| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

A hatalom az Istené

Mózes első könyve 11. fejezet 1-9.

Bábel tornya

¹Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt.

²Amikor útnak indultak keletről, Sineár földjén egy völgyre találtak, és ott letelepedtek.

³Azt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki jól! És a tégla lett az építőkövük, a földi szurok pedig a habarcsuk.

⁴Azután ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén. ⁵Az Úr pedig leszállt, hogy lássa azt a várost és tornyot, amelyet az emberek építettek.

⁶Akkor ezt mondta az Úr: Most még egy nép ez, és mindnyájuknak egy a nyelve. De ez csak a kezdete annak, amit tenni akarnak. És most semmi sem gátolja őket, hogy véghezvigyék mindazt, amit elterveznek.

⁷Menjünk csak le és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék egymás nyelvét!

⁸Így szélesztette szét őket onnan az Úr az egész föld színére, és abbahagyták a város építését. ^9. Ezért nevezték azt Bábelnek, mert ott zavarta össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan szélesztette szét őket az Úr az egész föld színére.

Imádkozzunk!

Urunk Istenünk, mennyei Édesatyánk! Sokszor még azok sem értik meg egymást, akik ugyanazt a nyelvet beszélik. Az utóbbi években ezt különösen is érezhettük mi, magyarok, így március 15-éhez közeledve. Megvalljuk, hogy mi is úgy élünk, mint Bábel tornyának építői az ítélet után: szétszóratva és összezavarva. Bűnbánattal kell belátnunk, hogy a mi nyomorúságunkat is engedetlenségünk okozza. Segíts, hogy ne régi vagy új bálványok után szaladgáljunk, hanem egyedül a Te akaratodat keressük! Köszönjük, hogy erre van lehetőségünk! Köszönjük, hogy nem hagysz bennünket egyedül! Újra és újra szólsz, kínálod szeretetedet, vezetésedet. Köszönjük a felénk nyújtott kezet, köszönjük, hogy Tőled várhatunk megoldást egyéni és közösségi gondjainkra egyaránt! Urunk, szeretnénk Tőled tanulni, szeretnénk Téged követni, ezért vagyunk itt. Kérünk, áraszd ki ránk Lelkedet, adj nekünk világos látást! Segíts, hogy megértsük, és komolyan vegyük akaratodat! Áldd meg istentiszteletünket, segíts bennünket, hogy a megértett Ige életté válhasson!

Ámen!

Adj minékünk megújult szívet

És új indulatot,

Tehozzád mindenekben hívet,

És szent akaratot.

Újítsd meg rajtunk a te képed,

Mely áll szent életben,

Hogy lehessünk választott néped,

Élvén szeretetben.

Kegyelmed s áldásod újítsad

Te szent egyházadon:

Közelebbről azt szaporítsad

Itt lévő nyájadon.

Gátold hazánkban áradását

A sok gonoszságnak,

Fordítsd el eshető romlását

Nemzetnek, országnak.

285. dicséret 4. és 6. verse

Ézsaiás könyve 14:3-17.

³Amikor majd nyugalomra fordítja az Úr fájdalmaidat, nyugtalanságodat és azt a kemény szolgálatot, amelyet végezned kellett, ⁴ezt a gúnydalt fogod énekelni a babiloni királyról: Vége van a sanyargatónak, vége van az erőszaknak!

⁵Összetörte az Úr a gonoszság vesszejét, a zsarnokság botját.

⁶Aki népeket vert dühében szüntelen veréssel, aki nemzeteket taposott haragjában, most azt üldözik kíméletlenül.

⁷Megnyugodott, csendes az egész föld, ujjongásba törtek ki az emberek.

⁸Még a ciprusok is így örülnek, meg a Libánon cédrusai: Mióta elterültél, nem jön favágó ellenünk!

⁹Megrendült ott lent a holtak hazája, látva jöttödet. Felkölti miattad az árnyakat, a föld összes hatalmasait, fölkelti trónjukról a nemzetek királyait.

¹⁰Rákezdik mindnyájan, és ezt mondják neked: Te is erőtlen lettél, mint mi, hozzánk hasonlóvá lettél!

¹¹Sírba omlott gőgöd, lantjaid zengése! Férgek a derékaljad, pondrók a takaród!

¹²Leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője!

¹³Pedig ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon.

¹⁴Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez!

¹⁵De a sírba kell leszállnod, a gödör mélyébe.

¹⁶Akik csak meglátnak, bámulnak, elgondolkoznak rajtad: Ettől az embertől reszketett a föld, ettől remegtek az országok?

¹⁷Ez az, aki pusztává tette a világot, lerombolta a városokat, és nem engedte haza a foglyokat?

Szeretett Testvérek!

Talán még emlékezünk konfirmációi előkészítőnkre vagy más gyülekezeti alkalmainkra, amikor is ezt a kérdést föltettük, hogy hogyan hallhatjuk meg Isten szavát. Erre kettős választ lehet és kell adnunk: egyik oldalról az általános kijelentés, másik oldalról pedig az úgynevezett különös kijelentés. Az általános kijelentéshez – a minden néphez, mindenkihez minden időben szóló isteni kijelentéshez – három dolgot szoktunk sorolni. Vajon tudjuk-e ezt a hármat? A természet, hiszen a teremtett mindenség rendje által is „beszél” az Isten; a történelem, hiszen ott is fölismerhető keze nyoma; és a lelkiismeret. Ez a három. Ma, nemzeti ünnepünk előző napján, amikor Ézsaiás könyve 14. fejezete a napi Ige, akkor most különösképpen figyeljünk arra, ahogyan az Isten a történelem által szól és beszél, akar tanítani és figyelmeztetni bennünket.

Ez a szakasz, amit Ézsaiás könyvéből az előbb olvastunk, ez a szakasz – így írja a magyar rövid kis tartalmi cím, hogy – „gúnydal a babilóniai király bukásáról”. Igen, itt egy olyan kifejezés van, amit nem tudunk teljesen magyarra lefordítani egy szóval. Mert lefordítható: „példabeszéd”, de itt egy sajátos nyelvű példabeszéd van. Más helyen egyszerűen így fordítjuk, hogy példabeszéd, és ez is az, azonban inkább azt mondhatnánk, ez egy ironikus halott-sirató. Lehet, hogy ha nem hallottuk volna Mózes első könyvéből az előbb a Bábel-tornya történetét, akkor is sokunknak eszünkbe jutott volna a Bábel története. Ott is van egy ilyen ironikus mozzanat. Jertek, fogjunk össze, ne széledjünk szét a Földön – ugye, az isteni parancs az az: töltsétek be az egész Földet szaporodva. Nem, összefogunk, magunknak nevet szerzünk, égig érő tornyot építünk – az ókori ember számára a magasság az az Isten lakóhelye –, mi olyan tornyot építünk, olyan nevet szerzünk magunknak… Erre a történetben mit olvasunk? És azt mondja az Úr Isten: ‘megyek már közelebb, le kell hajolnom, hol van ez a rettenetesen nagy torony, mert nem látszik’. Ez a finom irónia, amikor mi eget akaró, eget ostromló nagy akarattal elkezdünk valamit a magunk önistenítésében, akkor az Úr Isten kénytelen mosolyogni és kénytelen távcsövet elővenni: nézzük már meg, hol van ez a rettenetesen nagy dolog, amit annyira istenít az ember, és amitől annyira el vagyunk szállva önmagunktól.

Hát bizony, egy ilyen ironikus halott-sirató, műfaját nézve, a most Ézsaiás könyvéből fölolvasott bibliai szakasz.

Nézzük egy kicsit sorba, mit is olvastunk. Először is észre kell vennünk, hogy a gonoszság eszközévé torzulhat a pásztorbot. Nagyon szép kifejezéssel beszél itt a próféta, amikor azt mondja, hogy pásztorbot. A pásztoréletből veszi a képet, ahogyan a pásztor az ő nyáját vezeti, tereli, óvja, védi, és ehhez használja botját. A pásztornak hatalma van nyája fölött, ezzel így vezeti, terelgeti, és itt ez a kifejezés, hogy „pásztorbot”, ez a világi hatalom kifejezéseként szerepel most. Ahogyan a hatalom – ahogy a Róma 13-ban ezt olvashatjuk –, a hatalom, mint olyan, az Istentől van; nem a hatalmaskodás a hatalom. Mint olyan, Istentől van, ahogy a pásztor kezében ott van a pásztorbot, hogy tereljen, védjen, óvjon. Igen, a hatalom szükséges a bűneset utáni világban, hogy valamelyest a gonoszt fékezze, a jókat jutalmazza, ahogy Pál apostol írja. Igen ám, csak nagyon hamar hatalmaskodássá torzul. Nagyon hamar a pásztorbotot más célra kezdik használni. Nem védeni, óvni, hanem: zsarnokként, dühében verte a népeket – olvastuk az előbb. Babilónia eltaposta a környező kis népeket, vagyis a hatalmat egészen gonosz célra használta, a pásztorbotot gonosz célra, a nyáj tönkretételére használta. Igen, a gonoszság eszközévé torzulhat a hatalom, a pásztorbot, ahogy itt nagyon szép kifejezéssel olvastuk.

Aztán ennek a gonoszságnak látjuk egy másik, megint nagyon szép kifejezésben megfogalmazott szomorú következményét, nevezetesen, hogy a Libánon cédrusait, ciprusait irtották, pusztították. A cédrus nagyon értékes volt abban az időben – ma is -, és nagyon keresett építőanyag, díszítőanyag volt. A hatalmas cédrusokat a gazdagok, a hatalmon lévők a maguk javára vágatták ki, palotáikat hogy építsék, díszítsék, olyannyira, hogy – ahogy ma mondanánk – kizsákmányolták, tönkretették a természetet, a hegyoldalt letakarították, és tudjuk, hogy akkor, ha nem lassulhat le az eső, akkor bizony ebből gyorshalál-víz is lesz. Igen, a cédrusokat pusztították a maguk céljaira, akár még hadi célra is, az erdő fáit irtották, mert a maguk hatalmát akarták vele hirdetni, luxuscélokat akartak kiszolgálni mindezekkel. Emlékezzünk arra, hogy az egyik korábbi fejezetben, a 10. fejezetben egyértelműen így hangzik, azt mondja az Úr: „Asszíria haragom botja”; és újra visszajön a pásztorbot képe, kifejezése, zsákmányra, de ő pusztítani akar. Isten nem védi az Ő engedetlen népét vég nélkül, hanem az ugrásra kész Asszíriának engedi és eltapossa őket. Eltapossa, és ez az ítélet egy részleges ítélet lesz Izráel fölött, majd később Júda fölött is, hiszen ez a maroknyi nép nagyhatalmak szorításában élt évszázadokon keresztül: Asszír, Babilon Birodalom illetve Egyiptom szorításában. És ez a maroknyi nép újra és újra szövetségeseket keresett. Nem Istenben bízott, nem az Isten ígéreteiben, hanem a szövetségesekben: ha Asszíria lépett föl fenyegetőleg, akkor Egyiptomhoz rohantak szövetséget kötni, ha Egyiptom erősödött meg, akkor rohantak Asszíriához szövetséget kötni. Újra és újra végigvonul a történetükben, a próféták újra és újra szólnak, keményen ellenzik mindezt.

Nos, a gonoszság eszközévé torzult a pásztorbot. Embereket eltipró, népeket eltipró cselekedetekről beszél itt a fölolvasott bibliai szakasz. Babilon ilyen értelemben jelkép is. A konkrét üzenet is megvan, a konkrét történelmi szituáció is megvan, de jelkép is, ahogy Bábel is, jelképpé is vált. Jelkép is, a világi önteltség, az elbizakodottság kifejezője, az embertelenséget jelképező, a hatalommal visszaélők képét mondja a Babilon. Isten ellen szegül – egyértelműen, szándékosan –, és ez a lelkület mindig jelen van a világban. Ma is jelen van, jelen van a mi világunkban is ez a babiloni, ez az önmagát dicsőíteni akaró magatartás: Isten nélkül megoldunk mindent, istenné leszünk! Csakhogy teremteni nem tud, csak pusztítani az ilyen hatalom. Életet adni nem tud, csak elvenni tud az ilyen hatalom.

Babilon – látnunk kell, hogy ez az öntelt, önistenítő istenellenes lelkület húzódik meg minden bűn mélyén ma is, minden nemzetnél. Babilon? Nem kell megbotránkoznunk azon, hogy egy sajátos műfajt használ itt a Szentírás, amikor is gúnydalnak – kicsit erős kifejezéssel gúnydalnak – fordítjuk, mondjuk valójában egy ironikus hangvételű halottsirató ez. Ezen nem kell megbotránkoznunk, van az Írásban – az előbb az égig érő toronynál utaltam rá –, van az Írásban ilyen, amikor az Isten úgymond kénytelen mosolyogni a mi „rettenetes nagy”, önistenítő, pici dolgainkon. Itt is valami hasonlóval találkozunk. Ez nem a káröröm hangja – ne keverjük össze, az más. Ez nem a káröröm hangja itt, bár úgy első olvasásra mintha úgy érezné és látná az ember, és akkor úgy megbotránkozhatunk: ilyen is van a Bibliában? Ez nem a káröröm hangja, hanem az Isten győzelmében való megnyugvás hangja. Az Isten Úr a népek fölött. Még az önistenítő hatalmak fölött is – ez ennek a hangja. A káröröm, az más. Ugyanakkor miért állíthatjuk ezt? Azért, mert ezek a mondatok, amiket itt olvastunk, ezek a nemzeteket vádoló szavak, ezek Izráelnek szólnak. Ezt Babilónia nem hallotta, ezek Izráelnek szólnak biztatásul: láss már messzebb, ne csak azt vedd észre, ami körülötted van, lássátok már meg, hogy mi hova fog vezetni, a nagy önistenítésből mekkora bukás lesz! Ezért nem káröröm, hanem ez a hitnek a szava, az Isten győzelmében való megnyugvás szava: biztos vagyok benne, hogy az Úré a hatalom és a végső szó. Nos: a történelem által is akar bennünket tanítani az Isten. A történelemben benne van a mi emberi gonoszságunk is, hiszen ezt látjuk itt, egyik oldalról, de a történelem által is tanítani akar bennünket az Isten.

Van egy nagyon szép kifejezés, egy fordulat ebben a bibliai szakaszunkban: „Elgondolkoznak rajtad” – ezt olvastuk az előbbi szakaszban, és figyeljük meg, hogy hogyan mondja el hármas tagolásban. Beszél arról, hogy az égben, beszél arról, hogy a holtak hazájában és beszél arról, hogy itt, a földön. Elgondolkoznak. A 12-13-14-es versekben olvasunk arról, hogy arról beszél az önmagától elszállt, önistenítő hatalom, hogy hasonló leszek a felséges Istenhez, az égbe emelem a trónomat, mindent uralni fogok. És ez az önmagát istenítő, mindent eltaposni akaró földi hatalom, gonosz szándék – ezt olvassuk: „leestél fényes hajnalcsillag, népek legyőzője”. Az önistenítő, nagy fölemelkedésből iszonyatos bukás szokott lenni, akár egy ember, egy személy életében, akár egy nép, akár egy világbirodalom életében. Elgondolkoznak rajtad. Elgondolkozunk mi a történelem eseményein, vagy csak tanultuk, meg részben elszenvedjük, amiben benne élünk?

Leestél, önmagadat fényező csillag. Ez az ég. Aztán 9, 11-es versekben olvasunk arról, hogy a holtak fölriadnak, úgymond a korábban elhalt uralkodók, kis és nagy királyok fölriadnak, mert meg kell érkezni az önmagát dicsőítő nagy valakinek is oda, a holtak hazájába. Meg kell érkeznie, a halál legyőzi: „sírba omlott gőgöd…”. Megrendülnek az egykori diktátorok is: Te is ide jutottál? Ennyi a nagy önistenítés? Ennyi a nagy hatalom, amitől mindenki rettegett? Népeket eltipró hatalom, „te is erőtlen lettél, mint mi?” „Elgondolkoznak rajtad” – mondja itt az Ige. Mennyire gondolkozunk el, és mennyire jut eszünkbe, amikor szembetaláljuk magunkat életünkben hatalmaskodással, esetleg diktatórikus elképzelésekkel, és már-már nagyon rettegnénk: ő is oda fog jutni. A sírba fog omlani a gőg, lantjaid zengése, az öndicsőítő egész berendezés oda fog hullani. Ennyi.

A harmadik terület a föld. Egykor népeket verte, taposta zsarnokként – olvassuk róla -, és ekkor jön a kérdés, a kijózanító kérdés: ettől az embertől reszketett a föld és az országok, ettől az embertől?! Hát te is olyan vagy, mint mi! A halál téged is legyőzött, pedig a fél világ rettegett tőled. Elgondolkoznak rajtad – egy kicsit merjünk így is nemzeti ünnepet ünnepelni. Merjünk egy kicsit úgy is, hogy az Ige fényében látjuk a történelmet, nem egyszerűen a történelmi eseményeket felelevenítjük. Az is hasznos, de sokkal többet jelent, ha hívő emberként látjuk az emberi történelmet. Elgondolkoznak rajtad – mindenhol. Fönt, lent, itt, bárhol. Bizony, ironikus hangvétel ez. Egy halottsirató lenne, de nem a halott érdemeit magasztalják, hanem ez az ítélet szava.

Fogalmazzuk meg igazán a magunk számára a fontos, bátorító üzenetet: Isten a nemzetek Ura. Bárki bárhogyan hatalmaskodik. Bárki bárhogyan próbálja önmagát isteníteni. A hatalom az Istené. Ő egy darabig engedi, tűri még a mi gonoszságunkat, kicsi és nagy gazemberségeinket, de övé a hatalom. Először is önmagunk számára kell megfogalmaznunk, hogy az Isten bennünket tisztít, hiszen Izráel fölött egy részleges ítélet is volt, hogy az asszír csapatok megjelentek. De tudnunk kell, hogy amikor tisztít bennünket az Úr, akkor is velünk van. Nagyon közel van. Akkor is az Ő kezében vagyunk, amikor megfenyít bennünket, hiszen amikor megfenyítjük a gyermeket, hát akkor szeretjük igazán, mert féltjük, hogy nehogy még nagyobb baja történjen. Az Úr akkor is velünk van, amikor nekünk kell átmenetileg elszenvedni olykor kisebb-nagyobb emberi gazemberségeket. Amikor úgy gondoljuk, hogy övék a világ, akkor jusson eszünkbe: ettől az embertől rettegnek?

Isten a nemzetek Ura – ez azt is jelenti, hogy ne csak a pillanatnyi hatalmasokat lássuk, ne csak a pillanatnyi erőviszonyokat lássuk, hanem az Urat lássuk – ez a hívő ember kiváltsága. Ez az Isten népének a kiváltsága, ez egy egészen másmilyen történelemszemlélet, hogyha az Urat látjuk, bár némelyek már-már az égig emelnék magukat, és akár nemzeteket taposnak el – ahogy itt olvastuk. Isten a nemzetek Ura, és ez egy nagyon érdekes gondolat, ami itt megszólal szintén: a foglyok hazaengedése. Hiszen Babilóniába vitték el a nép egy részét fogolyként, és eljön az idő, amikor a hatalom hazaengedi. Nem a foglyok vívták ki a függetlenségüket, hanem hazaengedi. Sőt Ezsdrás, Nehémiás könyvéből emlékezhetünk arra, hogy még támogatják is őket. A jeruzsálemi templom újjáépítéséhez a királyi erdőből fát kell adni – mondja majd a következő uralkodó, bár az elődje nem akart a népeknek szabadságot adni. Igen, van olyan, amikor ti gonoszt gondoltatok ellenem, de az Isten terve… mert Isten a nemzetek Ura. A foglyokat nem akarták hazaengedni, kis idő múlva támogatással engedik haza őket. Isten a nemzetek Ura – ebből az is következik számunkra, amit Jézus így fogalmazott meg, hogy a szelídek öröklik a földet. Jönnek hatalmasok, úgy néz ki, hogy övék minden, retteg tőlük sok ember, és bukásuk nagy lesz, a szelídek pedig megmaradnak, ők öröklik a földet. És amikor Jézus erről beszél, akkor Ő már az örökkévalóság távlatáról is beszél.

Isten a nemzetek Ura. Meg kell tanulnunk, értenünk azt is, hogy ez reménységet, erőt ad a mára, éppen aktuális helyzetünkben. Reménységet, erőt ad, mert az emberi gonoszság sötét felhői fölé emel, hiszen néha átéljük azt, hogy hatalmas, sötét felhők vannak, de tudjuk, hogy süt a nap. Az Isten Igéje tud bennünket az emberi gonoszság sötét felhői fölé emelni, hogy biztosak legyünk benne: a felhők el fognak menni, az Úr elsöpri őket, mert az Ő szeretete és kegyelme ragyog akkor is, amikor emberi gonoszságunk felhőként eltakarná azt. A gőg és az emberi gonoszság elleni küzdelemben az Úr az oldalunkon áll, ez ezt is jelenti. Isten a nemzetek Ura azt is jelenti, hogy mindent átgondolva énekelhetünk a hatalmáról, mert ez az ironikus hangvételű halottsirató, ez valójában az Isten hatalmáról szól. Arról az Úrról szól, aki egy darabig engedi, aztán azt mondja, hogy: elég. Elég volt az önistenítésből, elég volt az emberi gonoszság sokasodásából, elég volt! Akár özönvíz, akár zűrzavar – amit az önistenítés mindig maga után von, mint ott Bábel tornyánál, akár másképpen, de az Isten hatalma nyilvánvaló lesz.

Isten a nemzetek Ura. Bízzunk az ő hatalmában, és álljunk ellene a gonosznak, és cselekedjük a jót! Ennek van jövője, és erre hivattunk el. Ámen!

Úr lesz a Jézus mindenütt,

Hol csak a napnak fénye süt,

Úr lesz a messze tengerig,

Hol a hold nem fogy s nem telik.

Őneki mondjunk bő imát,

Díszítsük azzal homlokát,

Jó illat légyen szent neve,

Minden napnak dicsérete.

Országok, népek és nyelvek,

Ő dicsőségét zengjétek,

Gyermekek hangja hirdesse:

Áldott a Jézus szent neve!

Ő királysága bő áldás,

Ott van a felszabadulás,

Fáradtak ott megnyugszanak,

Ínségesek megáldatnak.

Minden teremtés dicsérje,

A király Krisztust tisztelje;

Angyali ének zengjen fenn,

S mind e föld mondja rá: Ámen.

398. dicséret

Magasztalunk Istenünk teremtő hatalmadért, gondviselő szeretetedért, Krisztusban fölkínált bűnbocsátó kegyelmedért, az örök élet bizonyosságáért! De bocsásd meg nekünk, hogy bár szájunkkal valljuk hatalmadat, mégis gyakran féltünk az emberek zsarnokoskodásaitól! Bocsásd meg nekünk, hogy gyakran tudunk Téged dicsőítő éneket énekelni, mégis olykor elvtelenül kiszolgáltuk a hatalom torz igényeit! Bocsásd meg nekünk, hogy bár hittel vallottunk Téged Úrnak, mégis olykor a reménytelenség, a félelem lett úrrá rajtunk! Bocsásd meg nekünk, hogy néha elfelejtjük, hogy nemzetünk és egyházunk közösségéhez való tartozás által akarsz bennünket is erősíteni! Segíts, hogy őseink szabadság- és hazaszeretete bátorító példa legyen számunkra! Segíts Urunk, hogy mindig lássuk hatalmadat, és hitünk erőforrás legyen a hűségre, a jó cselekvésére, a Te akaratod teljesítésére! Segíts, hogy ez a hit erő legyen, hogy ne féljünk a zsarnok pillanatnyi hatalmától! Segíts, hogy különböző nemzetek fiaiként élve együtt keressük a Te akaratodat, és törvényed szerint éljünk békében! Urunk, erősíts bennünket, mert szükségünk van, hogy hitben megerősödjünk, és így jó reménységgel építsük a Te országodat! Könyörgünk azokért, akik pillanatnyi körülményeik miatt kicsit reményt vesztettekké lettek. Kérünk mindazokért, akik testi erőtlenséggel viaskodnak. Könyörgünk gyászolókért. Kérünk mindazokért, akik az élet napi gondjai közepette nehezen látják a jövőt, csak felhőket látnak. Kérünk, segíts bennünket, hogy tudjunk bátorítólag melléjük állni és Rád mutatni! Könyörgünk hitvallástételre, konfirmációra készülő felnőttekért és fiatalokért! Kérünk gyülekezetünk megújulásáért és nemzetünk erkölcsi felemelkedéséért! Urunk, odaszánjuk magunkat, hogy ne csupán Tőled kérjük mindezt, hanem mi magunk is munkáljuk a hit engedelmes cselekedetei által! Ámen!

„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,

Szenteltessék meg a Te neved:

Jöjjön el a Te országod;

Legyen meg a Te akaratod,

Amint a mennyben, úgy a földön is.

Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg vétkeinket,

Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;

És ne vígy minket kísértésbe,

De szabadíts meg a gonosztól.

Mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség

Mindörökké. Ámen.”

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen!

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |