| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Gyermeki karácsony

Lekció: Lukács 2,8-20

⁸Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett.

⁹És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk.

¹⁰Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz:

¹¹Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.

¹²A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.”

¹³És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták:

¹⁴„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.”

¹⁵Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.”

¹⁶Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket.

¹⁷Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak,

¹⁸és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik.

¹⁹Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében.

²⁰A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik. 

Textus:

ÉZSAIÁS 1,3;

„Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de Izrael nem ismerv népem nem ért meg engem.”

JÁNOS evangéliuma 1, 9-13

⁹„Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. ¹⁰A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt:

¹¹saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.

¹²Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, ¹³akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, ha nem Istentől születtek.”

Karácsonyt ünneplő Testvéreim!

Tudjátok, vannak olyan szereplői a karácsonyi történetnek, akik valójában nincsenek is benne, ám valahogy mégis hozzátartoznak. Nem, nem emberekre gondolok, hanem az állatokra. A szamárra, ökörre, báránykára.

Nincsenek benne, de még sincs betlehemi jászol nélkülük. Talán most is vannak közöttünk olyanok, akiknél otthon, a fa alatt is ott van egy kis betlehemi jászol. Vagy ha már nincs ott, mert nincs meg, de gyerekkorukból emlékeznek rá, milyen volt. Lehetett egyszerű, díszesen faragott, de nem hiányoztak az első karácsony szereplői, a jászolban fekvő kis Jézus, Mária, József, a pásztorok, a bölcsek, no és az állatok sem. Valóban nincs betlehemi jászol nélkülük. Miért is?

Mondhatná valaki: egyszerűen azért, mert Jézus istállóban született, és nincs istálló ökör és szamár nélkül. Nem, nem ezért! Ez egyébként így nem is igaz önmagában.

Vagy talán azért, mert mai Igénkhez is illik annak a középkori szerzetesnek a története, aki arról volt híres, hogy mindenre egy igével válaszolt? A többiek sokat hergelték emiatt. Egyszer társai bent dolgoztak a csűrben, az ajtón pedig belépett egy szamár, de kizavarták. Na, erre mondj valamit! – cukkolták a barátot – mire ő csak ennyit mondott: „az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be őt…”

Kedves Testvérek! Ha most meg is mosolyogtattak bennünket a talpraesett szerzetes szavai, azért itt nagyon fontos dolgokról van szó.

Sokkal inkább arról van szó, amivel Ézsaiás próféta könyve kezdődik, ahol az Úristen ezt mondja: „Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de Izrael nem ismer, népem nem ért meg engem.” (Ezs 1,3) Súlyos szavak ezek.

A Teremtő Isten szavai, akit teremtményei nem tisztelnek, és helyette saját kezük csinálmányait tisztelik. Az Egyiptomból, a pusztulásból szabadító és gondviselő Isten szavai ezek, aki népétől szeretetet és hálát várt, de csak hálátlanságot, engedetlenséget, hűtlenséget, süket füleket és szíveket kapott.

Lám, bizonyos értelemben az állatoknál is mélyebbre süllyedt az ember.

Úgy látszik, nekünk, a „teremtés koronáinak” jó lenne valamit megjegyeznünk. Mégpedig azt, hogy az állat anélkül, hogy értené, ösztönösen teszi azt, amit tennie kell! Ami helyes. Így van megteremtve. Működik benne az, amit ösztönnek hívunk. Tudja mennyit egyen, mennyit igyon, meddig mehet el, hol van az otthona, meddig tart a territóriuma, a mozgástere, kihez tartozik. Érzi, nagyon is jól érzi, ki szereti, ki jó hozzá, és azt is, kitől kell félnie.

Az ember viszont nem mindig. Az ember bonyolultabb! Mi az ösztön mellé kaptunk az Istentől öntudatot, értelmet is. Pontosan ez az öntudatos értelem különböztet meg minket az állatoktól. Ez emel ki bennünket az állatvilágból. Tudhatjuk, kik vagyunk, és kereshetjük az értelmét életünknek. De milyen érdekes! Éppen ez a bizonyos „ÉRTELEM” napjainkban csupa nagybetűvel írva – ez a „tudat” zavar bennünket hitünk, vallásunk terén, hogy ösztönösen azt tegyük, ami jó.

Mert ahelyett, hogy elfogadnánk az Isten szeretetét, elfogadnánk az isteni gyermeket, és hagynánk, hogy ő is elfogadjon bennünket; hogy ő legyen az, akit meg akarunk ragadni, és hagynánk, hogy általa megragadtassunk; hogy választ kapjunk arra, kik vagyunk, és miért élünk, akkor jön a de... Az a bizonyos DE! Annyira tipikus, annyira emberi. És nem csak ma!

Ézsaiás próféta e sorokat több mint 2500 évvel ezelőtt írta le. Isten milyen régóta figyelmeztet, hogy az ösztönösen jót ne nyomjuk el magunkban! A különös emberi értelem pedig, amit mi pontosan azért kaptunk, hogy az Istennel kommunikálni tudjunk, azaz szavára, igéjére figyeljünk, és Őt imádságban megszólítsuk, a bűneset kapcsán megromlott ugyan, de nem tűnt el! Erre ma is képesek vagyunk! Milyen jó lenne, ha elsősorban arra használnánk értelmünket, amire kaptuk, hogy figyeljünk Isten szavára, imádkozzunk, gondolkozzunk, lássunk! Lássuk meg Isten munkáját az életünkben, és találjuk meg annak értelmét. Mert nincs értelmetlen élet! Csak meg nem értett élet van!

Tudjátok, előbb-utóbb az ember rájön, hogy egyedül nem képes értelmes életet élni. Eljön a pillanat, amikor segítség után kiált, amikor hálás lesz egy jó szóért, barátságos tekintetért, kedves érintésért. Kell a segítség, mert egyedül nem megy! Sőt! Rájön: nem akármilyen segítségre van szüksége! A hozzá lehajló Istenre van szüksége. Valójában pontosan arra, amiről karácsony szól! Így volt ezzel Izrael népe is Ézsaiás idejében, így vagyunk ezzel mi is. Várjuk, hogy segítsen az, akinek hatalmában áll.

Várjuk, hogy legyen megváltás, legyen öröm, legyen szeretet.

Ezért érdekes, hogy amikor jön a segítség, akkor az egész teremtett világ megmozdul, csak a mi értelmünk blokkol le. Bizony, pontosan ez az Istentől kapott, ám sokszor sajnos csak okoskodó értelem gátol bennünket, hogy az első karácsonykor földre jött Isten Fiát, a Világ Világosságát, a Názáreti Jézus Krisztust, mint gyermeket, később, mint Megfeszítettet, Megváltót, és feltámadott Urat elfogadjuk. Ezért írja az apostol: „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.”

Azért, mert magyarázni akarjuk a csodát, ahelyett, hogy élnénk vele! Ahelyett, hogy örülnénk neki! Pedig az értelmesen gondolkodó egyszerű emberek már rég megértették: az élet igazán nagy dolgai, mint pl. a szeretet, a szerelem, a hit, és más igazán fontos dolog, nem magyarázható, csak élhető. Bölcs ember az, aki ezt felfedezi, a többi bizony csak okoskodó. Erről a magatartásról beszél Ézsaiás is, de – szó szerint hála Istennek – így folytatja: „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog. (...) Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ezs 9,1.5)

Karácsonyt Ünneplő gyülekezet! Ez Isten válasza a mi kétkedésünkre! Ezt hívjuk evangéliumnak, örömhírnek! Karácsonykor ezért hangzik: Örüljetek! És „ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek…” (Lk 2,10-1 la) Igen! Üdvözítő született nektek, annak ellenére, hogy „Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de Izrael nem ismer, népem nem ért meg engem.”

Kedves Testvéreim! A szeretetet, szerelmet valóban nem tudjuk megmagyarázni, az Isten ember iránti nagy szerelmét még kevésbé. Ennyit kell az Istentől kapott értelmünkkel megérteni, de leginkább azt: ilyen Istenünk van! A mi Istenünk ezt tette értünk! Ő így reagált a mi hűtlenségünkre! Ha ezt nem értjük, akkor akármilyen nagy csinnadrattával, plafont kiverő karácsonyfával, ajándéközönnel ünnepeljük is karácsonyt, akkor is csak értetlenül állunk Isten fenséges titka előtt.

De hogy mi ne álljunk ilyen értetlenül karácsonykor, azért vannak ők, a teremtménytársak ott Betlehemnél. Azért, hogy az állatok egyúttal példát mutassanak nekünk, mert ők, ha nem is tudatosan, de elmentek és éltek azzal, amit a teremtéskor kaptak. Akkor mi most mire várunk? Miért ne nyitnánk meg szívünket, és engednénk, hogy a földre jött Szeretet átjárjon bennünket! Mi, akik érthetjük, tudhatjuk: erre van igazán szükségünk! Hát fogadjuk be Őt! Hiszen a saját világába jött, hogy megvilágosítson minden embert.

Igen, „menjünk el mi is egészen Betlehemig”, mint a pásztorok, de úgy, mint akik tudják is, miért hódolnak az Isten Fiának, mert ez illik hozzánk, emberekhez. Hódoljunk az előtt, aki az állatok, emberek, csillagok, sőt, az angyalok szerint is az „Üdvözítő, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában!” Menjünk, hogy velünk is megtörténjen a csoda, mint a pásztorokkal, akikről elmondja az Írás: „a pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik.” (Lk 2,20)

Mi kell ehhez? Elmenni! Látni! Meggyőződni! Hinni! Hazavinni! Befogadni! – Ennyit kell tenni! Hogy olvastuk az evangéliumban? „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek!”

Kedves Ünneplő Gyülekezet! Karácsonykor eljött egy gyermek, hogy az Isten Atyánkká legyen. Isten elküldte Fiát, hogy fiaivá fogadjon. Ha van karácsonyban gyermeki, akkor ez az. Ez pedig nem semmi! Pontosabban: ez minden! Ezt kínálja minden karácsony! A mostani is! Fogadjuk el jó szívvel mennyei Atyánk ajándékát! És ezzel a szívvel járuljunk az Ő szent asztalához is! Ámen!

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |