| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Bizalom az Úr karjaiban

Lekció: Máté 6. fejezet 25-34.

„²⁵Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?

²⁶Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? 

²⁷Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? 

²⁸Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, ²⁹de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. 

³⁰Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? 

³¹Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? 

³²Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. 

³³De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. 

³⁴Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”

Textus: 125. zsoltár

¹(Zarándokének.) Akik az ÚRban bíznak, olyanok, mint a Sion hegye, amely nem inog, hanem örökre megáll.

²Jeruzsálemet hegyek fogják körül, népét pedig az ÚR karolja át most és mindörökké.

³Mert nem maradhat a bűnösök uralma az igazak örökségén, nehogy az igazak is álnokságra vetemedjenek.

⁴Tégy jót, URam, a jókkal, az igaz szívűekkel!

⁵A görbe útra térőket pedig juttassa az ÚR a gonosztevők sorsára! Békesség legyen Izráelben!

Kedves Testvérek!

            Az ember az élete során igen sokszor kerülhet bizonytalan helyzetbe. Amikor talán úgy érzi, hogy megingott az egész élete. Ilyenkor szükség van valamire, ami visszaadja a biztonságot. Valakire, aki támaszt nyújt.

            „Akik az Úrban bíznak, olyanok, mint a Sion hegye, amely nem inog meg.” Akik bíznak, nem inognak meg… Milyen jó a zsoltárosnak, erről a bizonyságáról olvasni. Hogy milyen csodálatos az Úr szeretete – amit megérzett a szerző. Ahogyan érezhetjük életünk nehéz, megingató helyzeteiben, hogy ha akkor az ÚRban bízunk, képesek lehetünk kiállni a legnagyobb próbákat, küzdelmeket. Hányszor érezhettük már, hogy valami megmagyarázhatatlan érzés adott erőt. Amikor már minden veszni látszott, amikor más már feladta volna. De aki az ÚRban bízik, mégsem inog meg.

            Mert az Úr átkarol bennünket. Nem engedi, hogy összedőljön az életünk. Nem a mi bizakodásunk, annak ereje, minősége tart meg bennünket, hanem az, akiben bízunk.

            Szokták mondani, hogy mindenki hisz valamiben. Az ateista is hisz: emberben, vagy éppen abban, hogy nincs Isten. A buddhista is, a krisnás is, a mormon is hisz valamiben, legfeljebb nem abban, amiben mi. Igen ám, de nem önmagában a hit az, ami megtartja az embert, hanem az Isten, akiben hihetünk. Mert nem azért hiszünk, hogy a saját hitünkbe kapaszkodjunk, hanem azért hiszünk, mert tudjuk, hogy akiben bízunk, valóban létezik, él, segít, erőt ad, velünk van.

            És a mi Istenünk ilyen Isten. Nem egy bálvány, akiben hinni lehet ugyan, csak nem érdemes. Az ÚRban érdemes bízni, mert aki így tesz, nem inog meg. Látjuk az Igéből is, hogy nem magát tartja meg az ember. A Sion, azaz a templom, melyet sokszor neveznek Sionnak, nem azért áll meg, mert maga olyan jól épített, hanem azért mert szilárd az alapja. A város sem azért marad meg, mert önmagában erős, hanem azért mert hegyek veszik körül. S az ember sem azért marad meg, mert olyan nagyszerű, hanem mert az Úr karolja át.

            De ebben a karolásban bízni kell. Úgy, ahogyan a gyermek bízik szülei karolásában, első lepései megtételénél, vagy épp védelmezésüknél, hogy ki ne szaladjon az autó elé. Úgy ahogyan a szerelmes bízik kedvese ölelésében, úgy ahogyan az idős ember bízik az őt segítő karjaiban. Mert az ÚR is ugyanígy karol bennünket. Gyermekkorunktól idős korunkig egyaránt, „most és mindörökké”.

            Mert amikor az Úr karol bennünket, ugyanazokat az érzéseket, ugyanazt a jelentéstartalmat fedezhetjük fel abban. Mert az Úr is védelmezni, óvni szeretne bennnünket karolásával. Védeni a veszélyektől, védeni saját magunk akaratosságától, önfejűségétől. Ahogyan a szülő védi gyermekét.

            De az Úr karolásával a velünk való összetartozását is kifejezi. Mi hozzá tartozunk, ha bízunk benne, nem veszíthetjük el, nem fog elfordulni tőlünk. Mi az övéi vagyunk, ahogy a szerelmesek egymáséi.

            De az Úr karolásával támogat is. Amikor gyengének, esendőnek érezzük magunkat. Amikor minden összeomlik és legszívesebben mi is csak ennyit tennénk. Akkor az Úr felkarol bennünket, sasszárnyon hordoz, támogat, ahogy egy beteget, időst támogatnak a vele foglalkozók, őt szeretők.

            Bízhatunk ebben a védő, oltalmazó, összetartozást kifejező, támogató karolásban, akármilyen helyzetben vagyunk. Mert az ÚR karjai mindig karolásra készek. „Most és mindörökké”, ahogy olvassuk.

            De nem csak egyen-egyenként, egyénileg, hanem közösségben is így bízhatunk az ÚR megtartó karjaiban. A zsoltárban is fő motívumként a közösséghez tartozás, a nemzethez tartozás jelenik meg. A zsoltár műfaját is így határozhatjuk meg: “nemzeti bizalomének”.

            Mert valóban, az Úr, nem csak az egyén-embert tartja meg, hanem az ő népét is megtartja. Megtartja a közösséget, amely hozzá tartozik.

            Gondolhatjuk magunkban: „Milyen jó lenne, ha ezt mondhatnánk magunkról, a mi népünkről, hogy megtartja az Úr, mert a nép hozzá tartozik, azaz benne bízik...” Milyen szörnyű, hogy ez nincs így. Hogy annyi törvénytelenséget, annyi csalást, hazugságot, istentelenséget látunk.

            De a Zsoltáros is így volt ezzel. Látta a gonoszokat, akik uralkodtak. Érdekes a kép számunkra: „Mert nem maradhat a bűnösök uralma az igazak örökségén, nehogy az igazak is álnokságra vetemedjenek.” Talán egy kicsit közelebb kerülünk ennek megértéséhez, ha elolvassuk a Károli fordítást: „Mert nem pihen meg a gonoszság pálczája az igazak részén, hogy rosszra ne nyújtsák ki kezeiket az igazak.” Ez a rész, az örökség a föld, az ígéret földje, a zsidók országa. Ahol most a zsoltár tanúsága szerint, nem az igazak uralkodnak.

            A zsoltárosnak nem a bűnösök miatt fáj leginkább a szíve, hanem az igazakat félti, nehogy azok is eltévelyedjenek. Mert valóban, nagyon nehéz megmaradni az igaz úton, amikor körültekintve, azt látja az ember, hogy mások milyen jól boldogulnak hamis módszerekkel, bűnös eszközökkel. Sokszor csábító ez a széles út, amelyet könnyebb járni.

            A zsoltáros ezért imádkozik az igazakért, nehogy a “görbe útra” térjenek. Kéri az Urat, hogy tegyen jót a jókkal, az igaz szívűekkel. Hogy ne csak a csalás, hazugság, gonoszság legyen csábító. Legyen az igazaknak is része a jóban, legyen az igazaknak is jutalma, de legalábbis maradjon övék az örökség, az ország.

            Tudjuk jól, a mi örökségünk a mennyei hon. A legcsodálatosabb ajándék az üdvösség, örök élet. De az Isten a szeretetét nem csak ezzel fejezi ki. Ő annyira szeret bennünket, hogy ezen felül minden mást is megad nekünk, amire szükségünk van. „Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjetek, és megadatik nektek.” (Jn 15, 7).

            S így joggal bizakodhat a zsoltáros, hogy az Úr nem hagyja veszni, népe evilági örökséget, hazáját sem. Hiszen alapvető feltétele a nép létének az otthon, mint az embernek a ruha, étel. S ahogy a lekcióban olvastuk: „a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6, 33).

            Az első lépés tehát, hogy az Urat keresse az ember, a közösség, a nép, megmaradjon benne, s az után mindez megadatik. „Akik az Úrban bíznak, olyanok, mint a Sion hegye, amely nem inog meg, hanem örökre megáll.” Ehhez szükség van bűnbánatra, megtisztulásra, mert ahogyan a mai napi újszövetségi igében olvashatjuk, mindannyian bűnösök vagyunk. És szükségünk van arra, hogy tudjuk, kiben kell bíznunk. Maradjunk is meg az Úrba vetett bizalomban, s akkor ő szilárddá tesz bennünket, átkarol, hogy meg ne inogjunk, s nekünk adja az örökséget. Már itt a földön, s majd a Mennyben!

Ámen!

Ima:

Mennyei Atyánk! Köszönjük szavadat, mellyel hozzánk szóltál!

Köszönjük, hogy itt vagy velünk, te átkarolsz bennünket!

Könyörgünk, maradj mindig velünk, ezzel a te végtelen átkaroló szereteteddel. Erősíts meg minket, ha szükségben vagyunk, gyámolíts karjaiddal. Szilárdíts meg bennünket!

Könyörgünk azért, hogy tarts meg bennünket a keskeny úton. Segíts megmaradni az igazságban. Szentelj meg bennünket, vezess a megigazulás útján!

Add meg nekünk itt a földön, amire úgy látod, hogy szükségünk van!

És majd add nekünk a mennyei örökséget!         

Fiad érdeméért!

Ámen!

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |