jézus, de akik igazán leborultak őelőtte, már látták benne a világ üdvözítőjét. Láthatták benne azt, aki magára veszi a világ bűneit, dicsőítik őt a pásztorok, a bölcsek, mert látják benne a békesség fejedelmét. Látják benne a szabadítót, akit Isten elküldött ebbe a világba. S majd így ír róla az apostol: „tetszett az Istennek, hogy benne lakjék az istenség egész teljessége testileg.” Tetszett az Istennek. Tetszett az Istennek, hogy először gyermekként magasztaljuk őt, de ebben a gyermekben már megláthatjuk az Isten szabadító szeretetét. A féltő szeretetét, amit elkészített az ember számára.

 „Hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez” – írja a Zsidókhoz írt levél a nemrég olvasott szakaszban, „hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért.”

Gyermek, megígérve Józsefnek és Máriának. Gyermek, akit először nem értenek igazán, hogy miért és hogyan kellett, hogy megszülessen. Amikor az angyal magyarázza az ő szüleinek: nagy lesz ő, a magasságos fiának mondják majd, akkor Mária is egyre jobban kezdi érteni, hogy nem akárki lesz az ő gyermeke. Add neki azt a nevet, hogy Jézus.

„Jézus, neved oly csodálatos” – szoktuk énekelni. Vagy: „Jézus, te égi szép, tündöklő fényű név”. És nem csupán a hangzása miatt tündöklő fényű, hanem sokkal inkább értelme miatt, hiszen azt jelenti, hogy szabadító. Ő szabadítja meg népét bűneiből. Isten által adott név ez. Az Isten parancsolta, tanácsolta az övéinek, hogy ezt a nevet adják neki itt e földön. De tudjuk azt is, hogy ez a név igazán meg fog dicsőülni. Megdicsőül úgy, ahogyan a Filippi levélben olvasunk majd róla. Azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, amely névre meghajol mindenki: mennyeiek és földiek egyaránt. Ézsaiás előre, csodálatos nevekkel illette az Úr Jézust: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme lesz ő nekünk. És boldog az, aki már a gyermek Jézusban is a Szabadítót ünnepelheti. Boldog az, aki tudhatja, hogy Isten megszabadít bennünket bűneink terhétől.

Bűnről beszélni karácsonykor? Hát nem mindig szokás. Valaki így fogalmazott, hogy: tudja mi nálunk a karácsony? Elég keserűen: porhintés és rongyrázás. Porhintés, vagyis azokról a bűnökről most nem beszélünk, csak bírjuk ki a karácsonyt, seperjük szőnyeg alá a problémákat, a bajokat, mutassuk a legszebbet kifelé és egymás előtt is.

Ó de sok családi együttlét indul így! Olyan sok családi együttlét indulhat így, hogy csak bírjuk ki ezt a feszült helyzetet! Még keresztyén családokat is megkísért és közben énekeljük, hogy békesség földön az embernek. A feszült helyzet sokszor elviselhetetlenné válik. És milyen szép volt nemrégen a hóval borított táj! Belepte a piszkosságot, belepte a mi utcánk sarát is, és most, hogy eső esik, látszik minden újra. Igen, mi sokszor próbálkozunk azzal, hogy csak eltakarjuk a mi bűneinket. Emberi próbálkozásunk, hogy csak ünneplőbe öltözünk kívülről, vagy szépen mosolygunk vagy szépen szólunk, és belül pedig nincs rendben minden. Ideig-óráig megoldásnak tűnhet, de az igazi szabadulást, az igazi szabadítást csak az Úr Jézus által kaphatjuk meg. A bűntagadást – talán ideig-óráig úgy tüntet fel bennünket, minden rendben van –, de János apostol így mondja: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn bennünk, önmagunkat csaljuk meg.” Önmagunkat csapjuk be. Aki azt mondja, hogy nincs bűne, az tulajdonképpen azt mondja ki, hogy nekem nincs szükségem szabadítóra. Tulajdonképpen azt mondja, hogy nekem nincs szükségem Jézusra. Ha azt mondja valaki, hogy ő mindent tud, és mindent rendesen végez, akkor kimondja azt is, hogy Jézus nekem csak most, karácsonykor, arra kell, hogy díszletként szerepeljen a karácsonyi ünnepségben, talán a főtéren, talán az otthonainkban elhelyezett kis jelképek alapján, de nem igazán szabadítót keres a gyermek Jézusban, és nem igazán szabadítót talál a felnőtt Jézusban. Jézus elmondja, hogy ő azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett. Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket. A mi karácsonyunk lehet olyan óhaj a szívünkben, hogy az Úr szabadítására várunk. Szabadításodra várok Uram! – mondja a Zsoltárok könyvében a zsoltáríró. Ő szabadítja meg népét bűneiből. A seregek Urának féltő szeretete az, ami az evangéliumot jelenti számunkra, hogy ő az ő tulajdon fiát nem kímélte, hanem odaadta nekünk, hogy vele együtt mindent nekünk ajándékozzon.

Még lesz egy történet, egy gyermektörténet. Már elkészültem, amikor kezembe került egy újság, és abban találtam egy gyermek Jézusról szóló képzelt történetet, s most ebből szeretnék néhány dolgot átadni. A jászolbölcsőben fekvő gyermek megszólít egy kisfiút, aki aggódva tekint az istállóba.

„Szeretnék tőled kérni valamit” – szólalt meg a kicsi jászolban fekvő gyermek. A fiú ingerülten válaszol: „Nincs semmim. Hagyj békét, nekem, nincs semmim!” Ám a jászolbölcsőben kitartóan újra megszólal a hang: „Három dolgot szeretnék kérni tőled. A legutolsó fényképedet, a tányérodat, és azt a mondatot, amit szüleid kérdésére válaszoltál, amikor megkérdezték, hol van a tányérod.” A fiú meglepődött, s hebegve-habogva válaszolt: „A fotón olyan utálatosan néztem ki, hogy össze is téptem. A tányérnak vége, összetört. A szüleimnek pedig hazudtam a tányérról.” Ekkor a jászolbölcső gyermeke ezt mondta: „Látod, azért jöttem, hogy nekem add azt, amivel elégedetlen vagy, meg azt, ami összetört az életedben. Meg azt, ami hazugság a szavaidban, életedben, s ami bűn Isten szemében. Mostantól minden nap eljöhetsz hozzám!”

Három dolog? A mi elégedetlenségünk, aztán a hazugságaink, aztán az összetörettetéseink. Igen. És még sorolhatnánk. Mivel mehetünk az Úrhoz? Miben kérhetjük az ő szabadítását? És tudjuk azt is nagyon jól, hogy nem ez a gyermek most a szabadító, hanem a szabadítás a kereszten, Jézus Krisztus kiontott vére által lett igazán a miénk, és igazán szabadítássá életünkben. Bocsánatot ad nekünk.

Egyik nap valaki felhívott a múlt héten, hogy: tudod, mit olvastam? Azt, hogy az én bűneimet a tenger mélyére vetette az Isten. És ez engem most újra nagy örömmel töltött el. Az illető már nem először olvassa ezt az Igét. De újra olyan erőt adott, hogy az ő bűnei így vannak a tenger fenekén, mélyen, kihorgászhatatlanul. Nem kell nekünk búvárkodnunk vagy visszapecázni ezeket. Isten eltette. Eltemette. Nem kell nekünk már azon bánkódni, ha igazán a miénk lett a szabadító szeretet Jézus Krisztus által. Megszabadít bennünket a bűn rabságából! Már nem vagyunk a bűn rabszolgái, akik hiszünk az ő szabadító szeretetében! Rousseau, a nagy gondolkozó, így beszél erről: nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem, hogy nem kell megtenned azt, amit nem akarsz. Igen, Jézus így tud szabadítani minket. Meg tud szabadítani minket a büntetéstől, az ítélettől, a kárhozattól, ahogy énekeltük az énekünkben is, hiszen ő vállalta a mi vétkeink miatt a büntetésünket. Vétkeink miatt kapott sebet. Ő szabadítja meg népét bűneiből. Ő szabadítja meg azt a népet bűneiből, aki talán most sötétségben ül. És imádkoznunk kell azért is, hogy akik még most is sötétségben ülnek, őket is hozza ki onnan Isten szabadító szeretete. A halál árnyékának völgyén járók között is hadd ragyogjon fel az Isten világossága! A reménytelenségben csüggedt emberekhez is hadd jusson el az örömhír és hadd szabadítson meg minket Jézus Krisztus szeretete. Azokat is, akik egyedül vannak a magánytól, az egyedülléttől. És ha tovább olvastam volna Máté evangéliumából, azt mondja az írás: „íme a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek, ami azt jelenti, velünk az Isten”. Vagyis, ha magányosak vagyunk is, vagy ha tömegben vagyunk magányosak, Isten megszabadíthat minket akár még az egyedülléttől is. Megszabadíthat minket olyan terhektől is, amiket egyedül nehezen viselnénk. Így akar nekünk Isten, az ő szabadító szeretete által örvendező ünnepet adni. És befejezésül, hogy gondolkozzunk, hogyan is szól hozzánk a gyermek Jézus, Hieronymus egyházatya nyomán olvasok még egy történetet, egy elképzelt párbeszédet, ami gondolkoztasson el minket, hogy hogyan is állunk mi a jászolbölcső mellett.

Kis Jézusom, gyenge tested hidegtől remeg.

Így szerzed meg drága áron üdvösségemet.

Jászlad előtt térdelek, és szavam esdve kérd:

mit adhatna hálás szívem szeretetedért?

„Semmit! Csak az angyalokkal énekeld nekem:

Istennek a magasságban dicsőség legyen!

Magam érted még mélyebben megalázom én

Gecsemáné kertjében s a Golgota hegyén.”

Mégis, mégis, drága Gyermek, hadd adjam neked,

hadd teszem kis jászlad elé minden kincsemet!

„Nekem adod? Hiszen ég-föld s ami kincse van,

mind az enyém: fénylő ezüst, csillogó arany!

Mire való volna nekem kincsed, aranyod?

Add oda a szegényeknek, és nekem adod!”

Kész örömmel teljesítem szent kérésedet.

Mégis, mégis: mit adhatnék egyedül neked?

Mondd meg, drága égi Gyermek! Súgd meg szelíden!

Meghasad a fájdalomtól másként a szívem.

„Hát megmondom: bűneidet nekem adhatod.

A rossz lelkiismeretet, a kárhozatot!”

De mit akarsz bűneimmel, kisded Jézusom?

„Add nekem! És mind magamra veszem, vállalom!

És cserébe tiszta szívet adok teneked:

tiszta szívet, békességet, örök életet!”

Kis Jézusom, szememben most hálakönny ragyog.

Nem kérsz tőlem semmi szépet, nemeset, nagyot,

csak rosszat! Fogadd hát el bűnös szívemet,

és cserébe add a tisztát, add a tiedet!

Még az örök életre is elég lesz nekem,

ott is téged dicsér érte hálaénekem!

Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |