|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
Van Ige, van Bibliád!
Mózes V. könyve 30. fejezet
11-20.
11Mert ez a parancsolat, amelyet én ma megparancsolok
neked, nem megfoghatatlan számodra, és nincs távol tőled.
12Nem a mennyben van, hogy azt kellene mondanod: Ki
megy fel a mennybe, hogy lehozza és hirdesse azt nekünk, hogy
teljesíthessük?
13Nem is a tengeren túl van, hogy azt kellene mondanod:
Kicsoda kel át a tengeren, hogy elhozza és hirdesse azt nekünk, hogy
teljesíthessük?
14Sőt inkább nagyon közel van hozzád az ige, a szádban
és a szívedben van, teljesítsd hát azt!
15Lásd, eléd adtam ma az életet és a jót, de a halált
és a rosszat is.
16Ezért parancsolom ma neked, hogy szeresd Istenedet,
az URat, járj az ő útjain, tartsd meg parancsolatait, rendelkezéseit és
döntéseit, és akkor élni és szaporodni fogsz, mert megáld téged Istened, az
ÚR azon a földön, amelyre bemégy, hogy birtokba vedd.
17De ha elfordul a szíved, és nem engedelmeskedsz,
hanem eltántorodsz, más istenek előtt borulsz le, és azokat tiszteled, 18kijelentem
nektek már most, hogy menthetetlenül elvesztek. Nem éltek hosszú ideig azon
a földön, ahova most átkeltek a Jordánon, hogy bemenjetek oda, és birtokba
vegyétek.
19Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy
előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az
életet, hogy élhess te és utódaid is!
20Szeresd az URat, a te Istenedet, hallgass szavára, és
ragaszkodj hozzá, mert így élhetsz, és így lakhatsz hosszú ideig azon a
földön, amelyet Istened, az ÚR esküvel ígért oda atyáidnak, Ábrahámnak,
Izsáknak és Jákóbnak.
Imádkozzunk:
Mennyei Édesatyánk! Hálát adunk Néked, hogy velünk
voltál az elmúlt héten. Megőriztél bennünket, és megmutattad kegyelmedet
életünk minden dolgában. Vigyázol ránk, hogy meglássuk mi a jó, és mi a
rossz. Köszönjük, hogy nem hagysz bennünket bizonytalanságban.
Útmutatásaidat világosan közlöd velünk. Szent Fiadat
is elküldted, hogy segítségünkre legyen, ha elbizonytalanodunk. URam,
köszönjük néked a Bibliát és azokat, akik a mi nyelvünkre is lefordították.
Ez által is adtál számunkra segítséget, hogy igédet olvasva eligazodjunk.
Olyan jó, hogy nincs elérhetetlenül távol tőlünk akaratod. Nem kívánsz
lehetetlent, csak azt, hogy szeressünk Téged, és járjunk utaidon,
megtartsuk parancsolataidat. Azért kívánod ezt tőlünk, mert szeretsz
bennünket, és azt akarod, hogy mindenkor Veled legyünk. Köszönjük, hogy
nemcsak mireánk van gondod, hanem szeretteinkre is. Számukra is nyitva van
az út Tehozzád. Add, hogy ők is melletted dönthessenek, hogy élhessenek.
Köszönjük, hogy áldásaidba akarsz részeltetni bennünket, ezért az kívánod,
hogy ne szolgáljunk idegen isteneket, egyedül csak Téged. Mert csak tenálad
van élet, az örök élet. Ámen.
Lukács 16. fejezet 19-31.
19„Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba
öltözött, és nap mint nap fényes lakomát rendezett.
20Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a
gazdag előtt, fekélyekkel tele, 21és azt kívánta, hogy bárcsak
jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal; de csak a kutyák jöttek
hozzá, és nyaldosták a sebeit.
22Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az
angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették.
23Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte
a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt.
14Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam,
és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és hűsítse meg a
nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban.
25De Ábrahám így válaszolt: Fiam, jusson eszedbe, hogy
te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most
itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz.
26Ezen felül még közöttünk és közöttetek nagy szakadék
is tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se
onnan ide át ne jöhessen senki.
27Ő pedig így szólt: Akkor arra kérlek, atyám, hogy
küldd el őt apám házához; 28mert van öt testvérem, beszéljen a
lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére.
29Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük, és vannak
prófétáik, hallgassanak azokra!
30De az erre ezt mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem
ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek.
31Ábrahám ezt felelte: Ha Mózesre és a prófétákra nem
hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.”
Szeretett
Testvérek!
Jó két évtizede egy könyv híre eljutott Magyarországra
is. Élet az élet után volt a címe ennek a könyvnek, és akkor abban az
időben elég nagy port kavart föl szűk körökben, hiszen nem nagyon lehetett
hozzájutni még akkor. Ez a nyugati pszichiáter, a klinikai halálból
visszajöttek beszámolóit gyűjtötte össze, és próbálta valamelyest
összerendezni ezeket. A hasonlóságokat kimutatni. Bár különböző kultúrából
jöttek ezek az emberek – voltak közöttük olyanok, akik valamelyest
ismerhették a Bibliát, és olyanok is, akik szinte egyáltalán nem –, beszéltek
valami alagúthoz hasonló dologról, beszéltek valami fényről és sok minden
másról. Ami a könyv vonatkozásában érdekes lehet, hogy ez sokak
érdeklődését fölkeltette. Mert hát mi van a halál után? Ez már izgalmas, ez
már érdekes lehet. De mi haszna lett? Mi haszna lett annak, hogy a klinikai
halál állapotából visszahozottak beszámolóit olvashatták? Hát nem tértek meg
tömegesen az emberek, inkább csak az érdekesség szintjén maradt a dolog.
Merthogy ott van bennünk is mindannyiunkban az a tulajdonság, hogy a
szenzációkra vágyakozunk. És ezt föl is használják sokan. A lelki
események, a szokatlan események, azok fölkeltik az érdeklődésünket. Az
egzotikus dolgok, a nem hétköznapi dolgok, ezek izgatják gondolatainkat, a
fantáziánkat.
Ezzel egyik részről nem is volna nagy baj, mert hát
vannak érdekes dolgok az életben. Azonban gyakran azt lehet tapasztalnunk
mostanában, hogy sokaknak ez a modern ópium; ez a modern kábítószer.
Nevezetesen azt gondoljuk, hogy tájékozottak vagyunk. Mert ilyen, olyan,
amolyan, érdekes rendkívüli események hírét hallottuk, tudunk róla másnap a
buszon két mondatot váltani. Sokan azt gondolják, hogy ők most már
tájékozottak. Mert: – Hallottad? – Hát persze, hogy hallottam!
Aztán, azért neveztem modern ópiumnak, mert valahol a
közösség tévképzetét is sugallja mindez: én is részese lettem valaminek.
Részese lettem ennek az információnak, én is hallottam, hogy a világ túloldalán,
ki, milyen furcsa, lehetetlen, néha túlságosan is gyanús dolgokat művelt.
Kábítjuk magunkat! Felszínes információk töredékét engedjük az életünkbe,
és azt gondoljuk, hogy nagyon tájékozott emberek vagyunk. Azt gondoljuk,
hogy mi bekapcsolódtunk a világ dolgaiba, mi otthon vagyunk mindenben. Bár
történjen az a tengeren túl, vagy valamelyest fizikailag közelebb hozzánk.
Bizony ez egy kicsit modern ópium, ez a tájékozottság,
és a közösség ilyenfajta tévképzete, merthogy addig sem kell szembenézni
önmagunkkal. Addig sincs csend. Addig se kell gondolkodni. Csak hallunk
valamit, megint hallunk valamit, és mindig leköti a figyelmünket, az
érdeklődésünket valami. Na és mi van velünk? Mi van a mi életünkkel? Jó
irányba haladunk? Helyes döntéseket hozunk? Van valós közösségünk? A
lényeges információkat tudjuk? És mindezeknek a lényeges információknak,
milyen következménye lesz az életünkben?
Mert az, hogy szenzációs dolgokat hallunk, ez bizony
az életünkben nem sok pozitív változást fog hozni.
A most fölolvasott újszövetségi szakasz egy nagyon kijózanító
példázat. Nagyon kemény, határozott figyelmeztetést ad nekünk. Nevezetesen,
hogy aki a földi életében nem hagy helyet Istennek, halála után ő sem talál
helyet Istennél. Mert
ez a példázat nem arról szól, hogy és akkor hogy lesz; hogy hogy van az a
kárhozat meg pokol. Mekkora lángok vannak ott, lehet ezt állítani, vagy… nem
erről szól! Ókori képanyagot használ Jézus, és mondja el a fontos
üzenetet. Nem a szenzáció az érdekes, hanem a lényeget kellene észrevennünk.
Bizony kijózanító ez a példázat, amelyet Jézus mond. De ha megnézzük a
történelmet, akkor bizony láthatjuk, hogy milyen szépen megpróbáltuk
ábrázolni művészi módon is, de nem biztos, hogy azt a hatást elértük vele,
amiért Jézus mindezt elmondta. Talán inkább fölgyújtottuk sokakban a saját
fantáziájukat, és azt színezték tovább és tovább.
Kijózanító példázat a ma emberének is. Ahogy az előbb
a 362. dicséretben énekeltük, hogy milyen életmódban. Igaz, hogy az- az
ének jó néhány száz évvel ezelőtt íródott. Kijózanító lehet a példázat a mi
számunkra is. És érdekes az, a Jézusi példázatok közül, hogy Jézus a
példázatokban különböző emberekről beszél. De egyetlen egyet nem nevesít.
Nincs neve a különböző példázatokban szereplő embereknek. Ebben a
példázatban van. Gyakorlatilag az egyetlen a példázatok közül. „Lázár”.
Nekünk nem sokat mond, mert mi már így szoktuk meg, mi már így tanultuk meg.
A korabeli hallgatóknak nagyon sokat mondott. Az „Eleázár”, amiből a Lázár
szavunk lett, és ebben benne van, fordítsuk le magyarra egyszerűen: Isten
segít. A Lázár név ezt jelenti, hogy az ÚR segít. Én az ÚR-ban bízok,
nekünk ezt már nem mondja a név. És ezért sokkal szegényesebb is a példázatmegértésünk.
Van itt egy szereplőnk, akinek nem tudjuk a nevét, mert nem ez az érdekes,
bárki lehetne közülünk, aki helytelenül él mindazokkal a javakkal, anyagiakkal,
ami itt a földi életben több vagy nagyobb mértékben megadatik. De van egy
másik valaki, akinek Isten a segítsége. Neki nevet ad Jézus a példázatban.
És ezzel a névvel jelöli ennek az embernek a gondolkozását, a viselkedését.
Isten a segítség, Ő az én segítségem. Nem olvasunk arról, nem beszél arról
Jézus, hogy ez a Lázár milyen ember volt, mennyire volt istenfélő,
egyszerűen ilyen nevet ad neki. És ezzel nagyon sokat elmond. És így még
markánsabban szembekerül a szerencsétlen ember, a tehetős ember. Még
markánsabban szembekerül egymással, és még inkább az ÚR-ral. Kijózanító a
példázat, hiszen a példázatban szereplő tehetősebb emberünk kezd eszmélni.
Kezd gondolkozni. Kezd föltámadni benne a felelősség. Kezd föltámadni a
felelősség: Atyám, Ábrahám… van még öt testvérem, küld vissza ezt a Lázárt,
figyelmeztesse őket, mert ők is idejutnak. Életüknek, életfolytatásuknak ez
lesz a következménye. Kijózanító a példázat, amikor Jézus Ábrahám ajkára
adva a szavakat, arról beszél: igen, most már nincs változtatási lehetőség.
Amit elvetettünk egykor, azt aratjuk is. Azonban még inkább kijózanító,
hogy nem megy vissza a halottak közül Lázár – nem fogunk másokat
visszaküldözgetni, mert nem hinnének annak sem. Bár a példázatbeli emberünk
váltig állítja, hogy ha a halottak közül menne valaki, annak már aztán
tényleg hinnének. Ábrahám pedig azt mondja, hogy: NEM. Jézus azt mondja,
hogy NEM, és jusson eszünkbe, ezt a feltámadott ÚR mondja. Az- az ÚR
mondja, aki visszajön a halálból, és nem akarnak hinni neki. Jézus itt
valahol önmaga föltámadására is utal a példázatban. Valóban hinnénk, hogyha
most a halottak közül valaki visszajönne? Vagy pedig néhány TV-csatorna és
néhány újság címlapjára odakerülne három kérdőjellel, hogy lehet, hogy nem
is halt meg, lehet, hogy ez a klinikai halál volt, lehet, hogy így volt,
lehet úgy volt; meg nem erősített hírforrások szerint ez így történt, és
két nap múlva elfelejtenénk az egészet, mert újabb érdekességgel bombáznának
bennünket. Vajon változna valamit az életünk? Mit mond Ábrahám? Mi a Jézus-i
üzenet? Van Mózesük, vannak prófétáik! Nagyon keményen csengenek ezek a
szavak. De nagyon igazak. Van Mózesük, ott van Mózes 5. könyve, ott van a
törvény, ott van a próféták tanítása, a próféták könyvei, Jézus korában ez
volt a Biblia még. Ott van az Írás, ott van a törvény, amiben ott van,
hogy: szeresd felebarátodat, és szeresd a te Uradat, Istenedet – ha visszajön
valaki a halottak közül, ha nem, ha lát jeleket, ha nem lát jeleket, ha szenzációs
lenne, ha nem lenne szenzációs valami – Szeresd az URat, a te Istenedet, és
szeresd felebarátodat. És Jézus nem helyezte hatályon kívül az etikai
törvényt. Ugyanúgy érvényes ma is. És ott vannak a prófétáik! Higgyenek a
prófétáiknak! – a próféták által megszólaló aktuális isteni üzenetnek.
Bőven el vannak látva útmutatással, segítséggel, figyelmeztetéssel.
Valaki így fogalmazta meg, és nagyon egyet is kell,
hogy értsünk vele: a Biblia nem azért adatott, hogy ismereteink gyarapodjanak,
hanem, hogy életünk megváltozzon. Nem kárhoztatja az ismeretgyarapodást, de
önmagában ez kevés. Nem ez az első számú cél. Az ismereteink gyarapodása az
életünk megváltozását kellene, hogy szolgálja – akár a megtérésre, akár a
megszentelődésben, a megújulásra, az engedelmességre.
Hallgassanak Mózesre, prófétáikra, mondja
egyértelműen Ábrahám. Igen, nagyon érdekes arra is fölfigyelnünk, hogyha
ezekre nem hallgatnak, akkor nem fognak hallgatni arra sem, hogyha a
halottak közül jönne vissza valaki, mert a szenzációk sorába sorolnák
pillanatok alatt az egészet: ilyet is hallottunk, nahát! És ahogy az egyik
fülünkön bement, a másikon ki is fog menni. Az Isten Igéje pedig azért
adatott, hogy életünk változzon meg. Nekünk nem olyan sokat mond az a két
kifejezés, hogy Atyám Ábrahám, és FIAM. Nagyon érdekes, hogy ilyen
kifejezésekkel jelzi a két embert. Azt mondja, hogy Atyám, vagyis vér
szerint Ábrahám leszármazottja. Az Ószövetségi ígéretek örököse. Vér
szerint az Isten népéhez tartozó lenne ez a gazdag ember. És Ábrahám ajkára
is úgy adja Jézus a szót, hogy amikor megszólítja, akkor azt mondja, hogy
FIAM. Igen vér szerint megvan a kapcsolat. Vér szerint az Isteni ígéretek
örököse volnál te is. De lélek szerint semmi közöd nem volt az egészhez.
Nem lehet örökölni. Ahogy mondani szokták: az ÚR Istennek csak gyermekei
vannak, de unokái nincsenek. Kinek, kinek, mindegyikünknek személyesen kell
meghozni a döntést. És nem dönthetünk a gyermekeink helyett. Azt a döntést
nekik kell meghozni. Mi csak segíthetünk, hogy Isten-ismeretre jussanak,
segíthetünk, bátoríthatunk, jó példát adhatunk, de helyettük nem
dönthetünk. A testi leszármazás az önmagában kevés az üdvösséghez. Csak
segítő lehet, ha helyesen élünk vele.
Jusson eszünkbe, hogy Lukács evangéliuma korábbi
szakaszában olvastunk már ilyet: hogy majd kezditek mondani: hogy de
utcáinkon tanítottál – tudniillik Jézus. És majd az ÚR azt mondja: nem
ismerlek titeket, nem tudom, kik vagytok! Mert az, hogy ott voltunk valahol
a nagy tömegben mi is, az nem azonos azzal, hogy az URat követtük.
Utcáinkon tanítottál! Igen. Mondhatnánk úgy is: a templomhoz egész közel
laktunk. Sokan mondták ezt már nekem: Tiszteletes úr, szüleim, vagy valaki,
vagy még a korábbi helyünkön: ott laktunk a templom tőszomszédságában. Na
és belül hányszor voltak? Mert a templom falai nem fognak segíteni!
Hallgassanak Mózesre és prófétáikra! Minden más
kevés! És ne engedjük magunkat becsapni. Mert akkor számunkra is ópiummá
válhatnak. Ezek az önmagukban lehet, hogy igaz, de az üdvösség
szempontjából kevés, és jelentéktelen dolgok, hogy az apám, anyám, nagyapám
vagy a nagyanyám hívő ember volt. Ez jó dolog, de nekem kevés, hogy „igen
még ma is őrzöm anyám, nagyanyám Bibliáját”. De azzal is találkoztam már,
nem is egyszer, amikor valaki megkeresett, fölhívott, hogy Tiszteletes úr itt
a nagyanyám Bibliája, nekünk nincs rá szükségünk, nem kéne az egyháznak? Az
egyháznak nincs rá szüksége, neki lenne szüksége rá.
Van Mózesük, vannak prófétáik. Mennyire mellé tudunk
beszélni, mennyire minden más érdekes még a vallás területén is, mennyire
minden más dolog érdekes lehet, csak az nem, ami életünk megváltoztatására
indítana!
Hogy fogalmazhatjuk meg tehát mindezt mai nyelven?
Azt mondaná az ÚR: ott van a Szentírásotok. Ott van a Bibliátok, van
Mózesük, vannak prófétáik. Most már az egyszülött FIÚ által, a Jézus által
adott kijelentés is itt van a mi számunkra. De nem szenzációként. Nemcsak
érdekességként, mert egyébként sok érdekes dolog van a Bibliában leírva.
Hanem azért, hogy az életünk megváltozzon. Van Bibliánk, nem csupán azért,
hogy a műveltségünk gyarapodjon – az sem rossz dolog –, hanem azért, hogy
az életünk meg is változzon. Van Bibliánk, és egyházunk rendjében a mai
vasárnap a Biblia-vasárnap. Különösképpen hangsúlyos lehetne hát éppen ez a
bibliai szakasz a mi számunkra. Amikor maga az ÚR mondja el példázatban
Ábrahám ajkára adva: van törvény, van prófétai tanítás, immáron mondhatjuk,
hogy a teljes szentírás itt van, adatott nekünk. A magunk nyelvén
olvashatjuk. Vajon belegondoltunk már abba, hogy micsoda kiváltság ez, és
micsoda felelősség nekünk.
Az 1600-as évek tájékán, mondjuk Bocskay István
korában nem volt Bibliája a családoknak. Csak a nagyon gazdag család tudta
megvásárolni. Sőt még olyan egyházi zsinati döntés is volt, amelyből azt is
megtudjuk, hogy bizony előfordulhatott, hogy a lelkésznek sem volt. Vagy a
nagyon kicsi gyülekezetnek se volt. A Biblia-ismeret annyi volt, amit
valahol megtanulhatott a kollégiumban, az iskolában. És nagyon keményen
szorgalmazza, egyenesen ilyen szabályt is olvastam, ahol az van, hogy ha a
lelkésznek subája van, de Bibliája nincs, adja el a subáját, és vegyen
Bibliát. Zsinati határozat! Nekünk pedig ott van a polcunkon. Esetleg több
fordításban is. Nekünk ott van a megörököltek is, dúskálunk benne. Nagyon
sok ember polcán ott van az élet beszéde, de nem lett életté. Van Mózesük,
vannak prófétáik, ennyi az ÚR válasza. Ne várjak mai emberként sem, hívő
emberként sem mennyből jövő angyalokat, meg valami rendkívüli külön
kijelentést, valami nagy szenzációt, az ÚR Isten az ÍRÁS által akar
tanácsolni, vezetni, bátorítani bennünket. Az írott kijelentésre kell
figyelnünk, mint Isten üzenetére. Hogyan mondja János az evangéliumában, a
Jézusról szóló üzenetet? Nagyon érdekes a megfogalmazás a 20. fejezetben
találkozhatunk ezzel, amikor is: „sok
más jelt is tett Jézus tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva
ebben a könyvben”. Az evangéliumban nincs minden leírva, Jézus sokkal
több gyógyító cselekedetet tett, sokszor ennyit olvasunk csak:
meggyógyította betegeit, de nincsenek részletezve, hogy milyen betegeket,
hogyan történt. Sok más jelt is tett Jézus, de nem a rengeteg ismeret
kellene, mert az önmagában legalább elfáraszt. Tehát ezek nincsenek megírva
ebben a könyvben, ez az egyik oldal. Viszont a másik: „ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a
Krisztus, az Isten fia, és e hitben életetek legyen az Ő nevében”. Ami
megíratott nekünk, az azért íratott meg, hogy örök életünk legyen. A Jézus
Krisztus neve által, a belévetett hit által, mert ezért adatott nekünk az ÍRÁS.
És ma már valóban bármikor elővehetjük mi magunk is, nem csupán arra hagyatkozhatunk,
amit megtanultunk, valamikor hallottuk iskolában, vagy a templomban, hanem
magunk elővehetjük. Ez nagy lehetőség, de nagy figyelmeztetés, nagy felelősség
is. Hiszen itt van a kezemben. Mennyire engedjük, hogy életté legyen? Van
Bibliánk hála Istennek. Van Bibliánk, olvashatjuk. Van Bibliánk, az élet,
az örökélet útjára vezet bennünket. Van Bibliánk, a lehetőség mellett a
felelősségét is érezzük. Hiszen ez azt is jelenti, hogy a magunk számára és
a mások számára is így lehet áldássá. Ne várjuk a rendkívüli nagy
vezetéseket, az Istennek arra is van hatalma, de alapvetően az IGÉT adta
meg, hogy az által tanácsoljon és vezessen bennünket.
Lehetnek szenzációk, még vallásosnak tűnő, sajnos
inkább botrányos hírek, mint szenzációk, ezek elkábítanak a végén,
elaltatnak, elterelik a lényegről a figyelmet, úgyhogy a kísértő nyugodtan
ülhet a foteljében. Már nem is kell dolgoznia, mert nagyon jól dolgoznak
sokan, és néha mi magunk is hajlunk rá. Rázzon föl bennünket ez a
kijózanító példázat! Van IGE, van Bibliád! Ámen.
Imádkozzunk:
Magasztalunk Istenünk, hogy Te sokféleképpen tudsz
hozzánk szólni a teremtett mindenség rendje, csodája, összefüggése által
is. És köszönjük, hogy a történelem által is tudsz figyelmeztetni.
Lelkiismeretünket is ébresztgetni akarod. Bocsásd meg, hogy keveset
tanulunk mindezekből. És hálát adunk, hogy szóltál az atyák, a próféták
által, legteljesebben Jézus Krisztus által. Magasztalunk Téged, hogy
mindezt leírattad, és minden emberi gonoszság közepette, ellenére
megőriztetted. Magasztalunk, hogy kezünkben lehet a Szentírás, a Biblia.
Köszönjük URunk, Istenünk, hogy így olvashatjuk azt. Bocsásd meg, hogy mi
is gyakran jobban figyeltünk a kétes értékű és haszontalan szenzációkra,
mint halk, szelíd szavadra. Segíts meghallani a nekünk szóló üzenetet.
Segíts, hogy életünk jó gyümölcsöt teremjen. Segíts, hogy ne csak
ismeretekben gyarapodjunk, hanem életünk megváltozzon, megújuljon, a
megszentelődés útján előre haladjon. Segíts, hogy a megértett bibliai
üzenetet szavakkal, életünkkel tudjuk továbbadni környezetünkben.
Könyörgünk így önmagunkért, gyülekezetünkért, kiscsoportjaiban, vasárnapi
összegyülekezésében.
Kérünk konfirmációra készülő fiatalokért, és
felnőttekért, hogy az ismeretben való gyarapodásuk mellett hívó szavadat
hittel fogadják, hogy tudjanak engedelmességgel válaszolni, hogy életük
megújuljon, és a Te utadon járjon.
Könyörgünk, segíts, hogy szeretettel fogadjuk be őket
is, és támogassuk a hit útján. URunk, Istenünk, könyörgünk, segíts, hogy
lelki éhséggel olvassuk az Igét, hogy belőle útmutatást, bátorítást,
reménységet merítve jöjjünk a Te dicsőségedre, hogy a mi életünk így
lehessen a hitben, a jó cselekvésében megújulva, nemzetünk megújulásának is
segítője. Ámen.
|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
|