Határon innen és túl (kerékpártúra Kőszegtől Kőszegig)

Sok debreceni biciklizik praktikus okokból. Én is. Mert olcsóbb és gyorsabb, mint a tömegközlekedés, és mert egyszerűbb a parkolás. Általában sietve tekerünk. Télen, mert fázunk, nyáron, mert melegünk van, és menekülünk az árnyékba. És egész évben sietünk, mert nem szabad elkésnünk. És közben talán eszünkbe sem jut, hogy biciklizni máshogyan is lehet. Úgy, hogy nem rohanunk, úgy, hogy közben sokat beszélgetünk, úgy, hogy észrevesszük azokat a szép tájakat, bájos falvakat, kisvárosokat is, amelyeken autóval csak keresztülrobognánk. Ennek az a feltétele, hogy felfedezzük, hogy a kerékpár nemcsak közlekedési eszköz, hanem emlékezetes élmények forrása is lehet.

   Mint ahogyan a Debrecen- Nagyerdei Református Egyházközség által szervezett Kőszeg központú csillagtúrán is történt 2012 augusztusában.
   Hogy mi volt a legszebb az úton? Este sétálni a kivilágított kőszegi belvárosban? „Elfoglalni” a lékai várat? Lecsúszni a 270 méter hosszú locsmándi óriáscsúszdán? Eltévedni Írottkőnél? Íjászkodni a cáki műemlék pincesoron? A velemi Szent Vid kápolna? Árnyjátékot játszani az alulról megvilágított kőszegi várban? Ottlik Géza nyomaiba lépni a volt katonai alreáliskola méltóságteljes falai között? Nehéz eldönteni, melyik volt a négy napos út csúcspontja. De lássuk az elejéről!
   Négy autóval tizennyolcan érkeztünk meg a kőszegi református gyülekezet vendégházába. A szállással, a vendéglátó gyülekezettel, a várossal és a kölcsönzött kétkerekűekkel való ismerkedés után másnap reggel indultunk Lékára (Lockenhaus). A mai gyerekek és fiatalok nem érthetik, miért olyan nagy boldogság apáiknak még most is, több mint 20 évvel a vasfüggöny elbontása után, hogy a gyerekek az utolsó délutáni szabad programot azzal töltötték, hogy visszamentek Lékára (vagyis Ausztriába) fagyizni.

   Tervezni szükséges, de mindig a váratlan dolgok teszik igazán emlékezetessé az utat. Éppen ezért a részletes beszámoló helyett egy-két meglepetést elevenítek fel. Azt tudtuk, hogy gyönyörű a lékai vár, és nem is csalódtunk. Meseszép környezetben várja a látogatókat az épségben marad épület. Azt kaptuk, amit vártunk. De a meglepetés csak ezután jött. Amikor Léka mellett egy kilátót keresve letértünk egy rövidebb út reményében, eltévedtünk. Egy végtelenül hosszúnak tűnő erdei kavicsút után egy még hosszabbnak látszó több kilométeres emelkedő után a csúcsponton egy útszéli büfé talán még sohasem okozott ekkora örömöt erősen fáradó csapatunknak. A ráadás az a 15 percnyi önfeledt száguldás volt, mely során leértünk Írottkőtől Rohoncig. A rohonci tó hideg vize nem jelentett akkora vonzerőt délután négy felé, mint a Kőszegen bennünket váró pizza, így csak körbekerekeztünk a tavon és a városon, majd  "hazafelé" vettük az irányt.

   Emlékezetes, és nem várt ajándék volt a cáki műemlék pincesoron való íjászkodás is. A kezdeti elfogódottság után a csapat minden tagja kipróbálta, és még olyan is volt köztünk, aki célba talált. A gyorsan szakértővé vált csapat elismeréssel adózott a mesterlövészeknek.

   Két hónap távlatából a beszámoló csak töredékes lehet. De a részt vevőknek jól eshet az emlékek és élmények felidézése, a többieknek pedig talán egy kis kedvet csinál a hasonló utakhoz. Mert biciklizni jó. Barátokkal, szép tájakon keresztül pedig nagyon-nagyon jó.