Urunk! Énekmondásban is vallottuk hitünket. Vallottuk, hogy Te vagy teremtő Urunk, mennyei Atyánk. Vallottuk hitünket, hogy Jézus Krisztusban váltottál meg, hogy a Krisztus által a megváltás jogán lettél mennyei Atyánk. Megvallottuk hitünket, mi szeretnénk a Te akaratod szerint élni, reménységben, engedelmesen. Most jövünk, hogy Igéd tükrében megnézzük magunkat. Jövünk, mert szeretnénk tisztulni, megújulni. Szentlelkeddel segíts bennünket, tisztogass meg bennünket, tégy fehérré minket, mint a hó, a Krisztus Jézus érdeméért. Ámen!

Máté szerinti evangélium 11. fejezet 20-27.

²⁰Akkor azokat a városokat, amelyekben legtöbb csodája történt, feddeni kezdte, mert nem tértek meg: ²¹»Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, régen megtértek volna zsákban és hamuban!  

²²Sőt mondom nektek: Tírusznak és Szidónnak elviselhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. 

²³Te is, Kapernaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig fogsz levettetni! Mert ha Sodomában történtek volna azok a csodák, amelyek benned történtek, megmaradt volna a mai napig.  

²⁴Sőt mondom nektek, hogy Sodoma földjének elviselhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked.« 

²⁵Abban az időben megszólalt Jézus, és ezt mondta: »Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek.  

²⁶Igen, Atyám, mert így láttad jónak. 

²⁷Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.«”

Szeretett Testvérek!

Mindannyian bizonyára gyakran találkoztunk már azzal a mondattal, amikor valaki így szólt: „hiszem, ha látom!” Igen gyakori, igen közkedvelt fordulat sok ember ajkán, ez a pár szó. Valóban hinnék, ha látnák? Mert a bibliai beszámoló arra emlékeztet bennünket, hogy ez nem így van. A hétköznapokban nem így van… az esetek többségében nem így van. Megdöbbentő őszinteséggel írja le Máté evangélista, és a többi is, hogy Jézus messiási jeleket tett faluról falura, városról városra haladva, és mégsem hittek sokan benne. Nem csak azt mondja el az Írás, hogy legalább a tíz leprásból egy visszament hálát adni – ezt is őszintén leírja – Jézushoz is egy ment vissza, ne legyen matematika, de mégis ez csak tíz százalék. Jézushoz csak tíz százalék… Pedig nemcsak hogy látta, hanem saját magán tapasztalta meg gyógyító hatalmát, erejét, és még egy hálamondat erejéig sem… Nem követésére! – csak még egy hálamondat erejéig odamenni; még egyszer odamenni. Egyszer odamentek, mert gyógyulni akartak. Napjainkban is nagyon sokszor találkozunk hasonló viselkedéssel. Valami baj van, gyorsan segítsen az ember, Úristen, egyház… valaki segítsen. Utána elfelejtettünk mindenkit, aki segített. Hiszem, ha látom. Jézus bizony keményen feddi azokat a városokat, amelyek látták az Ő messiási jeleit. Hatalmas csodák tanúi voltak, és mégsem tértek meg. A Biblia nem hallgatja el. Nem tértek meg. Jézus volt ügyetlen? Nem tudott olyan nagyszerű jeleket tenni? Máshol ügyesebb volt? Nyilván nem erről van szó, hanem arról a lelkületről, hogy ahogyan Korazinban, Bétsaidában, Kapernaumban messiási jelek történtek, de ebből automatikusan nincs megtérés. Nem úgy van, hogy hiszem, ha látom. Ez nem igaz. Maga a Szentírás cáfolja. De a hétköznapi életből mi is hasonlóképpen látjuk.

Azon kevés szakaszok egyikét olvastuk, ahol arról van szó, hogy feddeni kezdte Jézus ezeket a városokat. Valahogy át szoktunk siklani az ilyen szakaszok fölött, pedig ez is hozzátartozik a Jézus-képhez, ami bennünk él, ahogyan az Írás ábrázolja. Feddeni kezdte őket, és arról beszélt, hogy a pogány Tírusz, az úgymond pogány Szidon, már rég megtért volna, ha ilyen messiási jeleket láthattak volna. Jézus feddi őket, hogy hallják a bizonyságtételt, látják a jeleket, de kemény a szívük. Nem térnek meg. Vagyis eljutottunk oda, hogy megfogalmazhatjuk, a megtérés csak részben értelmi, és tapasztalati kérdés. Inkább egy belső bizalmi döntés. Mert ha ez a második része nincs meg, akkor az első, az önmagában kevés.

A felolvasott szakaszunkban az igazán megkapó az, ahogyan Jézus a mennyei Atyával beszél. A mennyei Atyával. Elhangzik egy mondat: „igen Atyám, mert így láttad jónak”.  Jézus igent mond a mennyei Atyjának. Nem ez az egyetlen földi működése idején. Emlékezzünk: „ha lehetséges múljék el tőlem e keserű pohár, de mindazonáltal ne az én akaratom, hanem a Tied legyen meg”. Itt viszont egyértelműen, röviden azt mondja, hogy „igen Atyám, mert így láttad jónak”. Igent mond a mennyei Atyja döntésére. Mire mondott igent? Arra, és úgy kapcsolódik mindez a bevezetőben említett csodákhoz és megtéréshez, illetve kevés megtéréshez, hogy elrejtetted ezeket, elfedted ezeket. Elrejtetted, elfedted. Így láttad jónak Atyám. És Jézus azt mondja, igent mondok. Pedig azért most gondoljuk végig: tanít, gyógyít, egyértelműen, hatalommal. Az ellenfelek elismerik, hogy hatalommal tanít és gyógyít. És ilyen kicsi az eredmény. Kevesen térnek meg. A tömeg ment. Ez a történelemben mindig így volt. Egy kis szenzáció, ha valamilyen esemény történt, akkor hirtelen összeverődik sok ember, és szét is szalad utána. Nagy tömegek mentek Jézus körül, de kevesen voltak Jézus-követők. Ezt a reális képet adja elénk az evangélium. És akkor Jézus mégis igent mond az Atyának. Arra, hogy elrejtetted… De miért rejted el? Uram, hát kevesen térnek meg. Uram, olyan eredménytelennek látszik a szolgálatom. És elrejtetted? Hát miért nem fedted fel? Miért nem többeknek? Hiszen azért jöttem, hogy hadd lássa, hadd hallja a világ, és legyen nyomatékos, hogy itt ezrek, tízezrek, százezrek megtérnek. De nem ez történik. Jézus mégis igent mond. Nem az történik, amit mi gondolnánk, és mégis igent mond. Vajon, mi tudunk igent mondani, mikor nem úgy történik, ahogy mi gondoltuk? De menjünk egy picit sorba. „Elrejtetted ezeket, a bölcsek és értelmesek elől.” – a bölcsek, értelmesek! A mindenkori bölcseket mindig könnyen megkísérti, hogy büszkék legyünk. Könnyen megkísérti, hogy az értelmünket túlbecsüljük. Mi csak értjük, mi aztán tudjuk, talán még az Úristen sem érti igazán, de mi tudjuk. A dolgoknak így kell történni. És nem értik valójában az Istent. Elrejtetett előlük. Elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől? Igen, mert nagyon hamar megkísért bennünket, hogy jónak gondoljuk, különbnek gondoljuk, nagyobbnak, okosabbnak gondoljuk magunkat másoknál, aztán néha már az Úrnál is. És eközben úgy elvakulunk. Nem értjük meg az Isten akaratát, mert elvakulunk a magunk bölcsességétől, a magunk nagyszerűségétől. És ekkor lehet eljutni oda, ebben a tévelygésben, hogy nekünk tulajdonképpen nincs szükségünk megtérésre, nekünk már az Igére sincsen szükségünk. Nálunk már minden rendben van. És egész odáig is el lehet jutni, olyan mélységre, hogy az Istent ítéljük el. Az Isten nem jól tudja, az Isten nem jól cselekszik, nem így kellene cselekedni, ahelyett, hogy azt mondanánk: „igen Atyám, így láttad jónak”. Itt tulajdonképpen elutasították Jézust, elutasították az Isten üdvözítő tervét, ami ugye Jézusban valósult meg.

Elrejtetted ezeket. De ott van a másik: felfedted. Kiknek? A gyermekeknek. A gyermekeknek, akik gyermeki bizalommal jönnek az Istenhez, akik nem akarnak fölöttébb okoskodni, és nem akarják még az Úristent is kioktatni, megértik az Isten akaratát. Felfedted, nyilvánvaló lesz, érthető lesz, mert ők érzik, tudják, hogy kicsinyek. Hogy függő viszonyban vannak. A gyermek tudja, a kisgyermek még így gondolkozik, és így még nyitott. Felfedted a gyermekeknek. Igen, ők rászorulnak a segítségre, és ők még taníthatók, még elfogadják, még tudnak igent mondani. Nem sokáig, mert elrontjuk őket. De felfedted ezeket. Nem okoskodnak mindig. Aztán igen hamar megtanulják azt is.

Felfedted – emlékezzünk, hogy Pál apostol mindezt hogyan írja le az első korinthusi levélben, ahol sokan, úgy nagyon kihúzták magukat, az egész gyülekezet, hogy aztán mi remek gyülekezet vagyunk; olyan kegyelmi ajándékok vannak, és úgy szólunk nyelveken, hogy mindenkinél különbek vagyunk. Már az Úrral is vitába keveredtek volna. Nos, ilyet olvasunk az első korinthusi levél első fejezetében: „mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. Mert meg van írva, elvetem a bölcsek bölcsességét, és az értelmesek értelmét elvetem” – idézi az ószövetséget Pál apostol. „Hol a bölcs, hol az írástudó, hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét? Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük. Aki zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak, az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Isten ereje és Isten bölcsessége. Mert az Isten bolondsága, bölcsebb az emberek bölcsességénél. És az Isten erőtlensége, erősebb az emberek erejénél.” Igen, Pál apostol is erről ír. Már ott a korinthusi gyülekezetet is tanítani kellett erre, amiről Jézus beszélt. Hol a bölcs? A világi bölcsesség szerint nem értjük meg Istent, csak kritizáljuk. De az Isten kész felfedni nekünk, ha készek vagyunk gyermeki bizalommal fogadni mindazt, amit cselekszik.

Azt mondja Jézus: igen Atyám, igen. Mi hányszor perlünk az Istennel? Még ezt is szabad, csak vigyázzunk. Nehogy túl messze sodródjunk. Igen Atyám, így láttad jónak. Pedig hát mondhatta volna Jézus is, Uram, nagyobb sikert szeretnék látni, nagyobb eredményt szeretnék látni. Uram, nem jó ez így. Hát nem térnek meg, olyan nagy számban az emberek. Pedig hitelesíthetnéd bizonyságtételemet, akkor sokkal többen térnének meg. Jézus azt mondja: Atyám, igen, elfogadom, így fogadom el. Az önmagát megüresítő Jézus igent mond az Atyának. Pedig emberileg szólva, bölcs lehetett volna, és érvelhetett volna látványos eredményekért. Ez egy fantasztikus szakasz az evangéliumban, egy pillanatra bekukkanthatunk Jézus és az Atya beszélgetésébe úgy, ahogy egy telefonbeszélgetést szoktunk hallani. Az egyik oldalt. Azt az oldalt, ami számunkra a fontosabb, a jézusi oldalt. Igen Atyám! Nincs vita, nincs okoskodás, nincs a maga dicsősége féltése. Igen, noha minden hatalom neki adatott. Itt van a hatalmas feszültség. Minden hatalom neki adatott, és Jézus nem azt mondja, hogy igen Atyám, de másképp csinálja. Mi nagyon sokszor ezt tesszük. Igen Atyám, igen, igen, közben megyünk a magunk bölcsessége, okoskodása szerint. Jézus egy szuszra kimondja, hogy az én Atyám mindent átadott nekem. Mégis ki tudja mondani, legyen meg a Te akaratod. És nem tett keresztbe, hogy a maga dicsőségét, a maga gondolatát érvényre juttassa.

Szeretett Testvérek! Az Úr asztalához készülve, ez a két szó, hogy „igen Atyám”, ez egy kicsit gondolkoztasson el bennünket. Egy kicsit merjük megvizsgálni magunkat. Hányszor mondjuk mi is: igen, igen. Közben más utakon megyünk, másképp cselekszünk. Igent mondunk a gondviselésre addig, amíg az nekünk tetszik. De amikor a gondviselésben próbákat is enged az Isten, akkor már mást is szoktunk mondani. Tudunk-e, akarunk-e igent mondani a mennyei Atyának? Bár nem mindent értünk, ahogyan cselekszik, amit megenged. Nem mindent értünk. Vajon nem úgy van, hogy igen Atyám, de aztán mi is felülbíráljuk az Istent a magunk kárárára? Tudunk-e igent mondani teljes szívvel, hiszen azért, mert valamit nem értünk, az még nem feltétlen értelmetlen. Ahogyan a gyermek is sok mindent nem ért, mert az ő szintjén még nem tudja megérteni, de attól az jól átgondolt szülői döntés volt. Az igent kimondjuk, de hogyan? Úgy, hogy „a ti igenetek legyen igen” – hogy így is cselekszünk. Mi, akiknek nem adatott minden hatalom, mi nagyon sokszor igent mondunk, és mégis másképp próbálunk cselekedni. Jézus, akinek hatalom adatott, hogy tudna másképp cselekedni, kimondta az igent, és aszerint is cselekedett. Mi, akiknek nem adatott ehhez hatalom, mégis nagyon sokszor az igenünk ellenére, a kimondott szavaink ellenére, egészen másképp cselekszünk. Igent mondunk arra, amit nem szeretünk? Az injekciót sem szeretjük, amikor belénk döfik, bár tudjuk, hogy hasznos. Tudunk igent mondani szívből? „Mind jó, amit Isten tészen, szent az Ő akaratja!” vagy: „mint Isten akarja, legyen”, – ahogyan a másik énekünk mondja. Vajon, mennyire van szinkronban az igenünk, mert azért azt többféleképpen kimondjuk. És a cselekedeteink?

Jézus, miközben feddte a meg nem térő zsidó településeket, és példaként állítja eléjük: bezzeg az általuk lenézett pogányok, mehetnénk Ninivéig, ők megtérnek. Miközben emberileg szólva azt mondhatta volna, a karrierem, a népszerűségem, mekkora csorbát szenvedett. Nem értelek Isten, nem értek Veled egyet. Miközben hatalom adatott, hogy másképp tegyen, Jézus igent mond, és a szerint is cselekszik. Egy kicsit gondoljuk át magunkat, merjünk igent mondani, és próbáljunk a szerint is cselekedni. Ámen!

Bocsásd meg nekünk Urunk, Istenünk, hogy amikor a mi gondolataink szerinti áldásokkal körülveszel bennünket, akkor mi csak igent mondunk Neked. Bocsásd meg nekünk, hogy amikor nem igazán értjük a Te utadat, akkor ugyan könnyen kimondjuk még az igent szavakkal, de gondolatainkkal és cselekedeteinkkel már más megoldáson gondolkozunk. Bocsásd meg nekünk, amikor nem is értjük, nem is akarunk azonosulni a Te gondolataiddal, akaratoddal, de mégis, talán megszokásból, talán, hogy legalább szavaink szépen szóljanak, igent mondunk, de nem akarjuk cselekedni azt. Bocsásd meg nekünk Urunk, hogy nehezen tudunk igent mondani Neked, teljes szívvel és teljes lélekkel. Bocsásd meg ezt a kettősséget, amikor ajkunkkal kimondjuk, életünkkel pedig gyakran rácáfolunk szavainkra. Erősítsd hitünket, bátoríts bennünket, hogy merjük elfogadni az üdvösség útját, úgy ahogy Te készítetted. Hogy merjük elfogadni, „mind jó, amit Te cselekszel”. És merjünk így tekinteni életünk hétköznapjaira, örömeire és gondjaira, előrehaladására és megtorpanására. Segíts bennünket Urunk, hogy ne akarjunk Veled vitatkozni, Téged felülbírálni, de nagyobb bizalommal merjük odaszánni magunkat a Te akaratod cselekvésére. Tisztíts meg bennünket attól a kettősségtől, hogy szóban mondjuk, cselekedeteinkkel gyakran pedig az ellenkezőjét tesszük. Kérünk, Te szenteld meg az Úr asztalához készülésünket, bűnbocsátó kegyelmeddel oldozz fel bennünket, lelkeddel tölts föl bennünket, gyermeki nagy hitet adj nekünk, mely hit odabízza, Rád bízza, mert Te tudod jól, és Te javunkat munkálod. Igen Atyám! Legyen a Te akaratod szerint. Ámen!

Az Isten békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket, gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Ámen!

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |