Lekció: Lukács szerinti evangélium 19. fejezet 28-40.

²⁸Miután ezeket elmondta, továbbhaladt Jeruzsálem felé.

²⁹Amikor közel ért Betfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: 

³⁰”Menjetek a szemben fekvő faluba, és amikor beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember: oldjátok el, és vezessétek ide.  ³¹Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért oldjátok el? - mondjátok ezt: Az Úrnak van szüksége rá.”

³²Ekkor a küldöttek elmentek, és mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik. 

³³Miközben eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt kérdezték tőlük: „Miért oldjátok el a szamárcsikót?” ³⁴Ők így feleltek: „Mert az Úrnak van szüksége rá.”

³⁵Azután elvezették azt Jézushoz, felsőruhájukat ráterítették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust.

³⁶Amint ment tovább, az emberek az útra terítették felsőruhájukat.

³⁷Mikor pedig már közeledett az Olaj-fák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, ³⁸és ezt kiáltották: „Áldott, a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!”

³⁹A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: „Mester, utasítsd rendre tanítványaidat!”

⁴⁰De ő így válaszolt: „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.”

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk! Milyen jó csodákat látni, és örvendezni fennhangon. Jézus életének ezen az egyetlen diadalmas mozzanatában az egész természet örül. A fák zöldbe öltöztek, virágaik csodálatos illata betöltötte a levegőt, új élet reménye és öröm lelkesítette az embereket. Ma is átérezhetjük ezt az örömöt, ha Isten különös kegyelmét megtapasztaljuk. Ott Jeruzsálemben sok ember dicsőítette Jézus nevét, mert irgalmasságot cselekedett velük. Ma is velünk van irgalmas szeretete, Ő igaz és mindenható. Ezért hálás a szívünk. Bocsásd meg Urunk, ha ez az ujjongás csak ritkán tölti be lelkünket. Gyakran csak a nehézségekre figyelünk, és nem látjuk az áldásokat. Pedig, ahogy egy híres író megfogalmazta: „Mennyi áldást áraszt Isten az emberekre, és mégis gyötrik magukat fölöslegesen, ahelyett, hogy élnének boldogan.” Ha megszilárdítjuk életünket Istenben, akkor ma is örülhetünk a kisgyermek keresztelésének, a felnőttek konfirmációjának, és egyéni életünk eseményeinek. Kérünk Urunk, áldd meg ezt a napot, életünket, az Ige magyarázóját, hogy átjárjon bennünket is a Tőled kapott szent örvendezés. Ámen!

Az 512. dicséret 1. és 2. versét énekeljük:

Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat,
Így mondom, mert magam rég annak érezem.
Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat,
Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.

Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem
Elrendelt utamat, s minden parancsodat.
Egy vágyat hagyj nekem, hogy halljam és kövessem,
Szent igazságodat, szent igazságodat.

Textus: Ézsaiás könyve 28. fejezet 3-5. és 9-18.

 ³Lábbal tiporják majd Efraim részegeinek büszke koszorúját,  ⁴és úgy jár majd hervadó virága, mely ékesen díszíti a termékeny völgyre néző hegycsúcson, mint a korai füge gyümölcsérés előtt: ha meglátja valaki, alig veszi kezébe, máris lenyeli.  ⁵Azon a napon a Seregek URa lesz népe maradékának díszes koszorúja, ékes koronája.

⁹Kit akar ez a tudományára tanítani? Kivel akarja a kijelentést megértetni? Akiket most választottak el az anyatejtől? Akiket most vettek le az anyamellről? ¹⁰Ez a parancs, az a parancs, ez a szabály, az a szabály, itt egy kicsi, ott egy kicsi! ¹¹Ezért dadogó ajakkal és idegen nyelven fog beszélni ezzel a néppel az,  ¹²aki ezt mondta nekik: Itt van a nyugalom, adjatok nyugalmat a fáradtaknak! Itt van a felüdülés! De nem akartak rá hallgatni.  ¹³Azért nekik ez lesz az ÚR igéje: Ez a parancs, az a parancs, ez a szabály, az a szabály, itt egy kicsi, ott egy kicsi! Jártukban hadd essenek hanyatt, törjék össze magukat, essenek csapdába!  ¹⁴Ezért halljátok az ÚR igéjét, ti csúfolódó emberek, akik uralkodtok ezen a népen Jeruzsálemben! ¹⁵Ti ezt mondtátok: Szövetséget kötöttünk a halállal, és egyezségre léptünk a holtak hazájával. Ha jön az elsöprő áradat, nem ér el bennünket, mert a hazugság lesz az oltalmunk, a hamisság a rejtekhelyünk.  ¹⁶Ezért így szól az én Uram, az ÚR: A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul. Aki hisz, az nem menekül el!  ¹⁷A törvényt zsinórmértékké teszem, és az igazságot mércévé. Jégeső söpri el az oltalmazó hazugságot, és víz árasztja el a rejtekhelyet.  ¹⁸Felbomlik a halállal kötött szövetségetek, és nem marad meg egyezségetek a holtak hazájával. Ha megjön az ostorozó áradat, elborít benneteket! 

Szeretett Testvérek! Valahol az általános iskolában a történelem órán, úgy gondolom, ma is megtanítják a bölcsességet: „A történelem az élet tanító mestere.” Úgy látom néhányan mások is tanulták ezt. És ebben valóban sok igazság van, de mégis fel kell tennünk a kérdést: Valójában? Tudniillik tanulunk az életből? Tanulunk a már megtörtént dolgokból? Tanulunk a történelemből? Mert aki nem tanul belőle, mondja egy másik bölcsesség, az arra ítéltetik, hogy újra átélje ugyanazt.

A felolvasott bibliai szakaszunk röviden arról szól, hogy Efraim, vagyis Szamária, vezetői részegségig tobzódnak. Minden nagyon szép, minden nagyon jó – nekik. Koszorúkat raknak virágból a fejükre, nagy ünnepi dorbézolásokat rendeznek. Közben az Úr küldi a prófétát, jön a prófétai figyelmeztetés. Azonban ezt a figyelmeztetést, az Úr szavát, ők elutasítják. Sőt! Megsértődnek. Ilyeneket olvastunk itt, idézve ezektől: ⁹Kit akar ez a tudományára tanítani? Kivel akarja a kijelentést megértetni? Akiket most választottak el az anyatejtől?” Kisgyereknek néz bennünket? Pedig a kisgyereknél is butábban viselkedtek ezek a vezetők. De föl vannak háborodva, hogy jön az üzenet, hogy megszólal a prófétai üzenet, amely figyelmeztetné, tanítaná őket. Ezen ők megsértődnek. És akkor azt mondja az Úr, ha nem értitek az egyértelmű, szép, figyelmeztető szót, akkor majd dadogó ajakkal, idegen nyelvvel foglak… magyarul, majd jönnek az asszírok! Azokat a szavakat nem nagyon fogjátok érteni, a nyelvüket nem értitek, de majd ők megtanítanak titeket. Ha nem tanultok a történelemből, ha nem tanultok az aktuális figyelmeztető szóból, akkor bizony szokatlan dolog lesz. Az Úristen saját népét is megfenyíti. Mert az Isten szeretetéről, türelméről mindig szerettek hallani az emberek. Napjainkban is. De az Isten szentségéről, igazságáról, és hogy a bűnnek következménye van és büntetése, ezt nem nagyon szeretjük hallani. Nos, ha nem akarjátok meghallani az egyértelmű, időben jött figyelmeztetést, majd jönnek az asszír csapatok, és kapkodjátok a fejeteket, és menekülnétek majd. Az Úristen nyugalmat akart adni, de így olvassuk: „nem hallgattak rá”. Aztán azt is meg kell értenünk a felolvasott bibliai szakaszból, hogy a vezetők vétkei az egész közösségre kihatnak. A vezetők vétkeit az egész közösség megszenvedi. S akkor kezdjük mindjárt a legkisebb, a család közösségével. Mert a családot is kell vezetni. Vagy gondoljunk egy-egy kisebb-nagyobb településre. Vagy egy népre, gyülekezetre, egyházra. Igen, nagyon komolyan kell vennünk, hogy a közélet és a magánélet nem különíthető el – mint ahogy nagyon sokszor szeretnénk. Én azt csinálok, amit akarok, s közben, úgymond közfeladatot látok el. Ez nem válhat szét. Nem lehet kétféle mércével mérni. Azonban, amikor ezt kimondjuk, nagyon gyorsan mellé kell tenni: milyen alapon várjuk el a világtól, a világi vezetőktől, ha nálunk sincs mindig minden rendben. Hiszen itt az Isten népe közösségében nem volt minden rendben, és meg fogja szenvedni az egész nép. Sorstársak vagyunk. Az egybeszerkesztettség révén. Az Egyiptommal kötött szövetséget itt, a felolvasott bibliai szakaszunk, a halál szövetségének nevezi. A halál szövetségének. És újra és újra Szamária, vagyis az északi országrész vezetői az Egyiptommal kötött szövetségben, az ő praktikáikban bíztak. És jön a figyelmeztetés, hogy ez egy veszedelmes út, ez az engedetlenség útja. A hűtlen diplomáciát, pedig itt egyszerűen oltalmazó hazugságnak nevezi a bibliai szöveg. Hiszen ilyeneket olvastunk: „Ti ezt mondtátok: Szövetséget kötöttünk a halállal, és egyezségre léptünk a holtak hazájával.” Vagyis, a legnagyobb ellenséggel is szövetségben vagyunk, a legerősebbel is kiálltok ellenünk. Jönnek majd az asszírok és lesöpörnek titeket. „Ha jön az elsöprő áradat, nem ér el bennünket, mert a hazugság lesz az oltalmunk…” – dicsekedtek az akkoriak. Igen, a hűtlen diplomácia: Istent kizárjuk a dolgainkból, majd mi magunk ügyeskedünk, kötünk mindenféle szövetséget, lepapírozzuk a dolgot. Legalábbis ott látszólag, mintha rendben lenne. Igen ám, csak arról beszél itt nagyon szépen az Írás, hogy ahogyan egy váratlan felhőszakadás következtében zúdul le a völgybe a vízözön, így fog mindent elsöpörni, amit biztosra gondoltatok. Ez kétségbeejtő helyzet. És kétségbeejtő különösképpen azért, mert nem tanulunk a történelemből. Sokszor még a saját történetünkből sem, amit már egyszer átéltünk, még abból sem. Nem csupán az atyáink, vagy a sokkal korábban élt nemzedék történetéből. Azonban van itt biztató üzenet is. És igazán a biztató üzenetre szeretném a hangsúlyt helyezni. A biztató üzenet, hogy van maradék. Az erkölcstelen vezetés ugyan tönkre tehet sok mindent, de teljesen nem tudja megrontani az Isten népét. Lesz maradék! Az ószövetségen végig vonul, hogy lesz maradék, mert van az Istennek terve. Az emberi gazság, az emberi igazságtalanság, sok mindent tönkretehet. Sokakat eltántoríthat Istentől, de maradék mindig lesz, egy maradék, egy kicsi közösség, amely felismeri az Urat, és egyedül az Úr védelmében és oldalmában bízik. Ez itt a biztató. Nagyon szép kifejezésekkel mondja itt el ez a bibliai szakaszunk, amit lefordítva valamelyest tudunk érzékeltetni. Szamária városa egy kisebb hegytetőn van. És a várost körbevevő kőfalak, lentről a völgytől úgy néznek ki, mintha a hegy tetején egy koszorú lenne. Gondoljunk a várfalakra. Nos, itt biztonságban érzik magukat. Másik oldalról a tobzódó emberek nagy lakomákat csapva virágkoszorút tettek a fejükre, és el voltak szállva önmaguktól. Nos, ez az egyik képanyag, ami a valóságot írja le, és erre mondja azt itt az Ige, hogy ez mind elhervad, a fejetekről is a virág, még a városfalak is, amikben bíztatok. Le fogják rombolni, nem védenek meg titeket, hiszen Istentelen életmódot folytattok, de egyedül az Úr lesz az igazi koszorú. És itt jön a másik kép, az Úr lesz az igazi korona. Nem az, amit magunknak csinálunk, és amitől el vagyunk telve. „Azon a napon a Seregek URa lesz népe maradékának díszes koszorúja, ékes koronája.” Ez a biztató üzenet. Mi csinálhatunk magunknak nagy falakat és szövetségeket, nagy ünnepségekben magunkat feldíszíthetjük, az ítélet elsöprő áradata el fogja mindezt sodorni. De aki az Úrban bízik, az Úr lesz az ő koszorúja, koronája. Bizony láthatjuk a bátorító szót, amely azután úgy folytatódik, azt mondja az Úr: „Sionban egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul”– egy sarokkövet. Ezt hallottuk már a közelmúltban, olvashattuk Ézsaiás könyvében, korábbi fejezetben is. És virágvasárnapon különösképpen hangsúlyos lehet számunkra, ez a mai ószövetségi igeszakasz, hogy Isten egy követ tesz le, egy szilárd sarokkövet. Ahogy a korabeli építkezésnél a sarokra kellett a legnagyobb követ kiválasztani, mert az tartott mindent, és majd arra építeni. Nem véletlen beszél erről majd az Újszövetség több helyen, az evangélium, vagy éppen Péter apostol is. Isten munkája az, hogy egy követ, egy szilárd követ, alapot fog készíteni, mert amire mi építettünk kishitűségünkben vagy kimondott engedetlenségünkben, azt elsöpri a történelem ítélete. És valószínűleg ez a hűséges maradék. Egyik oldalról ez a kő, aztán, ahogy szépen tovább gondoljuk az egészet, ennek az Istenhez hűséges maradéknak, kisebbségnek, ennek a hitvallása: „Aki hisz, az nem menekül el!”. Nem bízik elvakult emberi ötletekben, és nem is szalad el, miközben látja, hogy nagyon nagy baj van. Aki hisz, az nem menekül el. Ez a hívő ember hitvallása lehet ma is. Aki hisz az Úrban, nem menekül el, bár nagy bajok vannak, válság van, gondok vannak, óriási kihívás és feladat van. Nem menekül el a divatos eszmeáramlatokkal szemben, amelyek nagyon hamar megbuknak, nagy lufik és kipukkannak. Nos, ezzel szemben az Úrban bízik. És e hűséges maradékból jön majd el a Messiás, ha a történelmileg nézzük a bibliai üzenetet. Hiszen Ézsaiás próféta által már Jézus virágvasárnapi bevonulása előtt kb. 700 évvel megszólalt ez az üzenet. A hűséges maradék az Úrban bízik, és ebből a hűséges maradékból jön test szerint a Messiás. Ezért nem véletlen, hogy az Újszövetség, ezt a próféciát, hogy „sarokkövet helyezek el Sionban”, az Isten népe közösségében, a választott népe közösségében, nos, ezt a próféciát Krisztusra vonatkozó próféciának tekintette. Így idézi az Újszövetség, és így kapcsolódik a mai ószövetségi Igénk, a mai újszövetségi eseményhez, Jézus virágvasárnapi bevonulásához. És így emlékezhetünk vissza a közelmúltban a gonosz szőlőművesekről szóló bibliai szakaszunkra is. A sarokkőt, a szőlőmunkások ugyan megvetették: nem, ez nekünk nem kell! Mi minden másban bízunk, abban nem, akit az Úr ad nekünk. De az Úr sarokkővé tette.

Aki Benne hisz? Fogalmazzuk meg akkor, mit is jelent ez a hit? Hinni: egy bizonyos magatartást jelent. Nem egyszerűen elhinni valamit. Egy magatartást: aki hisz, az nem menekül el. Pedig katasztrofális helyzet volt már ott akkor. Az asszír csapatok ott topognak a csöppnyi kis ország határán, ugrásra készen a rabló-hadjáratban. Izráel népe ugye már kettészakadva él. A kis ország is még szétaprózódva, még két kisebb részben él. Nagyon veszedelmes a helyzet. Belső kemény szociális feszültségek vannak. Hinni, az egy magatartás, nem egy elmélet. Ez a magatartás azt jelenti: nem menekülök el! Nem szaladok el a kihívás, a feladatok, a nehézség elől. Nem egyszerűen hiszem az Isten létét, mint ahogy sokan ma is, ebben a tévhitben ringatják magukat: Hiszem én az Isten létét, csak nem élek úgy. Az életemből az ellenkezője látszik. Nos, itt az az üzenet, ha hívő emberek vagyunk, akkor nem szaladunk el a bajok, a problémák, a kihívások, a nehézségek elől. Ez egy magatartás. Ha hívő emberek vagyunk, nem kapkodunk. Nem magunk akarunk nagy városfalakat építeni, hogy majdnem úgy néz ki a hegytetőn, mintha egy korona lenne a hegyen. Nagyon szép ez. Ezekből a falakból itt-ott egy keveset még ma is a turista megkereshetne. Csak nem védte meg a népet. Azt a népet, amely elhagyta az Urát, Istenét. A hit az azt is jelenti, hogy nyugodt biztonsággal és bizonyossággal várom, hogy az Úr a megígért szabadítást megtegye. Nem tétlenül! Mert várni, az nem tétlenség. Várni, az nagy figyelmet igényel, hogy amikor eljön a pillanat, hogy konkrétan cselekednem kell, akkor ugrásra kész legyek. Várni, az nagy erőbedobást jelent, de nyugalommal, minden kapkodás nélkül. És ugyanakkor ebben az Úrra való várakozásban megtagadni minden más felénk zúduló divatos eszmeáramlatot. Megtagadni minden Isten akaratával ellentétes dolgot. Vagyis van mit csinálni. Aki benne hisz, mai zűrzavaros, célt tévesztett, értéktévesztett világunkban, a Krisztus-hit szilárd alapján állva cselekedjünk hitből, és mutassuk föl, hogy van reménység. Ámen

SZENTELTESSÉK MEG TE NEVED,

Azaz: mivelünk azt tegyed,

Hogy igazán megismerjünk

Téged, féljünk és tiszteljünk,

Szemlélvén nagy bölcs munkáid

S minden tökéletességid.

Gondolatunk és beszédünk,

Sőt a mi egész életünk

Úgy folyjon s úgy tündököljék,

Hogy mindenek megismerjék.

Hogy te vagy, szent Isten, Atyánk,

Fiaidnak te vagy példánk.

483.dícséret 4. és 5. vers

Bocsásd meg Istenünk, hogy nehezen tanulunk a teremtett mindenség, a természet nagyszerű rendjéből. Bocsásd meg nekünk, hogy a történelemből sem sokat tanulunk, csak megtanulunk eseményeket. Bocsásd meg, hogy saját életünk korábbi történeteiből is nehezen tanulunk. És bocsásd meg nekünk, hogy írott kijelentésed a Szentírás is nehezen taníthat bennünket. Mert elméletben ugyan rábólintunk, de a gyakorlatban kevés jó gyümölcsöt termünk. Magasztalunk, hogy minden emberi gyarlóság ellenére is van maradék. Van mindig néped, aki keresi, és igyekszik cselekedni akaratodat. És magasztalunk Urunk, hogy megmented, megtartod népedet, egyházadat. Magasztalunk, hogy biztos, szilárd követ adtál Jézusban, hitünknek, életünknek és közösségünknek. Olyan alapot adtál, akire épülhet a mi életünk, akiben bízhatunk. És magasztalunk, hogy a Krisztusba vetett hit által lehet erőnk megmaradni a helyünkön, fölvállalni a feladatokat, küzdeni a nemesért, a jóért, a tisztáért, és nem elmenekülni. Segíts, hogy a divatos, ideiglenes eszmeáramlatok között, merjünk megmaradni a Krisztus-hitben. És segíts bennünket, hogy hitünk cselekedetté, magatartássá váljon a hétköznapokban. Így könyörgünk mindazokért, akik a második istentiszteletünkön felnőttként hitvallást tesznek, konfirmálnak. Így könyörgünk gyülekezetünk egészéért, használd föl életüket, hogy megmaradjanak ők is a Te néped közösségében. Használd fel gyülekezeti közösségünk egészét, hogy a mi életünk bizonyságtétele jellé legyen, feléd mutató jellé ebben a világban. Segíts, hogy életünk fokozatos megszentelődése az élet értelmét keresőket, feléd irányítsa és vezesse. Könyörgünk Urunk ünnepre készülődésünkben, áldd és szenteld meg lelki felkészülésünket és ünneplésünket, hogy hitben megerősödve, örömmel megtelt szívvel cselekedjük a Te akaratodat egész nemzetünk javára. Ámen!

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.”  Ámen!

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |