| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Egy nép bűnbánata

Textus: Zsoltárok 106:6-8, 12-13, 21a, 25b

„Vétkeztünk őseinkkel együtt, bűnt, gonoszságot követtünk el.  

Őseink Egyiptomban nem értették meg csodáidat, nem gondoltak nagy szeretetedre, hanem engedetlenek voltak a tengernél, a Vörös-tengernél.

De az ÚR megszabadította őket nevéért, hogy megismertesse hatalmát. 

Akkor hittek ígéreteiben, és dicséretet énekeltek.

De csakhamar megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében.

Megfeledkeztek szabadító Istenükről…nem hallgattak az ÚR szavára.”

Kedves Testvéreim!

Ez a mai zsoltár és az ezt megelőző 105. zsoltár egy nagyon különös párost alkotnak. Egyrészt rokonok, hiszen mindkettő egy történelmi visszaemlékezés, melyben az imádkozó közösség feleleveníti a múlt meghatározó eseményeit. Másrészt azonban mintha nem is ugyanannak a népnek a történelmére tekintenének vissza, annyira ellentétes az a szemlélet, ahogyan értelmezik Isten és a nép közös útját. Mégis mindkettő egyszerre igaz.

A 105. zsoltár hitvallás, melyben Isten népe története egy sikertörténet. A most felolvasott 106. zsoltár pedig bűnvallás, melyben Isten népe története teljes csőd.

Ahogyan hitvallással látni kell és látni lehet az Isten népének üdvössígéretét, úgy bűnvallással látni kell a múlt hibáit, és az Isten népe életében is sajnos állandóan jelenlévő emberi kudarcokat.

„Vétkeztünk őseinkkel együtt, bűnt, gonoszságot követtünk el.” – mondja a zsoltár. A közösségi bűnbánat hangja ez, amikor nem az egyén viszi bűneit az Úr elé, hanem az Isten népe közössége. A közös vétkek, közös hallgatások, közös mulasztások, a mi sarunk kerül ilyenkor elő.

Vegyük hát sorra, miben vétkezhet az Isten népe!

1. Igénkben először az értetlenkedés bűne jön elő: „Őseink Egyiptomban nem értették meg csodáidat…” – mondja a zsoltár.

És valóban, ha az Isten népe értetlenkedik, akkor az komoly probléma. Ki ha nem az Isten népe az, akinek világosan meg kell látnia, meg kell értenie az Isten akaratát, akár a legapróbb jelekből. Az Isten cselekszik, sőt látványos csodát tesz, de a nép nem érti meg belőle az Úr szándékát, nem jut el hozzánk az üzenet. A fáraó szívét meg kellett keményítenie az Istennek, hogy ne értse meg az Ő akaratát. Izráel népe ezt sokszor megtette saját magának, saját maguk keményítették meg szívüket, maguk emeltek akadályt.

Kedves Testvéreim! Értjük-e mindig az Isten tetteit? Akarjuk-e érteni mindig az Úr akaratát? Talán nekünk is meg kell vallanunk nem csak egyénként, de gyülekezetként is, hogy bár hétről-hétre hallgatjuk az Igét, még sincs mindig eredménye gyülekezeti életünkben. Kutatjuk talán az Isten akaratát, mégis van, hogy melléfogunk.

Eszünkbe juthat a tanítványok értetlenkedése. Máténál olvassuk, hogy amikor Jézus példázatokban tanít, azért teszi, hogy beteljesedjenek Ézsaiás próféta szavai: „Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek!” De a tanítványok nem maradhatnak értetlenek. Jézus Krisztus munkatársainak világosan kell látniuk, érteniük kell a hallottakat. „Ti tehát halljátok meg…!” – mondja Jézus tanítványainak. Mert „amikor valaki hallja a mennyek országának igéjét, és nem érti, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívébe van vetve: ez olyan, mint akinél az útfélre hullott a mag.”

Bontsuk le a gátakat, melyek megakadályozzák, hogy eljusson tudatunkig, szívünkig, bensőnkig az Isten szándéka. Valljuk meg azért most mi is, ha vakok és értetlenek voltunk, ha nem láttuk meg az eseményekben, az Igében Isten akaratát, ha nem értettük meg csodáit.

2. Ezek után az Isten népe feledékenységéről olvasunk: „csakhamar megfeledkeztek tetteiről… megfeledkeztek szabadító Istenükről…”

A szelektív memória ebben a vonatkozásban bűn. Itt már arról van szó ugyanis, hogy a nép már megértett, felismert valamit Isten tettéből. Már levonta talán maga számára a következtetést, hogy mit akar tőlem az Isten, aztán tudatosan, vagy tudat alatt, de eltolja magától ezt a felismerést, száműzi emlékei közül, elsüllyeszti ezt az Isten-tapasztalatot.

Hányszor kell a nép szemére vetni, hogy megfeledkezett az Úrról. Pedig az Isten népe nem lehet feledékeny, nem véletlenül hív fel bennünket sokszor az Ige: Emlékezzetek! Súlyos vétke a gyülekezetnek, ha megfeledkezik az Isten tettéről. Gondoljunk ünnepeinkre, amelyekből a szokások, a külsőségek sokszor kiszorítják már az Isten tettére való igazi emlékezést. Most, amikor Húsvétra készülünk, vigyázzunk, hogy meg ne feledkezzünk az Úr tettéről, hiszen az a lényeg. Mi gyülekezetként kell, hogy azok legyünk, akik nem felejtik ezt el.

Valljuk meg azért most Isten előtt, ha elfojtódik bennünk a halk és szelíd hang. Valljuk meg, hogyha a világ harsogására figyelve, megfeledkezünk szabadító Istenünkről. Ne járjon úgy az Ige bennünk, mint a tövisek közé esett mag. Amikor valaki meghallja az Igét, de más hangosabbnak és erősebbnek bizonyul és elfeledteti vele. Őrizd meg emlékezetedben, vésd szívedbe az Úr minden szavát, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Emlékezz, és emlékeztess, mert ez az Isten népének feladata.

3. Végül pedig a bizalmatlanság vétkét kell megvallania Izráelnek: „nem bíztak tervében” –olvassuk a zsoltárban.

Megint nem arról van szó, hogy a nép nem érti az Isten szándékát. Sőt jól tudják, hogy mit akar velük az Úr, ismerik az ígéretet, amely Kánaán földjéről szól. De nem bíznak Benne.

Bizalomhiányos Isten-kapcsolata sokaknak van. Számtalanszor találkozhatunk, beszélhetünk olyanokkal, akik azt mondják, hisznek Istenben, elfogadják a létezését, de mégsem bízzák rá az életüket. De nem lehet így az Isten népe. Nekünk teljes bizalommal kell ráhagyatkoznunk arra a tervre, arra a szándékra, azokra az ígéretekre, melyeket megismertünk. Mert az Istennel való kapcsolat, vagyis a hit, az egy abszolút bizalmi dolog. Az Istenbe vetett hit, és a Benne való bizalom nem választható el. Ahogyan majd a Mendelssohn zsoltárban hallani fogjuk: „Akik félitek az Urat, az Úrban bízzatok!”

A felolvasott zsoltár Kánaán földjének kikémlelését hozza fel a bizalmatlanság példájának. Amikor a nép meglátja az óriásokat, a fallal körülvett városokat, elkezdenek félni és rettegni. Ekkor kiderül, hogy milyen gyenge is az Istenbe vetett bizalmuk.

Valljuk meg ezért mi is Isten előtt, ha kétségeink vannak, ha nem bízunk egészen a tervben. Ha úgy érezzük, nem működik, és esetleg a magunk praktikáival akarunk igazítani rajta. Valljuk meg, ha nem jelent elég biztonságot az, hogy Isten népéhez tartozhatunk, hanem más biztosítékokat keresünk boldogulásunkhoz. Valljuk meg, ha Isten Igéje bennünk olyan, mint a sziklás helyre esett mag, amely nem tud meggyökerezni, nem mer mélyre hatolni, nem mer megkapaszkodni. Mert a bizalomhiányos hit nem hoz gyümölcsöt.

Kedves Testvéreim!

Értetlenkedés, feledékenység, és bizalomhiány. Sajnos, amint láttuk, az Isten népe sem mentes ezektől. Készüljünk úgy a Húsvétra, éljünk úgy gyülekezetként, hogy mindezeket felismerve és megvallva az Isten előtt, arra igyekszünk, hogy mint Isten népe, még jobban megértsük az Isten tettét és csodáit, hogy még inkább emlékezzünk az útra, amelyen eddig vezetett minket az Úr, és legyen az Úrban, az Ő tervében és ígéreteiben minden bizodalmunk, hogy a még előttünk álló úton teljes biztonságban érezhessük magunkat. ÁMEN

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |