| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Sírástól az új énekig

János evangéliuma 20. fejezet 1-10.

 ¹A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.  ²Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: "Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették!"  ³Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. ⁴Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. ⁵Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de mégsem ment be.  ⁶Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek,  ⁷és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen.  ⁸Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt.  ⁹Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül.  ¹⁰A tanítványok ezután hazamentek. 

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk! Köszönjük, hogy a mai napon örömmel ünnepelhetjük az idei húsvéti ünnepeket, és bennük a mi Urunk Jézus Krisztus feltámadását. Köszönjük az örömhírt, amely a bibliai szent írások közepét jelenti, hogy Jézus Krisztust nem hagytad a halálban, hanem feltámasztottad és kihoztad a halottak birodalmából, hogy legyen élő Urunk, s Megváltónk. Köszönjük azt is, hogy általa, keresztje, halála, és feltámadása által megbékítetted a világot. Az Ő neve által nyerhetünk új életet, üdvösséget. Bocsásd meg, hogy húsvét alkalmával vannak gondjaink és kételyeink is, amelyek szívünk mélyén lappanganak. És amelyek éppen a feltámadással függnek össze, hiszen emberi értelmünk nehezen tudja elképzelni, hogyan is történhetett a feltámadás. Valóban, nincs többé hatalma a halálnak rajtunk? S hogy mi is remélhetjük-e ezt a halál utáni újjászületést, a feltámadást. Istenünk, kérünk, távolíts el tőlünk minden emberi okoskodást, ravasz bölcselkedést vagy kételkedő bizonyosságot. Add, hogy most igazi megbékélést érezzünk meg lelkünkben, amikor hallani fogjuk a húsvéti evangéliumot. Hiszen Jézus élete és halála által megnyílik az út hozzád, mennyei trónusod elé, és reménységet nyerhetünk a halálból való saját feltámadásunkra nézve is. Add, hogy a húsvéti evangéliumot gyermeki hittel, őszintén, és alázattal fogadjuk szívünkbe. S Te cselekedd meg, hogy szülessen szívünkben boldog bizonyosság, hogy Jézus valóban feltámadott és él. És akik hisznek benne, ha meghalnának is örökké élni fognak. A Te Lelked vezessen el most erre a hitre, Krisztus nevéért kérünk, hallgass meg minket. Ámen!

Jézus Krisztus, szép fényes hajnal,

Ki feltámadsz új világgal,

És megáldasz minden jókkal:

Te vagy nékünk egy reménységünk,

Isten előtt közbenjárónk,

Szép koronánk, ékességünk.

Világosítsd a mi szívünket:

Ismerhessünk meg tégedet;

Tanulhassuk szent Igédet.

485. dicséretünk 1-3.

Jelenések 5. fejezet 1-10.

¹És láttam a trónuson ülő jobb kezében egy könyvet, belül és kívül teleírva, hét pecséttel lepecsételve;  ²és láttam egy erős angyalt, aki hatalmas hangon hirdette: „Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje pecsétjeit?”  ³De sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt nem tudta senki felnyitni a könyvet, sem beletekinteni abba.  ⁴És nagyon sírtam, mert senki sem bizonyult méltónak arra, hogy felnyissa a könyvet, és hogy beletekintsen.  ⁵Ekkor a vének közül egy így szólt hozzám: „Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, a Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét”.  ⁶És láttam, hogy a trónus és a négy élőlény közelében, a vének között, ott áll a Bárány: olyan volt, mint akit megöltek; hét szarva volt, és hét szeme: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre.  ⁷A Bárány odament, és átvette a könyvet a trónuson ülő jobb kezéből;  ⁸és amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt - mindegyiknél hárfa volt és aranycsésze, tele füstölőszerrel: a szentek imádságai ezek -,  ⁹és új éneket énekeltek ekképpen: „Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, és feltörd annak pecsétjeit, mert megölettél és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből;  ¹⁰és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek, és uralkodni fognak a földön.”

Szeretett testvérek! A bűneset utáni világban, a mi világunkban, amibe beleszülettünk, amiben élünk, egy állandó szomorú tapasztalat az, amit így fogalmaztunk meg a bibliaiskolán: Olyan a bűneset után világ, amibe beleszülettünk, mint egy kisiklott vonat. Amelyik valahol ott van, a pályát elhagyva, az árokban. Minden van. Ülés, kerék, ablakok is (talán kitörtek), ott vannak az utasok, nem mindenki a helyén, a csomagok szanaszét repültek. A mi világunk egy ilyen világ. Szomorúan kell látnunk. Volna minden, csak semmi sincs a helyén. Nem a teremtésbeli rend szerint, nem az Isten gondolata szerint vannak a dolgok. És egy ilyen világban próbálunk berendezkedni, egy ilyen világban akarunk magunknak komfortos életet. Ezért sokat dolgozunk, de a szerelvény mindenestől az árokban van. Szomorú mindez. A nagy kérdés évezredek óta az: ki oldja meg, ki tudja megoldani az emberiség sorskérdéseit.

A Jelenések könyve látomásainak idején, az apostoli kor vége felé, Domiciánus császár keresztyénüldözésének a korában vagyunk. Egy olyan korban, amikor ő volt az első császár, aki megkövetelte, hogy úgy szólítsák meg: Urunk és Istenünk. Nyilvánvalóan a keresztyének ezt megtagadták. Úr és Isten egyedül az Örökkévaló. Egy ilyen világban, ami akkor is kisiklott világ volt, egy olyan világban, amely világban ember követelte magának az isteni címet, egy olyan világban is ezt lehetett csupán megállapítani, szomorú mindez. Miközben sokfajta változásra törekedtek emberek, és az emberi jó szándék, néha nem mindig csak jó szándék, hanem hatalmi szándék és őrület hozott különböző rendszereket javítás címén. Csak mi emberek ugyanazok maradtunk. Ugyanazon bábúkkal folyik a sakkjátszma, ugyanolyan bűnös, önző, Istentől elrugaszkodott emberekkel.

Az előbb olvasott látomásban az apostol, János apostol, azt mondja, nincs senki, aki az Atya kezében lévő hét pecséttel lepecsételt tekercset, vagy ahogy mi mondanánk, könyvet átvehesse és feltörje pecsétjeit, hogy nyilvánvalóvá legyen az Isten akarata. Senki nem méltó erre. És János ezt mondja, sírtam. Ha visszagondolunk történelmi tanulmányainkra, és ha körülnézünk magunk körül, akkor bizony egy ilyen szomorú, kisiklott világ, újra és újra jó szándékai, javításai közepette, azt mondhatnánk, bizony siralmas. Akkor is siralmas, amikor úgy nekilendülünk, és úgy gondoljuk: na most végre, valami kicsivel valóban jobb lesz.

Egy ilyen világ – János keserűen sír: senki sem méltó, hogy egy valóban új jövendő kezdődjön? És ekkor, valami nagyszerű dolog történik. Ekkor kiderül, hogy van valaki, aki győzött a gonosz, a bűn fölött. Nem egyszerűen megváltoztatta kicsit a társadalmi berendezkedést, ami egyébként szükséges. Hanem győzött a gonosz és bűn fölött. Így olvastuk: „…győzött az oroszlán”. Hát igen, azt mondanánk bizonyos elmélet szerint, az erősebb megeszi a gyengébbet. Nyilvánvaló, hogy az oroszlán fog győzni. Ezt némelyek egyenesen így is mondják, sőt erre egy egész fejlődéselméletet építettek föl. Még társadalmi szinten is. Győzött az oroszlán, és mindjárt jön egy sajátosan érdekes helyzet: a Júda törzséből való oroszlán. Egy nagyon piciny népből való az a bizonyos oroszlán, a Dávid utóda, egy olyan törzsből, egy olyan népből, amelyről maga az Úr azt mondja a kiválasztás történetében: Nem azért választottalak titeket, mert minden népnél nagyobbak lennétek, hanem sokkal kisebbek vagytok. Nem vagytok jobbak, nem vagytok különbek. Egyszerűen így döntöttem. Szeretlek titeket. Győzött az oroszlán, vagyis a messiási ígéretek beteljesítője. És ez az oroszlán Jézus, Júda törzséből, Dávid törzsökéből, Isai utódjaként. Eljön a Messiás, Jézus, és Ő az egyedül, aki odalép az Atya elé, átveszi ezt a könyvet, a hét pecsétes könyvet, hogy feltörje pecsétjeit, hogy nyilvánvalóvá legyen a folytatás. Méltó, hogy Isten utolsó időkre vonatkozó történeti tervét nyilvánvalóvá tegye. Egyedül az a valaki méltó, aki az Istentől jött. Itt közöttünk nincs. Bármennyire jó szándékúan próbálunk javítani dolgokat, a kisiklott vonaton belül tudunk csak javítani. De a kisiklott vonatot kiemelni az árokból és a sínekre helyezni, belülről nem lehet megcsinálni, bármennyire igyekszünk is. Ehhez kell valaki, aki kívülről jön, aki felülről jön, aki az Istentől jön, aki maga Úr.

Hogyan győzött? Itt jön azután, az egészen más üzenet. Nem úgy, ahogy egy oroszlán szokott győzni: leteperve, megölve a kisebbet, a gyengét. Hogyan győzött? Nem erőszakkal. Nem nacionalista politikai messiásként, mint ahogy a történelemben, az apostoli korban is föl-fölbukkantak ilyen emberek. Nem. Hogyan győzött? Bárányként. Bárányként. Itt egyértelműen nyilvánvalóvá válik, ez nem emberi gondolat. Mert a mi emberi gondolatunk az az, amit az egyik énekünk így mond, hogy zörgő táborokkal, nagy erővel, politikai, gazdasági, katonai potenciállal – hát az győz. Az Isten terve pedig az, hogy bárányként: mely mészárszékre hurcoltatik, és nem nyitja meg ajkát. Júda oroszlánja, ahogy ez az ősi áldásban, Mózes első könyvében, ez a kifejezés szerepel, bárányként győzött. Isten igazságos követelésével szemben Ő cselekedte az Isten akaratát, amit mi nem cselekedtünk. Győzött bárányként, mert magára vállalta bűneink zsoldját, a halált. Győzött bárányként, és ezt egyedül csak Ő tudta megtenni. Így olvastuk az előző bibliai szakaszban: „véreddel vásároltad meg őket Istennek”. Győzött, mert a juhok nagy Pásztorát, a mennyei Atya nem hagyta a halálban, hanem föltámasztotta. Bárányként győzött. Ez a megváltás. A megváltás isteni terve.

És mindezek következtében így olvastuk: „és új éneket énekeltek”. Új éneket. Az ószövetségben többször szerepel ez a kifejezés. A zsoltárok könyvében többször találkozunk vele. Új éneket énekelni. Valóban, szív szerint tudunk új éneket énekelni? Ünnepelni húsvétot, föltámadást? Új éneket énekelni, mert hatalmas, új dolgot kezdett el az Isten a mi történelmünkben. Új éneket. A világ ezt még nem tudja. A világ ezért mindig „pót” dolgokat csinál húsvétkor is. Ezt a gyülekezet tudja. A hívő emberek közössége tudja. Ezt a győzelmet az egyház már tudja. Még töredékesen látjuk ennek következményeit, de személyes életünkben kell, hogy lássuk. A világ nem tudja, mi tudjuk. Mennyire látszik ez meg rajtunk? Mennyire látszik meg rajtunk, hogy egészen másképp nézhetünk az életre? Már nem egyszerűen csak szomorú… a történelemben egyre csak ismétlődnek az emberi gonoszságok, és a jó szándékú javítási kísérletek. Mennyire tudjuk, mennyire hat át bennünket ez a győzelem? Mennyire van bennünk az új ének? Vagy mi is csak sírunk, ahogy az apostol sírt? Oly sokszor lehet találkozni emberekkel: „á, nincs is semmi értelme! Egyik tizenkilenc, másik egy híján húsz”. De a keresztyén ember, egészen másképp tud nézni önmagára, népére, a világra. Egész másképp tudunk nézni a nyilvánvalóan jelen lévő emberi gonoszságra, a bűn erejére. Mert mi már tudjuk, hogy győzött, bárány módjára. Önmagát áldozati bárányként odaadóan. Jézus Krisztusban ez a kegyelmes szeretet. Nekünk ez vigasztaló jó hír. Nekünk már ez reménységforrás. A világ nem tudja, nem akarja tudni. A világ másképp gondolkozik. A világ mindig csak földi erőszakkal próbál dolgokat változtatni. A keresztyén ember tudja, hogy a Krisztus golgotai áldozata, és a juhok nagy pásztorának föltámasztása által győzött az Isten szeretete. És már nem csupán a vagonon belül lehet javítgatni valamit, és kell, mert ott is menteni kell a sérülteket, és amit lehet, hanem egészében valami új fog kezdődni. Most már új ének szólal meg, a régi panasz, a sírás helyett. A felolvasott bibliai szakaszunkban itt van ez a nagy feszültség. Sírtam, sírtam, senki sem méltó. Nincs senki, aki a gonosz felett győzne? És a szakaszunk vége felé, új éneket énekelnek. Igen van! Istentől jött az a valaki, aki méltó, aki bárányként magát odaadta. Méltó arra, új éneket lehet énekelni. Ez a szent reménység sugall bennünket? Ez a szent reménység áttölti, átjárja a mi életünket? Vagy hiszünk az Úrban, de mi is csak a régi nótát tudjuk mondani, amit a világ régóta mond. Sírtam, mondja az apostol, de a sírástól eljut az új ének örvendező szaváig. Ez a húsvét lényege. Vajon ez a hitvallás, milyen lendülettel szólal meg bennünk? Vagy még mindig a bűn, az emberi gonoszság miatti szomorúság erősebb bennünk is?

Itt már egy új világkorszak nyitányánál vagyunk. Jézus feltámadásával egy egészen új kezdődött el. Még itt a gonosszal tartó küzdelmünk folytatódik, de a győzelem megtörtént. Már megtörtént a gonosz legyőzése, a Bárány, Jézus által. Ezért méltó, hogy átvegye az atyától a tekercset. Mi ezt alig értjük már, mai emberek. Az akkori kor, kapásból értette. Mert értette az akkori világ kultúráját, értette a kifejezéseket. Hiszen miről is van itt szó? Amikor a király kezéből átveszi valaki a tekercset, könyvet, akkor intronizációról van szó. Ülj ide a jobbomra! Valami olyasmiről van szó, ami az ószövetségi József történetében a korabeli szokás másik gyakorlata szerint így fejeződött ki, hogy azt mondja a fáraó Józsefnek, minden hatalom a tied. Köztem és közötted csupán csak a trón a különbség. Teljes hatalmat kapsz. Maga mellé veszi a fáraói kocsiban, és végig hajtat. Ezzel iktatja be mindenki szeme láttára. Övé a hatalom. Nos igen, itt erről van szó. Amit a hitvallásban úgy mondunk: „ül a mindenható Atya Isten jobbján”, és teljes hatalom az övé. Az övé, aki bárányként megalázta magát, és érettünk, helyettünk szenvedett. Ezért méltó, és ezért szólalhat meg az új ének: „Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, és feltörd annak pecsétjeit, mert megölettél és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből; és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek, és uralkodni fognak a földön”. Ez a vigasztaló jó hír. A nyitott sír híre. A húsvéti örömhír az üdvösség történetének nagy összefüggésébe beleágyazva. Mert így van értelme, ezért történt mindez, hogy mindaz, amit Isten készített az őt szeretőknek, azt elhozza a mi számunkra. Így lehet a sírástól, az emberi gonoszság miatti sírástól eljutni az új énekig. A világ ezt nem tudja megtenni. Ez a hívő emberek kiváltsága. A hívő emberek küldetése, hogy új éneket mondani egy reménytelen népnek. Új éneket, az Isten szeretetének, győzelmének szóló új éneket énekelni. Nem azért, mert húsvét van, hanem mert mindig ezt énekelhetjük. Húsvétkor különösebb hangsúllyal. Vigasztaló jó hír tehát, ez ma is. E látomás által jövőkép, remény adatik az istenfélő népnek. Bár még a bűn és halál valóságában benne élünk, de már elvégeztetett. Már legyőzettetett. Már Jézus Krisztus Úr.

Ez az őskeresztyén hitvallás, ami itt a Jelenések könyvé-ben néhány sorral arrébb meg is fogalmazódik. Az akkori császár, Domiciánus, megkövetelte, hogy őt úgy szólítsák: Urunk és Istenünk vagy! Ezzel szemben a keresztyének azt mondják: a Bárány Jézus az Úr. Ez egy óriási ellenállás volt akkor. Egy világbirodalommal szemben azt mondani, hogy nem: Nem magasztalunk Istenként! Vajon ma egész világot átszövő erőkkel kapcsolatosan, legyen ez gazdasági, politikai vagy egyéb, tudjuk mondani, hogy nem az övéké a hatalom; a hatalom a Bárányé. Ki tudjuk mondani, hogy Ő a mi életünk Ura? Mert neki adta Isten a hatalmat. Ez az őskeresztyén hitvallás, hogy Jézus Krisztus az Úr. Bár ezt még csak a hívő nép tudja. De neki tudnia kell, hiszen mi ebből élünk. Hogyan lett Úr? Szeretetből fakadó szolgálat által. És bennünket is elhív. Bárányként lett Úr. A gonoszt legyőzte és föltámasztatott. Így kapcsolódik össze Jákob áldásában a Júda oroszlánja. Az, bárányként jön ebbe a világba. És így hív bennünket is szeretetből fakadó szolgálatra, mert ennek van egyedül értelme és jövője. Pillanatnyi karriert, lehet másképp is csinálni, de jövendőt megnyerni nem lehet. Vigasztaló jó hír ez ma is. És új éneket lehet és kell is énekelnie az egyháznak, a keresztyén embernek, mert reményteljesen küzdhetünk a gonosz ellen. De csak akkor, ha ebben a nagy összefüggésben látjuk. Ha csak a pillanatokat látjuk, akkor ott az emberi gonoszság hullámzásait látjuk. Vigasztaló jó hír ez, nem kell sírni, ahogy János kétségbeesetten sírt. Semmi reménysége az emberiségnek? De van reménysége. És éppen ez a mi küldetésünk.

Azt olvastuk, hogy „királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek, és uralkodni fognak a földön”. Mit jelent ez? Királyokká, uralkodókká tetted? Papokká tetted? Miről is van szó? Igen, királyokká. Tudniillik, Isten világfeletti uralmában veszünk részt azzal, ha Isten akaratát cselekedjük. Mert annak van jövője. Mert a győztes oldalán áll a hívő ember. Papokká? Igen, hogy közbenjárjunk, még üldözőinkért is. Még a csúfolódókért is. Ahogyan ott a golgotai kereszten tette Jézus. Amikor imádkozott az Őt csúfolódókért és az Őt keresztrefeszítőkért is. Ez a papi szolgálatunk, ez a közbenjáró szolgálatunk ezért az egész világért. Nem megveti őket, hanem könyörög, hogy felismerjék és meglássák, amit az Isten cselekedett, és azon az úton induljanak el.

Szeretett testvérek! Ennek az igehirdetésnek azt a címet adtam, a magam számára így foglaltam össze: Sírástól az új énekig. Ha csak magunkra nézünk, ha a gonosz nyilvánvaló erejére nézünk, akkor itt csak szomorúan sírni lehet ebben a világban. Akkor csak egy árokban lévő szerelvényt látunk, amit próbálunk belülről egy kicsit igazgatni. De ha valóban hívő emberek vagyunk, akkor már látjuk, már tudjuk, hogy az Isten kegyelme, szeretete győzött, ezért Urat magasztaló ének van a mi szívünkben. A reménytelen sírás helyett zengjünk új éneket az Úrnak. És az örökkévalóságra nézve cselekedjük itt, most még egyelőre árokban lévő emberi vonatunkban a jót, az Isten akaratát. Legyen így bennünket is megújító, reménységünkben, hitünkben és cselekedetünkben aktivizáló az ünnep, az úrvacsorai közösség, a föltámadás ünnepe. Ámen!

Imádkozzunk!

Istenünk! Ha teremtett világod szépségére, rendjére tekintünk, akkor csak magasztalhatunk Téged. De ha önmagunk bűneire és azok romboló hatásaira nézünk, csak szomorkodhatunk. És ha önmegváltó kísérleteink hiábavalóságaira tekintünk, akkor sírnunk kellene. Magasztalunk Téged, hogy győzött a Júda törzséből való oroszlán. Magasztalunk, hogy Jézus áldozati bárányként érettünk, helyettünk szenvedett, hogy a megtérőnek bűnbocsánatot szerezzen. Magasztalunk, hogy nem hagytad a halálban a juhok nagy Pásztorát, hogy nyilvánvalóvá tetted bűn, gonosz fölötti győzelmedet. Segíts, hogy tehetetlen panaszkodás, elkeseredett sírás helyett, hitben, reménységben megújulva cselekedjük akaratodat. Segíts, hogy akár gyászban járva, akár erőtlenségben, betegség közelében, ez a reménység töltsön be bennünket. Segíts, hogy kitartóan munkáljuk nemzetünk lelki, erkölcsi megújulását is. Segíts, hogy a feltámadás bizonyosságából merítsünk erőt. Erőt merítsünk, hogy megtérésre, új életre hívjunk mindenkit. Áldj meg bennünket, hogy ez az új ének betöltse a mi szívünket ezen az ünnepen. És erőt merítve, új éneket zengve éljünk a hétköznapokban népünk javára a Te dicsőségedre. Ámen!

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |