|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
Mit hiszel Jézus
hatalmáról?
Lekció: Jelenések könyve 5. fejezet
És láttam a trónuson ülő jobb kezében egy könyvet,
belül és kívül teleírva, hét pecséttel lepecsételve; és láttam egy erős
angyalt, aki hatalmas hangon hirdette: „Ki méltó arra, hogy felnyissa a
könyvet, és feltörje pecsétjeit?”
De sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt nem
tudta senki felnyitni a könyvet, sem beletekinteni abba.
És nagyon sírtam, mert senki sem bizonyult méltónak
arra, hogy felnyissa a könyvet, és hogy beletekintsen.
Ekkor a vének közül egy így szólt hozzám: „Ne sírj!
Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, a Dávid utóda, és felnyitja a
könyvet és hét pecsétjét”.
És láttam, hogy a trónus és a négy élőlény közelében,
a vének között, ott áll a Bárány: olyan volt, mint akit megöltek; hét
szarva volt, és hét szeme: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész
földre.
A Bárány odament, és átvette a könyvet a trónuson ülő
jobb kezéből; és amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy
vén leborult a Bárány előtt - mindegyiknél hárfa volt és aranycsésze, tele
füstölőszerrel: a szentek imádságai ezek -, és új éneket énekeltek
ekképpen: „Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, és feltörd annak
pecsétjeit, mert megölettél és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden
törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből; és királysággá és papokká
tetted őket a mi Istenünknek, és uralkodni fognak a földön.”
És láttam, és sok angyal hangját hallottam a trónus,
az élőlények és a vének körül, számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer
volt; és így szóltak hatalmas hangon: „Méltó a megöletett Bárány, hogy övé
legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a
dicsőség és az áldás!”
És hallottam, hogy minden teremtmény, a mennyben és a
földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt
mondta: „A királyi széken ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a
dicsőség és a hatalom örökkön-örökké?”
A négy élőlény így szólt: „Ámen!” És a vének
leborultak, és imádták őt.
Textus: Lukács
5. fejezet 17-26.
17Amikor az egyik napon tanított, és ott ültek a
farizeusok és törvénytudók, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból,
továbbá Jeruzsálemből jöttek, az Úr ereje gyógyításra indította őt.
18És íme, férfiak ágyon hoztak egy béna embert, és igyekeztek
bevinni és letenni eléje.
19Mivel a sokaság miatt nem találták módját, hogyan vigyék
be, felmentek a háztetőre, és a cseréptetőn át eresztették le ágyastól
Jézus elé a középre.
20Ő pedig látva
hitüket, így szólt: "Ember, megbocsáttattak a te bűneid."
21Erre az
írástudók és a farizeusok elkezdtek tanakodni: "Kicsoda ez, aki így
káromolja az Istent? Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?"
22Jézus átlátta
gondolataikat, és így válaszolt nekik: "Miről tanakodtok szívetekben?
23Mi könnyebb:
ezt mondani: Megbocsáttattak a te bűneid, - vagy pedig ezt mondani: Kelj
fel és járj?
24Azért pedig,
hogy megtudjátok: van hatalma az Emberfiának bűnöket megbocsátani a földön:
Neked mondom, - így szólt a bénához, - kelj fel, vedd az ágyadat, és menj
haza!"
25Ez pedig
szemük láttára azonnal felkelt; fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent
dicsőítve hazament.
26Ámulat fogta
el mindnyájukat, és dicsőítették az Istent, megteltek félelemmel, és ezt
mondták: "Hihetetlen dolgokat láttunk ma!"
Kedves Testvéreim!
Lukács korának gyülekezete, s talán maga az
evangélista is, felteszi magának az alapvető kérdést: Mit hiszünk Jézus Krisztus hatalmáról?
Az első fejezetek, vagyis a Jézus működésének
kezdetét bemutató történetek, Jézus galileai munkásságának eseményei többek
között ezt a kérdést is igyekszenek megválaszolni: Mit hiszel Jézus
Krisztus hatalmáról?
A felolvasott gyógyítási történetben először Jézus
hatalmának az eredetéről és forrásáról van szó. A történet nagyon hamar
leszögezi a tényt: „az Úr ereje
gyógyításra indította” Jézust.
A
sokaság tehát az Úr erejét látja működésbe lépni egy emberen keresztül.
Ezzel önmagában nem emelkedik ki Jézus a szent emberek, isteni küldöttek,
csodatévők közül. Az első gyülekezetek, amelyek olvasták ezt a történetet
ismertek ilyen embereket. Az Írásokat ismerő zsidó ember így tekintett például
az Isten ereje, vagy Lelke által működő prófétákra, uralkodókra, bírákra.
Jézust éppen ezért sokan egynek tartják a próféták közül. De ha a kor
gyülekezetének görög kultúrájú részére gondolunk, ők is sok legendás
csodatévőről, úgynevezett isteni emberről tudtak, akik közé Jézus is
könnyen besorolható volt.
A történetünk azonban ennél tovább megy, hiszen Jézus
is több mint isteni erővel felruházott csodadoktor. Mert nem csupán arról
van szó, hogy Jézus az Úr ereje által tesz csodát, nem annyiról van szó,
hogy Jézus hatalma Istentől jövő hatalom, hanem arról, hogy Jézus hatalma, Isten hatalma, vagyis
Jézus Krisztus Isten maga.
Ez már nem áll minden vitán felül. Ezt már nem
tudja mindenki elfogadni. Így jelennek meg a történetben Jézus ellenfelei. Lukácsnál
most tűnnek fel először a farizeusok és törvénytudók, akik aztán több ízben
szembekerülnek Jézus személyével és tanításával. A
jeruzsálemi vallási vezetők ott ülnek, amikor Jézus tanít. Hallgatják
Jézust, de valamin fennakadnak. Érdekes, hogy nem azon, hogy Jézus csodát
tesz. Ilyet már láttak, az Isten képes felhatalmazni embereket a
gyógyításra. Hanem azon akadnak fenn, hogy Jézus olyan hatalmat tulajdonít
magának, amely csak az egy Istennek van. Ez már az ő olvasatukban istenkáromlás.
Egy ember sem teheti magát egyenlővé Istennel. „Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?” Kinek van
hatalma, joga erre JHVH-n kívül?
A bűnbocsánat kérdésében elválik a csodatévő isteni
emberek, az Isten ereje és Lelke által nagy tetteket véghezvivő szentek
csoportja magától az Istentől. "Ember,
megbocsáttattak a te bűneid.” – mondja Jézus, és ezzel
egyértelmű kijelentést tesz magáról, mint Istenről.
Mit hiszel tehát Jézus hatalmáról? A kérdés végig ott
van az evangéliumban. Az itt megjelenő zsidó vallási vezetők Jézus életének
utolsó szakaszában egészen konkrétan is felteszik a kérdést: „Mondd meg nekünk, milyen hatalommal
cselekszed ezeket, vagy ki adta neked ezt a hatalmat?” De végül, ahogy
itt sem, nem ismerik el Jézus bűnbocsátó hatalmát, vagyis nem ismerik el,
amit még a tisztátalan lelkek is fennhangon kiáltottak: „Te vagy az Isten Fia”. Mert a vallási
ellenfelek, vagy a szkeptikus szem- és fültanúk talán szeretnének csak
annyit hinni, hogy Jézus egy Isten erejével felruházott csodatévő ember. De
az evangélium ennél többről tesz bizonyságot: „van
hatalma az Emberfiának bűnöket megbocsátani a földön.” Lukácsnak és
kora gyülekezetének állást kellett foglalnia ebben a kérdésben. Sok hitvita
és egyetemes zsinatok témája lett aztán ugyanez a kérdés, és ma is
megosztja a világot, hogy: Mit hiszel Jézusról és az ő hatalmáról?
A farizeusoknak igazuk van abban, hogy csak az Isten
bocsáthat meg bűnöket, sőt abban is, hogy egy ember sem teheti magát ily
módon egyenlővé Istennel. De nem számolnak azzal, hogy Istennek viszont
hatalmában van emberi formában, testet öltve megjelenni a világban, ahogyan
ezt a karácsonyi történetből is megérthettük. Az evangélium üzenete
világos: Jézus Krisztus az élő Isten maga, akinek van hatalma bűnöket
megbocsátani a földön.
Vannak, akik felismerik ezt, és hiszik ezt, és ez a
hit áldást, gyógyulást, sőt végső soron üdvösséget hoz életükben. Példa
erre történetünkben a bénát Jézushoz hozó férfiak hite. Jézus látja ezt a
hitet. Nem csodahajhászást, nem az utolsó fűszálba kapaszkodó kétségbeesett
próbálkozást, hanem Istenbe vetett hitet lát, amikor hozzáviszik a bénát. Az
evangélista is Jézus Krisztusra és az ő hatalmára építő hitet láttat,
amikor a történetben bemutatja, az akadályokat nem ismerő elszántságot, a
tetőbontást, amivel a férfiak nagy erőfeszítések révén viszik Jézushoz béna
társukat. Jézus Isten-voltának felismeréséről tanúskodik ez a hit, amit
rajtunk is számon kér az evangélium. Mit hiszünk tehát Jézus Krisztus
hatalmáról? Jézus hatalma, az Isten hatalma, mert Jézus személyében az
Isten maga jelent meg.
De a történet nem csak Jézus hatalmának eredetéről és
forrásáról szól, hanem a hatásáról is. Jézus hatalma változást hozó hatalom. Látható, fizikai és belső, lelki
változások egyaránt történnek e hatalom nyomán. Történetünkben a „mit
hiszel Jézus hatalmáról” kérdésfelvetés egy gyógyítási csoda segítségével
kerül megválaszolásra. Látható változás történik, hiszen az Isten
bűnbocsátó hatalmát Jézusban megtapasztaló béna ember egészségesen tér
haza. Az Isten hatalmának kézzelfogható, látható, valóságosan
megtapasztalható következményei vannak. „Szemük láttára
azonnal felkelt; fogta ágyát…, és … hazament.” Márk
evangéliumában azt a reakciót olvassuk, hogy: „Ilyet még sohasem láttunk.” De most mégis láthatóvá vált az
Isten hatalma.
Lukács evangéliumának ebben a szakaszában sorra
olvassuk azokat a történeteket, melyekben Jézus hatalma konkrétan
megtapasztalható, mindenki számára egyértelmű változást hoz. Jézus sorra
teszi a csodákat, az isteni hatalom jeleit: ördögöket űz ki, leprások
tisztulnak meg, vagy tegnap hallhattuk a csodálatos halfogás történetét is.
Bénák járnak, vakok látnak, szakadoznak a halászhálók, mert Jézus hatalma
látványos változásokat hoz. Ezt a változást nevezi a Szentírás az Isten
Országa elközelítésének.
A
változás sokszor megdöbbentő és felfoghatatlan: „Hihetetlen dolgokat láttunk ma!” Vagy ahogyan az eredeti
szöveg mondja „paradox” dolgokat láttunk, azaz olyat, amely nem illeszthető
be az emberi logikába.
Erről szólt a nemrég felelevenített karácsonyi
történet is, amikor paradox, vagyis emberi értelem számára felfoghatatlan,
mégis látható, megtapasztalható esemény ment végbe, az Ige testetöltésével.
Paradoxon az Isten Országa is, amely egy már jelen lévő és megtapasztalható
folyamat, de egyben egy még ki nem teljesedett és még nem birtokolható
valóság. Paradoxon, vagyis ellentmondásos, és emberi logika számára
érthetetlen, hogy Jézus egyszerre valóságos Isten és valóságos ember, de az
Isten tervébe ez is belefér, sőt szükséges, hogy így legyen. Jézus hatalma
változást hozó hatalom, amely túlmutat az ember lehetőségein, átlép az
emberi korlátokon és határokon, és így gyógyulást és üdvösséget hoz a világ
számára.
Így mehetnek végbe a látható a fizikai változásokon
túl, más belső változások is. „Megbocsáttattak
a te bűneid!”– micsoda minőségi változás ez. Nem ugyanaz vagyok többé,
mert az Isten megbocsátott nekem. A Heidelbergi Káté „Ember megváltásáról”
szóló része is rámutat arra, hogy mivel Krisztus valóságos Isten, és van
hatalma bűnöket megbocsátani a földön, a legnagyobb változást hozhatta a
világ folyásában, és az ember lehetőségeiben.
Ezt is átéli a meggyógyult férfi. A Jézus hatalmát
saját bőrén megtapasztaló ember Istent dicsőítve tér haza, magával viszi
háláját, Isten- tapasztalatát.
De a sokaság, a szemtanúk is megváltoznak. Ámulat
fogta el őket, aztán megteltek félelemmel és ők is dicsőítették az Istent.
Az Isten hatalma változást hozó hatalom, hiszen ha
megnyilvánul, akkor semmi nem marad olyan, mint volt. Megváltoznak a
körülmények, megváltozhatnak életek, mert az Istennek van hatalma erre.
Kedves Testvéreim!
A hallott Ige fényében tegyük fel a kérdést most már
mi magunk is így az év első napján: Mit
hiszünk Jézus hatalmáról? Milyen hatalomban bízva, milyen hatalom
irányítása alatt képzeljük el a 2010-es esztendőt?
Szükséges, hogy mindenek előtt megerősödjünk abban a
hitvallásban, hogy Jézus Krisztus Isten, az ő hatalma Isten hatalma, az ő
közelsége, Isten közelsége, az Ő személye Isten személye.
Ha hiányzik ez a bizonyosságunk, akkor attól fosztjuk
meg magunkat és jövőnket, aki minden hatalom birtokosa mennyen és földön.
Ha biztos kézben szeretnénk látni a közeljövőnket, benne a 2010-es
esztendőt, és a távoli jövőnket és üdvösségünket, akkor bízzuk azt a győztes
Bárányra, akiről a Jelenések könyvéből olvastunk. Aki úgy jelenik meg,
mint, aki az Istennel egyenlő, akié a hatalom örökkön-örökké, akinek a
nevére minden térd meghajol, akinek van hatalma bűnöket megbocsátani a
földön, váltságot szerezni a világ számára.
Kedves Testvéreim, erre a Krisztusra bízhatjuk a
2010-es esztendőt is, mindennapjainkat, mindenkori jövőnket. A hétpecsétes
könyv, Isten végidőkre vonatkozó terve a Báránynak adatott. Jövőnk az
értünk született és kereszthalált halt Krisztus kezében van. Annak a
Krisztusnak, akinek van hatalma bűnöket
megbocsátani a földön, akinek adatott minden
hatalom mennyen és földön, akinek van hatalma változást hozni életünkben,
jövőnkben.
Legyen példa előttünk a bénát Jézushoz vivő férfiak hite.
Mert az ilyen hittel nagy dolgokat vihetünk véghez a közös cél érdekében.
Jellemezze a gyülekezetünket a kreatív hit, az akadályokat leküzdeni tudó
hit. Krisztushit, amelyben társakat, testvéreket talál az ember, és
Jézushoz segít másokat.
Másodszor pedig, építve a szilárd meggyőződésre, hogy
Jézus Krisztus az élő Isten maga, erősödjünk meg abban a reménységben, hogy
az Ő hatalma, ma is képest változást hozni. A tegnapi nap az Ige fényében
is mérlegeltük az elmúlt esztendő eredményeit és eredménytelenségeit,
kihasznált és kihasználatlan lehetőségeit. Hisszük-e, hogy Jézus ma is képes
változást hozni életutakban és családtörténetekben. Jézus hatalma tud
változást hozni nemzetünk sorsában, mert járóvá teszi a bénát, mert Isten
hatalmával bocsát meg bűnöket. Talán várunk politikai változást, gazdasági
változást, erkölcsi változást a következő évtől. De akárhogy is legyen,
olyan változásokért könyörögjünk, amelyeket Jézus Krisztus hatalma munkál.
Erősödjünk meg abban a reménységben, hogy Krisztus
hatalma tud változást hozni gyülekezetünk életében is, ha kell erősödést, ha
kell gyógyulást. Tud bocsánatot adni bűneinkre, tévedéseinkre,
mulasztásainkra.
Békés és boldog új évünk és jövőnk garanciája csak a
bűnöket megbocsátó krisztusi hatalom lehet. Legyen személyes és gyülekezeti
életünk Istent dicsőítő élet. Mert akik életüket Jézus hatalmára bízzák,
akik megtapasztalják azt, hogy hihetetlen dolgok és változások mennek végbe
hit által, azok nem szűnhetnek meg Istent dicsőíteni.
Végezetül hadd osszam meg a
Kedves Testvérekkel Dietrich Bonhoeffer német mártírlelkipásztor egyik
verses bizonyságtételét. Ő egy kegyetlen világban, a 2. világháború gonosz
erőinek és ördögi hatalmainak tombolása közepette, de bízva Krisztus
mindenek felett álló hatalmában írja a következőket, és így tekint hittel
és reménységgel a jövőbe:
„Áldó hatalmak oltalmába
rejtve
Csak várjuk békén mindazt,
ami jő.
Mert Isten őriz híven reggel,
este,
Ő hű lesz, bármit hozzon a
jövő.
Ha gyötri, bántja szívünket a
régi,
És múlt napoknak terhe ránk
szakad,
Megrettent lelkünk vigaszodat
kéri,
Mit nékünk szerzett, Atyánk,
szent Fiad.
És ha az úton örömöt adsz
nékünk,
Ha szép napod ragyogva ránk
nevet,
Biztasson, intsen sok nehéz
emlékünk,
Hogy életünket szenteljük
neked!
A csend köröttünk mélyen szerteárad.
Hadd halljuk azt a tiszta
éneket,
Amely betölti rejtett, szép
világod,
Hol téged dicsér minden
gyermeked!”
ÁMEN
Áldás:
Az Úr legyen előtted,
hogy a jó utat mutassa neked.
Az Úr legyen melletted,
hogy téged karjába zárjon és megvédjen.
Az Úr legyen mögötted,
hogy megvédjen a Gonosz cselvetésétől.
Az Úr legyen alattad,
hogy felfogjon, ha leesel.
Az Úr legyen tebenned,
hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy.
Az Úr legyen körülötted,
hogy megvédjen, ha mások rád rontanak
Az Úr legyen fölötted,
hogy megáldjon téged.
Így áldjon meg téged a jóságos Isten,
ma, holnap és minden időben.
Ámen.
|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
|