| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a fõoldalra |

Mi van, ha NINCS?

Él az Úr! Áldott az én Kõsziklám! Magasztaltassék szabadító Istenem!

A mi segítségünk jöjjön az Úrtól, aki teremtett, fenntart, és bölcsen igazgat mindeneket.

Imádkozzunk:

Élõ Urunk, drága Mennyei Királyunk! Valóban hadd magasztaljon a mi ajkunk Téged, hadd magasztaljunk a mai napért, a mögöttünk lévõ hétért, közösségért, gyülekezetért! Hadd magasztaljunk azért Urunk, hogy ma azokkal is közösségben lehettünk, akiknek az életük talán a hajléktalanság miatt olyan sokféle próbának van kitéve! Magasztalunk Téged Istenünk azért, hogy hallottuk – nem csak a fülünkkel, hanem a szívünkkel – a harangnak a hívogató szavát! Magasztalunk azért, hogy azzal a hittel és vággyal lehetünk itt, hogy hisszük: itt vagy közöttünk. Hisszük Urunk, hogy a Te Igéd meg akar szólítani, nevelni, formálni, alakítani akar bennünket; és köszönjük Neked azt is Urunk, és dicsõítünk azért is, mert a Te szavad annyira egyszerû szó. Segíts, hogy értsük, segíts, hogy szívünkbe fogadjuk, és segíts, hogy engedjünk annak! Légy áldott azért, hogy Lelked által hisszük, hogy itt járkálsz ezek között a padok között és Lelked által a Te Igéd szólalhat meg!

Isten élõ Lelke jöjj, áldva szállj le ránk!

Ámen!

Kedves Testvérek! Istennek Igéjét a sareptai özvegy története alapján folytatom tovább a Királyok elsõ könyve 17. fejezetébõl a 8. verstõl a 11. versig terjedõ szakaszt. A megnevezett helyrõl így szól hozzánk Urunk Igéje:

^8.Ekkor így szólt Illéshez az Úr igéje:

^9.Kelj föl, és menj el a Szidónhoz tartozó Sareptába, és lakj ott! Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.

^10.Fölkelt tehát, és elment Sareptába. Amikor a város bejáratához érkezett, éppen ott volt egy özvegyasszony, aki fát szedegetett. Odakiáltott neki, és ezt mondta: Hozz nekem egy kis vizet valamilyen edényben, hadd igyam!

^11.Amikor az elment, hogy vizet hozzon, utána kiáltott, és ezt mondta: Hozz nekem egy falat kenyeret is magaddal!

Kedves Testvérek!

Lehet, hogy furcsa lesz az az elsõ néhány mondat, gondolat, amit most idézni fogok; XVI. Benedek pápa szavai ezek: „A böjt olyan gyógymód, amelyben segít kiküszöbölni Isten akaratának elfogadását akadályozó dolgokat. A böjt segíthet abban, hogy lemondás által tanuljam: legyen meg a Te akaratod!” És hogy egy kicsit jöjjünk közelebb is – bár idõben távolabb –, még Kálvint is hadd idézzem, aki ezt mondta: „Szent dolgot nem lehet Isten megsértése nélkül közönséges célokra használni.” Mivel nem vagyunk a magunkéi – ahogy Pál apostol mondja: „Nem a magatokéi vagytok, dicsõítsétek tehát Istent a ti testetekben” –, tehát ne a mi eszünké és akaratunké legyen a vezetõ szerep szándékainkban és tetteinkben.

Miért is hangoztak el ezek a mondatok? Hát azért, mert az elmúlt estéken sokszor hallottunk arról, hogy a böjt egyfajta áthangolás, áthangolódás, és ma Isten Igéje alapján arról lesz szó, hogy akaratot hogyan lehet áthangolni. Akaratot arra a másik akaratra. És lehet, hogy ebben a lemondást kell tanulni, lemondást a sajátunkról, saját elképzelésekrõl. Hogy is lehet ezt megtenni? Az elmúlt estéken hallottuk azt, hogy Illés, Isten prófétája ott van a pusztában, ahol talán egyfajta böjtöt tart. Nem valószínû, hogy nagyon tudatosan, de az biztos, hogy ott nem dõzsölhetett, ott sok mindenrõl kellett lemondania, ott sok mindent kellett maga mögött hagyni. De az a különös, hogy miközben testileg így él, Illés mégsem tûnik gyenge embernek. Lehet, hogy testibõl kevesebb van, de ez az állapot õt mégis abban erõsíti, hogy még inkább Isten elõtt áll, vele beszélget nagyon sokat. Mondhatjuk azt, hogy Illés „Isten-függésben” élt. Ha Isten szól, õ indul. Ha Isten mondja, hogy hová, akkor õ nem tesz kitérõket, hanem megy és teszi. És mégis ebben a mai szakaszban egy kicsit olyan jó lesz megállni amellett a tény mellett, hogy még mintha Illés számára is meglepõ lenne, hogy az az Isten, aki olyan különös módon vezeti az õ életét, hogy miket tud tenni!

Vegyük fel ott a fonalat, ahol tegnap abbahagytuk. Ugye ott hallottuk, megérkezik Sarepta kapujához Illés, és azt látja, hogy egy odarendelt, odavezetett, odaparancsolt asszony éppen fát szedeget. Így hallottuk a felolvasott Igébõl: „Amikor a város bejáratához érkezett, éppen ott volt egy özvegyasszony, aki fát szedegetett.” Éppen ott volt – egy ilyen kifejezés található itt, hogy: „és lásd, íme”: és lássatok csodát! Éppen van ott valaki, akirõl Isten beszélt.

Nemrégen a házunkban mesélte el az egyik lakótársunk, hogy egy nagyon súlyos infarktuson esett át, és csodára jártak, mert a nõvérek, orvosok újra és újra ezt fogalmazták meg: „Maga nem tudja, hogy mekkora szerencséje volt, hogy amikor hívta a mentõt, a mentõ azonnal jött. És amikor bevitték a kórházba, volt éppen üres mûtõ, és azonnal fölfektethették az asztalra, és éppen sikerült kitágítani azt a nagyon súlyosan összeszûkülõ eret! Hatalmas szerencséje volt, hogy így összejött minden!” Amikor elmesélte, egy kicsit beszélgettünk errõl, és azt mondtam neki, hogy: „Tudja, milyen furcsa, a Szentírásban nagyon sokszor találkozunk ezzel a kifejezéssel, hogy ‘éppen’?” Éppen akkor… éppen úgy… éppen abban az idõben…

Emlékszünk arra a történetre, amikor kirakják a kicsi Mózest abban a kosárban a Nílus folyóra? Odabíznak: „Uram, nem tudom tovább rejtegetni”, és így mondja a Szentírás is: „éppen akkor jött arra a fáraó lánya fürödni”. Éppen akkor. Vagy olvasunk egy történetet, amikor Géhazi ott áll a király elõtt, és arról beszél, hogy Elizeus nagy próféta volt; hogy micsoda dolgok történtek az õ idejében! Volt egy asszony, akinek megígérte, hogy egy év múlva gyermeke lesz, aztán ez a gyermek meghalt. És közben beszólnak, hogy Király, valaki vár rád kint, súnémi asszony, onnan jött…, és Géhazi azt mondja, hogy: „Õ! Éppen itt van! Majd õ elmeséli!”

Vagy Péterrõl olvassuk azt, hogy Joppéban van, amikor a szomszédos városban Dorkász megbetegszik, meghal, és lehet üzenni, mert éppen ott van Péter. Zákeus története: Jézus megy be a városba, és megáll egy fa alatt, és éppen arra a fára néz fel, ahol ott kuporog Zákeus, és elkezd vele beszélgetni.

De hát lehet sorolni ezeket a történeteket, nem csak a Biblia lapjairól. Úgy jöttek elénk sorba elbeszélésekbõl, amikor elmondta valaki azt, hogy kikísértem a családot, akik mondták, hogy most akkor három napig nem jönnének. És ahogy mentem vissza, megbotlottam a küszöbbe, és tudtam azt, hogy combnyaktörésem van, és három napig senki nem fogja rám nyitni az ajtót. Teljesen kétségbeestem, és imádkoztam, hogy Istenem, most mi lesz? – és a kis unokám visszaszaladt, mert valamit ott hagyott. Éppen akkor. Vagy ahogy elmondta valaki, hogy kiraktam a gyógyszereket: nem érdemes tovább küzdeni, miért is akarnék élni, kiért, miért – és éppen akkor megcsörrent a telefon. Fölhívott valaki, egy távoli rokon, és azt mondta, hogy csak éppen eszembe jutottál, hogy vajon mi van veled. Olyan régen hallottam a hangod, olyan sok szép emlék jutott eszembe! Mekkora és milyen precíz idõzítés ez!?

Éppen akkor. Jól tudjuk, a tudomány egyre inkább fejleszti ezt, hogy minden pontosan kiszámítható legyen. A NASA ûrkutatás-programjaiban igen-igen fontos tényezõ, hogy minden idõben történjen. A legpontosabban. Ha valamit elszámolnak, akkor ott katasztrófa történik. Évekig sok-sok ember tervezi nagyon-nagyon pontosan, ezerszer ellenõrzik, ki tudja, hogy hányféle módon? Minél nagyobb a tét, annál pontosabb számításokra van szükség az ember életében. Olyan nagy csoda számomra, amikor szemeket mûtenek, hogy vajon mekkora pontossággal; és nem lehet megrezdülnie annak a kéznek, amikor valakinek a látása a tét. Vagy éppen, ha valakinek a szívébe nyúlnak bele! Ó de balga lenne az a beteg, aki azt mondaná, hogy: „Doktor Úr! Csak úgy nagyjából! Nem baj, ha nem lesz olyan pontos, csak úgy nagyjából!” Ugye arra lehet rábízni az életet, aki igen-igen precízen fogja végrehajtani, pontosan kiszámolva. Éppen akkor, éppen úgy, éppen addig.

Drága Testvérem, szoktál-e arra gondolni, hogy olyan Istenünk van, aki pontosan kiszámított mindent. Pontosan! Azt mondta el az embernek, hogy: „Drága gyermekem! Megformáltalak, megteremtettelek téged úgy, hogy nagyon sok erõ és energia van benned. Hat napon át munkálkodjál, de aztán állj meg, mert ha így tudsz gazdálkodni az erõddel, ha így tudsz elém állni, akkor föl fogsz töltekezni! Akkor elég lesz ez az erõ hosszú idõn keresztül!” Vagy ilyet mondott az Úr, hogy: „Amikor földetek termését learatjátok, ne akard mindet, merd otthagyni, elengedni egy részét a nyomorultnak, a jövevénynek, pontosan ki van számítva, elég lesz mindenkinek! Ne vegyél el többet, csak amennyi a tiéd, de hagyj belõle! Merd odaadni a tizedet az Úrnak, így hónapról-hónapra átélheted, hogy az Úr áldásából elég! Ha meg minden a tiéd, az soha nem lesz elég. Ne légy haragtartó, bosszúálló, ítélkezõ! Kell a lelki méregtelenítés, mert akkor nyugodtan fogsz aludni, akkor nyugodtak lesznek a napjaid, a lelked sokkal szabadabb, tisztább lesz. Úgy terveztelek meg, nagy gonddal, nagy szeretettel, nagy odafigyeléssel, nagy precizitással, hogy ha ezeket komolyan veszed, akkor van szabadságod, van életed. Bocsáss meg, mert ha ezt átéled, akkor be tudod fogadni az én bocsánatomat is, és nem kell görcsölnöd, az agysejtek emlékezõ-naptárait nem nyomja agyon a rossz, a gyûlölséges, a sérelmekkel terhelt érzés kémiája. Szeress, mint ahogy magadat szereted, mert a szeretet fantasztikus immunerõsítõ! Kiszámítottam, nagy gonddal készítettelek el, mindent beléd építettem!” Õ már csak tudja, hiszen Õ alkotott!

Ó, de sokszor mondja az ember, hogy: „Igaz Uram, de… Most ezt nem lehet így. Majd késõbb. Én most nem így szeretném. Most erre nem érek rá.” És csodálkozunk a katasztrófákon?! Õ kiszámította. Lehet nagyjából, de tudjuk, hogy mi a következmény. Valóban sok-sok csõd: egészségben, életekben, kapcsolatokban, társadalomban. Jön Illés a pusztából, és éppen akkor ott van ez az asszony. Láss csodát, íme: tényleg mintha még Illés is rácsodálkozna! Ezt mondta az Úr. Ó, de jó lenne bûnbánó szívvel odaborulni Isten elé! Uram, Te tudod, hogy hányszor nem vettelek komolyan. Hányszor magyaráztam ki, hányszor gondoltam azt, hogy hát nem kell ezt annyira pontosan; és olyan jó lenne nagy-nagy hálaadással odaborulni elé, mert még valamit kiszámolt. Kiszámította azt, hogy mi elég a bûnbocsánat tisztaságához és az örök életet milyen zár kulcsa nyitja. Pontosan kiszámította, és azt mondta, hogy csak egy tiszta ember élete, nem elég kevesebb, nem tudjuk jóvátenni, de nem kell több! Csak bízz bennem! Hidd el, hidd el, hogy ez a Krisztus pontosan elég neked, teljesen elég neked!

Ott van Illés, ott van az asszony, és Illés utána kiált ennek az asszonynak: „Hozz nekem egy kis vizet valamilyen edényben, hadd igyam!” Sõt, amikor elmegy, akkor utána kiált: „Hozz nekem egy falat kenyeret is!” Amikor elõször olvastam, nem tetszett nekem ez a kiáltás. Micsoda dolog, hogy csak úgy odaveti: „Hozz nekem egy kis vizet!” Mégis olyan különös ez a kifejezés is, mert van benne egy kis kérés is, mint ahogy imádkozni szoktunk, és van benne egy kis ámuldozás is. Tényleg ott van! Tényleg van egy asszony, akit meg lehet szólítani! De számomra még nagyobb csoda az, ami itt történik. Azt olvassuk, hogy akkor elment az asszony, hogy vizet hozzon. Gondoljunk bele testvérek, hogy ez az asszony miért van ott? Mert úgy gondolja, hogy nincs tovább élet: „Nem tudok a gyerekemnek enni adni. Meg fogok halni. Nincs mibõl, nincs honnan vennem.” És odajön hozzá valaki, megszólítja õt, azt mondja: „Adj nekem egy kis vizet!” – és õ képes nyitni a saját problémájából, képes meghallani ezt a szót. De nagy dolog, amikor valaki nem zárul rá a saját bajára, a saját életére! Talán látta Illésen, hogy próféta, öltözetébõl, hajából, de mégis õ egy kétségbeesett tehetetlenségben van. Egészen máshol járt a gondolata. Szedi –talán ösztönösen – azt a pár darab fát, és mégis észreveszi a másikat, mégis meghallja a kiáltást!

A mi XXI. századunk egyik átka, hogy nagyon sokszor bezárulunk. Bezárulunk mi emberek a saját életünkre, a saját feladatainkra. Olyan sokan ezt fogalmazzák meg: „Velem nem törõdik senki, akkor én miért törõdnék mással?” Igen, be lehet zárulni. Bezárni szemet, fület, otthont, pénztárcát, saját idõt. Halljuk-e még: „Hozz nekem egy kis vizet”? Mert kiált ez a világ. Hozz nekem egy kis reményt, hozz nekem egy kis hitet, hozz nekem valamit, ami éltet, vagy hozz valakit, aki mindezt megadhatja! Hozz nekem! Éhes és szomjas emberekkel vagyunk körülvéve, meg vagyunk mi magunk is – melyikünk nem? Éhezzük a szeretetet, éhezzük a másik embert, éhesen látogatásra, meghallgatásra, becsületességre, tiszta életre, valakire, aki fontosnak lát és fontosnak tart. Igen, ez a világ sóvárogva várja az Isten fiainak a megjelenését. Halljuk-e: „Hozz nekem egy kis vizet?” Vagy várunk? Kire is?

Teréz anya fogalmazta meg: „Ne várjatok vezetõkre, tegyétek meg magatok!” Ember az embernek. Hogy hallottuk tegnap? Indulj! Indulj, ha szól az Úr, és indulj, ha valaki megszólított! Halld meg, merj lépni! Már megint mi? Én nem tudom, hogy ennek az asszonynak a gondolatában mi lehetett ott. Már megint tõlem kérnek? Tõlem, akinek semmije nincs? Özvegyasszonyként vajon hányszor élte át azt, hogy annyi mindent kellett adni, annyi mindenre kellett odafigyelni, annyiszor kellett lemondani saját magáról, azért, hogy legyen élet abban a hajlékban az õ gyermekének, hogy átvánszorogjanak egyik napról a másikra, és már megint tõle kérnek, még most is tõle kérnek… De különös dolog, amikor õ tud mozdulni! Isten az õ életét munkálja vele. Furcsa dolog ez. De hát olyan különös, hogy a kérésekrõl mit mond Jézus? Az ember szavában sokszor maga Jézus kér: „Ha megtettétek eggyel is a kicsinyek közül, velem tettétek meg.”

A fát gyûjtögetõ asszony félreteszi a saját munkáját, hogy induljon. Ez is böjt. Valaki így fogalmazott, hogy a böjt ott kezdõdik, amikor már fáj. Mert amikor már nem a feleslegesbõl adok, nem egy kis megszorítást teszek, hanem adok valamit önmagamból, önmagamtól elvéve. A másikért adom az enyémet. Lemondok magamról. Hogy lehet ezt? Hát úgy, hogy valaki ebben példát mutatott nekünk. Aki annyira lemondott önmagáról, hogy egészen a keresztig ment el, az életét adta oda, és azt mondja, hogy õt kövessük. Van példa, akármit láttunk otthon, akármit mondanak mások: van nekünk példánk.

Végül még egy gondolat. Ki ez az asszony? Egy pogány, gyermekét egyedül nevelõ, halmozottan sérült, nehéz sorsú asszony. Neve sincs, mégis istenfélõbb, mint Izráel fiai közül olyan sokan. Ó, de sokszor tanít Isten pogány életû embereken, házasságokon keresztül az emberire, emberségesre megszégyenítõen, mert olyankor gõgös kereszténységünk bizony megszégyenül. Lehet tanulni. Lehet tanulni mindig a szeretet cselekedeteibõl, mert lehet tanulni a szeretet Urától. Azzal kezdtük, hogy akarat-áthangolás. Ha lemondok a saját elképzeléseimrõl, hogy végre tehessem szabadabban az Övét, böjtben élek.

Ámen!

Imádkozzunk!

Hatalmas tervezõ vagy, drága Mennyei Atyánk! Olyan bölcsen, olyan pontosan tervezted el az életet és az örök életet. Olyan nagy gonddal alkottál meg bennünket, embereket, és adtad elénk a földi életnek ezer útját, hogy járható legyen. Köszönjük Neked a Te végtelen nagyságod! Köszönjük Neked, hogy leborulhatunk Elõtted! Ó, Urunk add, hogy ne csak fizikailag, hanem valóban a mi szívünkben, a mi lelkünkben lássuk, hogy mennyire nagy Urunk vagy! Köszönjük Neked azt, hogy a mi életünkben talán nagyon sokszor éltük át az „éppen”-eket! Bocsáss meg, hogyha elfelejtjük idõnként! Juttasd eszünkbe, láttasd meg, hogy éppen akkor, akkor is Te jártál ott, éppen akkor, akkor is Te munkálkodtál! Magasztalunk Téged, Urunk, ennek az asszonynak az egyszerûségéért, engedelmességéért, mozdulásáért, és köszönjük Neked, hogy most õ lehet példa elõttünk! Légy áldott azért drága Urunk, hogy úgy állhatunk meg ma Elõtted, mint akik szeretnénk Eléd tárni a mi feledékenységeinket, a mi „majdnem”-einket, a mi hiányos engedelmességeinket! Köszönjük, hogy Eléd hozhatjuk, mert hisszük, hogy bûnbánó szívvel járulhatunk holnap a megterített asztalhoz! Hisszük Uram, hogy Te valóban a töredelmes szívet szereted. Kérünk Téged, hogy csendesíts, láttass, és engedd, hogy halljuk a Te szavad, a Te bûnöket bocsátó, kegyelmes szavad! Köszönjük Neked, hogy így állhatunk Elõtted, így készülhetünk! Köszönjük, hogy éppen itt lehetünk! Krisztusért kérünk, hallgass meg bennünket ma is!

Ámen!

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a fõoldalra |