Lekció: Apostolok cselekedetei 17. fejezet 22-31.

²²Pál ekkor kiállt az Areopágosz közepére, és így szólt: „Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket,

²³mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek.

²⁴Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban,

²⁵nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent.

²⁶Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait,

²⁷hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem;

²⁸mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.

²⁹Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség.

³⁰A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg.

³¹Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.”

Textus: Nehémiás 8. fejezet 1-12.

¹Akkor az egész nép egy emberként összegyűlt a Vizi-kapu előtt levő téren, és azt mondták az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az ÚR adott Izráelnek.

²A hetedik hónap első napján tehát odavitte Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet elé, amely olyan férfiakból és nőkből állt, akik mindnyájan meg tudták érteni a hallottakat.

³Fölolvasta azt a Vizi-kapu előtt levő téren virradattól délig, azok előtt a férfiak és nők előtt, akik meg tudták azt érteni. Az egész nép figyelem mel hallgatta a törvénykönyvet.

⁴Az írástudó Ezsdrás erre a célra készült szószéken állt, mellette pedig jobb felől Mattitjá, Sema, Anájá, Úrijjá, Hilkijjá és Maaszéjá, bal felől pedig Pedájá, Misáél, Malkijjá, Hásum, Hasbaddáná, Zekarjá és Mesullám állt.

⁵Ezsdrás az egész nép szeme láttára nyitotta föl a könyvet, mert az egész népnél magasabban volt. Amikor fölnyitotta, fölállt az egész nép.

⁶És amikor Ezsdrás áldotta az URat, a nagy Istent, az egész nép fölemelt kezekkel mondta rá: Ámen! Ámen! Azután meghajoltak, és arccal a földre borultak az ÚR előtt.

⁷Jésúa, Báni, Sérébjá, Jámín, Akkúb, Sabbetaj, Hódijjá, Maaszéjá, Kelítá, Azarjá, Józábád, Hánán, Pelájá és a léviták magyarázták a népnek a törvényt, miközben a nép a helyén állt.

⁸Szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat.

⁹Akkor Nehémiás királyi helytartó és az írástudó Ezsdrás pap meg a léviták, akik magyaráztak a népnek, így szóltak az egész néphez: Az ÚRnak, a ti Isteneteknek szent napja ez. Ne gyászoljatok, és ne sírjatok! Ugyanis az egész nép sírt, amikor hallgatta a törvény szavait.

¹⁰Majd ezt mondták nekik: Menjetek, egyetek jó falatokat, igyatok édes italokat, és juttassatok belőle azoknak is, akiknek nincs, mert a mi Urunknak szent napja ez. Ne bánkódjatok, mert az ÚR előtt való öröm erőt ad nektek!

¹¹A léviták így csitítgatták az egész népet: Csillapodjatok, mert szent ez a nap, és ne bánkódjatok!

¹²Ekkor elment az egész nép, hogy egyenek, igyanak és másoknak is juttassanak belőle, és nagy örömünnepet tartsanak, mert megértették mindazt, amire oktatták őket.

Kedves Testvérek!

Erkölcsi, gazdasági, nemzeti válság, mélység mindaz, ami az események mögött van. És mielőtt valaki félreértené az erkölcsi, gazdasági, nemzeti mélységet és válságot, közel két és félezer évvel ezelőtt vagyunk. Viszont igaz, hogy a mi emberi bűneink miatt, azóta már többször volt hasonló időszak, amit így lehet jellemezni, hogy erkölcsi, gazdasági, nemzeti válság. Mi is vezetett ide? Korábban, nemzedékeken át az Isten iránti engedetlenség, a bálványozás, a szociális igazságtalanságok égbekiáltók voltak, és bekövetkezik a fogság, mert csak nem akart megtérni a nép, hiába jöttek a próféták, és hívták Istenhez megtérésre őket. Jött a babiloni fogság a maga hét évtizedével, és most, amikor a fogságból visszatérhettek, és az otthon maradottak, akiket nem hurcoltak fogságba találkoznak, akkor még mindig lelki és fizikai romok vannak. Hiszen az otthon maradott nép sem tudott mindent helyreállítani az évek, évtizedek folyamán. Romokban áll Jeruzsálem fala, romokban állt a templom, amit a hódítók kifosztottak, és bizony romokban áll lelkileg is a nép. Akik otthon maradottak azért, akiket elhurcoltak Babiloniába, és most visszajöhettek sok évtized után, ők pedig azért voltak lelkileg mélyen. Egy ilyen helyzetben mi szokott történni? Hát panaszkodunk, meg reménytelenek vagyunk. Ez a leggyakoribb reakciónk, nemcsak nekik, de itt is: a panaszkodás, a reménytelenség; ilyen nemzetközi konstellációban Egyiptom és Babilónia között egy ilyen pici nép, ilyen történelmi helyzetben, ilyen anyagilag-lelkileg kifosztott, megtépázott állapotban van – nem lehet itt semmit sem csinálni, hát törődjünk bele –, magunkban motyogunk, kesergünk. Legtöbbször ez van.

A fölolvasott bibliai szakaszunk, Nehémiás könyve 8. fejezetéből, először is arról beszél, hogy rádöbbent ez a nép, az otthon maradottak is, de legfőképpen a hazaérkezők, akiknek nagy része gyakorlatilag a fogságban született, rádöbbentek arra, hogy ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni, ahhoz egység kell. Ez másként nem fog működni. Egység kell. Ezt az egységet szolgálhatták, de csak hiányosan, a régi listák a különböző családokról: megkeresni az ősöket, hiszen itt egy nagy törés volt ez a hét évtized, a babiloni fogság. A családfák, hogy igen, mi is Ábrahám utódai vagyunk, bár nagy részük idegenben született – bizony haszna van ennek, amikor elkezdi valaki keresni, legalábbis biológiai értelemben az őseit. Hova is tartoznánk? Legalábbis leszármazás szempontjából. De nyilvánvaló, hogy ez, önmagában az egységhez kevés. Itt, Nehémiás könyvében, az előző fejezetben a hazatértek névsorát olvashatjuk. Különböző listákat írtak, összeírták magukat, számba vették magukat, hányan vagyunk, kik vagyunk… Ez is fontos. De önmagában még mindig nem egység. Egy bizonyos látszategységre segíthet az ilyen fajta számontartás, az ilyen fajta lista. Azonban, ha nincs mögötte lelki egység, ha nincs mögötte, nincs benne kohéziós erő, akkor ez önmagában kevés. Ez a számontartás, a névsorok, a családfák, hogy kik vagyunk, hányan vagyunk, mennyien vagyunk, ennek a megismerése önmagában kevés lesz. De ahhoz, hogy egyfajta kohéziós erő megszülessen, ahhoz nem elég az, hogy hála Isten hazajöhettünk a fogságból. Ennél még több kell, mert ez egy ideig teremt csak közös nevezőt. Mint ahogy annak idején nálunk is: csak egyszer vigyen haza az Isten, ott fogok ülni mindig a templomban. Hát egy tizede ezt megtartotta. A többiek egy-két év alatt úgy elfejtették! Tehát ez is csak átmeneti egységet jelenthet. Szükséges lenne egy olyan összetartó erő, amely biztosabb alap. Ehhez pedig szükséges az önvizsgálat, a bűnbánat, a bűnbánat alapján megszülető odaszánás. Nem csak az, hogy „Ja, én is Ábrahám leszármazottja vagyok! Én is! Én is!” Fizikailag, biológiailag és lelkileg a bűnbánat által születhet meg az odaszánás. Itt, a hazatérők életéből, meg az otthon maradottak, akik ott vészelték át az idegen elnyomást, az ő életükből nagyon sok minden hiányzott. Szükséghelyzet van! Vészhelyzet van! Még mindig nagyrészt romokban az ország, a földek jelentős része, mert deportálások voltak, gazda nélkül maradva, megműveletlenül ott vannak – valahol arról olvasunk, hogy Jeruzsálem falain a rókák ki-be járnak –, ilyen állapotok vannak. Nos, nagyon sok minden hiányzott, szerény volt, alacsony volt az életszínvonal, és egy új jelenségre figyelhetünk föl. Annak ellenére, hogy fizikai értelemben szükséghelyzet van, annak ellenére egy egészen érdekes mozzanatot kell észrevennünk. Ez az új jelenség pedig az, amivel kezdődött a szakasz: „Akkor az egész nép egy emberként összegyűlt a Vizi-kapu előtt levő téren, és azt mondták az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét…” Mi ebben az új? Az új az az, hogy nem parancsszóra gyűlnek össze. Nem valamelyik karizmatikus vezető szavára: „na jó, hát akkor sokat dolgoztunk a romok eltakarításán, az újjáépítésen, ideje volna már egy kicsit szusszanni, egy kis lelki táplálékot is magunkhoz venni; már annyiszor hívtak bennünket, na akkor álljunk meg egy kicsit, és egy évben egyszer elmegyünk a templomba – ahogy azt ma mondanánk –, hanem, az emberekben támad a lelki igény. Nem felszólításra, nem egy vezéregyéniség szavára. Rajtuk keresztül is sok áldást adott az Isten, és van, tudunk a Szentírásból is sok ilyen történetet. Egyre emlékezzünk: a pusztai vándorlás után, a honfoglalás környékén jár a nép, és akkor Józsué összehívja a népet, úgymond az országgyűlést, de inkább így mondjuk népgyűlést tart. És akkor egy beszédet intéz hozzájuk: emlékezzetek vissza, hogy az Isten hogy vezetett idáig bennünket… És akkor azt mondja itt Józsué, hogy döntsétek el, válasszátok ki, hogy kinek akartok szolgálni – „De én és az én házam népe az URat szolgáljuk!” Itt egy karizmatikus vezető próbálja megmozdítani a népet, egy lelki egységet próbál munkálni. Viszont a most olvasott szakaszunkban, Nehémiás könyvében, nem ezzel találkozunk. Hanem azzal találkozunk, hogy az emberek sokaságában támad igény, és időt szánnak rá. Pedig lehetett volna mondani, hogy mit akartok ti itt lelkizni, meg bibliázni… hát még itt is romok vannak, még ott is romok vannak, építeni, építeni, építeni akarunk. De föltámad az igény, kezdenek rádöbbenni az emberek, hogy nem lehet a végtelenségig önmagunkat kizsigerelni. Szükségünk van az Igére. Nos, ez az, az úgymond új jelenség, hogy most maga a nép sereglik össze. Így olvastuk: „egy emberként”. Jönnek, mert vágyakoznak. Ők kérik az Ige olvasását. Nem a papok noszogatják őket, hogy gyertek már; hanem ők maguk jönnek. Jönnek, kérik, kérik a magyarázatot is. Aztán, ez az éhség annyira nagy, ez a lelki szükséghelyzet annyira nagy és erős, hogy itt azt olvastuk, hogy reggeltől délig folyamatosan olvassák szakaszonként és magyarázzák Mózes könyvét. Itt Mózes ötödik könyvéről van szó közelebbről. A nép reggeltől délig issza a lelki táplálékot – legalább ilyen hőségben, mint mi. Vagy még melegebb az idő. Reggeltől délig.

A másik: állva! Egészen elképesztő! Ennyire nagy a lelki éhség, és ennyire nagy annak a fölismerése, hogy ezen az alapon, lelki alapon jöhet egység létre. Mi összeírogathatjuk magunkat, de ez nem biztos, hogy azt jelenti, hogy mindenki egy irányba mozdul. Csak benne lesz a listában. A mi gyülekezeti névsorunkban is sok név van, de nem annyi ember mozdul együtt. Hallgatják az Igét, és kimondhatjuk: most kezd gyülekezet formálódni. Addig is ugyan az Isten szövetséges népének tagjai voltak, akár az otthon maradottak, akár a fogságból hazatérők, de lelkileg most kezd gyülekezetté formálódni ez a nép.

Azt csak úgy érdekességként nézzük meg, hol játszódik le ez a jelenet. Nem a jeruzsálemi templom udvarán. Pedig jó nagy udvarai voltak. Nem a szent helyen. A Vizi-kapunál, a város egyik terén. Ez is egy érdekes, és jelzi, hogy itt az emberek részéről jött az igény. Olyannyira, hogy alkalmi szószéket kellett ácsolni, hogy hallható legyen, aki olvassa majd az Igét. Ezért mondhatjuk, hogy gyülekezet kezd formálódni. Nem csak tömeg van együtt.

Nézzük akkor ezt a lelki folyamatot, ennek az elemeit. Az első tehát az, hogy itt semmi kényszer nincs. Itt nem politikai vezetők, nem vallási vezetők mozgatják, nógatják az embereket, gyűjtik össze őket. Itt maguk az emberek gyülekeznek össze. Itt van egy belső vágyakozás, egy belső éhség, pedig millió más dolguk lett volna. Csak rájöttek, hogy ez a millió más nem fog megoldódni, hogyha nincs lelki egység, ha nincs belső lelki táplálkozás. Ez tehát az első, hogy önként összegyülekeztek. Ők önmaguk jönnek.

A másik, ahogy hallgatják az Igét, Mózes ötödik könyvét, úgy megdöbbenti őket, amit hallottak. Hiszen az otthon maradottak is – a templom ugye romokban van, tehát a templomi kultusz szünetelt a fogság ideje alatt –, az otthon maradottak számára is a vallásos neveltetés eléggé hiányos volt; hiszen a nép úgymond szellemi elitjét elvitték, deportálták Babilóniába. De a Babiloniak részéről is, akik ott születtek, szintén azt mondhatjuk, hogy nagyon hiányos volt a bibliaismeretük, a vallási neveltetésük. Másrészről pedig, amikor szembesülnek azzal, hogy mi van az Isten Igéjében, akkor ledöbbennek. Hát ehhez képest mi, hogy élünk! Mennyire engedetlenek vagyunk! Mennyi megbánni valónk volna az Isten előtt! És bekövetkezik egy őszinte bűnbánat. Olyannyira, hogy sírnak. Annyira sírnak, hogy Ezsdrás és a lévita társak, ők kezdik vigasztalni a bűnei miatt bánkódó népet. Vajon mikor sírt a magyar nép? Mikor sírt a református egyház együtt ennyire? Pedig néha volna miért sírnunk. Hát, tartunk mi bűnbánatot úgy módjával, visszafogottan és ünnepélyesen. De belső megrázkódtatás, vajon mikor és hogyan történt? Mert a rendszerváltás tájékán elmaradt. Pedig lett volna miért. Mert az Úr Isten megrázta Közép-Európát.

A lelki folyamatban tehát eljutnak az Igét hallgatva egy őszinte önvizsgálatra, és bűnbánat lesz. Szó szerint bűn-bánat. Könnyek hullanak. És Nehémiás, Ezsdrás, a léviták vigasztalnak. Vigasztalnak, mert az Isten kegyelmes Isten. Ha őszinte a bűnbánat, akkor van bűnbocsánat. És ahol bűnbocsánat van, ott felszabadult szív lehet. Ott örvendezni lehet. Eljött az örvendezés ideje. Vagyis, fogalmazzuk meg, a bűnbánat nem a végső cél, hanem szükséges út a közös örvendezéshez. Hogy felszabadult szívvel, örvendező szívvel tudjunk továbblépni. Letettük, ami terhelt bennünket, az engedetlenségeinket, és felszabadultunk az Isten akaratának cselekvésére. Bizony, gyakran elfelejtjük ezt az úrvacsorával kapcsolatosan is. Gyakran a bűnbánat még a kegyelem meghirdetése után is rányomja a bélyegét az életünkre, vagy legalábbis a külső formáját nézve. Pedig, ha őszinte volt a bűnbánatunk, az Isten részéről őszinte megbocsátást kapunk, ott felszabadult szívnek kell lenni, ott örvendezni kell. Nem azért, mert kell, hanem mert végre tudok örvendezni.

Vagy pedig emlékezzünk: a múlt vasárnap a tékozló fiú történetéből a második részt hallottuk. Nevezetesen az otthon maradott fiút, aki rendes volt, tisztességes volt… ő dolgozik, ő a kegyes, istenfélő ember: „Ez a te fiad hazajött, visszafogadtad, hízott tulkot vágattok, örvendeztek, vigadtok, nekem meg egy kecskefiat sem adtál, hogy elmenjek és a barátokkal egy vacsorát csináljak?!” Mit mond az atya, vagyis Isten? A hazatérő, a megtérő fiú kapcsán azt mondja a szolgáknak: elő a hízott tulkot! Vacsora! Örvendezzünk, vigadjunk, mert elveszett, de megtaláltatott! De visszajött! És ugyanezt mondja az otthon maradottnak, a fizikailag otthon maradottnak, de lelkileg ugyanúgy lázadónak. Gyere! Kimegy elé az atya! Örülnöd kellene, hogy a testvéred megtért! Hogy megvan! Vigadnod, örülnöd kellene! Nos, mit mondanak itt Ezsdrás és társai a népnek? Azt mondják: „Menjetek, egyetek jó falatokat, igyatok édes italokat, és juttassatok belőle azoknak is, akiknek nincs, mert az Urunknak szent napja ez!”

A könnyhullatásnak megvan az ideje, a bűnbánatnak, bűnvallásnak megvan az ideje, megvan az ideje a kegyelemnek és a feloldozott ember örömének. A bocsánatot nyert ember örömének. Éljétek meg ezt egy nagy asztalközösségben! Menjetek, egyetek és igyatok, örüljetek! Ugyanaz, amit Jézus a tékozló fiú példázatában mond el: „Elő a hízott tulkot, és örvendezzünk, hogy megtért, hogy visszajött, hogy megtaláltatott!” Igen, ez az a bizonyos lelki folyamat, egy belső vágyódás, jön, keres, kutat, akarja hallani az Isten Igéjét, ez az Ige megrázza, megdöbbenti, elgondolkoztatja, bűnbánatra indítja, bűnvallásra indítja, ahol pedig őszinte bűnbánat van, ott őszinte megbocsátás van Isten részéről, és akkor megnyíltak az öröm csatornái. Örvendezzünk!

Számomra ebből a fejezetből, ebből a szakaszból, ez volt a kedves mondat: „…az Úr előtt való öröm erőt ad nektek!” Az Úr előtt való öröm erőt ad nektek! Hát, ha valahol, valamikor, akkor ott nekik nagy szükségük volt az erőre. Fizikai romok… az otthon maradottak sem tudtak mit kezdeni az országgal, hiszen nagyon kevesen maradtak; a hazatérők is nagyrészt még romokat találtak: házaik, a templom, a városfal; lelkileg is megtépázottan, elbizonytalanodva. Mindenféle értelemben szükséghelyzet van, de rádöbbentek, hogy az az egy szükséges dolog: az Isten Igéje, az általa való lelki megújulás nélkül nem megy. Csinálhatjuk a listát… Kell, minden emberi egyéb módszert be kell vetni, de kevés lesz. Mert az egy idő múlva kényszerré válik az embereknek. Ha belülről szív szerint nem tudnak valamivel azonosulni, azt nem lehet sokáig az emberekkel csináltatni. De el lehet jutni oda, hogy ha az Isten előtt bűnbánatot tartunk, bocsánatot nyert bűnösként örvendezünk, és akkor egy bizonyos belső lelki egység jön létre.

Kedves testvérek, egy kifejezés, egy szlogen, az elmúlt hetekben többször elhangzott, és ehhez szeretnék kapcsolódni: Hálaadás 20 esztendőért. Ez volt az a bizonyos mondat. De ahogy akkor is nagyobb összefüggésbe próbáltuk beleállítani, mert csak így van értelme, nos, most is ilyen értelemben használom. Kicsit 50-60-70 évre is visszatekinthetünk, hogy lássuk a folyamatokat, önmagunkat, és az Isten munkáját. És hogyha így visszagondolunk, immár akkor a közelmúlt 50-60 évére is, akkor egyik oldalról láthatjuk a diktatúra sajátos viselkedését, ahol, „aki nem lép egyszerre…” De más jelszavakat is idézhetnénk, szándékosan nem olyanokat mondtam, ahol kényszer látszategységek voltak, olyan május elsejei parádék voltak, olyan egyszerre lépett mindenki, mert odaparancsolták. És most azt is lehetne, csak akkor se csinálta mindenki szív szerint. Nos, volt egy korszak. Annak az egyházellenes légköre rajtunk egyfajta ítélet is volt. Vajon mit tanultunk belőle? Ennek a korszaknak egyfajta gyümölcse, ennek a fogságnak egyfajta gyümölcse lett, hogy az ország, a nemzetünk nagy része nem kapott, alig kapott hitbeli nevelést – akik Babilóniában születettek egy pogány környezetben. A mai magyar társadalom nagy része Babilóniában született ember. Akik, egy bizonyos ideológia által kényszeresen létrehozott világban születtünk és nevelkedtünk. De ezzel párhuzamosan egyre inkább lehetett látni, hogy lelki éhség van az emberekben. Egyre több emberben. És kezdenek keresni. Nem biztos, hogy az egyháznál, nem biztos, hogy a Bibliában, de keresnek. Mert éhesek. Mert lelkileg éhesek. Egyre többen érzik, hogy lehet külső egyéb eszközökkel is, meg kell is. A politika a megfelelő, normális eszközeivel próbál egységet munkálni, de ha nincs belső egység, akkor ez nem sokáig fog fönnállni. És itt ez az új jelenség. Itt nem is egy karizmatikus egyházi vezető, hanem maga a nép jön. Hallani akarjuk az Isten Igéjét! Próbáljuk-e helyreállítani azt, ami tönkrement? De szükségünk van lelki vezetésre! Lelkiekben erőre! Szükségünk van, hogy az Istent jobban, helyesebben megismerjük.

Ma is, a rendszerváltás óta is lehet látni, hogy sokakban van ilyen éhség. Vajon mennyien és hogyan jutnak el az Isten Igéjének meghallásáig? Sokakban van vágy, közösséget szeretnének a kényszeres formális közösségek megbukása után, meg egy szétesett társadalomban éhesek az emberek őszinte közösségre. Nem bűntelen, mert olyan nincs! De egy őszinte, szívből jövő, őszinte közösség lehet! És kell, hogy legyen! Hogy fogalmazták meg az atyák a kátéban? Hogy van az egyházról szóló rész? „Hiszem, hogy Isten az ő Igéje és Szentlelke által a világ kezdetétől fogva annak végéig, magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe.” Nem külső parancsszóval, nem állami erőszakkal, nem a kényszer eszközeivel – azzal csak ideig-óráig lehet látszatokat létrehozni –, hanem Igéje és Szentlelke által gyülekezetet formál. Itt egy gyülekezet születésének vagyunk a tanúi. Mert a hazatérésnek megvoltak a politikai eszközei, az akkori hatalmasok beláttak bizonyos dolgokat, és hazaengedték a fogságból a népet. De ez még nem hozza automatikusan a lelki megújulást. Mint ahogy téves volt sokaknak az az elképzelése, hogy ha egyszer rendszerváltás lesz, akkor lelki megújulás is lesz. Nincs automatikusan! És legfőképpen nem az egyházban! Vagy az igei szemlélet által, vagy csak emberi erőlködés átmeneti eredménye születhet meg. A kényszeres, formális egységek után, az önkéntes, az Ige, a Lélek által való önkéntes egység az, amire kell születni, és amire ma is szükségünk van. És amikor egy úgymond húsz esztendő, két évtized egy történelmi változáshoz számítva, amikor egy picit úgy megálltunk –, még a táborban is lesz egy ilyen mozzanat majd, amikor megállunk egy kicsit –, akkor azt is látnunk kell, hogy vajon a gyülekezetben mennyire munkáltuk ezt. Mennyire próbáltuk ennek a csatornáit kialakítani, hogy egy belső lelki megújulás legyen egyénileg és közösségileg. Vagy mi is csak a régi listánkhoz akarunk visszanyúlni, és csak azokkal akarunk operálni? Az Ige és a Lélek meg kimarad belőle? Ennek a kísértése megvan, hogy azt gondoljuk, hogy csak annyival megoldható minden. Nem oldható meg, de szükséges! Az is. Amikor tehát egy picit megállunk, mert vannak olyan pillanatok, amikor meg kell állni, hogy elemezzük a megtett utat, hogy önvizsgálatot tartsunk és észrevegyük a megnyílt kapukat, és hálaadással legyünk, hogy vannak megnyílt kapuk. Hogy romokban heverünk ugyan, de lehet építeni. Amikor így tehát megállunk egy kicsit, akkor bátorítson bennünket is e mostani szakasz kulcsmondata: „Az Úr előtt való öröm erőt ad”. Szolgáljunk a kegyelem és a hálaadás öröméből, hogy legyen nagyobb lelki megújulás, és nagyobb lelki egység az Isten népében, és ez kihasson az egész nemzetünkre. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |