Lekció: Zsoltárok 120.

¹Zarándokének. Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltok, és ő meghallgat engem.

²URam, ments meg engem a hazug ajaktól és a csalárd nyelvtől!

³Mit érdemelsz, mit fogsz majd kapni, te csalárd nyelv?

⁴A hős hegyes nyilait rekettye parazsával!

⁵Jaj nekem, mert Mesekben kell tartózkodnom, Kédár sátrai közt kell laknom!

⁶Régóta lakom már együtt a békesség gyűlölőivel.

⁷Én békét akarok, de amint megszólalok, ők mindjárt harcra készek.

Textus:  Zsoltárok 120:1-2 és 7.

¹Zarándokének. Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltok, és ő meghallgat engem.

²URam, ments meg engem a hazug ajaktól és a csalárd nyelvtől!

⁷Én békét akarok, de amint megszólalok, ők mindjárt harcra készek.

Szeretett Testvérek!

Először álljunk meg egy pillanatra a zsoltár első szavánál: Zarándokének.

Egy 15 költeményből álló gyűjtemény kezdődik el itt a Zsoltárok könyvén belül, melyek mind ugyanezt a címfeliratot viselik. Nem szoktunk nagy jelentőséget tulajdonítani a zsoltárok elején álló ilyen és ehhez hasonló információknak, most az egyszer azonban talán érdemes innen is megközelíteni ezt az imádságot.

Mit takar ez a felirat? Zarándokének.

Izráelben ebben a korban egyetlen legitim kultuszhely volt, ez pedig a jeruzsálemi templom. Minden törzs területéről indultak zarándokok Jeruzsálembe. A rendelkezés szerint, ahogyan arról Mózes 5. könyvében is olvasunk, minden izráeli férfinak évente háromszor el kellett mennie a szentélybe. Ennek a kötelezettségnek tesz például eleget az Újszövetségben Mária és József is, amikor a 12 éves Jézussal elzarándokolnak húsvét ünnepére Názáretből Jeruzsálembe.

Ez a zsoltár és az utána következők azoknak az embereknek a lelki világába, imádságaiba, Istennel való kapcsolatunkba engednek bepillantani, akik a jeruzsálemi templomba igyekeztek, az egyetlen Szentélybe, Isten házába.

Gondoljunk kicsit most mi is a templomba vezető útjainkra.

Elindulok vasárnap reggel, és egész úton azon gondolkodom, hogy bezártam-e rendesen az ajtót, amikor eljöttem otthonról… Kettőre fordítottam, vagy esetleg egyre? Bezártam egyáltalán? Aztán beesek a templomba, és talán csak a fennálló ének utolsó versére sikerül magam mögött hagyni az otthoni dolgokat, rosszabb esetben végig saját magammal vagyok elfoglalva.

Vagy mondjunk egy jobbik esetet is, a másik végletet, amikor már szombaton az istentiszteletre várok, úgy fekszem le, hogy esti imádságomban már az Úr napjára készülök a gyülekezettel való közös ünneplésre, az Ige meghallására.

A kettő között pedig számtalan átmenet van. Hogyan készülök az Úr házába?

Ezek a zarándokénekek az Isten házába vezető utat töltik meg értelemmel. A most felolvasott zsoltár is egy példa arra, hogy hogyan közelítsünk a Szentélybe.

A zsoltáros tehát úton van a templom felé, s a távoli vidékek, Mesek és Kédár említése alapján, talán nagy távolságból indult el Jeruzsálembe. De ha nem is földrajzi messzeségről van szó, akkor is érezhető az a távolság, amely a profán és az Isten szent hajléka között húzódik, a békétlenség helye és a Sion hegye között.

Mert az imádkozó nincs jó hangulatban, problémák közül érkezik, ellenségei vannak, akik miatt szenved. Imádságát azzal kezdi, hogy mindezeket megosztja Istennel. Egy régóta húzódó problémára keresi a zsoltáros a megoldást. „Régóta lakom már együtt a békesség gyűlölőivel.” 

Ahogyan halad a templom felé, pontosan tudja, hogy mit akar letenni, mi az, amitől meg akar szabadulni, és azt is tudja, hogy miért megy a templomba. Tudja, hogy mit keres Istennél, miben akar megerősítést nyerni Tőle. Nagyon röviden így definiálja célját, szándékát: „Én békét akarok...” Békét akarok képviselni ebben a békétlen világban.

Hányszor előfordult már, hogy békétlenül jöttünk az Isten házába, és békétlenül mentünk el. Hányszor megesett, hogy tüskékkel jöttünk, és ugyanazokkal a tüskékkel mentünk el. Persze nem arról van szó, hogy amíg a templomban vagyok, megszűnnek a problémák, de én megszűnhetek problémának lenni.

A zsoltáros tele van panasszal, és indulattal, ahogy közeledik a templom felé. De azon igyekszik, hogy békességet nyerjen. Nem akar úgy hazamenni, ahogyan érkezett, változást szeretne, Istentől jövő békességet. Ő is tudja jól, hogy amikor hazamegy, gyűlölői otthon várják. De ő már Isten elé vitte az ügyet, és békességgel felvértezve mehet vissza.

Más emberként akar visszamenni a profánba. Kicsit szentebbül, mert ezért jött az Isten házába. Sőt ahogyan ezt az Újszövetség szavaival fogalmaznánk meg: ő maga akar templommá lenni, amelyben az Isten békessége lakozik, amelyben a Lélek lakik.

Tudjuk jól, hogy Isten elé odavihetjük bajainkat, problémáinkat, sérelmeinket. A kérdés, hogy tudjuk-e otthagyni. Az Istennel való találkozás tud-e változtatni rajtam?

Ez a zarándokének felteszi a kérdést számunkra: Hogyan jössz fel a templomba, és hogyan távozol? Történik valami az alatt az idő alatt, amíg az Isten házában vagy? Akarod, hogy történjen?

Kedves Testvéreim!

Pál így tanítja az övéit: „ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik…” Ebben kérhetünk és nyerhetünk újra és újra megerősítést, amikor elzarándokolunk a templomba. Jöjjünk akármilyen békétlenségből, és kelljen akárhova is visszatérnünk, engedjük, hogy az Isten templommá szenteljen, békekövetté és örömhírmondóvá tegyen.

Egy tudós katolikus pap írásának „A jeruzsálemi templom imájá”-nak zárósorai, akár a mi imádságunk is lehetnének:

„Drága, megváltó Jézus Krisztus! …Akarom, hogy általad épüljek újjá, és általad újuljak meg! Nem akarok olyan maradni, mint eddig. Újítsd meg bennem Atyád imádatát, és költözz belém, immár a te templomodba, és maradj bennem az új és örök szövetség által. Ámen.”

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |