| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Miért szegény némely eklézsia?

Lekció: 1. Korinthus 12. fejezet 12-25.

¹²Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is.

¹³Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.

¹⁴Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból.

¹⁵Ha ezt mondaná a láb: „Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e?

¹⁶És ha ezt mondaná a fül: „Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e?

¹⁷Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás?

¹⁸Márpedig az Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta.

¹⁹Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test?

²⁰Így bár sok a tag, mégis egy a test.

²¹Nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: „Nincs rátok szükségem!”

²²Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó részei nagyon is szükségesek,

²³és amelyeket a test tisztességtelen részeinek tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélkül valók, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek:

²⁴az ékeseknek azonban nincs erre szükségük. Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva,

²⁵hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok.

Textus: Efezusi levél 4. fejezet 7-16.

⁷A kegyelem pedig mindegyikünknek a Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott.

⁸Ezért mondja az Írás: „Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek.”

⁹Az pedig, hogy „felment”, mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt erre a földre.

¹⁰Aki leszállt, az „fel is ment”, feljebb minden égnél, hogy betöltse a mindenséget.

¹¹És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul,

¹²hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére,

¹³míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra,

¹⁴hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától;

¹⁵hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus.

¹⁶Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben.

Kedves Testvérek!

Egy mondatot kezdek el, amely mondatot szerintem mindenki jól ismer; próbáljuk folytatni: „szegény az eklézsia” – „maga harangoz a pap” – szokták mondani. Hát, ahol ez így van, ott valóban valami nagy szegénység van. De vajon milyen szegénység ez? Általában ilyenkor az emberek pénzre gondolnak: „Hát nincs pénze a gyülekezetnek, hogy megfizessen valakit, hogy harangozzon?!” Pedig, ha az Írást komolyan tanulmányozzuk, rá kell jönnünk, hogy tanításbeli szegénység volt, Ige megértésbeli szegénység volt ott először, és az Ige iránti engedelmességben szegények voltak sokan, aminek következménye lesz, hogy végül anyagilag is legyengült, ellehetetlenült egy közösség.

Egy másik kifejezés, amit gyakran hallunk, használunk, mi protestánsok: az egyetemes papság, amit a reformáció újra hangsúlyossá tett, mert nagyon elhomályosodott a középkori nagyon erős hierarchia miatt. Nos, valóban nagyon fontos. Őseink, közel félezer évvel ezelőtt a Második Helvét Hitvallásban, amikor azt elfogadták, ilyet is leírtak: Urunk nem rendel olyan papot, aki naponta megáldozza az ostyát, hanem csak olyanokat, akik tanítsanak, és szolgáltassák ki a sákramentumokat. Majd egy kicsit később így fogalmaz a Helvét Hitvallás, egyházunk hitvallása: Minden Krisztusban hívő embert papnak hívnak. De nem az egyházi szolgálat szempontjából! Hanem azért, mert Krisztus által mindnyájan lelki áldozatokat mutathatnak be Istennek. Az egyetemes papság, ahogy az előbb a Helvét Hitvallás megfogalmazta, azt is jelenti tehát, hogy közvetlen utunk van a mennyei Atyához Jézus Krisztus által. Nem kell valami külön papi közvetítő hozzá. Azonban, csöndben, halkan azért valljuk meg, hogy ugyan ezt szeretjük hangoztatni, többször mondjuk, itt a Nagyerdőn is gyakran lehet hallani: „hát elvégre az egyetemes papság…!” De valahol ezt is hiányosan értjük. Mert az egyetemes papság, egyetemes szolgálatot is jelent az Ige szerint. Az egyetemes papság elvét, azt mondjuk. És az egyetemes szolgálat? Hiszen, a Helvét Hitvallás így fogalmazott, hogy Krisztus által mindnyájan lelki áldozatokat mutathatunk be. Mindnyájan lelki áldozatokat… Nem csak az arra fölszentelt valaki, hanem mindannyian.

Az Írás arról is beszél, hogy különbségek vannak a szolgálatban, és különbségek vannak az Istentől, a szolgálathoz kapott ajándékokban, képességekben, karizmákban. De a szolgálat az egyetemes. Az, minden Krisztus-követésére életét odaszánt ember feladata és küldetése valamilyen szinten. Az egyetemes szolgálat gyengesége, netalán hiánya, az valóban szegénnyé tesz egy gyülekezetet, és a végén el lehet oda jutni, hogy „szegény az eklézsia”.

Nézzük a mai napi újszövetségi Igénket. Az Efézusi levél először is beszél tanítókról, lelki tanítókról, beszél pásztorokról, lelkipásztorokról, másokról is. Ezek feladatát úgy határozza meg, hogy felkészítsék a szenteket a Krisztus-követésére, életüket odaszentelt embereket, a gyülekezet tagjait. Felkészítsék a szenteket a szolgálat végzésére. Ez a közvetlen cél. Az elhívott, felszentelt szolgák feladata ez elsősorban. Nem az, hogy maga harangozzon a pap – életem folyamán már jó néhányszor harangoztam egyébként én magam is, igazi haranggal, mert nekünk itt nem az van. A feladat az, hogy a gyülekezet tagjait a szolgálatra felkészítsük. Éppen a tanítás, a Bibliai tanítás által. Éppen az igehirdetés által. Éppen a bátorítás, éppen a megbízás által, éppen a vezetés által. Nem az, hogy helyettük elvégezzük, amit az Isten rájuk bízott, hanem hogy helyzetbe hozzuk. Hogy olyan helyzetbe hozzuk, hogy cselekedhessen. Van tehát feladata a felszentelt szolgáknak, ahogy a hitvallás mondja, az egyházi szolgálatnak. Ez a feladat, ez a szolgálat, azt is jelenti tehát, hogy a gyülekezet tagjai felfedezzék, kifejlesszék, megerősítsék magukat mindabban a szolgálatban, amihez az Isten adott feltételeket. Hogy ezeket az adottságokat, karizmákat, kegyelmi ajándékokat hasznosítsák a közösség javára. „Felkészítsék a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére”. A gyülekezet, a Krisztus-test építése tehát nem valami kizárólagos lelkipásztori feladat, hanem az egész közösség feladata. Szolgál az egész gyülekezet – ezt így fogalmazhatnánk meg röviden.

A felolvasott bibliai Igénk másik fontos hangsúlya pedig: mi a gyülekezet feladata. Mi a gyülekezet szolgálata? „Minden egyes rész – írja az apostol – saját adottságának megfelelően működve”. Vagyis az adottságok, a képességek szerint cselekedve gondoskodik önmaga növekedéséről. Egyik oldalról, hogy személyesen is gyarapodjunk a hitben, az engedelmességben, a szolgálatban, és hogy maga a test, a Krisztus-test, a gyülekezet, a helyi gyülekezet is növekedjen, gyarapodjon és erősödjön. És ezt így fogalmazza meg, hogy „épüljön szeretetben”. Előtte azonban ott van még egy kifejezés: az igazság. És ez a kettő nagyon fontos: „szeretetben… igazsághoz ragaszkodva”. Valaki így fogalmazta meg nagyon találóan: az igazság megkeményedik, ha nem lágyítja meg a szeretet – a szeretet ellágyul, ha nem erősíti meg az igazság. És igaza van annak, aki ezt így megfogalmazta. Vagyis, az egyetemes papság, hogy közvetlen bejárásunk van az Istenhez, az, nagyon komolyan összetartozik az egyetemes szolgálattal. A kettő elválaszthatatlan, vagyis, hogy mindenki szolgál.

Mielőtt ebben a hőségben elfáradnánk, az utolsó pontról szeretnék, de arról egy kicsit részletesebben szólni. Nevezetesen: saját adottságodnak megfelelően szolgálsz-e itt? Az Istentől neked adott képességek, a hozzá adott talentumok szerint cselekszel-e? Mert ez a kulcskérdés. Hogy az eklézsia szegény vagy gazdag, az ettől függ. Nem az egyéb dolgoktól. Azok is befolyásolják, de alapvetően attól függ, hogy amire az Isten engem, téged, őt, a harmadikat, a századikat, a négyszázadikat megbízta, azt ki-ki teljesíti-e. Akik ott voltak a gyülekezeti táborban, néhányszor az utóbbi években tapasztalták már azt, hogy a táborgyertyánál azt kértem a résztvevő közel 400 embertől, kicsiktől és nagyoktól, hogy én különböző feladatokat, szolgálatokat fogok mondani, amivel hozzá kellett járulni ahhoz, hogy ez a tábor megvalósuljon, és aki úgy érzi, hogy egyikben vagy a másikban érintett, tudniillik részt vett benne, az álljon föl. És úgy szép lassan egyre többen, többen, többen álltak föl. És hogyha jól működik egy gyülekezet, akkor gyakorlatilag azt mondhatnánk, hogy ülve nem nagyon kéne, hogy maradjon valaki. Mert mindenki valamivel, valamilyen módon részt tud, részt kell, hogy vegyen benne. A keresztyénséget is nagyon kísérti az, ami a világot, mai világunkat nagyon jellemzi, amit így is neveznek – szégyenteljes egyébként –, hogy fogyasztói társadalom. De legalább nyíltan bevallják. Fogyasztói társadalom. Az a lényeg, hogy fogyasszál, fogyasszál, fogyasszál. Mintha ez lenne az élet értelme, tartalma és célja. Ha a gyülekezetben is így kezdünk gondolkozni, akkor lassan már nem vagyunk keresztyének. És lassan nem leszünk gyülekezet, és lassan, amíg nem lopták el a harangot, és még esetleg van helyben lelkész, akkor lehet, hogy maga fog harangozni. Nézzük meg tehát, hogy is van mindez! Csak szolgálatod által leszel igazán a gyülekezet része! Hogy hallottuk az előbb a korinthusi levélből? Úgy, hogy „nem mondhatja a szem a kéznek vagy lábnak”, biológiai testünk egyik tagja a másiknak, hogy „rád nincs szükség”. Mindenkire szükség van! Minden tagra szükség van! Pedig néha igazságtalanul azt mondjuk: aranykezű ember! De mire menne ez az arany kéz, ha a tüdő nem dolgozna, ha a szív nem dolgozna, ha a többi belső tagunk – a kevésbé tisztességesek, ahogy mondja Pál apostol –, azok nem dolgoznának, azok nem tennék hozzá a magukét. Persze, mi azt mondjuk, hogy arany kezű ember. Igen, de hány testrészünk, szervünk dolgozik a kezünk alá, hogy ügyes legyen a kezünk?! Tehát, szolgálatod által leszel igazán a gyülekezet része. És a szolgálatod által nyersz még több áldást te magad is. Az Isten gazdag Isten, megajándékoz bennünket, hogy megajándékozzuk egymást. És ebben a kölcsönös “adok”-ban, ebben gazdagodunk. Nem tudom, mennyire figyeltük meg, mondjuk az apostoli leveleket… A Timóteushoz, Tituszhoz írott levelet most vegyük ki, mert ott kimondottan Pál apostol fiatal gyülekezetvezető munkatársához ír, hogy gyülekezet vezetőként neked, milyen speciális szolgálatod van, tudniillik, hogy felkészítsd a szenteket a gyülekezetben a szolgálat végzésére. De a többi levél – márpedig ezek az újszövetségi levelek többsége –, kiknek szól? Alapvetően nem gyülekezetvezetőknek, hanem a közösség tagjainak. A gyülekezetet szólítja meg. Szeretnék akkor itt a teljesség igénye nélkül néhányat említeni.

Nagyrészt ismerősek lesznek ezek a bibliai mondatok, csak gyakran, úgy elengedjük a fülünk mellett. Tehát, meglátogatni özvegyeket, árvákat, ez az igazi kegyesség – írja Jakab apostol a gyülekezetnek. Nem a lelkipásztornak! A gyülekezetnek! Meglátogatni azt, aki talán bajban van, talán gyásza van, akinek szüksége van arra. Szolgálat? Részesülni a közösségben? Az első Thesszalonikai levél tanítást ad a korai gyülekezeteknek és a mindenkori gyülekezeteknek… Miközben a Krisztust várták, a visszajövetelét, közben az évek, évtizedek teltek, és haltak meg gyülekezeti tagok… most mi lesz? – és ekkor hangzik el nagyon komoly bibliai tanítás az örök életről, a föltámadásról. És ezek után ott van egy mondat: „vigasztaljátok tehát egymást ezekkel a beszédekkel”. Nem azt olvassuk: menjetek el, és kérjétek meg a tiszteletes urat, hogy vigasztalja meg. Ez majd ott lesz a Timóteushoz, Tituszhoz írott levélben. Az egész gyülekezetnek írja az apostol, hogy „ti, egymást vigasztaljátok meg”.  Na de ehhez ismerni kell, ezeket az Igéket! Ismerni kell! Mit mondjak én a másiknak? Ott van az Írásban! Ismernem kell! Szolgálat? Igen. Pál apostol leveleinek az elején többször találkozunk azzal, hogy imádkoztam értetek. Azonban ott van a második Thesszalonikai levélben: „imádkozzatok értünk is, hogy az Isten kegyelme, az Isten Igéje terjedjen!”. Imádkozzatok! – írja az apostol a gyülekezetnek. Szolgálat? A Kolossé levél ismert szakaszát szeretném idézni: hogy „tanítsátok egymást zsoltárokkal, dicséretekkel… intsétek egymást”. Itt is a gyülekezet tagjai egymást. Van a Timóteushoz, Tituszhoz írt levélben is, a gyülekezetet eligazító levélben, hogy nektek mi a részetek ebből. De az egész gyülekezet kapja azt a feladatot, hogy tanítsuk egymást. Ahogy a gyermekek hitbeli, lelki nevelése, először is, családi feladat. Azután tud a gyülekezet segíteni. Esetleg egy egyházi iskola, egy hitoktatás. De ezt nem lehet megcserélni, ezt a sorrendet. „Tanítsátok egymást!” De tanítani csak az tud, aki ismeri a tanítani valót, az Isten Igéjét. Vagy a Zsidókhoz írott levél azt mondja: „jótékonyságról, adakozásról, az egymással való közösségvállalásról el ne feledkezzetek!”. Megint az egész gyülekezetet szólítja meg. Egy másik helyen, a Zsidókhoz írott levél 12. fejezetében pedig, ilyeneket olvasunk: intsétek a rendetleneket! Biztassátok a bátortalanokat! Karoljátok fel az erőtleneket! Néhányat említettem csupán. A sor folytatható.

A kérdés tehát ez: saját adottságodnak megfelelően kedves testvérem cselekszel-e, szolgálsz-e, vagy csak fogyasztani akarsz? Ahol mindenki fogyasztani akar, ott el fog fogyni a közösség. Az a társadalom, amelyik fogyasztói akar lenni, az a csőd felé halad. Még ha egyelőre viszonylag magas életszínvonal szerint is. A gyülekezet közössége nem ilyen! A gyülekezet közösségében az a feladatunk elhívott szolgáknak, hogy felkészítsük, segítsük a közösséget, hogy ki-ki a maga szolgálatát végezze. És hogyha ez egyre inkább gyakorlattá kezd válni, akkor nem lehet szegény egy viszonylag kis gyülekezet sem. Nem lehet szegény. Mert ha szegény, akkor ott szegényes volt a tanítás, szegényes és hiányos volt a megértés és még hiányosabb volt a cselekvés. Akkor ott csak fogyasztani akartak sokan, és egyszer elfogytak.

Kedves testvérek, az egyén és közösség, a személyesség és a sokféleség egymást kiegészítő, meggazdagító áldásainak legyél te is része. A mostani igehirdetésnek ezt a címet adtam: miért szegény némely eklézsia?  A választ, úgy gondolom, már nem kell megismételni. De a gazdag úrnak, a gazdag Istennek gazdag gyülekezete kell, hogy legyen. Amely gazdag szeretetben, az Isten akaratának megértésében, gazdag a meg-cselekvésében, ahol ki-ki maga keresi, kutatja, fölismeri és betölti a saját küldetését. És akkor épül az a közösség szeretetben. És akkor nem lehet azt mondani, amivel a bevezetőben kezdtük, hanem azt lehet mondani, hogy túlcsordulóan van, amivel mi itt mások felé is szolgáljunk. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |