| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Karácsony – a hazugság nélküli szeretet ünnepe

Textus: Jn 4,7-12; 16b

„Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten sze retet.

Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala.

Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk. ... Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.”

Kedves Testvéreim!

Hallottam egy beszélgetést a villamoson, melyben egy fiú a barátjának épp azt fejtette ki, hogy mennyire ki nem állhatja A karácsonyt, mert ilyenkor minden azt sulykolja az emberbe, hogy adni, ajándékozni kell. Milyen nagyot változott a világ! Hiszen eddig arról beszéltünk: mennyire nem tudunk kapni! Mert az kiszolgáltatottá tesz, mert azt viszonozni kell, mert adósai maradunk valakinek. S ma ez tetéződik azzal, hogy már adni sem szeretünk. Nem szeretünk, mert azt a kevés időt, amit magunkra tudnánk szánni, nem tudjuk magunkra szánni, mivel megint másra kell gondolni, mert nyűg a sok járkálás, utánajárás. Nem szeretünk, mert karácsonyra nem venni ajándékot sértő: az ajándékozás kötelesség. Nem szeretünk, mert ahhoz jobban kellene ismernünk a másikat, de erre sincs idő. Sőt, arra sincs, hogy válogassunk, és szép nyugodtan gondoljuk végig, ki minek örülne igazán. Ajándékozni kész szenvedés. Az egész évi hajtás és az év végi kimerülés feszültségében nem telik többre, sokak számára még ez is sok. Az adok-kapok játékban kiterített lapokkal játszunk: tudjuk, hogy mit kapunk, és mások is tudják, mit adunk. Nincs idő a találgatásra, a kockázatra, titkolózásra és ez onnan ered, hogy nincs idő semmire.

„Szeretteim, szeressük egymást” – mondja mai igénk „mert a szeretet Istentől van”. Az ige első fele parancsként számunkra nem más, mint egy újabb nyűg. Nem elég a sok rohangálás, még vágjak jó arcot hozzá. Az a bizonyos srác a villamoson ezt így fogalmazta meg: ki nem állhatja a karácsonyt, mert azt erőlteti, hogy szeretnem kell a másikat. És ha jobban meggondoljuk, igaza van. Mert úgy gondolja, ahogy sokan, hogy karácsonykor jó arcot kell vágni mindenkihez és mindenhez. Két napra hazudni kell. És az emberek nem bolondok: tudjuk, hogy ez a leghamisabb dolog a világon. Amikor a szülők válófélben vannak, amikor a családot nem tartja össze semmi, amikor az apukát sosem látják a gyerekek, amikor két helyen kell karácsonyozni, mert a gyerekre mindkét elvált szülő igényt tart, akkor hogy szeressen valaki? Hogy mondja ki tiszta szívvel, hogy valóban szeretek karácsonykor? Hazudnia kell és érzi ennek értelmetlenségét. Emiatt el kell, hogy ítélje magát, és ki nem állhatja a karácsonyt, mert hazugságra kényszeríti, vagyis a karácsony a szeretet hazudásának ünnepe lesz.

De Isten nem erről a szeretetről beszél, melyet az ember utolsó erejével présel ki magából. Isten arról a szeretetről beszél, amelyre mi képtelenek vagyunk: a viszonzás nélküli szeretetről. Isten lehetetlent kér tőlünk. Csak azért, hogy rádöbbentsen arra: egy ponton túl vége az erőfeszítésnek, mert nincs több erő. Sőt, arra, hogy nincs olyan erő, mely képessé tenne ilyen szeretetre. Ezzel vége is lehetne az igehirdetésnek. Csakhogy nincs, mert az ige így folytatódik: „a szeretet Istentől van”.

Ne értsük félre: ez nem azt jelenti, hogyha már kirohangáltuk magunkat, ha már nem bírjuk tovább cérnával, akkor Istenhez fohászkodva több erőt kapunk a továbbrohanáshoz, a saját elképzelésünk szerinti szeretethez. Az ige azt mondja: azért van szeretet, mert Isten van. Azért szerethetünk, mert Isten szeret. Azok, akik azt gondolják, hogy az ember alapvetően jó, kihagynak egy további alapvető dolgot, s erre ma nem szokás gondolni: az ember azért képes a jóra, mert Isten jó. Mert az ember az Isten képmása. Csakhogy ezt mára elfelejtették.

A felejtés oda vezetett, hogy a karácsonyi szeretet hazugsággá és giccsé vált. Széppé és távolivá. Ma már csak így jön elénk: zavaróan és idegenül. Pedig vannak, akik megtalálták a forrást. Vannak, akik tudják, mi a szeretet. Vannak, akiket isteni erő kísér. Mert ismerik az Istent. Vannak, akiknek nem hazugság a szeretet, mert nem az emberi szeretetből, hanem Isten szeretetéből élnek. Vannak, akik nem rohannak, mert nem az élet diktál nekik, hanem Isten. Vannak, akik nem félnek, mert tudják, hogy a Szeretet viseli gondjukat. És ők sem úgy szeretnek, mint az emberek. Tudják, és akarják megismerni a másikat. Tudnak odafigyelni, és segíteni. De ők is csak azért vannak, mert Isten karácsonykor a Fiát adta értünk, hogy ne mondhassuk: az Isten messze van. Csak azért, mert ők rájöttek, hogy karácsonykor új időszámítás kezdődött, hogy Jézus születésével a gonosz birodalmába, a kilátástalan emberi életbe betört Isten szeretete. Karácsonykor lelepleződik a bűnünk: nem tudunk hazugság nélkül igazán szeretni. De hála Istennek, ebben a karácsonyi lelepleződésben az az örömhír, hogy karácsonykor megnyílik egy másik út: lehet hazugság nélkül szeretni.

Mondd el Istennek, hogy nem vagy rá képes, de vágysz erre a hazugság nélküli, igazi szeretetre. Kérj bocsánatot, vedd elő a Bibliádat, kezdd el olvasni, és a valódi szeretet ünnepe lesz számodra a karácsony! Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |