2024. március 29. - Auguszta
  • Email:
  • Telefon: 36-52-410-811
  • 4032 Debrecen Bolyai u. 25.
Magyar In English
Istentiszteletek
Szivárvány újság
Zenék
Legfrissebb igehirdetések
Vallomások
Pályázati projekt

Pályázati projekt

Házasság Hete 2018

2018. február 11.

Kéthetesre bővül idén a Házasság Hetének debreceni rendezvénysorozata

Február 11-én az ország számos nagyvárosában elindul a Házasság Hete, mely minden évben Valentin nap környékén igyekszik felhívni a figyelmet házasság és család erejére és fontosságára. A központi rendezvényekhez kapcsolódva Debrecen is színvonalas programokat kínál az érdeklődők részére.
A cívisváros duplán jól jár, hiszen az ökumenizmus jegyében (2018-ban első alkalommal) immár összesített eseménysorozattal jelentkeznek a szervező egyházak: az első héten a katolikus, a második héten a református egyház helyszínein vehetünk részt érdekes és változatos programokon, valamint civil kezdeményezések is színesítik az idei Házasság Hetét. Bőven lesz alkalmunk elmélyülni a témában, ugyanis szinte minden estére jut egy-egy program a 2018. február 11 és 25 közti időszakban.
Ízelítő a kínálatból: vendégünk lesz Böjte Csaba testvér, gyűjthetünk szerelmes verset, tanulhatunk az érintésről és beszólhatunk a papnak a női - férfi szerepek témakörében. Lesz táncest és előadás, filmvetítés és vitaest, beszélgetés és párkapcsolati tréning, házas hétvége, vetélkedő, ima, játék.
Idén feleségével városunkba látogat Krúdy Tamás újságíró is, a Nők Lapja vezető szerkesztője, aki hatgyermekes családapaként fontosnak tartja a karrier és a családi élet összehangolását. Feleségével, Krúdy Zsófia újságíróval, (aki párKatt.hu katolikus társkereső koordinátora is), évek óta szívesen és nagy sikerrel osztják meg másokkal házasságról szerzett tapasztalataikat, elképzeléseiket, gondolataikat. Debreceni előadásuk címe a „Család és szexualitás” lesz.
A rendezvények ingyenesek, nyitottak, a részvételhez nem szükséges semmilyen felekezeti hovatartozás. Sőt, kifejezetten hívják és várják azokat a vendégeket, akik még nem vettek részt hasonló eseményeken.
A szervezők remélik, hogy mindenki megtalálja az életállapotának és érdeklődésének megfelelő programot; legyen az fiatal vagy idős, házasságban élő, vagy arra készülő, egyedülálló, vagy nagycsaládos.
A programok helyszínei és időpontjai ITT találhatók:

Időpont: 2018. február 11. vasárnap
Helyszín: Megtestesülés Plébánia Debrecen, Borbíró tér, 4032
11.15: Szentmise Böjte Csaba testvérrel – a Házasság hetének debreceni megnyitója
Mise után Csaba testvér gyermekeinek rövid előadása a házasságról

Időpont: 2018. február 11. vasárnap
Helyszín: Görögkatolikus Érseki Hivatal, Petőfi tér 8.
16.00: „Érintés”- Szentesiné Miklós Andrea, klinikai szakpszichológus előadása
16.45: Társastánc
18.30: Kiengesztelődési vecsernye – az Attila téri görögkatolikus templomban

Időpont: 2018. február 12. hétfő
Helyszín: Görögkatolikus Érseki Hivatal, Petőfi tér 8.
18.00: "Az END házastársi közösség és gazdag erőforrásai" - Mátyásföldi Imre és Mátyásföldiné Kaló Mariann előadása és tanúságtétele
19.00: Csendes ima a házasságokért - Terdik János atya

Időpont: 2018. február 13. kedd
Helyszín: Görögkatolikus Érseki Hivatal, Petőfi tér 8.
18.00: „Párkapcsolati kikapcs” - Párkapcsolati önismereti tréning Soltész Iannal

Időpont: 2018. február 14. szerda
Helyszín: Attila tér Főszékesegyház
17.30: Előszenteltek Liturgiája – ima a családokért

Időpont: 2018. február 15. csütörtök
Helyszín: Görögkatolikus Érseki Hivatal, Petőfi tér 8.
16.45: KEMENCE (Keresztény Mentálhigiénés Centrum) bemutatkozása
Munkatársaink tanácsadása elérhető a következő témákban:
Dr. Kovács László felnőtt- és gyermekpszichiáter
Gajdos Viktória mentálhigiénés szakember, családterapeuta
Kárpátiné Könczöl Tímea tanár, családterapeuta-jelölt
Mátyásföldiné Kaló Mariann tanár, fejlesztőpedagógus
18.00: „Család és szexualitás”– Krúdy Tamás és Zsófia tanúságtétele
Krúdy Tamás újságíró, a Nők Lapja vezető szerkesztője, hatgyermekes családapa, aki fontosnak tartja a karrier és a családi élet összehangolását. Feleségével, Krúdy Zsófia újságíróval, a párKatt.hu katolikus társkereső koordinátorával évek óta szívesen osztják meg házasságról szerzett tapasztalataikat, elképzeléseiket, gondolataikat másokkal.

Időpont: 2018. február 16. péntek
Helyszín: Attila tér Főszékesegyház
17.30: Előszenteltek Liturgiája- ima a családokért

Időpont: 2018. február 16-18. (péntek – vasárnap)
„Házas Hétvége”
Helyszín: Szent József Gimnázium, 4024 Debrecen Szent Anna utca 17.
Egy hétvége, amit egymásnak ajándékozunk a házastársi kapcsolat mélyítésének és gazdagításának vágyával. Abban segít, hogy férj-feleségként közelebb kerüljünk egymáshoz, kapcsolatunk felfrissüljön és rátaláljunk arra az útra, amely visszaadja a boldog házaséletbe vetett reményünket. A két és fél napos program során felfedezzük, hogy házasságunk sok év után és a hétköznapokban is lehet ugyanolyan bensőséges, mint a házasságunk kezdetén volt.
Öt évnél régebbi házaspároknak ajánljuk, felekezethez tartozás nem elvárás.
Részletes információ:www.hazashetvege.hu
Előzetes regisztráció: 20/ 33 44 983 schkalman@gmail.com

Időpont: 2018. február 17. szombat
Helyszín: Görögkatolikus Érseki Hivatal, Petőfi tér 8.
16.00: „Egymásra és Istenre hangolva” – Kiss László atya előadása
16.45: „TÁRSAS-EST” - párkapcsolati műhely, vetélkedő, társasjáték, állófogadás, beszélgetés

Időpont: 2018. február 18. vasárnap
Helyszín: Attila tér Főszékesegyház
10.00 Szent Liturgia, házaspárok megáldása

Időpont: 2018. február 19. hétfő
Helyszín: Bakelit Music Café, Debrecen, 4024 Kossuth u. 21.,
19.00–21.00: Szólj be a papnak - Változó női és férfi szerepek
Egy nő is legyen domináns, eredményes és versenyképes? Legyen minden anya amazon sikernő is egyben? A férfiak közben elnőiesednek? Mi a nők és a férfiak dolga a világon? Megadja-e az egyház a választ mindezekre, vagy mindenki maga találja meg saját identitását?
Gyertek és beszélgessünk a változó női és férfi szerepekről!
Akiket faggathatsz:
Arany Barbara - református lelkésznő
Asztalos Richárd - evangélikus lelkész
Kiss László - görög katolikus pap
Reznek Ádám - római katolikus pap

Időpont:2018. február 22. csütörtök 17:00
Helyszín: Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség, 4032 Debrecen Bolyai u. 25.
Hogyan mondjam el neked?
Legkedvesebb szerelmes verseink - szerelem a költészetben és a Bibliában
Melyek a legkedvesebb szerelmes verseink a magyar és világirodalomból?
Kiderül a Házasság Hete csütörtöki alkalmán.
Keressük a Nagyerdei gyülekezet legkedvesebb szerelmes versét! Hogyan fogjuk megtalálni? A segítségeddel! Kérjük, hogy válaszd ki és küldd el a számodra legkedvesebb szerelmes verset a refnagyerdo@gmail.com e-mail címre, vagy kinyomtatva (fénymásolva) személyesen a lelkészi hivatalba február 15-ig! Kérjük, hogy az ajánló neve és életkora is szerepeljen a lapon, így az is kiderülhet, hogy melyik verseket szeretik a férfiak és a nők, fiatalok és idősebbek.
A legtöbb szavazatot kapó költemény elhangzik majd a hét programját lezáró vasárnapi ünnepi istentiszteleten.

Időpont: 2018. február 23. péntek 17:00
Helyszín: Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség, 4032 Debrecen Bolyai u. 25.
Újratervezés kisfilm – nagy beszélgetések
Idős pár a forgalomban. A nő fecseg, riogat, irányít. Egyszerre közlekedési rendőr, GPS és helyszíni közvetítő. A férfi hol morog, hol kifakad. Ez a világuk rendje. De ez élet folyamatos újratervezés…
Tóth Barnabás többszörös díjnyertes kisfilmjének vetítését követően szeretettel várunk mindenkit tapasztalatcserére, beszélgetésre, újratervezésre

Időpont: 2018. február 24. szombat 15:30
Helyszín: Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség, 4032 Debrecen Bolyai u. 25.
Éltető sodrásban - előadás, bizonyságtételekkel
Dr. Németh Áron előadása
Az előadáshoz gyűjtünk rövid (3-5 perces) bizonyságtételeket, arról, hogy párkereséshez, házassághoz honnan, milyen segítséget kaptál már, Pl. : - Szentírásból, - valamelyik Házasság Hete programjából, kiscsoporttól, keresztyén könyvből, keresztyén testvéredtől, stb. Kérjük, írd le 10-15 sorban és küldd el a refnagyerdo@gmail.com címre, vagy papíron a lelkészi hivatalba a telefonszámoddal együtt. Ezek az Átriumban olvashatóak lesznek, és néhányat szeretnénk felhasználni a szombat délutáni előadáshoz is.

Időpont: 2018. február 25. vasárnap 10:30
Helyszín: Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség, 4032 Debrecen Bolyai u. 25.
A Lélek sodrásában
Istentisztelet – Püski Lajos és Judit
Jubiláló házaspárok köszöntése
 

 

Legfrissebb

Fotóalbumok:

Gyülekezeti hétvége
Imaéjjel

Videók:

Gyermekórások karácsonyi műsora (fél 11)
Gyülekezeti tábor - 2015
GYÜLEKEZETALAPÍTÁS
Életképek
Betöltés…
További fotók megtekintéséhez
kattintson ide!
Gyülekezeti virág
Gyülekezeti virág
Kattintson a virágra a gyülekezet felépítésének megtekintéséhez!
Gyülekezeti könyvtár
Gyülekezeti könyvtár
Kattintson a könyvtárunkban megtalálható könyvek listájához!