| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Isten örökkévalósága reménységet ad

Lekció: Zsoltárok 102

A nyomorult imádsága, amikor elcsügged, és kiönti panaszát az ÚR előtt.

Hallgasd meg, URam, imádságomat, jusson hozzád kiáltásom!

Ne rejtsd el előlem orcádat, ha szorult helyzetben vagyok! Fordítsd felém füledet, ha kiáltok, siess, hallgass meg engem!

Mert elmúlnak napjaim, mint a füst, izzanak csontjaim, mint a parázs.

Szívem olyan, mint a levágott és elszáradt fű, még az evésről is elfelejtkezem.

Hangos jajgatásom közben húsom a csontomra száradt.

A pusztai pelikánhoz hasonlítok, olyan vagyok, mint bagoly a romok közt.

Álmatlan vagyok és oly magányos, mint madár a háztetőn.

Mindennap gyaláznak ellenségeim, csúfolóim átkoznak engem.

Hamut eszem kenyér gyanánt, és italomat könnyekkel keverem háborgó haragod miatt, mert fölemeltél, és eldobtál engem.

Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék, én pedig elszáradok, mint a fű.

De te, URam, örökre megmaradsz, nemzedékről nemzedékre emlegetnek.

Indulj irgalomra Sion iránt, mert ideje, hogy megkegyelmezz neki, itt van már az ideje!

Még a köveiben is gyönyörködnek szolgáid, a porán is szánakoznak.

Félik majd, URam, nevedet a népek, és a föld királyai dicsőségedet, amikor felépíti Siont az ÚR, és megjelenik dicsőségesen.

Törődik a gyámoltalanok imádságával, nem veti meg imádságukat.

Meg kell ezt írni a jövő nemzedéknek, hogy dicsérje az URat az újjáteremtett nép.

Mert letekintett az ÚR a szent magasságból, lenézett a mennyből a földre, hogy meghallja a foglyok sóhajtását, és megszabadítsa a halálraítélteket.

Hirdessék az ÚR nevét a Sionon, és dicséretét Jeruzsálemben, amikor összegyűlnek a népek és országok, hogy az URat tiszteljék.

Erőm megtört az úton, megrövidültek napjaim.

De ezt kérem: Istenem, ne vedd el életemet annak delén, te, kinek évei nemzedékről nemzedékre tartanak!

Te vetettél hajdan alapot a földnek, az ég a te kezed alkotása.

Azok elpusztulnak, de te megmaradsz. Mind megavulnak, mint a ruha, váltod őket, mint az öltözetet. Ők változnak, de te ugyanaz maradsz, éveidnek soha sincs vége.

Szolgáid fiai színed előtt lakhatnak, utódaik is megmaradnak.

Textus: Zsolt 102,12-13

„Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék, én pedig elszáradok, mint a fű. De te, URam, örökre megmaradsz, nemzedékről nemzedékre emlegetnek.”

Kedves Testvéreim!

A felolvasott zsoltár hátterében az a jól ismert történelmi tragédia áll, mely szerint Jeruzsálem és a templom elpusztult, Izráel népe pedig fogságba került. Az imádkozó most személyes tragédiáját, nyomorúságát, talán betegségét viszi Isten elé, amelyben egészen olyannak látja magát, mint az elpusztult ország.

Bűnbánati zsoltárként tartjuk számon, bár nincs szó benne a bűnről. Ellenben a bűn egyik elkerülhetetlen következményéről, a múlandóságról annál inkább. Elcsüggedt panaszának középpontjában a múlandóság feletti kesergése áll: „Elmúlnak napjaim... elszáradok, mint a fű” – mondja a zsoltáros. Sok eddig szilárdnak, tartósnak és maradandónak hitt kapaszkodóról kiderült, hogy nem tartanak örökké. Így tapasztalja meg keserűen, hogy nem maradandó Jeruzsálem városa, nem örökkévaló a templom sem, s a saját életem sem több, mint az elszáradó növény.

Mibe lehet kapaszkodni, miben lehet megvigasztalódni ebben a helyzetben? A zsoltár közepén, ahonnan mostani textusunkat is felolvastam, egy mindenek felett álló kapaszkodóval találkozunk: „De te, URam, örökre megmaradsz…”

Nagyon sok mindenről van szó ebben az imádságban, de a lényege mégis ezen a fordulóponton válik nyilvánvalóvá. És ha meg kellene fogalmazni egy mondatban ennek a zsoltárnak az üzenetét, akkor az talán így hangozhatna: Isten örökkévalósága reménységet ad!

Reménységet ad, mert segít túllátni saját lehetőségeink határain, saját korlátainkon. Isten nem csak az én Istenem, szeretetét és kegyelmét nem csak az én éveimben és évtizedeimben tudja érvényesíteni, az Isten hatalma nem csak máról holnapra tapasztalható meg, hanem Ő örökre megmarad. Ennek az imádkozó embernek most éppen erre van szüksége. Túllátni saját magán, és meglátni az Örökkévalót. A zsoltáros reménységet merít Isten örökkévalóságából, és abban nyugodhat meg, hogy ha ő nem is, de az utána következő nemzedék megláthatják az Isten szabadítását. Vigasztalja őt az a tudat, hogy fiai és utódai az Isten színe előtt lakhatnak, mert ez az Isten fölötte áll a ma nyomorúságának, a holnap kilátástalanságának, és örökkévalósága így reménységet ad.

A zsoltáros belátja, hogy talán nem az ő életében következik be Izráel szabadulása. Talán nemzedékek váltják egymást, mire újjáépül Jeruzsálem a Sionon. De Isten felette áll az idő folyásának, hiszen „évei nemzedékről nemzedékre tartanak.”  Hiszen „Ők változnak, de te ugyanaz maradsz, éveidnek soha sincs vége.” – monjda a zsoltáros imádságában.

Azt láthatjuk, ahogyan a múlandó és törékeny, belekapaszkodik valami örökbe és szilárdba, és onnan merít erőt. Egy halott ország, egy haldokló nemzet tekint fel az örökkévaló Istenre, és találja meg benne a reménységet. Egy nyomorult ember imádkozik az örökkévaló Istenhez és látja meg benne a jövőt.

Kedves Testvéreim!

Isten örökkévalósága reménységet ad nekünk is. Olyan Urunk van, aki nincs az idő korlátai közé szorítva. Fontos ezt meglátnunk, fontos ezt hitvallásunkká tennünk nekünk is. Mert sokan gondolkoznak szó szerint „korlátozottan”, vagyis tól-ig rendszerben. Időszakokban és ciklusokban, határnapokban és órarendekben, mert emberi léptékekben tényleg semmi sem tart örökké. Az ember számol mindennek a végességével, legyen az emberi élet, vagy egy használati tárgy ideje, valami romlandó élelmiszer szavatossága. De ugyanígy elmúlhatnak érzések, barátságok, emberi kapcsolatok. Most a Házasság Hete program keretében beszélhettünk arról, hogy már az „örök hűség” sem tart örökké.

A keresztyén ember az örökkévaló Istent megismerve lehetőséget kap túllátni ezen a véges rendszeren. Mondhatjuk bátran, hogy keresztyén létünk egyik fontos és reményt adó mozzanata, hogy az örökkévalót keressük, vele lehetünk kapcsolatban. És ez reménységet ad. Mert múlandó életünket, múlandó értékeinket, múlandó kapcsolatainkat, az örökkévaló Isten kezére bízhatjuk.

És nemcsak rábízhatjuk magunkat az Örökkévalóra, hanem Krisztus feltámadása már azt jelentheti a keresztyén ember számára, hogy Isten az Ő örökkévalóságát megosztja az emberrel. Isten örökkévalósága így is reménységet ad, nem véletlen, hogy sokszor ez a zsoltár vigasztalja a gyászolókat a koporsónál. Mert Jézus már így szólhat az övéihez: „Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.”

Persze az örökkévaló Isten ismerete nem szakít ki bennünket abból a valóságból, amelynek sorsa tényleg az elmúlás, de belehelyez egy másik valóságba, az Isten Országába, amely már túlmutat nemzeti tragédiákon, természeti katasztrófákon, személyes csapásokon, betegségen és halálon. Nem jelenti, azt hogy nem érvényes ránk a világ és az ember nyomorúsága, a teremtményi lét végessége, de bármi is történjen velünk reménységünk lehet, mert örökkévaló Istenünk van.

Egy cseh író egyszer így fogalmazott a reménységről:

„A remény nem optimizmus. Nem meggyőződés, hogy valami jól fog végződni, hanem bizonyosság, hogy valaminek értelme van függetlenül attól, hogy hogyan végződik.”

Az örökkévaló Istennél reménységet találni is éppen ezt jelenti. Isten értelmet ad az életemnek, értelmet ad a szenvedésnek, értelmet ad a katasztrófáknak és tragédiáknak is. A zsoltáros is tudja, hogy az ő elmúlását már nem állítja meg semmi, de ettől a végkimeneteltől függetlenül biztos lehet abban, hogy van értelme annak, hogy a nép most fogságban van. Éppen ezért minden nyomorúságán és fájdalmán túltekintve egy újjáteremtett Izráelt lát, a fogságban élő nép helyett. Felépített templomot lát a romokban heverő Sion helyett. Isten dicséretét hallja Jeruzsálemben, jajgatás és panasz helyett, mert az Isten örökkévalósága reménységet ad.

Kedves Testvéreim!

Az Ószövetség nagy vigasztalója, Ézsaiás próféta szinte szó szerint ugyanezt hirdette:

„Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad.”

Keressük mi is múlandó világunkban azt, ami örök, legyenek reményteli látomásaink, keressük Istent, és az Ő Igéjét, hogy ha nagy nyomorúságunk van, akkor is reménységgel tekinthessünk a jövőre.

Érjen bennünket gyász, betegség, vagy szomorúság, életünk és jövőnk annak a kezében van, aki „örökre megmarad.”

ÁMEN

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |