| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Örökké tart szeretete!

Zsoltárok 136.

¹Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!

²Adjatok hálát az istenek Istenének, mert örökké tart szeretete!  

³Adjatok hálát az urak Urának, mert örökké tart szeretete!

⁴Nagy csodákat művel egymaga, mert örökké tart szeretete. 

⁵Bölcsen alkotta meg az eget, mert örökké tart szeretete.  

⁶A földet a víz fölé terítette, mert örökké tart szeretete.

⁷Megalkotta a nagy égitesteket, mert örökké tart szeretete, 

⁸a napot, hogy uralkodjék nappal, mert örökké tart szeretete, 

⁹a holdat és a csillagokat, hogy uralkodjanak éjjel, mert örökké tart szeretete. 

¹⁰Lesújtott Egyiptom elsőszülötteire, mert örökké tart szeretete.  

¹¹Kihozta onnan Izráelt, mert örökké tart szeretete,

¹²erős kézzel és kinyújtott karral, mert örökké tart szeretete. 

¹³Kettéhasította a Vörös-tengert, mert örökké tart szeretete,  

¹⁴átvezette rajta Izráelt, mert örökké tart szeretete. 

¹⁵De a fáraót és seregét a Vörös-tengerbe szorította, mert örökké tart szeretete. 

¹⁶Vezette népét a pusztában, mert örökké tart szeretete.  

¹⁷Nagy királyokat vert meg, mert örökké tart szeretete,  

¹⁸dicső királyokat ölt meg, mert örökké tart szeretete: 

¹⁹Szíhón emóri királyt, mert örökké tart szeretete, 

²⁰és Ógot, Básán királyát, mert örökké tart szeretete. 

²¹Odaadta országukat örökségül, mert örökké tart szeretete, 

²²örökségül szolgájának, Izráelnek, mert örökké tart szeretete. 

²³Gondolt ránk megaláztatásunkban, mert örökké tart szeretete. 

²⁴Megszabadított ellenségeinktől, mert örökké tart szeretete. 

²⁵Ő ad eledelt minden élőlénynek, mert örökké tart szeretete. 

²⁶Adjatok hálát a menny Istenének, mert örökké tart szeretete!

¹Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!

²⁶Adjatok hálát a menny Istenének, mert örökké tart szeretete!

Kedves Testvérek!

Az emlékezésnek sokféle formája lehet: vannak, akik egyszerűen elmenekülnek az emlékezés elől, akik nem szeretnek megállni, mert akkor esetleg gondolkozni is kell. Gondolkozni arról, hogy honnan rohan, és merre szalad. Inkább folyamatosan robotolnak. Inkább beleölik magukat a munkába. Aztán vannak, akik próbálnak úgy, úgymond emlékezni: jó nagy bulit csapunk! Ne kelljen gondolkozni. Nem minthogyha a buli ellen lennék, de amikor ez pótlék, akkor ott valami még sincs teljesen rendben. Vannak, akik pedig panaszkodva, keseregve magukban Isten ellen, vagy némelyek esetleg a sors ellen, lázadoznak. És sorolgatják keserveiket, nyaldossák sebeiket, melynek egy részét talán saját maguknak okozták.

Egy neves igehirdető írta egyszer: „Képtelenség mindent teljesíteni, amit az emberek elvárnának tőlünk, hiszen épp csak annyi időnk van, hogy az Isten akaratát véghezvigyük.”

Tehát ha nem sikerül mindent elvégeznünk, akkor valószínűleg többet vállaltunk, mint amennyit Isten szánt nekünk. Vagy a másik lehetőség: túl sokat nézzük a televíziót. Igen. Mennyi időnk van? Mert mindenkinek a szája íze szerint cselekedni, minden családtag elvárását maximálisan teljesíteni, és a munkahelyen is és a szomszédok között is, Uram bocsánat a gyülekezetben... Mindenkinek a szája íze szerint cselekedni, ez képtelenség és erőnk se lenne hozzá.  De akkor ilyen alapon, ha egyszer csak megállunk, akkor mindig csak rossz lelkiismeretünk lehetne, vagy kesereghetnénk, hogy kevés az időnk, vagy kevés az erőnk. Sokféleképpen lehet emlékezni. Nem sorolgatom ezeket a változatokat, a menekülésen át a kesergésig említettem egyet-kettőt.

A fölolvasott zsoltár szavát szeretném a középpontba állítani: hálaadással.

A zsoltár így kezdődött: Adjatok hálát az Úrnak! És ezzel zárult: Adjatok hálát a menny Istenének! Na most, persze, parancsszóra? Nyilván nem erről van szó! De az emlékezés a keresztyén ember számára, az hálaadás. Hálaadás. És újra mondom, hogy hálaadás. Miért? Azért, mert a hálaadás Isten felé fordít bennünket. Merthogy az elvárások azok millió felé rángatnának bennünket. És soha nem tudunk mindent teljesíteni. De ha a hálaadás az megállít olykor, Isten felé emeli a tekintetünket. A hálaadás az azt is jelenti, hogy merjük egy kicsit végiggondolni. Persze vannak, akik erre azt mondják: nincs nekem erre időm. Éppen azért kellene végiggondolni. Mert ha végiggondolunk dolgokat, ha egy kicsit tervszerűbben csinálunk dolgokat, még időt is lehetne megspórolni. Vagyis, a hálaadás, az mindenféleképpen emlékezésre hív. De a hálaadást és a zsoltárt szeretném újra idézni: adjatok hálát az Úrnak. Adjatok hálát a menny Istenének! Nem egyes szám első személy van! Többes szám első személy! Vagyis, a hálaadás, az közösségi cselekmény a Szentírás szerint. Tehát a hálaadás, az közösségbe állít, már csak azért is, mert ha egyénileg teszem, akkor is az Istennel közösségbe állít. De itt horizontális értelemben is közösségről van szó. Adjatok hálát! Ne maradj egyedül, ne gubózz be! Ne zárd be a házad ajtajait, hanem keresd a hívek közösségét! Adjatok hálát! Tehát a hálaadás közösségbe hív bennünket. A hálaadás összefüggéseket fog megláttatni velünk, amit a napi robotban, rohanásban általában el szoktunk téveszteni a szemünk elől. Az pedig nagyon veszélyes, mindannyian tudjuk, hogy ha a célt nem látjuk, de megyünk. És még veszélyesebb, hogy ha rohanunk, csak nem tudjuk, hogy merre. Lehet, hogy sokan rohannak, de az még nem biztos, hogy jó irányba. Vagyis, a hálaadás az erőforrássá lehet. Erőforrássá válhat a mi számunkra.

Emlékezni sokféleképpen lehet. Lehet úgy is, hogy a magunk érdemeit sorolgatjuk: Hálát adok Uram, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, mint az a vámszedő, meg még néhányan a szomszédban, meg még esetleg a templomosok között is. Én különb vagyok! Így is lehet! De itt valami hamis. A hálaadás erőforrássá válhat. Nézzük a fölolvasott zsoltár alapján, hogy ez a hálaadás mit is jelenthet. A zsoltáros azt mondja: adjatok hálát az Úrnak, mert jó. Mert jó. Szoktuk mondani, hogy: hát majd a jó Isten. De hogy is van ez? Biztos, hogy mindig jónak látjuk az Istent? Biztos, hogy mindig? Mert jó az Isten?

Vajon, amikor nem értjük az Istent, most az okait nem akarom kutatni és sorolgatni, hogy mennyi minden lehet az oka. Most csak megállapítom, hogy bizony vannak olyan pillanatok, talán napok, amikor nem értjük az Istent. És ha visszagondolunk a lassan elmúló esztendőre, akkor is bizonyára ki-ki el tudna sorolni olyan eseményeket, napokat, talán heteket, amikor nem értette. Nem értettem, amikor szenvedni, sírni hagytál - mondja az ének. Jó az Isten, mondja a zsoltár. Biztos, hogy jó az Isten, vagy csak kegyes szlogen? Az Istenről illik jót mondani. Jó az Isten, amikor nem értettük őt? Jó az Isten, amikor nem értettünk egyet vele? Mert mi egészen másképp gondoltuk. Talán ebben az esztendőben is sok minden kisebb-nagyobb ügyet, dolgot, feladatot mi másként akartunk. Másként láttuk jónak, mint ahogyan azt az Isten megengedte. Adjatok hálát az Úrnak, mert jó. És vajon a betegágyon? - akkor is igaz? Vagy a betegágy mellett, beteget ápolva? Akkor is jó az Isten? Amikor az egészségünk fogyatkozik? Amikor betegség jön? Amikor halál jött közel? Adjatok hálát az Úrnak, mert jó - mondja a zsoltáros. Igen? És az árvíz? És a belvíz, aminek a végét nem is látjuk még? Amikor házak alját a fagy tartja össze, amíg még most lesz fagy? Jó az Isten? - tehetik fel a kérdést azok, akik most emiatt rettegnek. Jó az Isten - mondja a zsoltár, mondjuk. És amikor nincs munka? A munkanélküliségben? Akkor is jó az Isten?  Amikor a válság miatt nem úgy alakulhattak dolgok, ahogy némelyek gondolták, remélték - jó az Isten?

Nézzük, hogy a zsoltár hogyan indokolja meg, hogy jó az Isten. És hogy adjatok neki hálát, és hogy ez a hálaadás nektek jó.

Hármas vonatkozásban indokolja meg, és az egyik a teremtett mindenségre néz és azt mondja: ember, nézz körül! Lásd meg a teremtett világ szépségét! Lásd meg, hogy bölcsen alkotta az eget, a földet, a vizeket, az égitesteket! Lásd meg a teremtett mindenség rendjét és szépségét, bonyolultságát és nagyszerű működését, kivéve benne az embert! Mert mi a szabad akaratunkkal bizony nagyon sokszor visszaéltünk, de a teremtett mindenség nagyszerűen működik. Még a mi ellenünkre is. A gyakori rombolásunk, kizsákmányolásunk, mérhetetlen pusztításunk ellenére is. Még iszapkatasztrófát okozó felelőtlenségünk ellenére is, maga a teremtett mindenség jól működik. Vagyis, ne csak a hétköznapi apróbb vagy nagyobb bajokat lásd, mert akkor könnyen azt mondod, hogy nem jó az Isten! Jó az Úr - mondja a zsoltár. És teremtő hatalmára mutat rá.

Másodszor, jó az Úr - mondja a zsoltáros -, és ezért adjatok hálát neki. Az indoklás pedig, hogy Isten, szabadító Isten. És ahogy - hiszen ez az Ószövetség zsoltára - az ószövetség népének hatalmas szabadulás élménye az Egyiptomból való szabadulás volt. Erre emlékeztet. Lesújtott Egyiptom elsőszülöttjére. Kihozta onnan Izráelt erős kézzel és kinyújtott karral, kettéhasította a Vörös tengert, átvezette rajta őket, a fáraót és seregét pedig a tengerbe szorította. Igen, az Isten, szabadító Isten. Legyenek világbirodalmak, magukat istenítők, vagy mások által önmagukat isteníttetők, az Úr Isten, amikor eljön az ideje, tengerbe szorítja őket. Egész pontosan, hagyja, hogy vakon belemenjenek a saját vesztükbe. Az Isten, szabadító Isten. Ha ezt a zsoltárt megnézzük, ennek a zsoltárnak, a 26 versnek itt van a tengelye, közepe, hogy az Isten, szabadító Isten. Vagyis, amikor a zsoltáros azt mondja, hogy jó az Úr, akkor ezt állítja a középpontba. Nem azt, hogy és ott a pusztában nem volt víz, és végre találtunk, és keserű volt a víz, meg már megint manna, már megint manna, már megint manna... Kaja van, csak az a baj, hogy ugyanaz. Nem a napi apró kis butaságainkat, elégedetlenségünket és egyebeket sorol a zsoltáros, hanem azt mondja, hogy az Isten jó, mert az Isten teremtő, mert az Isten szabadító Isten.

Az újszövetség nyelvén is el tudjuk mondani, hiszen karácsony után vagyunk. Az Isten, szabadító Isten, aki úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta. Az, hogy a mi kisebb, napi, apró elképzeléseink nem mindig úgy történnek, ahogy azt mi megálmodtuk, ez nem az Isten jóságát vonja kétségbe, hanem hogy lehet, hogy mi rosszul és rosszat álmodozunk, hogy mi rosszul gazdálkodunk az idővel. Hadd emlékeztessek a bevezetőben említett idézetre: képtelenség mindent teljesíteni, amit az emberek elvárnának tőlünk. Nem az Úr Istennel van a baj, hanem az emberi elvárásokkal, meg azzal, amikor mi mindenkinek meg akarunk felelni, és nem tudunk. Ez az igehirdető azt mondta: hisz épp csak annyi időnk van, hogy az Isten akaratát véghez vigyük. Ez nem elég? Hát nem ez a küldetésünk? Biztos, hogy mindenki akaratát kellene teljesítenünk? Az Isten, szabadító Isten, és Jézus Krisztusban bűnt, halált, a legnagyobb ellenséget is legyőző, vagyis, így szabadító Isten. Akkor pedig adjunk hálát neki. Újra és újra legyen ott a szemünk előtt: ha a legnagyobb szabadításra képes az Isten, akkor vajon a 365 nap egyik-másik kisebb-nagyobb baja, nyomorúsága, az lenne olyan rettenetesen nagy, hogy azok miatt már nem tudnánk hálát adni?

A harmadik mozzanat, amivel a zsoltáros úgymond igazolja, megalapozza, hogy Isten jó, azt pedig úgy mondanánk, hogy a gondviselés. A gondviselés, hiszen arról beszél a zsoltáros a zsoltár vége felé: ő ad eledelt minden élőlénynek. Az Isten felhozza a napját jókra és gonoszokra. Esőt ád ide is és oda is. A mennyiség miatt mindig háborgunk, mert szerintünk nem igazságosan van elosztva, de van.

Emlékszünk még, pár évvel ezelőtt már nagyon komolyan azon gondolkoztak, hogy a Balatonba mégiscsak bele kéne vezetni valahonnan a Rába vagy a Rábca vagy valamelyik folyónak a vizét, mert kiszárad a Balaton? Most meg az a baj, hogy nem tud lefolyni a Sión a víz! Mert mi, ilyen rövidtávon tudunk gondolkozni sajnos; vagy akarunk gondolkozni. Pedig már néhányszor hullámzott az elmúlt 50-60 évben. Mi így vagyunk. Mi örökké elégedetlenek vagyunk: egyszer sok, egyszer kevés. A zsoltáros azt mondja: adjatok hálát az Istennek, mert jó. A teremtő, szabadító, gondviselő Istennek.

És a zsoltáron végig dübörög, vagy nagyon kedvesen végig ismétlődik: mert örökké tart szeretete. Egy-egy mondat is néha két-három részre van vágva, és közben megszólal: mert örökké tart szeretete. Ez a szeretet az ószövetségi szóhasználatban, de az újban is igaz, körülbelül így is fordítható, hogy szövetségi hűsége, kegyelme. Ez nem az a kis „hely de…” szeretet! Nem minthogyha az rossz lenne, de a szövetségi hűség az egy sokkal nagyobb dolog, mint amit mi ilyen kis „hely de…” szeretettel szoktunk tanítani a gyermeknek. Örökké tart szeretete! Ő hűséges marad, korszakokon átível! Irodalmak jönnek, mennek, magukat öröknek hiszik, és semmivé lesznek, az Isten hűsége, szeretete pedig ugyanaz. Embereket eltaposnak, egzisztenciákat tönkretesznek, az Isten szeretete, szövetsége pedig ugyanaz. Erre indít a zsoltáros. Ebben bízhatsz.

Nem abban kell bíznunk, hogy majd, ha egy újabb, meg egy újabb, meg egy újabb kormány meg egy rendszer tökéletes lesz. Tökéletes nem lesz. Kicsit jobb lehet, és az legyen. De nem ők a Megváltó. Mert ott is lesznek csalódásaink. Nem mindegy, hogy kevés vagy sok. Örökké tart szeretete! Szövetségi hűsége végigível! Itt a teremtéstől kezdve beszél a zsoltár és indokolja meg, hogy miért érdemes az Istennek hálát adni, és mennyi mindenért érdemes hálát adni! Újra és újra ismétlődik, hogy: mert örökké tart szeretete! És itt gondoljunk a saját erőnk, egészségünk változására, a saját hitünk, hűségünk ingadozására! Az ő hűsége pedig ugyanaz! Az esztendők telnek, az évtizedek is telnek, a szövetségi hűsége pedig ugyanaz.

Kedves Testvérek! Az esztendő vége felé az emlékezésnek ilyen haszna lehet, ha hálával tudunk emlékezni. De akkor tudunk hálával emlékezni, hogyha hűsége megragadhatott bennünket. Ha szövetségi hűsége szeretetében élünk. Mert ez a mi életünkben hozott fordulópontot. Ha ez a fordulópont már megtörtént, és remélem, hogy sokunk életében már igen régen, vagyis igen régóta szövetségi szeretetében élünk, és szövetségi szeretetéből élünk, akkor a hálaadás felemel, reménységet ad, megerősít. Megerősít a bajok fölvállalásában. Megerősít az országért, a nemzetért való munkálkodásra. Megerősít az emberi gonoszságok ellenére a jó cselekvésére. De nem azért, mert az emberekben bízunk, hanem azért mert az Isten szövetségi szeretetéből és hűségéből merítünk erőt, hogy teljesítsük azt, ami az Isten akarata, mert éppen csak annyira van időnk. Másra nincs. De annyira van időnk, hogy az Isten akaratát cselekedjük. A hálaadás a helyünkre tesz bennünket. Ha ezt a zsoltárt végigolvassuk, akkor a helyünkre kerülünk. Mert néha mi is hagyjuk magunkat kizökkenteni az Isten hűséges szeretetéből. A helyünkre tesz, hiszen a teremtőre mutat, és akkor nekünk rá kell jönnünk, hogy mi teremtmények vagyunk. Ugyanakkor gondviselő szeretetére mutat: rá kell jönnünk, hogy a kezében vagyunk. És ugyanakkor szabadító kegyelmére mutat, vagyis rá kell jönnünk, hogy amit mi nem tudunk megváltoztatni a bűn és halál erőivel szemben, ő győzedelmes. Ő a szabadító. A helyünkre tesz bennünket, hogy többnek se gondoljuk magunkat, de kevesebbnek se. Kisebbnek se. Ha hálával emlékezünk a lassan elmúló esztendőre, akkor ez az emlékezés távlatot ad. Ez nem zár be bennünket 365 napba, nem zár be bennünket 4 esztendős választási ciklusokba, de még csak nem is zár be a 70 avagy 80 esztendőbe, ahogy a 90. zsoltárban olvassuk. Örökkévaló távlatot ad, hogyha hálaadással tudunk emlékezni. És megerősít bennünket is a hitben, a hűségben. Egymás mellé állít bennünket. A zsoltár többes szám első személyben van megfogalmazva, így kezdődik, így fejeződik be: adjatok hálát! Ez nem zárja ki a személyes hálaadást, hanem feltételezi. Adjatok! Együtt adjatok hálát! Keressétek a hívek közösségét! Egymás mellé állít bennünket. A magasztalás hangját adja az ajkunkra. Nem minthogyha nem lettek volna ebben az esztendőben személyes gondjaink, bajaink, erőtelenségünk, betegségünk és sok magyarországi társadalmi nyomorúságunk és így tovább. Ezek mind vannak. Csak ezek nem nőhetnek túl naggyá. Ha a legnagyobbra nézünk, akkor ezek is a helyükön lesznek. A magasztalás hangját adhatja tehát ajkunkra, és mi is tudjuk mondani: sok minden van, amit megengedett az Isten, jó néhány dolgot magunknak kerestünk és isszuk a levét. Megengedte az Isten, de mindeneket felülír, hogy örökké tart szeretete. Ezzel zárjuk ezt az esztendőt és induljunk ezzel a bizonyossággal a következőre. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |