| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Dicsérjétek az Urat!”

Lekció: Zsoltárok könyve 113. fejezet

¹Dicsérjétek az URat! ÚRnak szolgái, dicsérjétek, dicsérjétek az ÚR nevét!

²Legyen áldott az ÚR neve most és mindörökké!

³Napkelettől napnyugatig dicsérjétek az ÚR nevét!

⁴Magasan fölötte van az ÚR minden népnek, dicsősége fölötte van az egeknek.

⁵Ki hasonlítható Istenünkhöz, az ÚRhoz, aki a magasban lakik, ⁶és a mélybe néz, az égre is, a földre is?

⁷Fölemeli a porból a nincstelent, és kiemeli a szemétből a szegényt.

⁸Az előkelők közé ülteti, népe előkelői közé.

⁹Megengedi, hogy a meddő úgy lakjék a házban, mint fiaknak boldog édesanyja. Dicsérjétek az URat!

Textus: Zsoltárok könyve 113. fejezet 5-7.

⁵Ki hasonlítható Istenünkhöz, az ÚRhoz, aki a magasban lakik, ⁶és a mélybe néz, az égre is, a földre is?

⁷Fölemeli a porból a nincstelent, és kiemeli a szemétből a szegényt.

Kedves Testvéreim!

Pünkösd ünnepén, ezen a délutánon egy olyan zsoltár szól most hozzánk, amely az ókori Izraelben is ünnephez kapcsolódott. Gyakran választották ugyanis ünnepi istentiszteletekre, hiszen az Úr magasztalására, dicsőítésére szólít fel, és Isten fenségét és kegyelmét hirdeti az embereknek.

Isten nevének dicséretével kezdődik a zsoltár. Azoké ez az ének, akiknek örömet okoz Isten nevének hangzása. Mint amikor egy-egy szeretett ember nevét meghalljuk, és szívünkben is érezzük a változást, az örömet, amit ennek a névnek a hallása vált ki bennünk. Egy név, amely által megjelenik valaki, az ő mozdulatai, szavai, tettei. Aki volt már szerelmes, az minden bizonnyal tudja, hogy milyen jó érzés gondolatban forgatni vagy le is írni a kedves nevét.

Isten nevének is lehet így örülni, mert a névhez kapcsolódik sok-sok emlék, ajándék, szó, amely boldoggá tette az emberi életet. Isten jelenléte az ember életében mindig hagy nyomot, amely által lehet emlékezni tetteire, áldó beavatkozására életünkbe.

 A zsoltáros Isten nevének áldását kiterjeszti minden időre és minden helyre: most és mindörökké, napkelettől napnyugatig legyen áldott az Úr neve! Olyan mintha az egész teremtettséget látnánk együtt: mindenfelől, minden országból, minden időből mindenki dicsérje az Urat! Mi általában a második eljövetelhez szoktuk kapcsolni ezt a mindent átfogó képet, most azonban mintha ennek az istentiszteleten megjelenő előképét vetítené elénk a zsoltáros.

Ez a dicséret illik a mi Istenünkhöz, őt minden kell, hogy dicsérje, hiszen, ahogyan folytatja a zsoltáros, az Úr teljesen átfogja tekintetével a teremtett mindenséget: lát magasságot és mélységet, ismeri a mennyet és a földet. Ő mindenek felett Úr, a teljes teremtettségnek királya ő, minden az ő hatalma alá tartozik.

De milyen Isten ez a mindenek királya? Olyan Isten, vallja meg a zsoltáros, aki a neki kedves ember életét képes a teljes ellentettjére fordítani. A társadalmi osztályokat felborítja: a szegényt és nincstelent előkelővé teszi. A családi szerepeket megváltoztatja: a megvetett meddő nő olyan helyet kap a családban, mint aki fiaknak tisztelt édesanyja. Ki hasonlítható ehhez az Istenhez? Senki.

Mi teszi tehát páratlanná ezt az Istent? Nem az, hogy az egész föld uralma alá tartozik, nem az, hogy mindenki őt dicséri, hogy ő mindent lát, és bármit megtehet. Nem ettől lesz különleges Isten. Isten egyedülállósága azon alapszik, amit az emberi emlékezet (is) megtartott és ma is megtart róla. Az pedig az, hogy a mi Istenünk kegyelmes Isten, méghozzá azoknak kegyelmez, akiket az emberi társadalom kivet magából, akiket lenéz, akit nem tisztel. Isten, aki a világegyetemet, a földet, az embert alkotta, aki bölcsen irányítja az élet működését, odafordul elesett, elbukott teremtményeihez. Lehajol hozzájuk és megfordítja sorsukat.

Egy régen megtörtént a hallgatók számára jól ismert történetet elevenít fel a zsoltáros: Anna hálaénekéből idézi az Urat magasztaló szavakat: „Fölemeli a porból a szűkölködőt, és kiemeli a szemétből a szegényt, leülteti az előkelőkkel együtt, és főhelyet juttat neki” – mondja Anna, aki tudta, mit jelent a társadalom, a család megvetettjeként élni. Aki éveken át vágyott egy fiúra, hogy megbecsült édesanya lehessen. De Anna megtudhatta, megtapasztalhatta azt is, milyen isten Izrael Istene. Olyan, aki meghallgatja a szűkölködőt és a szegényt. Aki a Nap és a csillagok irányítása mellett az egyes emberi életekre is szeretettel figyel, és akinek nagyon fontos az ember. Mindegyik ember. Nemcsak a tehetséges, a gazdag, az okos, a szép. Mindegyik. Fontos neki az elesett, a lelki, testi vagy szellemi beteg, a szegény, a nincstelen, az utcán élő, az, akit kivetett a család, az iskola, a munkahely. Istennek mindenki ugyanannyira nagyon fontos.

Ebben az ünnepi liturgiai énekben a múltba való visszatekintés igazolja az Urat. Nem magukban állnak az Istent dicsőítő nagy szavak, hanem az emberi emlékezet bizonyítja Isten fenségét és kegyelmes természetét. Az ünnepen részt vevők minden bizonnyal emlékeznek Annára, arra a mindent megváltoztató eseményre, hogy Isten fiúval ajándékozta meg őt és Elkánát. De nemcsak Annára emlékezik ez a közösség, hanem Sárára, Rebekára és Ráhelre is. Sőt, Anna hálaéneke úgy hangzik, mint egy olyan közösség hálaéneke, amely Jahvét tartja egyedüli barátjának, szövetségesének minden ellenséggel szemben. Egy olyan Istent állít középpontba, aki a gyengéket meg akarja erősíteni, az elesetteket fel akarja emelni. 

A dicsőséges Isten képével kezdődik a 113. zsoltár, és a nincstelenek, szegények, meddők, elesettek képével zárul. Ettől más Jahve, ettől egyedülálló Úr, hogy mindenek fölötti, abszolút hatalma mellett szorosan ott áll kegyelme, szeretete, szelídsége. Ézsaiásnál olvassuk, ahogyan az Úr mondja magáról: „Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos szívűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét” (Ézs 57,15). Az, aki a magasban, a ragyogó trónon ül, különösképpen a megtört szívűek mellé áll, azokhoz lép oda, akik nem tudnak magukon segíteni.

Ezt kellene látnia minden nemzetnek, minden embernek. Erről kellene bizonyságot tennünk mindannyiunknak, és ez alapján hívni másokat az Isten dicsőítésére. Hiszen nemcsak szavaink vannak, hanem közös emlékeink is az Isten szabadító, felemelő munkájáról. Emlékek, amelyek a Szentírás lapjain állnak, és emlékek, amelyek ehhez a gyülekezethez tartoznak. Megtérések, gyógyulások, ajándékok, életek megfordulása az Úr által. Legyenek ezek az emlékek is bizonyságtételünk eszközei, dicsőítésünk alapjai. Legyen kedves nekünk az Úr neve és dicsértessék általunk is. Legyen áldott mindenkor és mindenhol. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |