| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

 

Zarándokének

 

 

 

Lekció: Zsoltárok 120.

 

1Zarándokének. Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltok, és ő meghallgat engem.

2URam, ments meg engem a hazug ajaktól és a csalárd nyelvtől!

3Mit érdemelsz, mit fogsz majd kapni, te csalárd nyelv?

4A hős hegyes nyilait rekettye parazsával!

5Jaj nekem, mert Mesekben kell tartózkodnom, Kédár sátrai közt kell laknom!

6Régóta lakom már együtt a békesség gyűlölőivel.

7Én békét akarok, de amint megszólalok, ők mindjárt harcra készek.

 

 

Textus:  Zsoltárok 120:1-2 és 7.

 

1Zarándokének. Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltok, és ő meghallgat engem.

2URam, ments meg engem a hazug ajaktól és a csalárd nyelvtől!

7Én békét akarok, de amint megszólalok, ők mindjárt harcra készek.

 

 

 

Szeretett Testvérek!

 

Először álljunk meg egy pillanatra a zsoltár első szavánál: Zarándokének.

Egy 15 költeményből álló gyűjtemény kezdődik el itt a Zsoltárok könyvén belül, melyek mind ugyanezt a címfeliratot viselik. Nem szoktunk nagy jelentőséget tulajdonítani a zsoltárok elején álló ilyen és ehhez hasonló információknak, most az egyszer azonban talán érdemes innen is megközelíteni ezt az imádságot.

 

Mit takar ez a felirat? Zarándokének.

Izráelben ebben a korban egyetlen legitim kultuszhely volt, ez pedig a jeruzsálemi templom. Minden törzs területéről indultak zarándokok Jeruzsálembe. A rendelkezés szerint, ahogyan arról Mózes 5. könyvében is olvasunk, minden izráeli férfinak évente háromszor el kellett mennie a szentélybe. Ennek a kötelezettségnek tesz például eleget az Újszövetségben Mária és József is, amikor a 12 éves Jézussal elzarándokolnak húsvét ünnepére Názáretből Jeruzsálembe.

Ez a zsoltár és az utána következők azoknak az embereknek a lelki világába, imádságaiba, Istennel való kapcsolatunkba engednek bepillantani, akik a jeruzsálemi templomba igyekeztek, az egyetlen Szentélybe, Isten házába.

 

Gondoljunk kicsit most mi is a templomba vezető útjainkra.

Elindulok vasárnap reggel, és egész úton azon gondolkodom, hogy bezártam-e rendesen az ajtót, amikor eljöttem otthonról… Kettőre fordítottam, vagy esetleg egyre? Bezártam egyáltalán? Aztán beesek a templomba, és talán csak a fennálló ének utolsó versére sikerül magam mögött hagyni az otthoni dolgokat, rosszabb esetben végig saját magammal vagyok elfoglalva.

Vagy mondjunk egy jobbik esetet is, a másik végletet, amikor már szombaton az istentiszteletre várok, úgy fekszem le, hogy esti imádságomban már az Úr napjára készülök a gyülekezettel való közös ünneplésre, az Ige meghallására.

 

 

A kettő között pedig számtalan átmenet van. Hogyan készülök az Úr házába?

 

Ezek a zarándokénekek az Isten házába vezető utat töltik meg értelemmel. A most felolvasott zsoltár is egy példa arra, hogy hogyan közelítsünk a Szentélybe.

A zsoltáros tehát úton van a templom felé, s a távoli vidékek, Mesek és Kédár említése alapján, talán nagy távolságból indult el Jeruzsálembe. De ha nem is földrajzi messzeségről van szó, akkor is érezhető az a távolság, amely a profán és az Isten szent hajléka között húzódik, a békétlenség helye és a Sion hegye között.

Mert az imádkozó nincs jó hangulatban, problémák közül érkezik, ellenségei vannak, akik miatt szenved. Imádságát azzal kezdi, hogy mindezeket megosztja Istennel. Egy régóta húzódó problémára keresi a zsoltáros a megoldást. „Régóta lakom már együtt a békesség gyűlölőivel.” 

Ahogyan halad a templom felé, pontosan tudja, hogy mit akar letenni, mi az, amitől meg akar szabadulni, és azt is tudja, hogy miért megy a templomba. Tudja, hogy mit keres Istennél, miben akar megerősítést nyerni Tőle. Nagyon röviden így definiálja célját, szándékát: „Én békét akarok...” Békét akarok képviselni ebben a békétlen világban.

 

Hányszor előfordult már, hogy békétlenül jöttünk az Isten házába, és békétlenül mentünk el. Hányszor megesett, hogy tüskékkel jöttünk, és ugyanazokkal a tüskékkel mentünk el. Persze nem arról van szó, hogy amíg a templomban vagyok, megszűnnek a problémák, de én megszűnhetek problémának lenni.

A zsoltáros tele van panasszal, és indulattal, ahogy közeledik a templom felé. De azon igyekszik, hogy békességet nyerjen. Nem akar úgy hazamenni, ahogyan érkezett, változást szeretne, Istentől jövő békességet. Ő is tudja jól, hogy amikor hazamegy, gyűlölői otthon várják. De ő már Isten elé vitte az ügyet, és békességgel felvértezve mehet vissza.

Más emberként akar visszamenni a profánba. Kicsit szentebbül, mert ezért jött az Isten házába. Sőt ahogyan ezt az Újszövetség szavaival fogalmaznánk meg: ő maga akar templommá lenni, amelyben az Isten békessége lakozik, amelyben a Lélek lakik.

 

Tudjuk jól, hogy Isten elé odavihetjük bajainkat, problémáinkat, sérelmeinket. A kérdés, hogy tudjuk-e otthagyni. Az Istennel való találkozás tud-e változtatni rajtam?

Ez a zarándokének felteszi a kérdést számunkra: Hogyan jössz fel a templomba, és hogyan távozol? Történik valami az alatt az idő alatt, amíg az Isten házában vagy? Akarod, hogy történjen?

 

Kedves Testvéreim!

Pál így tanítja az övéit: ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik…” Ebben kérhetünk és nyerhetünk újra és újra megerősítést, amikor elzarándokolunk a templomba. Jöjjünk akármilyen békétlenségből, és kelljen akárhova is visszatérnünk, engedjük, hogy az Isten templommá szenteljen, békekövetté és örömhírmondóvá tegyen.

 

Egy tudós katolikus pap írásának „A jeruzsálemi templom imájá”-nak zárósorai, akár a mi imádságunk is lehetnének:

„Drága, megváltó Jézus Krisztus! …Akarom, hogy általad épüljek újjá, és általad újuljak meg! Nem akarok olyan maradni, mint eddig. Újítsd meg bennem Atyád imádatát, és költözz belém, immár a te templomodba, és maradj bennem az új és örök szövetség által. Ámen.”

 

 

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |