| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Megfontolt elköteleződés az Úr iránt

Lukács szerinti evangélium 14. fejezet 15-24.

¹⁵Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt hozzá: „Boldog az, aki Isten országának vendége.” 

¹⁶Ő pedig a következőképpen válaszolt: „Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg. 

¹⁷A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van. 

¹⁸De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem! 

¹⁹A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom. Kérlek, ments ki engem! 

²⁰Megint egy másik azt mondta: Most nősültem, azért nem mehetek. 

²¹Amikor visszatért a szolga, jelentette mindezt urának. A ház ura megharagudott, és ezt mondta szolgájának: Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat. 

²²A szolga aztán jelentette: Uram, megtörtént, amit parancsoltál, de még van hely. 

²³Akkor az úr ezt mondta a szolgájának: Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam. 

²⁴Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat.” 

Hajtsuk meg fejünket, emeljük szívünket Urunkhoz, imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, a Jézus Krisztus által! Magasztalunk, mert az elmúlt héten is érezhettük megváltó szereteted. Bár a tér és idő világában élünk, de már nem a tér és idő mulandóságának, hiábavalóságának kitéve. Hiszen kegyelmedből a Veled való mennyei örökélet illatát már most is érezhetjük. Köszönjük Neked, hogy a közösségeddel való élet ígérete már most valóságossá válik számunkra. Magasztalunk teremtő és gondviselő akaratodért. Amikor a vízcseppek kopogásának ritmusát halljuk, amikor az ujjainkat simogatja a lágy szellő, amikor az égen a kéknek egy újabb árnyalatát vesszük észre, rádöbbenünk, hogy a teremtett világ Téged magasztal. Köszönjük, hogy ebben a világban élhetünk. Bár tudjuk, hogy Krisztusban Te elkötelezted magad irántunk, sokszor a szövetséget megszegjük. Gyakran a robotot, szenvedést, az elfoglaltságot látjuk, és ezek szolgálatába állunk. Bocsásd meg ezt nekünk. Éppen ezekért kérünk, szent Lelkeddel munkálkodj közöttünk, hogy ez alkalmunkkor, ne a perc múlását érezzük, hanem Igédben nyisd meg az ablakodat, hogy belekóstoljunk eljövendő királyságod édes ízébe. Ámen!

Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat,

E földi útvesztőben te mutass jó utat;

Szent nyomdokodba lépve, a menny felé megyünk,

Ó, halhatatlan Ige, vezérünk, Mesterünk.

Mert boldog az az ember, ki dicsér tégedet,

És kóstolgatja mindennap szent beszédedet;

Hát legeltessed igéddel bolygó nyájadat,

És terelgessed Lelkeddel juhocskáidat.

Szentlelkedet töltsd ránk ki, mint hajnal harmatát,

És adj fejünkre tőled nyert ékes koronát,

Hogy áldozatra felgyúlt, megszentelt életünk

Oltárodon elégjen, Királyunk, Mesterünk!

229. dicséret

Lukács szerinti evangélium 14. fejezet 25-.

²⁵Nagy sokaság ment vele, és ő feléjük fordulva így szólt: ²⁶”Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom. 

²⁷Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.” 

²⁸„Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig? 

²⁹Nehogy – miután alapot vetett, de nem tudta befejezni – gúnyolni kezdje mindenki, aki látja, ³⁰és ezt mondja: Ez az ember építkezni kezdett, de nem tudta befejezni.” 

³¹„Vagy ha az egyik király el akar indulni, hogy harcba bocsátkozzék egy másik királlyal, vajon nem ül-e le előbb, és nem tart-e tanácsot arról, hogy szembeszállhat-e tízezer élén azzal, aki húszezerrel jön ellene? 

³²Különben követséget küld, amikor az még távol van, és megkérdezi a békefeltételeket. 

³³Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom.” 

³⁴„Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan tudják azt visszaadni? 

³⁵Sem a földnek, sem trágyának nem alkalmas: tehát kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja!”

Szeretett Testvérek!

Gyakran hangzik igehirdetés egy-egy bibliai szakasz alapján. És ez egyik oldalról így rendben is van. Azonban látnunk kell, hogy maguk az evangéliumok is jól felépített sorrendben mondják el akár a példázatokat vagy Jézus tanításait. Ma éppen ezért tudatosan Lukács evangéliuma 14. fejezetéből egész sok szakasz, hosszú rész hangzott el. Először is: Jézus ugye gyakran használja az Isten országával kapcsolatosan képként, szemléltetésként a lakomát, a vacsorát, a nagy asztalközösséget az Istennel való közösség kiábrázolására. Az előbb hallottunk egy vacsoráról szóló példázatot. A nagy vacsora példázata, amely Isten határtalan szeretetéről szól. Arról a határtalan szeretetről, ahogyan hívta az akkori népet, hívta népét, de közülük az egyik ilyen, a másik olyan kifogással jött, valahogy mindig akadt mindenkinek fontosabb dolga. Pedig a kor szokása szerint hangzik a példázat, mert amikor egy nagy vendégségbe, vagy lakodalomba meghívták az embereket, a kor gyakorlata az volt, hogy sokkal hamarabb meghívták őket, és akkor, amikor konkrétan már minden kész volt, akkor még egyszer szóltak, hogy „na, most induljatok”. Vagyis be lehetett tervezni, számítani lehetett rá. De aki mégsem megy el, akkor ezzel azt üzeni, hogy neki nem fontos ez. Neki nem kell azzal a gazdával, azzal a közösséggel a kapcsolat. Nos, Isten határtalan szeretetéről szóló nagy vacsora példázata, egészen annyira határtalan, hogy átlépi Izráel határait is, kerítéseit is átlépi. A többi nép felé is szól, hiszen a példázat, ha lefordítjuk az akkori helyzetre, akkor bizony erről beszél. A hivatalosak – tudniillik Izráel népe, ott, akkor még –, közülük sokan nem fogadták el a konkrét meghívást, ezért: menjél, és mindenkit, mindenkit hívjál. Sőt, ilyet olvasunk: „kényszeríts bejönni mindenkit”. A történelem folyamán többször félreértették, félremagyarázták, igen téves következtetéseket vontak le ebből, hogy kényszeríts bejönni. Isten az Ő országába nem fog fegyverrel kényszeríteni bennünket. De értenünk kell a kor szokását. A Közel-Keleten ma is uralkodó nagyon nagy udvariasságot, hogy amikor valakit megszólítottak, és kértek, hívtak, akkor annyira udvariaskodott, és annyira köszönte, és annyira köszönte, hogy szinte már rá kellett beszélni, hogy hagyd már abba azt az udvariaskodást és gyere. Azt hiszem, hogy vannak olyanok, akik tapasztalták már azt, és barátaikat fel is készítik rá, hogy mi is szeretünk udvariaskodni, és kínálgatni a vendéget háromszor, négyszer, ötször, és még a szénás szekeret is emlegetjük, még arra is fér - igaz, hogy az egész utcát teleszórja... de nem így van ez mindenhol, Európában sem. Van, ahol egyszer megkínálnak, és ha nagyon udvariaskodsz, és nem veszel, többször nem fognak kínálni, mert ott nem ez a szokás; és akkor éhen maradsz. Nos, a Közel-Kelet embere nagyon udvariaskodó ember, aki hárítgatja… és nem, és mégsem, és rá kell beszélni, kitartóan kell kínálni. Jobban értjük mindezt, ha arra gondolunk, hogy amikor ez a meghívás hangzik, akkor valóban, a meghívó, ilyen kitartó szeretettel hív, mint amikor az ötödik kör után, amikor hárítgat a másik – de csak udvariasságból –, még akkor is azt mondja, hogy gyere… nem azt mondja, hogy akkor éhen maradsz, akkor nem eszel, nem foglak többször kínálni. Igen, ez valóban így van, és komolyan kell vennünk, hogy ez a hívás feltétel nélküli hívás, hatalmas szeretetről szól, és tesz bizonyságot. Azonban önmagában félreérthető, ha csak ennyit olvasnánk az evangéliumból. Jézus mondta el a nagy vacsora példázatát, igaz a példázat, de önmagában félreérthető. Tudniillik mintha komoly elköteleződés nélküli lenne ez az ügy. És itt szeretnék visszautalni a bevezetőben említett tételre, mi szerint az evangéliumok is szépen fölépített beszámolók, tanítások, és itt közvetlenül utána hozza az evangélista a folytatást – a másik részét. Az isteni rész a feltétel nélküli hívás, mindenkit hív. Bűnöst, Ábrahám utódját, vagy a más népek fiait: mindenkit hív. Mindenkit szeretne az Ő asztalához ültetni. Ez úgy tűnik, hogy “ó akkor nekünk semmi felelősségünk nincs”. De van! És itt jön a folytatás. És nézzük a folytatást: „Nagy sokaság ment vele…” Ilyen gyakran előfordult. Az evangéliumokban többször látjuk, hogy nagy sokaság ment vele. Volt, aki érdeklődőként, volt, aki kíváncsiként, volt, aki szájtátiként; volt, aki úgy ment, mint ma, akik kapcsolgatják a TV-t: valami szenzációst akarok mindig látni… ó itt csak beszélnek, az nem érdekes… valami rendkívülit, valami botrányosat, valami csiklandozót, valami… és akkor keresgetik az emberek. Nos, régen is kicsit hasonlóak voltak, volt, aki tehát érdeklődőként, volt, aki kíváncsiként, volt, aki szájtátva: Menjünk, lássuk, milyen csodát fog csinálni… Miről lehetne majd utána beszélni. Voltak, akik bizonyára őszintén lelkesen mentek Jézussal.

Aztán, a beszámolókból pontosan tudjuk, hogy voltak, akik azért mentek, mert bajban voltak. Odamentek, mert gyógyulni szerettek volna. Akár testi nyomorúságból, akár lelki nyomorúságból, vagy éppen mind a kettőből együtt. Voltak, akik ezért mentek. Emlékezzünk, Jézus meggyógyít tíz leprást, és aztán egy megy vissza hálát adni. Jézussal nagy sokaság ment – jegyzi fel itt az evangélista.

Igen, de voltak, akik kimondottan ellenséges indulattal voltak Jézus mellett. Mentek Jézussal, mentek figyelőként vagy felbérelt megfigyelőként. Figyeljétek, lessétek, mikor mond olyan valamit, amibe beleköthetünk. Igen, sokan mentek Jézussal. Voltak, akik sodródva mentek. Ahogy a tömeg sodorja. Bár nem döntötte el, hogy akar-e továbbmenni, de a tömeg arra ment, akkor megy a tömeggel. Ilyenek vagyunk gyakran mi, emberek. Elkötelezettség nélkül, átgondolás, meggondolás nélkül – úgy sodródunk. Hát, lássuk mi lesz! Haza kellene menni, de hát a tömeg most arra megy, akkor hagyom magam sodortatni. Aztán persze lehet majd hivatkozni, hogy én is ott voltam. Azonban tegyünk különbséget. Mondjuk valaki azt mondhatja el, mint egyetemet végzett ember: XY professzort én is hallgattam. Ez egy nagyszerű dolog lehet, ha az egy kiváló professzor volt. De azért itt nagyon nagy a különbség, hogy csak hallgatta, vagy pedig a professzorral együtt dolgozott, mondjuk egy kutatáson. Elkötelezte magát, hogy együtt. Nem pedig, csak éppen ott voltam, és én is hallottam, és egy életen keresztül ezzel dicsekszem.

Hogy mondja ezt egy másik helyen az evangélium? Majd némelyek mondják, hogy Uram, hát utcáinkon tanítottál. Igen, de ez nem azt jelenti, hogy volt valamilyen komoly közünk egymáshoz. Igen, valahol egyszer én is ott voltam, valahol egyszer egy templomban megjelentem valamiért, de van-e komoly elkötelezettség, van-e valami komoly kapcsolat. Jézus, a határtalan nagy isteni hívás után, elmondja a tanítványság feltételét is. Nevezetesen, hogy ki, hogyan lehet Jézus tanítványa. És ezt olvastuk másodszor. A tanítványsághoz szabadnak kell lenni. Szabadnak kell lenni minden mástól, minden más szolgaságtól. Minden más elkötelezettségtől. Szabadnak kell lennünk az Úr követésére, vagyis az Úr legyen az első. És Jézus itt nagyon határozott, egyértelmű, mondhatnánk, kemény megfogalmazást alkalmaz és használ. Az Isten helyén az életünkben az első helyre, nem kerülhet semmi más. Tudniillik, akkor nem tudunk Jézus-követők lenni. Mert egyszerre két urat szolgálni nem lehet. Egyszerre két irányba haladni nem lehet. El kell dönteni, hogy kire hallgatunk. Nem kerülhet az első helyre az életünkben a család sem, mondja Jézus. Egyenesen azt mondja: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom”. A Máté szerinti szent evangélium, úgy fogalmazza meg mindezt: „Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám…” – aki jobban szereti a családját, jobban szereti önmagát, mint az Istent, az nem tud, nem lesz Jézus tanítványa. Igen, „én az Úr vagyok a te Istened, és ne legyenek idegen isteneid én előttem” – itt egy fontos sorrendről beszél Jézus. Lehet lelkesedni, lehet sodródni, néha ott lehet az ember és hallgathatja, néha beleolvashat a Szentírásba, de ez még nem azt jelenti, hogy oda is tartozik. Jelenthet egy lépést ebbe az irányba. De lesz-e következő lépés? Igen, a tanítványság feltétele ugyanolyan, mint az egészséges házasságé. Emlékezzünk, Mózes első könyvében ezt olvassuk: „elhagyja a férfiú, az ő apját, anyját, és ragaszkodik a feleségéhez”. Másképp nem jön létre egy normális, egészséges házasság. Ha nem tudok leválni a szülőről, a szülő mindig fontosabb marad, akkor nem tudok kötődni igazán a házastársamhoz. Nem azt jelenti, hogy nem beszélek ezután sose a szülővel, nem azt jelenti semmilyen kapcsolatom nincs, csak a sorrend megváltozik. A házastársnak előrébb kell kerülni, ha házasságot akarok kötni, mint a szülőnek. Valamikor a szülő volt előrébb, gyermekkoromban. De később tudni kell elhagyni és ragaszkodni… Nos, a mi egész életünkkel kapcsolatosan Jézus, erre hívja fel a figyelmet, a hatalmas, feltétel nélküli isteni hívás után, hogy ennek van egy emberi oldala is. Egy emberi oldala, és nehogy eltévedjetek, összetévesszétek a dolgokat. El kell dönteni. Nem elég az, hogy nagy sokaság ment vele egy darabig… úgy sodródtak az emberek, ki ezért, ki azért. Ne engedjük magunkat megtéveszteni, hanem el kell dönteni. A Krisztus-követés vállalásáról beszél tehát Jézus. A tanítványság feltételeinek megismerése után, a végleges döntés előtt egy önvizsgálatot kell, érdemes tartani. Egy önvizsgálatot, és erre mondja azt, hogy „aki tornyot akar építeni” – itt a korabeli gyakorlat szerint, például a szőlőskertekben a hegyoldalak miatt elég sok terméskő is volt, amit kiraktak a mezsgyére; ebből lettek a kerítések, egyúttal védőkerítés is, és ezekből a kövekből egy kis tornyocskát építettek, ahonnan szemmel lehetett tartani a szőlőt. Őrtornyot készítettek, valami ilyesmi kép van a háttérben. Azt mondja tehát Jézus, hogy „aki tornyot akar építeni, nem ül le előbb…?” Ha házat építesz, nem ülsz le először, és átgondolod az egészet, lesz-e elég pénzed, erőd a nagy álmot megvalósítani? Mert ha abbamarad – mert óriási az álmod, csak éppen reálisan nem gondolod végig, hogy csak feleakkorát tudsz megvalósítani –, akkor rajtad fog nevetni a fél világ, és keserű szájízzel fogsz te is élni. Pedig, ha jól végiggondoltad volna, akkor nagy örömöd lehetne. Jézus tehát a Krisztus-követés vállalásával kapcsolatosan, megfontolt döntésre hív. Egyik oldalról a nagy vacsora, tehát isteni oldalról a feltételnélküli hatalmas szeretet, amely hív és visszafogad mindenkit, de van egy emberi oldal is, ahogyan mi a választ adjuk. A mi válaszunk pedig megfontolt legyen. Nem egy szalmaláng. Ó ez most olyan jó volt! És mi lesz holnap? Ne tűzfejű lelkesedés legyen, amelyik meggondolatlanul csattog, rohan, aztán odalesz. Megfontolt döntésünk legyen! Ne egyszerűen csak sodródjunk. Ahogy sokszor szokták mondani: „divat vagy nem divat templomba járni, mert mi mindig a szerint viselkedünk” – éppen, amit a többség tesz. A demokráciák ez alapján működnek, de nem mindig azt jelenti, hogy biztos, hogy mindig a többségnek van igaza. Mert az emberek manipulálhatók. A nagy sokaság ment Jézussal… jó, ha ott vagyok benne én is. Milyen lelkülettel? Miért vagyok ott? Mert attól függ, hogy meddig leszek ott. Hogy lemorzsolódok, megbotránkozok: „Na ebből elég volt, most már meguntam, valami másabb, érdekesebb, újabb szenzáció kellene”. A Krisztus-követés vállalásában tehát megfontolt döntésre hívja föl Jézus a figyelmet a további szavaiban. Az akadályokat le kell küzdeni, hogy tanítvánnyá lehessek, mert különben csak sodródó ember vagyok minden elkötelezettség nélkül. Nem véletlenül mondja Jézus, hogy „aki elveszti életét énértem és az evangéliumért, az száz annyit kap. Aki pedig meg akarja tartani az életét – tudniillik az Úr nélkül, Isten nélkül –, az el fogja veszíteni”. Ez törvényszerű, hogy el fogja veszíteni. De nekem kell meghozni a döntést.

Tegyük fel végül a kérdést: hogyan járok Jézussal? Mert itt nagy sokaság ment Jézussal, és olyan szépen hangzott ez a nagy vacsora példázata. Mindenkit, mindenkit hívjál, ha nem jönnek azok, akik már régen megkapták a meghívást, hozzad, hívjad azokat, akik nem is tudtak róla. Mondjad, hogy jöjjenek, ne udvariaskodjanak, hogy „de hát engem nem hívtak!” Jöjjenek, bátorítsad őket! Mert ekkora az isteni szeretet. De mindenkire vonatkozik az önmegtagadás, a kereszthordozás, nem lehetek én magam az első. Nem isteníthetem a családomat, a munkámat. Nem isteníthetem a társadalmat, a divatot. Ez nem lehet az első helyen az életemben, mert a saját életemet teszem tönkre, Jézusnak meg nem leszek tanítványa. Még ha egy darabig sodródtam is ott, le fogok morzsolódni onnan… Nem öröm lesz számomra a Krisztus-követés.

Hogyan járok tehát Jézussal? Alkalmilag, szalmalángszerűen, félszívvel? Vagy meggondoltan, elkötelezetten, hűségesen? Mert akkor erőforrás lesz, és nem nevetség tárgya lesz életem – mint a meggondolatlanul építkezőnek az élete. Ha meggondoltan, elkötelezetten, hűségesen megyek a hívó isteni szóra Jézus követésében, akkor erőforrás, öröm, egy olyan tartós közösség lesz, amire valóban szükségem van. Akkor az üdvösség útján járok. Ha megfontoltan, elkötelezetten megyek, akkor életemnek egy karakterisztikus jellemzője lesz. Akkor nem azt mondják, hogy: jaj, ez mindig a széljárás szerint szokott ide-oda sodródni; hanem azt mondják: ez egy keresztyén ember. Tegnap is az volt, tíz éve is, húsz éve is az volt. Rá lehet számítani. Igen, akkor ízelítő só lesz az életünk, ahogy itt olvastuk. Erősödjünk a megfontolt elköteleződésben, mert az Úr iránt elkötelezett életünk, emberek lesznek áldássá. Ámen!

Már szolgád lettem, Jézusom,

Ki értem áldozál;

Más uram nincsen, jól tudom,

Mert bűnből kihozál.

Légy áldott, Krisztusom, te nagy!

Hadd adjam át szívem:

Vedd szívesen, hogy hol te vagy,

E szív is ott legyen.

467. dicséret 4-5.

Magasztalunk Istenünk mérhetetlen nagy szeretetedért. Hogy a Tőled elfordult, eltávolodott népedet és a nemzeteket, bennünket is, hívod magadhoz. Magasztalunk Téged Istenünk, hogy kész vagy visszafogadni a Jézus Krisztus érdeméért. Téged áldunk és dicsőítünk, hogy Veled való közösségben, az asztalközösség nagyszerű csodájában ünnepelhetünk, örülhetünk már e földi életünkben is. Hogy Hozzád tartozhatunk, hogy a Te néped lehetünk. Bocsásd meg, hogy olykor csak alkalmi fellángolás van bennünk. Bocsásd meg, hogy gyakran a széljárás sodorhat közelebb vagy távolabb is minket Tőled. Bocsásd meg, amikor döntésünk még nem igazán érett elkötelezettség volt. Segíts, hogy helyes értékrendünk legyen a Krisztus követése, általad. És kérünk, segíts bennünket a hitben megújult életre, engedelmességre, elköteleződésre, hogy áldássá lehessünk családunknak, gyülekezetünknek, nemzetünknek. Könyörgünk itt betegekért, gyászolókért, az élet próbáiban járókért. Könyörgünk értékvesztett világunkban sodródókért. Könyörgünk a megélhetési gondokkal küszködökért. És könyörgünk a hitvallástételre, konfirmációra készülő felnőttekért, fiatalokért, hogy merjenek melletted dönteni, elfogadni a Te szeretetedet, és a Te követésedben a Te néped közösségében sok örömük legyen. Tedd áldássá életünket, melletted való döntésünket, hogy Krisztus-követésünk által mindannyian áldás legyünk. Ámen!

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok Isten tulajdonba vett népe, hogy annak nagy tetteit hirdessétek, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” Ámen!

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |