| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Ha nem lenne velünk az Úr…”

Lekció: Zsoltárok könyve 124. fejezet

¹Zarándokének. Dávidé. Ha nem lett volna velünk az ÚR - vallja meg ezt Izráel! -,

²ha nem lett volna velünk az ÚR, amikor ránk támadtak az emberek,

³akkor elevenen nyeltek volna el bennünket, úgy fellángolt haragjuk ellenünk.

⁴Akkor elsodortak volna a vizek, átcsapott volna rajtunk az áradat.

⁵Átcsaptak volna rajtunk a tajtékzó vizek.

⁶Áldott az ÚR, aki nem adott oda minket martalékul fogaiknak!

⁷Lelkünk megmenekült, mint a madár a madarász tőréből. A tőr összetört, és mi megmenekültünk.

⁸A mi segítségünk az ÚR nevében van, aki az eget és a földet alkotta.

Textus: Zsoltárok könyve 124:2-3

2…ha nem lett volna velünk az ÚR, amikor ránk támadtak az emberek,

³akkor elevenen nyeltek volna el bennünket, úgy fellángolt haragjuk ellenünk.

Kedves Testvéreim!

Azt hiszem, sokunkkal megtörtént már az, hogy egy fárasztó nap után nagy reményekkel kinyitottuk a hűtőszekrényt, hogy most egy jót vacsorázunk, de amilyen lendülettel nyitottuk az ajtót, ugyanolyannal be is csaptuk, hogy: nincs itthon semmi?! Pedig lehet, hogy egészen sok minden volt abban a hűtőszekrényben, csak éppen mi akkor nem azt kívántuk. Vagy a reggeli nagy kapkodásban kinyitottuk a szekrényt, ami tele volt mindenféle ruhával, de mégis egymás után hajigáltuk ki őket, hogy az egyik kicsi, a másik nagy, ez már nem divatos, és a végén eljutottunk odáig, hogy: nincs mit felvennünk!
Bizony nagyon könnyen elfelejtjük, hogy mi vásároltunk be, és mi választottuk azokat a ruhákat, amik most nem tetszenek. Ilyenkor több lehetőségünk van: az egyik, hogy gyorsan rendelünk valami ennivalót, másnap pedig elrohanhatunk lecserélni a ruhatárunkat. A másik lehetőségünk, hogy egész nap morgunk, hogy nekünk miért csak ennyi jutott, másnak miért van több, neki miért van annyi lehetősége és nekünk miért nincs??! És van egy harmadik lehetőségünk is. Az, hogy felnyitjuk a szemünket, meglátjuk azt, ami előttünk van, és hálát adunk az Istennek azért, amit kaptunk Tőle, mert sokaknak, ennek még a töredéke sincs/sem jutott.

A zsoltár, amit hallottunk, erről a harmadik lehetőségről, a hálaadásról szól. Érdekes, hogy múlt héten ennek a zsoltárnak szinte a tökéletes ellentétét olvastam fel. A 123. zsoltár írója torkig van mindennel és mindenkivel, a 124. zsoltárban pedig egy csodálatos hálaének van megírva! De nem akármilyen nehéz helyzetre emlékezik vissza a zsoltár írója! Itt élet-halál kérdésről van szó! A zsoltáros azokra a nehéz időkre emlékezik vissza, amikor egy lépés választotta el Izráel népét a haláltól. Emlékezik az egyiptomiak előli menekülésre, amikor az utolsó pillanatban jött a segítség, és a víz összecsapott a fáraó csapatának feje felett. Emlékezik arra, mikor a fogság idején elhurcolták őket idegen földre, de aztán Isten kiszabadította őket, és visszatérhettek a hazájukba. Nem zúgolódik a sok nehézség és csapás miatt, hanem visszaemlékezik arra, hogy milyen elveszettek lettek volna az Isten nélkül, és hálát ad azért, mert habár nem érdemelték meg, az Úr mindvégig velük volt.

A háborgó vizek, a tűz, a csapda képe, amik ebben a zsoltárban szerepelnek, mind az elemésztő haragot példázzák, és a zsoltáros őszintén, magát teljesen megalázva mondja: „Ha nem lett volna velünk az Úr...”. És nem fejezi be a mondatot először, mert érzi, mennyire nem érdemelték meg az Isten segítségét, szabadítását, mennyire nem érdemelték meg azt, hogy az Úr irányítsa továbbra is az életüket, és minden lépésükre vigyázzon. Hiszen milyen sokat háborogtak, mennyiszer elfordultak az Istentől, milyen sokszor voltak elégedetlenek, de az Úr mindezek ellenére velük maradt.

És most, ezekből a múltbeli nyomorúságokból merít erőt a zsoltár írója; ezek a múltban átélt válságok és a megmenekülés csodája ad neki erőt a jelen próbatételei között is.

Nekünk már nem olyan harcokat kell megharcolnunk, mint Izráel népének kellett annak idején. Nem tudjuk, hogy milyen érzés az, ha üldöznek minket, ha száműznek minket, nem tudjuk milyen érzés rabszolgának lenni, de azt tudjuk, hogy milyen érzés nehéz helyzetben lenni. Tudjuk, hogy milyen érzés az, amikor ránk tör a fájdalom, és szinte elönti az egész lelkünket. Tudjuk milyen érzés az, amikor fogságban vagyunk: tudjuk milyen érzés az, ha a félelem, a magány, valamilyen szenvedély, az alkohol vagy egy betegség megkötöz bennünket. Tudjuk, milyen érzés harcolni valami ellen, amitől már olyan régóta meg akarunk szabadulni. Tudjuk, milyen érzés az, ha veszélybe kerülünk: mert veszélybe kerülhet a családi boldogságunk, ha egy harmadik lép be az ajtón, veszélybe kerülhet a gyerekek jövője, ha nem veszik komolyan az iskolaéveket, veszélybe kerülhet az egészségünk, a tisztességünk, a lelki békénk, a hitünk, de még az Istennel való kapcsolatunk is. És ilyenkor rettegünk és keressük, kutatjuk a kiutakat.

Bizonyára mindenkinek megvannak a maga harcai. Először talán zúgolódunk a kereszthordozáskor. Szeretnénk elmenekülni, de Isten odakényszerít bennünket, hogy elhordozzuk a terheket. És aztán talán később rájövünk, hogy mi csak visszük a keresztet, de nem mi haltunk meg a kereszten. Mi csak egy kis ízelítőt kapunk abból a szenvedésből, amin Krisztus keresztülment, de nem mi visszük a nehezebb részét a keresztnek. Ha ezt el tudjuk mondani hittel, akkor egyszerre könnyebb lesz a kereszt, könnyebb lesz a teher, mert talán éppen egy ilyen kereszthordozás alatt fedezzük fel azt, hogy Jézus ott megy előttünk.

A kérdés az, hogy egy-egy ilyen nehéz helyzetben képesek vagyunk-e méltósággal eltűrni a próbatételeket, képesek vagyunk-e ilyenkor hálát adni az Istennek azért a sok csodáért, amivel már megajándékozott bennünket. Vissza tudunk-e emlékezni azokra az időkre, amikor a legkevésbé sem érdemeltük meg, hogy az Isten velünk legyen, de ő mégis mellettünk maradt?

Vagy csak akkor adunk hálát, amikor valami áldás van az életünkben? Gondok között hogyan imádkozunk? Uram segíts? Szüntesd meg? Védj meg? Légy velem? Tudunk-e olyan őszintén hálát adni az Úrnak, mint a zsoltáros tette a próbatételek között? Ki tudjuk-e mondani, hogy: ha nem lett volna velünk az Úr… már nem is léteznénk. Élő halottak lennénk, vagy halott életünk lenne.

Ha nem lenne velünk az Úr, elveszett emberek lennénk, felemésztene bennünket a harag tüze, elsodorna bennünket a meg nem értés áradata, beleesnénk a szeretetlenség csapdájába… Egyedül Isten az, aki ki tud bennünket menteni ezekből a helyzetekből, de fontos, hogy gyakoroljuk a hálát. A nehézségekben ne zúgolódjunk, hanem akkor is tudjunk hálás szívvel elé járulni! Emlékezzünk az ő nagy tetteire, a csodákra, amiket már eddig kaptunk tőle az életünkben! Emlékezzünk arra, hogy milyen elveszettek lennénk, ha nem lenne velünk az Úr…

Pál apostol mondja ezt nagyon szépen a Római levélben: ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? És ezt nem feltételes mondatként kell értelmezni, hanem akár úgy is fordíthatnánk: MIVEL az Isten velünk, kicsoda ellenünk? Nem számít, hogy mennyire tűnik reménytelennek, nem számít, hogy mennyire tűnik rossznak, Isten az ő gyermekeivel van. Legyünk ezért hálásak neki. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |