Lekció: 109. zsoltár

¹A karmesternek: Dávid zsoltára. Dicsérlek téged, Istenem, ne maradj néma!

²Mert bűnösök és alattomosok tátották fel szájukat ellenem, hazug nyelvvel beszélnek velem.

³Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem.

⁴Szeretetemre vádaskodással felelnek, de én imádkozom.

⁵Rosszal fizetnek nekem a jóért, gyűlölettel a szeretetért.

⁶Állíts szembe vele egy bűnös embert, és vádló álljon jobbja felől!

⁷A törvénykezésből bűnösként kerüljön ki, még az imádsága is váljék vétekké!

⁸Kevés ideig éljen, tisztségét más kapja meg!

⁹Fiai maradjanak árván, felesége pedig özvegyen!

¹⁰Szüntelenül bolyongjanak és kéregessenek fiai, a romok között keresgéljenek!

¹¹Foglalja le mindenét a hitelező, idegenek fosszák meg szerzeményétől!

¹²Senki se maradjon hűséges hozzá, senki se könyörüljön árváin!

¹³Irtsák ki az utódait, már a következő nemzedék feledje el nevüket!

¹⁴Még ősei bűnére is emlékezzék az ÚR, anyjának vétkét se felejtse el!

¹⁵Legyenek ezek mindig az ÚR előtt, emléküket pedig irtsa ki a földről!

¹⁶Mivel nem volt gondja arra, hogy másokkal szeretettel bánjon, hanem a nyomorult és szegény embert, a megtört szívűt halálba kergette.

¹⁷Szerette az átkot: érje is utol! Nem telt kedve az áldásban: maradjon is távol tőle!

¹⁸Magára vette az átkot, mint a ruhát: hatoljon bele, mint a víz, csontjaiba, mint az olaj!

¹⁹Az legyen ruhája, amely befedi, és öve, melyet állandóan visel!

²⁰Ezzel büntesse meg vádlóimat az ÚR, akik rosszat mondanak rólam!

²¹De te, URam, Uram, tégy jót velem nevedért! Jóságos szereteteddel ments meg engem!

²²Mert én nyomorult és szegény vagyok, a szívem is sajog bennem.

²³Mint megnyúlt árnyéknak, úgy kell elmennem, elsöpörnek, mint a sáskát.

²⁴Térdem rogyadozik a koplalás miatt, testem lefogyott, sovány.

²⁵Gyalázatos lettem az emberek előtt, néznek rám, és fejüket csóválják.

²⁶Segíts meg, URam, Istenem! Szabadíts meg kegyelmesen!

²⁷Hadd tudják meg, hogy ez a te kezed műve, hogy te tetted ezt, URam!

²⁸Ha ők átkoznak is, te megáldasz, ha rám támadnak, megszégyenülnek, szolgád pedig örülni fog.

²⁹Vádlóimat borítsa gyalázat, lepje el őket a szégyen, mint egy köpeny!

³⁰Hangos szóval magasztalom az URat, és dicsérem őt a sokaság előtt, ³¹mert odaáll a szegény pártjára, megszabadítja a halálos ítélettől.

Textus: Zsoltárok 109. válogatott versei

„Dicsérlek téged, Istenem, ne maradj néma! Mert bűnösök és alattomosok tátották fel szájukat ellenem, hazug nyelvvel beszélnek velem. Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem. Szeretetemre vádaskodással felelnek, de én imádkozom. Rosszal fizetnek nekem a jóért, gyűlölettel a szeretetért… De te, URam, Uram, tégy jót velem nevedért! Jóságos szereteteddel ments meg engem! Mert én nyomorult és szegény vagyok, a szívem is sajog bennem… Segíts meg, URam, Istenem! Szabadíts meg kegyelmesen! Hadd tudják meg, hogy ez a te kezed műve, hogy te tetted ezt, URam! Ha ők átkoznak is, te megáldasz, ha rám támadnak, megszégyenülnek, szolgád pedig örülni fog. …Hangos szóval magasztalom az URat, és dicsérem őt a sokaság előtt, mert odaáll a szegény pártjára, megszabadítja a halálos ítélettől.”

Kedves Testvéreim!

Biztosan mindenki ismeri a Munkácsy trilógia Ecce Homo című művét, mely a passiónak azt a jelenetét ábrázolja, amikor Pilátus kiállítja Jézust a sokaság elé, hogy döntsenek a sorsa felől. A festő úgy alakította ki a kompozíciót, hogy minden Jézusra irányítja, az ő alakjára vezeti a tekintetünket. Az ő irányába mutatnak a vonalak, a kezek, a gesztusok, a fények.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a többi részlet ne lenne kidolgozva. Sőt. Most kivételesen hadd irányítsam kicsit a figyelmet a tömegre. Ha megnézzük az arcokat, a kézmozdulatokat akkor komoly indulatokat olvashatunk le azokról. A gesztusok több helyen durvák és támadóak, az arckifejezések hol torzak, hol már-már ijesztőek… A kép azt ábrázolja tehát, hogy ilyen is lehet az ember.

Valahogy így lehetne lefesteni talán azt a jelenetet is, amely a most felolvasott zsoltárban áll előttünk. Hasonló indulatokkal találkozunk. A zsoltáros rosszakarói miatt panaszkodik, akik alattomos és hazug módon vádolják, gyűlölködnek, és az ártatlan pusztulását akarják. Még utódait is kiirtanák, gyalázzák és átkozzák… Mert ilyen is tud lenni az ember. Ilyen is tud lenni a minket körülvevő világ.

Felmerül tehát a kérdés: Hogyan viselkedjen a hívő ember az ilyen szándékokkal szemben? Ebben mutat példát a zsoltáros. Mert lehetne viszont gyűlölködni, be lehetne állni a sorba és visszadobálni a sarat, de nem erre tanít minket az Írás.

„De én imádkozom…” – mondja a zsoltáros, miután megfesti előttünk ezt a képet. Ez a DE nagyon árulkodó, hiszen mindannak ellenkezőjére mutat, amit a rosszakaróktól tapasztalunk. Vagyis a hívő ember mindezek ellenére, mindezek dacára másként viselkedik. Valami mást képvisel a világgal szemben. Legyenek bármilyenek az indulatok, legyenek bármilyen torzak és ijesztőek az engem körülvevő arcok, de én imádkozom.

A hívő ember által képviselt kontrasztot nagyon szépen írja le a zsoltár. Amíg a rosszakarók hazug nyelvvel vádaskodnak, addig a hívő ember imádkozik, és hangos szóval magasztalja és dicséri Istent. Amíg ellenfele rosszra és gyűlöletre törekszenek, addig ő jóra és szeretetre. Ahogyan a Római levél is mondja: „te győzd le a rosszat a jóval.” Ne az ő fegyvereiket használd, hanem legyél másmilyen. „Szeretetemre vádaskodással felelnek, de én imádkozom.”

Nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy a hívő ember mindig az ellenzékben ül, és mindenre dacosan az ellenkezőjével felel. Hanem arról, hogy az Istenhez való hűség egy más típusú magatartásra késztet. Annak ellenére, hogy a környezetem hova sodorna, vagy mit diktál a korszellem, én kitartok az imádkozásban, az Istenhez való hűségben, a Vele való kapcsolatban, mert nekem ez a mércém.

Tudjuk jól, talán sokan szülőként vagy nagyszülőként is tapasztalták, hogy a kisgyermek úgy tanul, hogy utánoz. Ha abból indulunk, hogy mit tapasztal ma sok-sok kisgyerek a széteső családokban, a beteg társadalomban, torz értékrendet látva, akkor nem sok jót remélhetünk. Sokuk soha nem ismeri meg a zsoltáros példáját, hogy lehet másként élni, hogy bár ti gyűlölködtök, szeretetlenül viselkedtek, de én imádkozom.

Kedves Testvéreim, a keresztyén gyülekezetnek van egy olyan feladata, hogy alternatívát mutasson. Hogy felmutassa ezt az „annak ellenére” magatartást. Ahogy a mai napon felmutathattuk például az összetartozás örömét egy olyan társadalomban, ahol az emberi kapcsolatok sokszor lesüllyednek az sms-ek szintjére. Mi itt sokan együtt tudtunk lenni, testvérként. Az Isten népe lehet más, mint a világ népei. Ők gyűlölködő szavakkal illetnek, de én imádkozom…

Nem egyszerű ez a feladat. És felmerül a kérdés: Honnan nyerhet erőt ehhez a hívő ember? Van ebben az Igében egy másik DE is. „De te, Uram…” Vagyis az Isten népe, vagy a hívő ember azért viselkedhet másként, mert az Isten is másként viselkedik, mint a világ. Az ember gyűlölködik, vádaskodik, bűnben él, de te Uram, mindezek ellenére megmented az embert. Mert ha az Isten nem viselkedne egészen másként, mint a bűn alá rekesztett világ, vagy az ember, akkor már régen elpusztult volna minden. De te Uram, mindezek ellenére kész vagy másfelé terelni az embert, kész vagy üdvösségre hívni az embert.  „Ha ők átkoznak is, te megáldasz”. – Ez a teljesen más Isten, a vele való élő kapcsolat lehet a forrása annak, hogy legyen elég erőnk és bátorságunk nem azonosulni a hazug nyelvekkel, a rosszakarókkal, a vádaskodókkal. Ahogyan a Munkácsy képen Jézusra vetül a fény, úgy igénkben is a sok sötétség, a gonosz emberi indulatok közepette mintegy fénysugár, mintegy reménysugár megjelenik ez a megmentő Isten: „De Te Uram...”

Az a mi reménységünk, az a mi megváltásunk és üdvösségünk kulcsa, hogy az Isten teljesen más, mint mi vagy a világ. Karl Barth, a neves svájci teológus nem győzte hangsúlyozni: „Deus totaliter aliter!” Vagyis az Isten teljesen más! Azzal együtt mondhatjuk ezt, hogy hozzánk teljesen hasonlóvá lett. Kivéve persze a bűnt, és ettől teljesen más az Isten. Hiányzik belőle az, ami megmérgezte a világot, az emberi kapcsolatokat, ami eltorzítja az ábrázatunkat, ami keresztre jutatta Jézust. Ami viszont nem hiányzik belőle, az a megmentő szeretet, amelyben bízhat a zsoltáros, amelyből erőt meríthet az imádkozó, amelyből élhet a Nagyerdei gyülekezet is, hogy mások lehessünk.

De én imádkozom, én másként viselkedem, mert megtehetem, hiszen Isten támogat engem ebben. Nem kell a kiáltozó tömeg részévé válni, nem kell azonosulni az átkozódókkal vagy visszakiabálni hazug szavakkal. Nem elfordulás ez a világtól, hanem odafordulás az Istenhez annak ellenére, hogy milyen világ vesz minket körül. Nem más világot jelent ez a magatartás, hanem azt, hogy lehet másnak lenni a világban.

Szokták mondani, hogy „Csak a döglött hal úszik mindig az árral.” Az élő hal, az élő gyülekezet, az élő hit tud más irányokat is mutatni, más utakat is képviselni.

Kedves Testvéreim!

Az emberiség egymást és Istent vádló tömege között élünk. Halljuk a vádakat, szitkokat, látjuk a vad mozdulatokat és indulatokat, de mi imádkozhatunk. Gyülekezetként és hívő emberként lehetünk mások, ahogyan az Isten is más, lehetünk szentek, ahogyan az Isten is szent, hiszen őt követjük. Bátorítson minket a zsoltáros példája ebben.

ÁMEN

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |