| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

KÉPMÁS vagy MÁS KÉP?

Lekció: 112. Zsoltár

¹Dicsérjétek az Urat. Boldog az ember, a ki féli az Urat, és az ő parancsolataiban igen gyönyörködik.

²Hős lesz annak magva a földön; a hívek nemzedéke megáldatik.

³Gazdagság és bőség lesz annak házában, s igazsága mindvégig megmarad.

⁴Az igazakra világosság fénylik a sötétben: attól a ki irgalmas, kegyelmes és igaz.

⁵Jó annak az embernek, a ki könyörül és kölcsön ad; dolgait pedig igazán végezi.

⁶Mivelhogy soha sem ingadoz: örök emlékezetben lesz az igaz.

⁷Semmi rossz hírtől nem fél; szíve erős, az Úrban bizakodó.

⁸Rendületlen az ő szíve; nem fél, míglen ellenségeire lenéz.

⁹Osztogat, adakozik a szegényeknek; igazsága megmarad mindvégig; az ő szarva felemeltetik dicsőséggel.

¹⁰Látja ezt a gonosz és dühöng; fogait csikorgatja és eleped; a gonoszok kivánsága semmivé lesz.

Textus: Zsidókhoz írt levél 1. fejezet 1-3.

„Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, 

²ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette.  

³Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.”

Kedves Testvéreim!

A Zsidókhoz írt levél szerzője rögtön a levél kezdetén megválaszolja magának a ki nem mondott, mégis szükségszerű kérdést: Kicsoda Jézus Krisztus? Erre sokféle válasz, sőt sokféle helyes válasz adható. Itt a következőt olvassuk: „Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása”. Ez a megfogalmazás nem ismeretlen, hiszen máshol is találkozunk vele. Például a Kolossé levélben, annak szintén a legelején találjuk, hogy „Ő a láthatatlan Isten képe.” (Kol 1,15) Eszerint a hitvallás szerint tehát Jézusban láthatóvá vált, testet, alakot és arcot öltött a láthatatlan Isten, tehát Ő Isten képmása. Ő az, aki tökéletesen sugározza magából, mindazt, ami az Isten.

Képmás. Ugyanezt olvassuk az emberről is az ószövetség teremtéstörténetében: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.” Egyik más teremtménynél sem olvasunk hasonlóról, Isten ezzel tűntette ki az embert, ezzel emelte minden más teremtmény fölé. Az Éden kertben az volt tehát az ember egyik teremtettségéből adódó feladata, hogy képmás legyen, hogy Isten dicsőségét tükrözze vissza létével. Mindez pedig az Istennel és embertárssal való szeretetkapcsolatban élhető meg. Ez jellemezte az eredeti, bűneset előtti állapotot, amikor az ember még tudta sugározni magából az Isten dicsőségét és szeretetét. Sugározta ezt az embertárs felé, és visszatükrözte az Isten felé. Ez a képmás feladata. A felolvasott zsoltár szavaival: „Boldog ember az, aki az URat féli…”

Tudjuk azonban a bibliai bizonyságtételből, hogy az ember kilépett ebből a szerepből. Kilépett a szeretetkapcsolatból, összetörte a képet, amit Isten alkotott. Az istenképűség ugyanis nem a létünk egy állandó tartozéka, hanem viszonyfogalom, az Istennel való szeretetkapcsolat kifejezője. Elveszett a kapcsolat, elveszett az istenképűség. A bűneset utáni emberről már nem mondható el az, hogy az Isten vonásait hordozza magán. „Olyanok lesztek, mint az Isten” – ígérte nekik a kígyó, de éppen ennek a kísértésnek engedve veszítették el képmás-voltukat. Az ember nem képmás, hanem egy más kép hordozója már. Ezért írhatja Vörösmarty kétségek között: „Ez őrült sár, ez istenarcú lény!” S végül aztán arra jut: „Nincsen remény!” … mert „az emberfaj sárkányfog-vetemény.” Nem túl hízelgő, de igaz. Ez az ember nagy bukása és tragédiája. Egykor mint képmás visszatükrözhette az Isten dicsőségét, most pedig mint sárkányfog-vetemény saját reménytelenségét sugározza ki.

Jól tudja ezt a Zsidókhoz írott levél szerzője is, ő mégis reménységről prédikál. Hiszen arról a Krisztusról tesz bizonyságot, aki emberként újra tudott istenképű lenni. Aki újra tökéletesen és tisztán sugározta magából az Isten dicsőségét, aki tökéletes szeretetkapcsolatban volt az Atyával. Sőt még ennél is többre mutat, hiszen az a levél számunkra fontos örömüzenete, hogy az Isten lényének képmása, tudniillik Jézus Krisztus „minket bűneinktől megtisztított”, helyreállította a kapcsolatot Isten és ember között, azaz megadta az újabb esélyt az istenképűségre. Őt követve lehetünk újra Isten dicsőségének visszatükrözői.

A felolvasott 112. zsoltárban is ennek lehetősége csillan fel: „Boldog ember az, aki az URat féli, sok örömöt talál parancsolataiban … áldott lesz … igazsága örökre megmarad…Világosság ragyog a sötétben is a becsületesekre attól, aki kegyelmes, irgalmas és igaz.”  A zsoltár rejtett üzenete is ez tehát: az istenfélő ember, Isten tulajdonságait kezdi magán viselni. A 112. zsoltár ugyanis azt tulajdonítja az istenfélő embernek, amit az előző zsoltárban Isten tulajdonságaiként láttunk. Isten tulajdonságai visszatükröződnek az istenfélőkön, azokon, akik helyre akarják állítani az Istennel való szeretetkapcsolatot.

Tudjuk, hogy minden próbálkozásunk ellenére erre magunk képtelenek vagyunk, de Krisztus által helyreáll a rend. És ez volt Jézus küldetése. Mert bár elveszett az ember istenképűsége, de „azért jött az embernek Fiat, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszettet”.

Annyiban vagy az Isten képmása, meglátszik rajtad az Ő dicsősége. Krisztus ebben tökéletes példát adott elénk, amelyet elérni nem tudunk, de törekedni lehet, sőt kell rá. Mi teljes valójában már nem sugározhatjuk magunkból az Isten dicsőségét, mi már nem lehetünk egészen lényének képmása, de Krisztusra tekintve valamit visszatükrözhetünk az Istenből. Mert „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” Új teremtés, amely jobban hasonlít az Istenre. Új ember, akinek vétke eltöröltetett. Új ember, „aki Teremtőjének képmására állandóan megújul”. Új esély az Istennel való rendezett viszonyra, az Istennek tetsző életre. Új lehetőség az Isten képmásának lenni.

Házastársakra szokták mondani, hogy egy idő után elkezdenek hasonlítani egymásra kívülről is. Az egymással megélt szeretetkapcsolatban egymás arcvonásait kezdik magukon viselni. Így lehetünk mi is Krisztus-hordozó emberek. Krisztusban így nyerhetjük vissza istenképű emberségünket, mert „Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása.”

És akkor rajtunk keresztül is megtapasztalhatja a világ, hogy milyen az Isten. Ahogyan a zsoltárban olvastuk. „A jó ember könyörületes”, amely által az Isten irgalmát vihetjük közel másokhoz. Az istenfélő ember „boldog”, mely által a mennyei boldogságot tükrözhetjük vissza.

Kedves Testvéreim!

Volt egyszer egy istenképű ember, aki összetörte a képet és nem tudta, vagy talán nem is akarta újra összerakni. De jött Valaki, aki újra tudott képmás lenni, aki azért jött, hogy megkeresse azt ami elveszett, helyreállítsa, ami összetört.. Törekedjünk arra, hogy szavainkkal tetteinkkel rá hasonlítsunk, az ő vonásait viseljük magunkon, hogy egyházként és gyülekezetként az Ő tulajdonságait tükrözzük vissza. „Boldog ember az, aki az URat féli,” (Zsolt 112,1) mert „Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt.” (Kol 3,10) ÁMEN

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |