| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Ez a te feladatod

Lekció: Efézusi levél 4. rész 11-16.

¹¹És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul,

¹²hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére,

¹³míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra,

¹⁴hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától;

¹⁵hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus.

¹⁶Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben.

Imádkozzunk!

Köszönjük Neked mennyei Atyánk hálaadással, hogy újra együtt lehetünk a Te nevedben! Hálát adunk Neked Istenünk az elmúlt hét napjaiért próbáival, eredményeivel és örömeivel együtt! Köszönjük Istenünk, hogy testben megpihenhetünk, és köszönjük, hogy lélekben elcsendesedhetünk a Te Igéd hallására és befogadására! Köszönjük, hogy hitben erős és lélekben bölcs pásztoraink, tanítóink vannak, akik az elhívatáshoz méltó életet élnek építve a gyülekezet egységét és hitben való megerősödését! Segíts, hogy mi is észrevegyük a szolgálatot, és részesei lehessünk az egységnek! Bocsásd meg Istenünk, ha nem vagyunk készek meghallgatni egymást, és tanulni egymástól! Bocsásd meg mulasztásainkat, ha nem ragadtunk meg minden alkalmat a Veled való együttlétre! Bocsásd meg kishitűségünket, szeretetlenségünket! Kérünk Téged, adj a szívünkbe olyan krisztusi szeretetet, amellyel Te szeretsz bennünket! Add, hogy ezzel a szeretettel, ezzel a lélekkel tudjuk egymást elfogadni! Ne hagyj bűnünkben elveszni, szent Igédet erősítsd bennünk! Így kérünk Istenünk, Szentlelkeddel légy itt közöttünk, add, hogy Igéd ne szóljon hiába: ne csak halló fülekre, hanem nyitott szívekre is találjon!

Jézus Krisztusért kérünk, légy itt közöttünk és áldd meg együttlétünket! Ámen!

Úr Isten, mi sok szükséget

Érezvén körülöttünk,

Segedelem-kérés végett

E szent helyre feljöttünk.

Uram, a könyörgőnek

Illesd meg szívét és száját,

A téged tisztelőnek

Áldd és szenteld meg munkáját.

156. dicséret

Textus: Titusz 1:5-9.

⁵Azért hagytalak Krétában, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket, és presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked:

⁶ha van olyan, aki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, nem vádolhatók kicsapongással, és nem engedetlenek.

A püspök ugyanis, mint Isten sáfára legyen feddhetetlen, nem önkényeskedő, nem indulatos, nem részeges, nem kötekedő és nem haszonleső,

hanem vendégszerető, a jóra hajlandó, józan, igazságos, kegyes, önmegtartóztató,

⁹aki ragaszkodik a tanítással megegyező igaz beszédhez, hogy az egészséges tanítással tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket.

Kedves Testvérek!

Már néhányszor hallottam ezt a mondatot a Nagyerdei Gyülekezetben: „Ó, itt a Nagyerdei Gyülekezetben minden olyan tökéletes, minden olyan jól megszervezett, itt már nem jut nekem feladat.” Valóban? Valóban olyan jó lenne minden? Talán hiányosan láttattuk a feladatot? Vagy talán hiányosan, kevésbé látta meg valaki? Pedig nálunk is – az előbb olvasott bibliai szakasz kifejezésével szólva – sok elintézetlen ügy van. Nagyon sok. Lehet, hogy első ránézésre bizonyos gyülekezetekhez képest talán egy kicsit előrébb vagyunk – de ez ne tévesszen meg bennünket! Ezrek élnek körülöttünk evangélium nélkül – hogy csak egyetlenegy területet említsek, hogy mennyi elintézetlen ügy van, amit el kellene végezni.

Nézzük először a Bibliát, a Szentírást, a Biblia missziói elgondolását – mondjuk úgy, hogy a misszió bibliai modelljét. Először is Jézust, hogy majd megtaláljuk a magunk helyét az Isten tervében. Vannak, akik már föl is tették a kérdést, amikor azt a bibliai szakaszt olvastuk, vagy olvasta valaki, amikor Jézus arról beszélt egy nem Ábrahám fiának, hogy „nem küldettem, csak Izráel elveszett fiaihoz”. Micsoda dolog ez, hogy csak Ábrahám utódaihoz!? Másokhoz nem? Bár végül ott is cselekszik Jézus. Vagy amikor azt a szakaszt olvassuk az evangéliumokban a 12 vagy a 72 tanítvány kiküldésével kapcsolatosan, hogy megadja az „instrukciókat” Jézus, és közöttük, ilyet is mond: „pogányokhoz, samaritánusok útjára ne menjetek”. Ó, kérem! – hát akkor hogy lehetünk mi keresztyének? Hogyha Jézus ilyen parancsokat adott, ha ilyet is mondott tanítványainak, hogy samaritánusokhoz nem, pogányokhoz, a szomszédos népekhez ne menjetek, akkor hogy is van mindez?

Azonban mindig az egész Írásra kell figyelnünk, és az Írásban, ott lesz majd a missziói parancs: „elmenvén, tegyetek tanítványokká minden népeket”. Itt viszont már a világmissziós parancsban az egész világra, minden nép felé küldi a tanítványokat. Vagyis hogyha ezt lerajzolnánk, akkor gyakorlatilag ilyen koncentrikus köröket látnánk magunk előtt. Jézus földi küldetése az volt, hogy megváltson bennünket. Ő nem aprózta szét önmagát. Nagyon koncentráltan teljesítette az Atya akaratát. Nem szaladgált, hogy még Rómában is hadd lássák őt. Nem akart szupersztár lenni. Ő a neki adott feladatot teljesítette – és ez földrajzilag is behatárolt volt. Amikor ezt teljesíti, azután küldi el a tanítványokat a világmisszióra. Addig még a tanítványokat is belül tartja ezen a küldetési körön. Utána egy követező kör, a végtelen nagy szolgálati mező nyílik meg.

Nézzük Pál apostolt!… Pál apostol hogyan végzi, tölti be a küldetését. Pál – ezt láthatjuk, ha elkezdjük elemezni a missziói útjait – Pál apostol elment, mai nyelven szólva egy régió központjába, egy nagyvárosba, ott prédikált, ott tanított. Amikor ott hívő emberek lettek, gyülekezet kezdett formálódni, akkor Pál apostol szó szerint szedte a sátorfáját – ugye ő sátorponyva készítő is volt – és elment 100-200 kilométerrel arrébb egy másik nagyvárosba, egy másik régió központjába, és ott kezdett prédikálni, hogy gyülekezet jöjjön létre. Na és akkor mi van a többi kisvárossal? Mi van a falvakkal? Egyik helyen egyenesen ezt írja le: „itt nincs több hely számomra” – és elmegy messze, pedig hát ezrével voltak ott emberek, akiknek prédikálhatott volna. De nem, ő fölismerte, hogy az ő küldetése az, hogy a régióközpontokban hirdesse az evangéliumot. Ezért olvassuk azt, hogy: „Rómába is szeretnék elmenni, majd még Hispániába egészen”. Akkor az a Föld végső határát jelentette, hogy elmenni a mai Spanyolország területére. De nem egyenként minden faluban megállni és mindenhol prédikálni, mert ez fizikai képtelenség lett volna. Neki. Viszont, amikor megalakult egy közösség (keresztyének lesznek) – például Kréta szigetén –, akkor jön az, amit most olvastunk a Tituszhoz írott levélben, Pál apostol azt írja fiatal munkatársának, Titusznak: „azért hagytalak ott, hogy az elintézetlenül maradt ügyeket hozd rendbe”. Egészen megdöbbentő, hogy Pál apostol ilyet ír le. Az apostol után elintézetlenül maradt ügyek?! Persze! Ő a maga részét végezte el belőle. A többit pedig átadta a munkatársaknak, hogy azok is adjanak át még tovább, osszák meg a feladatokat. És akkor megint egyfajta koncentrikus körként tudnánk lerajzolni mindezt, ahogyan az evangélium terjed, és a világmissziós parancs betölthető.

Mik maradhattak elintézetlenül Krétán? Ehhez kevés csak a ma felolvasott bibliai szakasz – ebben is van utalás rá –, előrébb is szeretnék tekinteni a levélben. Mik maradhattak elintézetlenül? Hát például a tanítás, az igei tanítás elmélyítése a már keresztyénné lettek között, kicsit hivatalosabb szóval, egészen a tanfegyelemig. Hiszen mit olvasnánk itt utána már a 10. verstől? A hamis tanítókról. Mert sokan vannak engedetlenek, fecsegők, ámítók, különösen a körülmetéltek között, ezeket el kell hallgattatni, mert egész családokat feldúlnak azzal, hogy aljas nyereség kedvéért azt tanítják, amit nem volna szabad. Hamis tanítás. Ezzel szemben fel kell készíteni a frissen hívővé lett embereket, a megalakult kis gyülekezetet, hogy az igazán egészséges tanítást, – olvassuk a levélben ezt a kifejezést – azt tudják továbbadni. El kell tehát mélyíteni a frissen megtért emberekben az Isten-ismeretet, a hitismeretet, a gyülekezetismeretet, a szolgálatot.

Aztán az evangelizálás. A levél későbbi fejezetében olvasunk ilyet, hogy megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek. Nem csak néhányótoknak, és nem csak a Kréta szigetén élőknek. Minden embernek! Akkor ezt el kell valakinek oda vinni, azokhoz az emberekhez. Azt mondanánk: evangelizálás. Mik maradtak elintézetlenül Krétán? A közösségszervezés. Valamilyen szinten egy közösség életét szervezni, vezetni is kell. Erre embereket kell kiválasztani, megbízni, felhatalmazni – ezért hagytalak ott, ez a te dolgod Titusz! Nem az a dolgod, hogy végigjárd Kréta szigete minden falvát, hanem ezek a speciális feladataid! De akkor kik intézik mindezt el? – tehetjük föl a következő kérdést. Először is tehát Titusznak ez a feladata – és az efézusi levélből a szakaszt azért olvastuk újra, bár két hete már elhangzott, és igehirdetés is hangzott azzal kapcsolatosan –, hogy a Krisztus követésére életüket odaszentelteket felkészíteni a szolgálatra. Felkészíteni a gyülekezet tagjait a szolgálatra – ez a pásztorok dolga. Titusz, ez a te dolgod. Nem minden a te dolgod, sok minden nem lesz még elintézve. Majd keresünk presbitereket, püspököket. Ezt majd mindjárt elmondom, hogy hogy is jön ez akkor össze, és azt pedig bízd rájuk! És még ők sem fognak mindent elvégezni, még nekik is kell tovább, másokat keresni, és másokat is bevonni a szolgálatba. És itt jelenik meg a gyülekezet, és megint ilyen körökbe rajzolhatnánk le a Biblia gondolkozását, tanítását a misszióval kapcsolatosan.

Tehát: Titusz készíts föl, válassz ki, hatalmazz föl embereket bizonyos szolgálatra! Nem mindenre! Nekik is csak egy bizonyos szolgálatuk lesz elsősorban. Vagyis így olvastuk: „azért hagytalak Krétában, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket, és presbitereket állíts szolgálatba városonként”. Aztán leírja, hogy milyenek legyenek a presbiterek, és utána egy nagyon érdekes átkötéssel így folytatja: „a püspök ugyanis…”. Nos, itt egy pillanatra álljunk meg, tegyük helyére a kifejezéseket. A korai gyülekezetekben, az óegyház életében, és itt a fölolvasott bibliai szakaszunkban is a presbiter meg a püspök, az ugyanaz. Az egyház története, növekedése, gyarapodása folytán specializálódnak ezek a szolgálati területek, de ekkor még ez ugyanaz. Merthogy a presbiter kifejezésünk, ami egy olyan görög szóból ered, ami „tapasztalt”-at, ilyen értelemben egy kicsit „vén”-t is jelent – ez nem föltétlen idős ember, hanem a hitben, az Írás-ismeretben, a szolgálatban tapasztalt. Mert sajnos vannak vénemberek, akik nem ismerik az Istent és gyerekek a hitben, bár életkor szerint már idősebbek. Tehát a szolgálatban tapasztaltat jelenti, abban „vén” ember, régi motoros, ahogy ma mondanánk. A „püspök” kifejezés, az pedig egy olyan, abban az ókorban, a civil életben használt kifejezésből ered, magyarosodott, ami „felvigyázó”-t jelent. A korabeli civil életben hívtak így embereket, ő volt a piacra, vagy a gazdasági életre megbízott felvigyázó, ő volt azért a területért a felelős. A másik a közigazgatás valamilyen területéért volt felelős, arra volt felvigyázó. Érdekességként érdemes észrevennünk, hogy a mi református gyakorlatunkban a gyülekezet világi vezetőjét gondnoknak nevezzük. Az evangélikus testvérek felügyelőnek nevezik, felügyelő, felvigyázó. Vagyis a „vén”, amiből a presbiter szavunk van, az a tapasztaltat jelenti, a kipróbáltat, a felvigyázó, az pedig egyfajta funkciót, a feladatot jelenti, valamilyen terület, ami az ő területe, az ő reszortja, amihez már ő tapasztaltabb.

Nos, most a mi számunkra végül is az a fontos, hogy Titusznak, tehát hogy kiknek kellett elintézni az elintézetlenül maradt ügyeket. Titusznak megvolt a saját feladata. „Állíts embereket, tapasztaltabb, hitben, Ige-ismeretben előrébbjáró embereket állíts be szolgálatba! Ezeket hatalmazd föl!” „Ha van olyan, aki…”, s akkor sorolja, hogy milyen feltételeknek feleljen meg. Aztán jön a következő kör, és itt egy pillanatra megint tekintsünk a levélben előrébb is. Jön a következő kör, nevezzük egyszerűen a gyülekezetnek, merthogy ilyet olvasunk majd később: „az idősebb hívő asszonyok tanítsák a fiatal asszonyokat”. Nagyon érdekes, nem azt olvassuk: Titusz, a fiatalasszonyokat te tanítsd! Nem arról van szó, hogy ezt nem lehet. A hitben idősebb, tapasztaltabb asszonyok tanítsák a fiatalabb asszonyokat. Kedves hitben idősebb, tapasztaltabb Testvérek! Mire tanítjuk…? Kedves Nőtestvérek! Mire tanítjátok a fiatalabb asszonyokat? Vagy majd intézze el az egyház? De az egyház mi vagyunk! Aztán: hogy a gyülekezet, tehát a presbitereknek, akik egy-egy területért úgymond felelősek, csapatot kell szervezni, szolgatársakat kell összegyűjteni, összefogni – ez ott is megjelenik, hogy megszólítja majd (a 2. fejezetben olvassuk mindjárt már ezeket) a fiatalokat is az apostol, hogy az ifjak élete ellenfelet megszégyenítő legyen. Hogy a fiatalok, akik életkor szerint fiatalok és hívőkké lettetek, olyan életet éljetek, hogy a kritikusok, az ellenkezők, az ellenszólók elhallgassanak. Azt mondhassák, hogy ez az evangélium tényleg jó, tényleg hat. A zabolátlan fiatal milyen áldásos életű! Vagyis nem arról van szó, hogy majd a presbiterek elintéznek mindent, hanem a különböző életkorúak, a társadalom különböző területein lévők is be kell, hogy kapcsolódjanak ebbe. Merthogy a 2. fejezetben a szolgákat is megszólítja. Istenük tanításának díszére legyenek. Ugye, ez egy rabszolgatartó-társadalom, a maga minden nyomorúságával együtt, és akik rabszolgák közül keresztyénné lettetek, másmilyen legyen az életetek. Kapja föl a gazda és a másik rabszolga-munkatárs is a fejét, hogy: „hmm, ez igen!”

Tehát kiknek kellett az elintézetlenül maradt feladatokat elvégezni? Nem azt olvassuk: „Titusz, szed össze magad, szomorú vagyok, hogy ott van egy csomó feladat, és egyedül nem végezted el!” Hanem elmondja, hogy hogyan oszd szét, hogyan kapcsold be, és ők hogyan kapcsoljanak be még másokat a szolgálat végzésébe. Mai nyelven szólva csapatépítést is mondhatnánk. Mondhatnánk hálózatépítést is, merthogy a feladatokat szépen szétosztják. Ugyanakkor ezek kapcsolódnak egymáshoz. Ez a gyülekezet-építés, ahogy napjainkban gyakran hallani lehet a kifejezést.

Tegyük föl tehát a kérdést végül: mit lehet, mit kell tenni most a Nagyerdei Gyülekezetben? Most. Most, a nyári szünet végén, most, a gyülekezeti tanév kezdetén, amikor lassan az összes kiscsoportunk újraindul szeptember második felében. Fordítsuk le egészen gyakorlatiasan a mai időkre, a mostani hetekre az előbb olvasott bibliai szakasz útmutatását. Hát, először is van, ami a pásztorokra, a gyülekezet-vezetőkre, ami Tituszra vonatkozott: a szenteket, a Krisztus követésére életüket odaszentelteket, a gyülekezet tagjait készítsétek fel a szolgálat végzésére, hogy alkalmasak legyenek, hogy be tudjanak kapcsolódni, hogy felbátorodjanak és végezzék a szolgálatot. És akkor most egészen, annyira aprópénzre próbálom lefordítani, hogy nagyon sok meghívó készen van, meg lett írva, készen van, de szeretnénk eljuttatni pár ezer lakásba, a Nagyerdei Gyülekezet egy bizonyos területén, tavaly egy másik részére, most egy következő részére szeretnénk eljuttatni.

Aztán szeretnénk megszólítani azokat, akikkel – így fogalmaztam már a korábbi években is – eddig is lelki, hitbeli dolgokról párbeszédben álltál. Az előbbi kör az minden levélszekrény. Ez a másik kör egy szűkebb kör, akivel eddig is hitbeli dolgokról tudtál beszélgetni, van benne nyitottság, van benne érdeklődés. Na, akkor meg kellene most szólítani! Meg kellene szólítani, úgy ahogy a Biblia adja nekünk a modellt, a példát, hiszen nagyjából ma is hasonló az esküvő szervezése, a lakodalmi meghívás, mint akkor volt, csak akkor személyesen hívogattak teljesen, ma nem mindig személyesen történik ez. De hogy is történt? Úgy, hogy a meghívottakhoz elmentek a szolgák közölni, hogy meg vagy hívva. Írd be a naptáradba, hogy számíts rá, és majd ment néhány hét múlva, kis idő múlva megint a meghívás: immár minden készen van, most gyertek. Az akkori világ nem annyira olyan naptáros világ volt azért, mint a mienk, de ezeket a fokozatokat lássuk meg! Kellő időben elmegy a meghívás: tudjál róla, készülj rá lelkileg, a naptáradat is, a füled is ott legyen, hogy mikor jön a hír, hogy na, indulhatunk, hogy immár meg van terítve, hogy immár minden kész, hogy várunk. Nos, az első az az, hogy a meghívás elhangozzék. Ez hangzik.

Akkor nézzük tovább, mit lehet, kell tenni most a gyülekezetben, a Nagyerdőn, mert egy csomó elintézetlen ügy van nálunk is. A gyülekezet tagjainak egyen-egyenként most mibe lehetne bekapcsolódni? Be lehetne kapcsolódni abba imádságaidon túl, hogy akikkel párbeszédben álltál, akkor majd a kijáratnál vegyél a kezedbe egy vajszínű kis lapot – kettőt, hármat, tízet, ahány valakire már most gondoltál – és vidd el neki. Egy meghívó. Vidd el neki, és egy pár kedves szóval add oda, mert már beszélgettünk, mert jelét adta, hogy nyitott, érdeklődő. Na, akkor írd be a naptáradba, írd be a naptáradba a dátumokat, hogy majd szeptember 19., 26., október 3.-a vasárnap fél 11-re szabad legyél. De ezt most kell elmondani, most kell meghívni, nem majd akkor, előző nap szólni először, mert akkor már lehet, hogy elfoglalt lesz. Viszont az „immár minden kész” az azt jelenti, hogy előző napokban pedig felhívni, megszólítani: „Amiről három hete beszéltünk, amiről a meghívót a kezedbe adtam, amiről kértem, hogy írd be a naptáradba, hogy gondolkozz rajta, no, ez holnap vagy holnapután lesz, ha gondolod, menjünk együtt, ha gondolod, megvárlak a templom előtt, együtt lépjünk be, ha kell, szívesen segítek”.

Mit lehet, kell tenni? Ezt nem győzik a lelkészek. Ez nem a Titusz feladata volt ott sem. Hanem „keress, bízz meg, és add oda, ami az ő feladatuk mindebből”. Aztán talán beszélgettél, és kiderült, „hát tudod, én nem kaptam vallásos neveltetést”, akkor bátorítsd meg, „van olyan csoport is, ahova téged várunk, ahol neked tudnának az elindulásban segíteni, van például a Bibliaiskola.” Aztán hány hely üres itt, ahol pedig ültek idejáró emberek, és neveket tudnék sorolni. Pedig hány ember hiányzását én is csak sokára veszem észre, vagy mi is csak sokára vesszük észre lelkészként. Vajon nincs feladat a Nagyerdőn? Hogy itt minden annyira jól menne? Szerintem nem. Itt egy csomó elintézetlen ügy van. Vajon nem hiányzik abból a padból, vagy az előtted, vagy a mögötted lévő padból valaki, akit sokszor itt láttál, és már egy pár hónapja nem lehet látni. Vajon tudod a nevét? Esetleg nem kéne fölhívni? Vagy lehet, hogy nem ott ül, lehet, hogy a karzaton ült, vagy lent ül, csak te ismered, beszélgettél, talán te hoztad ide. Ez nem egyszerűen a lelkészek feladata. Hát, ha Titusznak kellett volna egész Kréta szigetét, ami pedig azért nem Magyarország méretű, de ha az egész szigetet neki kellett volna mindig egyedül végigszaladgálnia. Nem, az Úr nem terhel túl, szétosztja a feladatokat. Vajon nem kellene fölhívni? Vajon nem kellene megszólítanod? Miért maradoztál el, mi van, beteg vagy, netalán megsértettek? Mi baj van?

Mit lehet, mit kell tenni most a Nagyerdei Gyülekezetben, a nyári szünet végén? Van mit tenni, van, bőven van még feladat. Lehet, hogy mi se láttattuk mindig kellőképpen. Lehet, hogy akik ilyeneket mondtak, mert én már gyakran hallottam ilyen mondatot Nagyerdei gyülekezeti tagoktól, lehet, hogy ők sem voltak teljesen nyitott szeműek. Most csak egy szűk területet, egy nagyon konkrét területet próbáltam mondani. Nyilván ennél sokkal többféle szolgálati terület van, ahol bekapcsolódhatok, bekapcsolódhatsz, ahol része lehetsz a gyülekezetnek. Mert rajtad keresztül is szeretne az Úristen másokat megszólítani, magához közel segíteni. Bőven van még feladat mindenkinek. Mit írt Pál apostol Titusznak? Azért hagytalak Krétán, hogy ezt meg ezt te végezd el. Ez egy személyre címzett feladat.

A mostani igehirdetésnek ezt a címet adtam: Ez a te feladatod! Figyeljük, keressük meg, hogy miért vagyunk része a Nagyerdei Gyülekezetnek? Mi az a feladat, amivel ki-ki be tud, be kell, hogy kapcsolódjon a közösség életébe, most, amikor szeretnénk újra belendíteni úgymond a gyülekezeti tanévet, erre koncentrálva mondtam néhány példát. De látjuk, hogy hogyan cselekedett Jézus, hogy Pál apostol mennyire komolyan vette ezt a missziói modellt, és hogy ismerte föl a saját helyét, a munkatársai helyét, és azokat hogy bátorította tovább, hogy ők nekik is legyen csapatuk, akikkel valamit együtt csinálnak – hát nekünk is így lehet ma is. Ez működik egyébként, ez a modell működőképes. Miért? Működőképes akkor, hogyha mi magunkat odaszánjuk, és azért működőképes, mert az Isten áldást ígért. De azt nem mondta, hogy helyettünk fog csinálni dolgokat. Ő az áldást ígérte, az az Ő reszortja. Az Isten Lelke munkálkodik, rajtunk keresztül szeretne itt munkálkodni elsősorban. Merjük így fölismerni, merjük fölvállalni, mi az, amit most ezekben a hetekben különösképpen tehetünk, hogy betöltsük küldetésünket. Mert van feladat.

Ámen!

Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat,

Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad.

Lásd: mit tehet

Jóságos Lelke veled,

És hited tőle mit várhat.

Áldjad az Ú nevét, Őt áldja minden énbennem!

Őt áldjad, lelkem, és róla tégy hitvallást, nyelvem!

El ne feledd:

Napfényed Ő teneked!

Őt áldjad örökké! Ámen.

 264. dicséret 4.-5. verse

Magasztalunk Istenünk, hogy minket is megszólítottál! Hálát adunk mindazokért, akiken keresztül szólítottál meg bennünket! Magasztalunk, hogy nekünk is megbocsátottál, hogy türelmesen magadhoz szerettél, hogy bekapcsoltál néped közösségébe, hogy tartozhatunk a Nagyerdei Gyülekezetbe! Bocsásd meg, hogy olykor elfelejtünk mindezért hálát adni! Bocsásd meg, hogy olykor nem vesszük észre küldetésünket, aktuális feladatainkat! Most odaszánjuk magunkat, hogy segítő szolgálatunk által minden családhoz eljusson meghívás, a Te szeretetednek hívó szava. Odaszánjuk magunkat, hogy bátorítunk. Hogy bátorítunk, hogy beszélgetünk mindazokkal, akikben ott volt a nyitottság, de talán egy lépéssel tovább kellene lépni, és ehhez is segítségre van szükségük. Odaszánjuk magunkat, hogy számon tartsuk jobban az elmaradozókat, megfáradtakat, megkeseredetteket, akik a gyülekezethez tartoznának, de valamiért elmaradtak. Urunk, odaszánjuk magunkat, hogy bátorítsunk, vigasztaljunk. Könyörgünk most különösképpen gyászolókért, hogy a Te Igéd, hogy a gyülekezet szeretet-közössége által is vigasztalódjanak, mert búcsúzniuk kellett. És Urunk odaszánjuk magunkat, hogy városunkban a Te Lelked által lelki ébredés lehessen. Odaszánjuk magunkat, hogy jobban betöltsük örvendezve, hálaadással saját személyes, egyéni küldetésünket, hogy így legyünk élő kövek a Te házadban. Urunk, könyörgünk az induló tanévért, az iskolákért, gyermekekért, tanárokért, könyörgünk a hitoktatásért, könyörgünk gyülekezetünkben is beinduló csoportokért, újrainduló alkalmakért, és miközben könyörgünk mindezekért, magunkat is odaszánjuk, hogy jelenlétünkkel, imádságunkkal, szavainkkal, szolgálatunkkal részesei lehessünk világmegváltó, üdvözítő, szent akaratodnak.

Ámen!

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |