|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
Hálás, Istent magasztaló élet
Textus: Zsolt 116:3-4; 10, 13-14
3Körülfontak a halál kötelei, a sírtól való rettegés
fogott el engem, nyomorúságban és bánatban vagyok.
4De az ÚR nevét hívom segítségül: Ó URam, mentsd meg
életemet!
10Hittem, ha így szólok is: Igen nyomorult vagyok!
13A szabadulásért fölemelem a poharat, és az ÚR nevét
hirdetem.
14Teljesítem az ÚRnak tett fogadalmaimat, egész népe
jelenlétében.
Kedves Testvéreim!
Kriminálpszichológusok
statisztikái szerint Magyarországon az ismételt bűnelkövetés előfordulási
aránya a fogva tartottak körében körülbelül 60 százalék. Azaz a ma
börtönben ülők több mint fele legalább egyszer már volt fogházban, és mai napon
szabadulók több mint fele előbb utóbb visszakerül a börtönbe. Sőt a
statisztika azt is állítja, hogy az ismételt bűnelkövetés általában a
szabadulás után 4 éven belül bekövetkezik. A jelenség nyilvánvalóan nagyon
összetett, de mégis megdöbbentő látni, hogy ezek az emberek mennyire nem
tudnak mit kezdeni a szabadságukkal, ill. nem tudják jól kezelni a
szabadságukat.
Evezzünk kicsit bibliai
vizekre is. A bibliaolvasó ember sokszor Izráel népét is ilyennek látja.
Izráel mint visszaeső bűnelkövető. Mert hányszor megtapasztalja a nép Isten
csodálatos szabadítását, mégis újra és újra rossz utakon kezd járni. Talán
a Bírák könyvében a legszemléletesebb mindez, ahol szinte sémaként tér
vissza: hogy Izráel fiai azt tették, amit rossznak lát az Úr, ezért Isten
megbüntette őket, de idővel meghallgatva kiáltásukat, szabadítót küld, majd
béke lesz az országban évtizedekig, aztán ismét azt tették, amit rossznak
lát az Úr, és a kör kezdődik elölről.
Mit kezdjek a szabadságommal? Mit kezdjek a
megszabadított voltommal?
Ezekben a kérdésekben lehet
nagyon is irányadó a most olvasott 116. zsoltár. A zsoltáros megszabadult valamiből. Igazából
nem derül ki egyértelműen, hogy milyen nyomorúságon van túl az itt imádkozó
ember. Sokszor megtudjuk a zsoltáros panaszából, hogy éppen emberek
álnokságától szenved, vagy betegség gyötri, esetleg népe nyomorúságán kesereg.
Most nem ismerjük meg a baj konkrét körülményeit, de a mélységét igen.
„Körülfontak a
halál kötelei, a sírtól való rettegés fogott el engem, nyomorúságban és
bánatban vagyok.”
Egy halálfélelemmel teli, kétségek között rettegő, megszomorodott
ember hangja ez. Önhibájából, vagy külső körülmények hatására jutott ide,
nem tudjuk, de az biztos, hogy a halál köteleinek szorításába került. Az
élet egy sötét cellájában sínylődik egyedül, és úgy érzi, hogy talán soha
nem kerül ki onnan. Ahogyan egy ismerté vált börtönvers sorai is mondják:
„Félelem, fájdalom / Kínozza lelkem, hogy el sem mondhatom!”
A hitét, az Istennel való kapcsolatát a zsoltáros
ugyan nem veszíti el, ezért írhatja: „Hittem,
ha így szólok is: Igen nyomorult vagyok”, de életkedvét, békességét,
emberekbe vetett bizalmát elveszíti. A halál köteleinek szorításából
felkiáltó zsoltáros szavai félelemről, szomorúságról, kétségbeesettségről
árulkodnak.
Imádságának tartalma azonban már nem a kesergés, nem
a panasz, nem a segítségért kiáltás. Ez a zsoltár nem panaszzsoltár. A
zsoltáros már mindezen túl van, megtapasztalta Isten szabadítását: „Ó, Uram… levetted rólam a bilincset”.
Imádságának tartalma az, hogy mit kezdjen a
szabadságával. Mert nem csak arról van szó, hogy megszabadult valamiből
tudniillik a nyomorúságból, félelmekből, hanem felszabadult valamire. Mert valamiből, valamitől megszabadulni
nem elég. Akik csak eddig jutnak el, azok olyanok lesznek, mint a visszaeső
szenvedélybetegek, akik sokadszori leszokás után is újra átadják magukat a
szenvedélyüknek, vagy a visszaeső bűnelkövetők, akik néhány éven belül
ugyanabban a sötét cellában találják magukat.
A zsoltáros felszabadult valamire. Azaz nem csak maga
mögött hagyhatta korábbi nyomorúságát, hanem szabadságának értelmet is
talált: „A szabadulásért fölemelem a
poharat, és az ÚR nevét hirdetem. Teljesítem az ÚRnak tett
fogadalmaimat, egész népe jelenlétében.” Az Isten szabadításának
élménye hálára kötelezi, az Isten szabadításának megtapasztalása új
hitvallástételre indítja. A szabadság új feladatot, új programot adott a
megszabadultnak: az ÚR nevét
hirdetem. Teljesítem az ÚRnak tett fogadalmaimat, egész népe
jelenlétében.”
Amitől megszabadult azt végleg lezárja, és a
szabadság új utakat nyit meg előtte. Utat a magányból a közösségbe, a
félelemből bátor igehirdetésbe, panaszból a hálába, a könnyhullatásból
örömbe. Mert ezekre szabadult fel, és ez óvhatja meg a mélységbe való
visszaeséstől.
Nem arról van szó, hogy nem érheti többé nyomorúság,
de az már egy rettegések nélkül megélhető fogság lesz. Ha Pál apostol
fogolyleveleire gondolunk, ott éppen azt látjuk, hogy a hálával,
reménységgel, örömmel leginkább átitatott sorait éppen börtönből,
kiszolgáltatottságban írja az apostol.
Kedves Testvéreim!
Krisztusban szabadságot nyert
emberek vagyunk. Megszabadultunk a bűn és halál törvényétől. Vagy ahogyan a Zsidókhoz írott levél 2.
része summázza Krisztus küldetését: Jézus azért jött, hogy „megszabadítsa azokat,
akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.”
Hogyan használjuk ezt a
szabadságot? Mire szabadultunk fel?
Bizony sokszor visszaesők
vagyunk mi is. Akik bár ismerjük a feltámadás evangéliumát, mégis félünk a
haláltól, bár ismerjük a drága Orvost, félünk a betegségtől, bár van
Gondviselőnk, félünk a kiszolgáltatottságtól. Visszaeső bűnelkövetők
vagyunk, akik bár megtapasztalták az Isten szabadítását, csakhamar újra és
újra távol kerülnek tőle. Visszaesők vagyunk, akik nem tudják mindig jól
használni a szabadságukat.
Mert sokszor csak azt látjuk
meg, hogy mitől szabadultunk meg, azt már kevésbé, hogy mire szabadultunk
fel. Hogy hogyan tölthetnénk meg értelemmel, odaszánással, elköteleződéssel
a szabadságunkat.
Legyen példa előttünk a
zsoltáros hálaáldozata. Legyen példa előttünk az az életprogram, amivel ki
akarja tölteni szabadságát, mert nemcsak valamitől szabadult meg, hanem felszabadult
hálás, Istent magasztaló életre az ő népe körében. Éljünk mi is így
Istentől kapott szabadságunkkal. ÁMEN.
|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
|