| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

A zúgolódókat is szeretné megnyerni az Isten

Lekció: Lukács 15. fejezet 20-31.

²⁰És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt.

²¹A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek.

²²Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára!

²³Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, ²⁴mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.”

²⁵ „Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot.

²⁶Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történik itt.

²⁷Mire a szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt.

²⁸Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte.

²⁹Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, és te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal.

³⁰Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút.

³¹Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied.

³²Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.”

Textus: Máté 20. fejezet 1-16.

¹„Hasonló a mennyek országa a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe.

²Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe.

³Amikor kiment kilenc óra tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül, ⁴és ezt mondta nekik: Menjetek ti is a szőlőbe, és ami jogos, megadom nektek.

⁵Azok pedig elmentek. Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra tájban, és ugyanígy tett.

³Amikor pedig késő délután öt óra tájban is kiment, még mindig talált ott álldogálókat, és megkérdezte tőlük: Miért álltok itt egész nap tétlenül?

⁷Azok pedig így válaszoltak: Mert senki sem fogadott meg bennünket. Erre ezt mondta nekik: Menjetek ti is a szőlőbe!

⁸Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a vincellérjének: Hívd elő a munkásokat, és fizesd ki a bért, az utolsókon kezdve az elsőkig.

⁹Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt.

¹⁰Amikor azután az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak.

¹¹Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, ¹²és ezt mondták: Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől.

¹³Ő pedig így felelt egyiküknek: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul: Nem egy dénárban egyeztél-e meg velem?

¹⁴Vedd, ami a tied, és menj el. Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked.

¹⁵Hát nem szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit akarok? Vagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok?

¹⁶Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.”

Szeretett Testvérek!

Az előbb olvasott bibliai szakasz, amit tékozló fiak példázataként ismerünk, azzal a mondattal zárul: „Vigadnod és örülnöd kellene”. És ez a példázat sok vonatkozásban rokon a szőlőmunkások példázatával. A szőlőmunkások példázatában néhány vasárnappal ezelőtt különösképpen megfogalmaztuk: gondolkozásunknak is meg kell újulnia Isten országához. Fontos a megtérés, a helyes irányba fordulás, a Krisztus-követés, de a Krisztus-követés útján az Isten országában nem lehet a régi emberi módon gondolkozni. Sajnos többek életében ez látható. Oda új gondolkozásmód szükséges. Ez a példázat is csak akkor érthető meg, ha a Lélek által megújult módon gondolkozunk.

Aztán a példázat nagyon egyértelműen kimondja, hogy az Isten szuverén Úr. Mi sokszor szeretnénk olyan kis házi atyuskának tartani, aki, ha szükségünk van rá, akkor megszólítjuk, előhívjuk, segítsél, viselj rám gondot. Az Írás Istenről úgy beszél, mint szuverén Úrról. Ezt a példázatban így olvastuk: adni akarok. Ugyanannyit akarok adni. Ez az én döntésem. És a múlt vasárnap pedig a példázatban, visszagondolva arra, hogy vannak, akik már fiatalon, kora reggel, életük hajnalán, az Úr szőlőjébe állnak be. Vannak, akik talán életük delén lesznek Krisztus-követőkké, mások földi pályafutásuk vége felé, valahol ott délután 3 óra, 5 óra fele, ahogy a példázatban a munkanap is kezd elfogyni, akkor váltak Krisztus-követőkké. Nos, mindig megy ki a gazda, mindig talál ott embereket, és megszólítja, hívja őket. Hívja azokat is, a délután 5 óra tájban lévőket is, akik földi életük nagy részét már leélték, kenyerük javát már megették. Nos, őket is megszólítja. Azokat, akiket már esélytelennek tartanak. Hát, annyiszor mondtam, annyit imádkozott érte az apja-anyja, annyiszor hívták, annyiszor, de annyiszor és mindig lepergett róla. Mindig holnap, majd holnap, majd holnap. És már lassan elfogy a földi idő és lehetőség. Vagyis, már-már lemondtunk róla. Esélytelennek tartottuk az üdvösségre. Nos, az esélytelenek esélye is megszólal ebben a példázatban. De ez nem belőlünk fakad, nem a mi missziónkból, meg nem a mi érdemeinkből, hanem Isten jóságából. Isten igazságosságát jósága vezérli és mozgatja. Mi vagy igazságosak próbálunk lenni, olykor embertelenségig, vagy jóságosak, és nem vagyunk igazságosak. Mi emberek ezt a kettőt nehezen tudjuk együtt kezelni. Az Úr tudja. És a mai vasárnapon, amikor immáron negyedszer olvastuk, hallottuk ezt a fantasztikusan tömör, szép példázatot, akkor fogalmazzuk meg, hogy egy ősi, de ma is létező tévedés is benne van, tudniillik a szereplők gondolkozásmódjában. Egy ősi, de ma is létező tévedés. És ennek a veszélye, a veszélyes következménye is megszólal ebben a példázatban. Az akkori kegyes, istenfélő emberek – már gyermekségüktől kezdve így nevelték őket – az akkori farizeusok, írástudók tévedése, gondolkozásbeli tévedése az volt, hogy csak vallásos teljesítményeikben gondolkoztak. Vallásos teljesítményorientáltság – ez tévedés. Amikor azt hisszük, hogy mi bizonyos cselekedetekkel nagy érdemeket fogunk szerezni, akkor ő most már veregesse meg a vállunkat, hogy mi vagyunk a legkiválóbbak. Amikor azt hisszük, hogy mi az üdvösséget kiérdemelhetjük, akkor eltévedtünk. Mi is eltévedtünk. Pedig az Ige, a példázat, már közel kétezer éve szól. Itt, ebben a példázatban, bizony, éppen a régóta istenfélőket, őket kell most látnunk. Azokat az istenfélőket, akik mégis elcsúsznak egy teljesítményorientált gondolkozásban. És ha így gondolkozunk, ilyen alapon kirekesztővé válik az ember. Ők is kirekesztővé váltak. Mi vagyunk a kegyesek, az istenfélők, és van a föld népe. Vannak azok, akik nem tudnak ennyi vallásos érdemet felsorolni. Ezek az elveszésre való emberek. Kirekesztés. Súlyos veszélye és következménye az önelégült, kegyes, saját érdemeiben bízó gondolkozásnak. És van egy másik veszélye, veszélyes következménye, nevezetesen, ami itt is bekövetkezik, amit a korabeli kegyesek is elkövettek Jézussal szemben, hogy Jézussal szemben lesznek zúgolódók. Az Istennel szemben lesznek zúgolódók. Az Istenben bízunk. Itt valami nincs rendben. Itt érezhetjük, hogy eltévedtek gondolkozásukban. Azonban mielőtt mi is eltévednénk, azt is fogalmazzuk meg: ezek nem gonosz emberek! Ezek nagyon tisztességre, becsületességre törekvő istenfélő emberek. Ezek nem gonosz emberek; gondolkozásuk irányában tévedtek el. De ez minden kor kegyes nemzedékét megkísérti. És az Úr ezt a téves gondokozást szeretné helyre tenni. Velük is foglalkozik. Feléjük is van mondanivalója. Mondjuk ki magyarul: felénk is. Mert hála Istennek sokan vagyunk, akik már évek, évtizedek óta a Krisztus-követés útján próbálnak járni. Bennünket is könnyen megkísért az a gondolat, hogy én már régóta itt vagyok, te még meg sem születtél, én már akkor istenfélő ember voltam. Hát adjak hálát, hogyha ez így van. De ne önelégülten dicsekedjek ezzel, mert akkor eltévedtem, és zúgolódó leszek a végén, mint ahogy a példázatban erről olvastunk. Ha mi is saját érdemeinkben, vallásos teljesítményeinkben bízunk, akkor eltévedő, zúgolódó emberek leszünk. Miről van tehát szó? A szem pillantásának irányt kell változtatnia. Itt ez volt a hiba: nem jó helyre figyeltek ezek az egyébként kegyes, istenfélő emberek. A szem pillantásának irányt kell változtatnia. Vagyis, ne azt nézzem méricskélve, hogy az a másik… „Bezzeg, aki 5 órakor állt munkába, alig teljesített valamit, és megkapta az egész napszámot, amit nekem ígért meg, aki reggeltől, egész földi pályafutásom ideje alatt, a szolgálatában voltam. Micsoda igazságtalanság! Hát alig dolgozott meg érte!” – mondja a rossz irányba tekintő és téves gondolkozású ember. Ne erre nézzek! Fantasztikus a példázatban, és bennünket bizony-bizony elgondolkoztató – sőt, mondjuk ki, megítélő –, hogy amikor letelik a nap, amikor eljön a számonkérés, az ítélet ideje, akkor nem a reggel munkába állókon kezdődik a bér kifizetése, hanem akik 5 órakor álltak munkába (a munkaidő 6-ig tartott azon a vidéken). Ők kapták meg először. Vagyis az összes többi, aki régebb óta ott fáradozhatott, látta: „Hű, de sokat kap! Hát nem érdemli meg az egész napszámot! Hát csak egy órát dolgozott itt!” Jézus nem ijed meg ettől a kifejezéstől, hogy a bér, az az egy dénár – itt az üdvösségről van szó, ami nem érdemeink szerint, hanem kegyelemből, hit által van. És mivel ezt figyelik, hogy a másik mit kap, mindeközben elindul a téves gondolat: én mit fogok kapni? Hát akkor nem egy dénárt, hanem legalább kettőt, legalább hármat… “Mert én kiválóbb vagyok”. És micsoda igazságtalanság! Csak azt kaptam meg, amiben megegyeztünk: egy dénárt, a napszámot. Ez azt jelenti, hogy vélt igazság helyett az Úr jóságára kellene figyelnem. A tekintet irányváltását jelenti. És ne méricskéljem magamat a másik emberhez, és ne teljesítményekben gondolkozzak, hanem az Úrra nézzek. Mert hogyha nem az Úrra nézek, akkor a kiváltságomból, hogy életem nagy részét örömmel az Úr szolgálatában élhettem, ebből teher lesz. Nyűg lesz. Ezt kellett csinálnom. Örömteli élet helyett zúgolódás lesz. A kiváltságból, hogy a Krisztus-követésében, az Isten akarata szerint élhettem életemet, és nem egyszerűen csak sokat dolgoztam az ennivalóért, a ruháért, ezért a haszontalan gyerekért… És hányszor hallom: „Tiszteletes úr, nem hálálja meg; nem volt értelme ennyit dolgozni ezért a gyerekért”. Miért, ennyi volt az egész életed értelme?! Akkor eltévedtél. Az élet értelme több annál, hogy egy gyermeket nevelünk, vagy kettőt, vagy többet. És több annál, minthogy reggeltől estig kevesebbet vagy többet dolgozunk a munkahelyen. Több annál az élet, minthogy az öltözet meg az ennivaló. Az életnek ennél sokkal nagyobb értelmet adott az Isten, csak valahol nem jó helyre figyeltem ezek szerint. A kiváltságból még az istenfélő ember életében is könnyen teher lesz, ha elkezdek méricskélni, ahelyett, hogy az Úr jóságára néznék. Hiszen ez a méricskélés mivel járt? Mi egész nap dolgoztunk! A terhet hordoztuk. Hőségben dolgoztunk!

Hogy mondja a tékozló fiú, az otthon maradott? Soha egyetlen egy parancsodat át nem hágtam – én voltam a legrendesebb fiad! Én itt voltam, és dolgoztam, és még egy kecskefiat sem adtál, hogy a barátaimmal egy vacsorát csináljak. Nem jó az irány. Nem jó! Ő csak arra tekint, hogy az atya visszafogadta a tékozló testvért. Aki nem testvér! Ez a te fiad visszajött, visszafogadtad. És innen kezdve már csak zúgolódni tud. Hogy mondja a tékozló fiú történetében az atya ajkára adva az üzenetet Jézus? Azt mondja ott az atya a fiának: „Fiam, te egész életedben velem voltál, mindenem a tied!” Te itt mindent élveztél, használtál! És ez semmi? Az a nyomorult kecskegida, az a valami? Valahol nem jó helyre figyelsz. Félelmetes, hogy azzal, hogy Jézus a példázatban így mondja el, hogy előbb kapják meg a bért a késő délután munkába állók, ezzel kiderül, hogy aki hosszabb ideje istenfélő ember, aki talán már ifjúsága óta Krisztus-követő ember, az örömmel az, szív szerint az, vagy hát “így neveltek, most már így lesz”. Mert kiderül. Mert hogyha az elsők kapták volna meg, ami nekik jár, akkor már valószínűleg nem figyeltek volna a többire – “Hát, azok is ott vannak a sor végén, tegyen velük a gazda, amit akar”. De kiugratja a példázat ezen megfogalmazásával belőlünk azt, amit más helyen így mond: „a szív teljességéből szól a száj”. Ami bennünk van, az kijön, bármilyen kegyes látszattal próbáltuk mi elpalástolni. Bizony, szomorú dolog, amikor panasz, zúgolódás van istenfélő emberek ajkán. Akkor nem jó helyre figyeltél ezek szerint. Mert az istenfélő élet, a Krisztus-követő élet, az egy örvendező élet. „Vigadnod, örülnöd kellene.” Miért nem örülsz? Ja, mert a saját érdemeidre várod a nagy dicséretet? Nem jó helyre figyelsz. Vajon hányszor kísértett meg bennünket is ez a gondolat? Nekünk az Úrra kellene nézni, a gazdánkra kellene nézni! Ha az Úrra néznénk, akkor helyes megvilágításban látnánk a dolgokat. Ha elkezdünk másokra nézni és méricskélni, rossz megvilágításban látjuk, és tudjuk, hogy nem mindegy a megvilágítás. Az Úrra kell néznünk. Az Úr által látjuk a lehetőségeinket, az Úrra nézve látjuk meg a Vele való közösséget, és akkor öröm van. Abból öröm fakad. Öröm, hogy az ő szolgálatában lehetek. Hogy nem telnek úgy a napjaim, hogy keresem az élet értelmét, és már 40-50-60-70 éves vagyok, és igazán még nem találtam meg. Bár sokat dolgoztam, csak az élet értelmét nem találom, mert menet közben rájövök, hogy egyik-másik, amit annak gondoltam, egy sem az élet értelme. Azok feladatok, amik teljesíthetők. Az Úrra kell néznünk, mert ha nem nézünk az Úrra, akkor irigység lesz, akkor romlás lesz. Ha az Úrra nézünk, akkor meg öröm lesz. Kedves testvérek, ez a példázat, hogyha megnézzük a Szentírásban az elhelyezését, a beágyazottságát, akkor észre kell, hogy vegyük a nagyobb összefüggést, hogy hogyan van elhelyezve. Hiszen a szőlőmunkások példázata előtt mondja el az evangélista azt, hogy Péter odafordul Jézushoz, és ezt kérdezte: „Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, mi lesz hát a jutalmunk?” És akkor Jézus elmondja a szőlőmunkások példázatát. Mi mindent… mi odaszántunk, mi követtünk, mi veled voltunk – mit kapunk? És Jézus elmondja a szőlőmunkások példázatát.

És hogyha még nagyobb összefüggésekre figyelünk, akkor emlékezzünk a gazdag ifjú történetére. Végre jön valaki: – Mester, mi jót cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem? – Hát tudod, a parancsolatokat. – Ja, én kora ifjúságomtól fogva megtartottam. Jézus nem vitatkozik. Nem fog vitatkozni. Egyszerűen csak annyit mond: – jó, ezek szerint egyetlenegy bálványod sincs, merthogy a parancsolat úgy kezdődik: én az Úr vagyok, a te Istened, ne legyenek neked idegen isteneid énelőttem; hát, ha te mindet megtartottad, akkor nincsenek bálványaid; még a vagyonod sem az –, akkor kövess engem. Hagyd a vagyonodat a második helyre. És kiderül: hát hiszek én Istenben, de a vagyonban bízok. És nem tudja követni. És a példázat, illetve a történet végén egy beszélgetés van. Ki üdvözülhet tehát? – kérdezik a tanítványok. Mert a gazdagnak nehéz bemenni az Isten országába?  Igen, emberileg nehéz. Esélytelennek látszik, de mégis az esélytelennek van esélye az Úrnál. Emlékezzünk egy másik valakire, akit Zákeusnak hívtak. Mert ha megtérő ember, bejut az Isten országába. Nos, Istennél minden lehetséges. Miért? Azért mert Isten jön elénk. Nem azért, mert mi nagyszerűek vagyunk, hanem mert az Isten elénk jön. Én elém is, és eléd is. Ez az egyetlen esélyünk. A többit azt hagyjuk. Az érdemeinket hagyjuk, mert eltévedünk. Istennél lehetséges. Még a gazdag is bemehet az Isten országába, ha megtér. Istennél minden lehetséges, mert az Isten kijön elénk, és az általunk esélytelennek tartott, leírt, reménytelen valaki is megtérhet. Lehet, hogy délután 3 óra lesz, lehet, hogy 5 óra lesz, én meg gyermekségétől kezdve próbáltam úgy nevelni, meg imádkoztam érte, amikor fiatal volt, még amikor családot alapított is. Aztán feladtam: Uram ez reménytelen. Sajnos a gyerekem, az unokám, a szomszédom, a munkatársam reménytelen. Leírtam. Esélytelen. Nos, az Úrnál van esély. De nem miattam, nem az ő jósága miatt, nem az ember jósága miatt, hanem az Isten igazságossága jóságával együttműködik. Ezért az esélytelennek is van esélye az üdvösségre. Sőt! Istennél minden lehetséges, még a zúgolódó kegyesek is megtérhetnek, mert még eléjük is kimegy az Isten. Ez a fantasztikus evangélium. Ez igazán a jó hír. Nem az, hogy igyekezzetek rendesebb emberek lenni. Ezt a világ is tudja mondani. Kell is, hogy mondja, de ez nem evangélium. Az evangélium az, hogy a messzire ment tékozló fiú elé kimegy az atya. Még el se tudja mondani a bűnbánó mondatot, imádságot, amit kigondolt a fiú, és fogadja az atya a megtérőt. De kimegy az otthon maradott, és a zúgolódó, a látszólag nagyon rendes elé is. Mert az meg nem akar bejönni. “Micsoda dolog, hogy megbocsátott?” “Ez a te fiad!” “Nem a testvérem! Ez a te fiad! Ez mit keres itt?” Jézus így beszél Istenről: kijön elénk az Isten. Személyesen, külön-külön, mindannyiunk elé jön az Isten. Hogy messziről jövök, honnan jövök, milyen érdemeim vannak, ez egy más történet. Elénk jön. Még ide, a zúgolódó elé is. Aki reggel beállhatott az Úr munkájába, és most a számonkérés idején meg zúgolódik, panaszkodik, föl van háborodva – nem írja le őt sem az atya. „Barátom…” – szólítja meg. Csodálatos, hogy ilyen az Isten. „Barátom, nem bánok veled igazságtalanul”. Hát nem abban egyeztünk meg, hogy egy dénár? Nem abban egyeztünk meg, hogy aki Krisztus-követő lesz, az kegyelemből, hit által üdvözül? Megkaptad. Elé megy. Vele is beszél. Megpróbálja meggyőzni. És az igehirdetésnek innen vettem a címet: A zúgolódókat is szeretné megnyerni az Isten. Ez rövid lett ez a cím így, bár hosszú még így is. A zúgolódó kegyeseket is szeretné megnyerni az Isten. Igazán ilyen hosszú címet kellene adni. Mert ilyen Istenünk van. Kijön elénk az Isten, mert közösségre szeretne, mert örömre szeretne segíteni. Kijön elénk az Isten, de mellé kell tennünk valamit, amit Jézus nagyon finoman, rövid mondattal, de nagyon keményen kimond. Kimegy, odamegy a gazdag. Barátom. Próbálja helyes irányba fordítani a tekintetét: te nem jó helyre nézel. Az igazi nagy ajándékot nem látod meg, mert csak ott méricskélsz nyomorultul, és hasonlítgatod magadat és dicsérnéd magadat. Barátom, de nem akar barát lenni. És itt jön ez a bizonyos mondat: „Vedd, ami a tied és menj el”. Az Isten elénk jön. Ami az ő mozgástere, azt bejárja, önmagát megalázva, szolgai formát fölvéve jön értünk Jézusban az Isten, de nem fog belegázolni a mi lelkivilágunkba, a felelősséget és a döntést nem fogja tőlünk elvenni. Azt nekünk kell megtenni. És ha nemet mondunk, akkor nem tud mást tenni: Barátom, vedd, ami a tied, és menj el. Te nem tudsz, nem akarsz idefigyelni, te nem tudsz, nem akarsz örülni. Erőszakkal ezt nem tehetem meg. Neked kellene ezt felismerni és elfogadni. Barátom, neked ez a közösség semmit nem ér? Neked az Atyával való kapcsolat semmit nem ér? Hogy van a tékozló fiú történetében az otthon maradott, a rendes, a kegyes, dolgos fiú? Azt mondja az atya, vagyis az Isten: Te mindig velem voltál, az öcséd meg életveszélyek között tékozolta az életét és a napjait értelmetlenül. Te mindig velem voltál, minden napon – ez semmi? Ennek nem tudsz örülni? Ha nem, ha a közösség szeretete nem kell, akkor vedd, ami a tied és menj el. Ez is benne van a példázatban, de ez már a te felelősséged. Az Istennek lehet nemet is mondani, csak nem érdemes. Nem érdemes nemet mondani az ő ajándékára.

Fogalmazzuk meg tehát végül a megtapasztalt isteni jóság következményeit. Ki kell mondanunk, és akkor talán mindannyiunk számára igazán érthető lesz, ez a nagyon- nagyon bonyolult, de nagyon egyszerű példázat. Bonyolult, ha csak emberi, evilági teljesítményorientált módon közelítünk hozzá.  És nagyon egyszerű, ha kegyelemből élt emberként, ha megújult gondolkozásmóddal szemléljük. Tehát a megtapasztalt isteni jóság – mi ez a megtapasztalt isteni jóság? Az, hogy a sokat dolgozók szintén többet kaptak, mint ami meg volt ígérve, mint amiben megegyeztek. Nem csak az öt órakor, az élete vége felé megtérő kap bocsánatot, üdvösséget. Sokkal többet, a példázat kifejezései szerint: egész napi bért. Azt nem érdemelte meg, de az üdvösség az nem érdem kérdése, hanem kegyelem kérdése. Tehát többet kapott. Ezért háborodik fel az érdem szerint gondolkozó, hogy akkor nekem sokkal több fizetség kellene. Viszont, a sokat dolgozó is sokkal többet kapott. Hiszen egész nap biztonságban, egész nap értelmes szolgálatban, egész nap az Atyával való szeretetközösségben élt. Az egész élete értelmes, tartalmas élet lett. Ez a ráadás. „Érzem, hogy az örök élet már e földön az enyém lett” – mondja az egyik ének. Nem csak majd, hanem már most. Az élet küzdelmes marad, az élet bonyolult, nehéz marad, de egészen más dolog így élni, mint csak a saját érdemeinkben bizakodni. Ebben a példázatban Jézus arról beszél, hogy akar az Isten ajándékozni. Fogadd már el ember! Mindenkinek a megfelelő módon, de ajándékozni. Az ajándék az nem érdem. Többet akar adni. És akik régóta hívő emberek vagyunk, mi is többet kaptunk, hiszen az egész életünket ebben a biztonságban élhettük. Az egész napi biztonság, ez az értelmes élet, a küldetés, az Úr szolgálata a szőlőben, ahogy a példázat mondja, hát ez az öröm forrása. Vigadnod, örülnöd kellene, hát egész életedben itt voltál velem! Biztonságban, védelemben. Vigadnod, örülnöd kellene, hiszen egy csodálatos gazdát szolgálhatunk. Ez a világ mindig ránk akar telepedni, és rabszolgáivá akar tenni, de lehet az Urat szolgálni, és akkor valóban örül, vigad az ember.

Kedves Testvérek, oly sokszor imádkozunk megtérésért helyesen. Oly sokszor szeretnénk, hogy emberek jöjjenek az Istenhez. De miért jöjjenek, hogyha mi zúgolódó kegyesek vagyunk.

Mi csak panaszkodni tudunk, mi csak méricskéljük magunkat, hogy ez ilyen, az olyan… én vagyok valaki, és még azt sem ismerik el. Hát a keresztyén ember, az egy örvendező ember! Mi zúgolódó, panaszkodó, méricskélő közösséghez nem szeretnénk tartozni. Úgyhogy sokaknak igaza van, akik ilyen közösséghez nem vágyódnak. Milyen Istenük lehet nekik, ha ők ilyenek?! Na de a mi Istenünk olyan csodálatos Atya, hogy ott örülni lehet, vigadni lehet. Kedves Testvérek, Isten jóságát lássuk meg! Ez a helyes irány. Isten jóságát lássuk meg, és ez megelégedetté tesz. Isten jóságát lássuk meg, és örömmel tölt el. Isten jóságát lássuk meg, mert ez bátorítást ad. Isten jóságát lássuk meg, és ez szárnyakat ad. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |