Újat kezdeni az Úrral

Textus: Zsoltárok 72

Salamoné. Isten! Add törvényeidet a királynak, és igazságodat a király fiának, hogy igazságosan ítélje népedet, és törvényesen a nyomorultakat.
Teremjenek a hegyek békét a népnek, és a halmok igazságot!
Szolgáltasson igazságot a nép nyomorultjainak, segítse meg a szegényeket, de tiporja el az elnyomókat!
Éljen addig, míg nap és hold lesz, nemzedékről nemzedékre!
Mint amikor eső hull a rétre, és zápor áztatja meg a földet:
úgy virágozzék napjaiban az igazság, és legyen nagy békesség, amíg meg nem szűnik a hold.
Uralkodjék tengertől tengerig, és a folyamtól a föld széléig.
Hajtsanak térdet előtte a pusztalakók, nyalják a port ellenségei!
Tarsísnak és a szigeteknek királyai hozzanak ajándékot, Sába és Szeba királyai fizessenek adót!
Boruljon le előtte minden király, minden nép őt szolgálja!
Mert megmenti a segítséget kérő szegényt, és a nyomorultat, akinek nincs segítője.
Megmenti a nincstelent és a szegényt, a szegény embereket megsegíti.
Elnyomástól és erőszaktól megváltja őket, mert drága számára a vérük.
Éljen ő, és adjanak neki sábai aranyat, imádkozzanak érte szüntelen, és áldják őt minden nap!
Legyen bőven gabona az országban, a hegyek tetején hullámzó kalászok legyenek olyanok, mint a Libánon; virágozzanak a városok, mint földön a fű!
Maradjon meg neve örökké, terjedjen híre, amíg a nap ragyog! Nevével mondjanak egymásra áldást; mondja őt boldognak minden nép!
Áldott az ÚRisten, Izráel Istene! Egyedül ő tud csodákat tenni!
Áldott legyen dicső neve örökre, töltse be dicsősége az egész földet! Ámen, ámen.
Itt végződnek Dávidnak, Isai fiának az imádságai.

Imádság:

Mennyei Édesatyánk! Hálatelt szívvel jöttünk a Te hajlékodba, hogy megengedted, hogy felvirradjon az új esztendőre, az új esztendő első napjára. Hálatelt szívvel állunk meg előtted, hálát adunk az elmúlt esztendő minden áldásáért.
 És most kérünk Téged, hogy Te vezess minket az új esztendőben, ahogy a király vezette a népet, úgy Te még tökéletesebben vezethetsz minket, mint Királyok Királya, Uraknak Ura, Népeknek Ura.
Kérünk Téged, hogy vedd kezedbe sorsunkat, életünket újra, és vezess bennünket. Vezess bennünket a mi utunkon, saját életutunkon, és vezess bennünket a mi lelki utunkon a lelki fejlődésünkbe.
Kérünk Téged, légy jelen közöttünk most is a Te Szentlelkeddel.
Áldd meg az igét mi közöttünk, áldd meg az üzenetedet, és segíts bennünket, hogy valóban a Te nevedben tudjunk új évet kezdeni, és a Te nevedben tudjuk folytatni mindazt, amit már elkezdtél mibennünk. Kérünk Téged, hogy így áldd meg ezt a gyülekezetet. Áldj meg bennünket egyen-egyenként, Jézus Krisztusért. Ámen!

Lekció: 2 Kir 1,1-18

Aháb halála után Móáb elpártolt Izráeltől. Ahazjá Samáriában leesett felső szobájából a korláton keresztül, és megbetegedett. Követeket küldött el, akiknek ezt mondta: Menjetek, és kérdezzétek meg Baalzebúbot, Ekrón istenét, hogy meggyógyulok-e ebből a betegségből!
Ekkor az ÚR angyala így szólt a tisbei Illéshez: Indulj, menj el Samária királyának a követei elé, és így szólj hozzájuk: Talán nincs Isten Izráelben, hogy ti Baalzebúbot, Ekrón istenét mentek megkérdezni?
Ezért így szól az ÚR: Nem kelsz föl abból az ágyból, amelybe lefeküdtél, hanem meg fogsz halni! Ezzel Illés elment.
Amikor a követek visszatértek a királyhoz, megkérdezte tőlük: Miért tértetek vissza?
Azok így feleltek neki: Egy férfi jött velünk szembe, és ezt mondta nekünk: Menjetek, térjetek vissza a királyhoz, aki elküldött benneteket, és így szóljatok hozzá: Ezt mondja az ÚR: Talán nincs Isten Izráelben, hogy te Baalzebúbhoz, Ekrón istenéhez küldesz, hogy megkérdezd őt? Ezért nem kelsz föl abból az ágyból, amelybe lefeküdtél, hanem meg fogsz halni!
Ő megkérdezte tőlük: Milyen volt annak a férfinak a külseje, aki veletek szembe jött, és ezeket mondta nektek?
Azok így feleltek neki: Szőrből készült ruha volt azon a férfin, és bőröv övezte a derekát. A király ezt mondta: A tisbei Illés volt az.
Ekkor elküldte Illéshez egyik parancsnokát ötven emberével. Ez fölment hozzá, mert Illés a hegy tetején tartózkodott, és így szólította meg: Isten embere! A király azt parancsolja, hogy jöjj le!
Illés így felelt az ötven ember parancsnokának: Ha én az Isten embere vagyok, szálljon le tűz az égből, és emésszen meg téged ötven embereddel együtt! Ekkor tűz szállt le az égből, és megemésztette őt ötven emberével együtt.
A király elküldte hozzá egy másik parancsnokát is ötven emberével, aki így szólította meg: Isten embere! Azt üzeni a király, hogy jöjj le azonnal! De Illés így felelt nekik: Ha én az Isten embere vagyok, szálljon le tűz az égből, és emésszen meg téged ötven embereddel együtt! Ekkor Isten tüze szállt le az égből, és megemésztette őt ötven emberével együtt.
Még egy harmadik parancsnokát is elküldte ötven emberével együtt. Ez a harmadik parancsnok fölérve térdre rogyott Illés előtt, könyörgött neki, és így szólt hozzá: Isten embere! Kérlek, legyen drága előtted az életem és ötven szolgádnak az élete!
Lásd, tűz szállt le az égből, és megemésztette az előbbi két parancsnokot és ötven emberüket. De most az én életem legyen drága előtted!
Ekkor az ÚR angyala így szólt Illéshez: Menj el vele, ne félj tőle! Elindult tehát, és elment vele a királyhoz.
Így szólt hozzá: Ezt mondja az ÚR: Mivel követeket küldtél, hogy megkérdezd Baalzebúbot, Ekrón istenét, mintha Izráelben nem volna Isten, akinek az igéjét megkérdezhetnéd, azért nem kelsz föl az ágyból, amelybe lefeküdtél, hanem meg fogsz halni!
Meg is halt az ÚRnak a szava szerint, amelyet Illés elmondott. Utána Jórám lett a király, a júdai Jórám királynak, Jósáfát fiának a második évében, mert neki nem volt fia.
Ahazjá egyéb dolgai, amelyeket véghezvitt, meg vannak írva Izráel királyainak a történetéről szóló könyvben.

Kedves Testvérek!

A naptár szerint elkezdődött egy új esztendő. És ilyenkor év végén, év elején az úgymond szokásos műveletek, gondolatok foglalkoztatnak bennünket. Pénztárzárás, az esztendő összegzése, értékelése, az újnak a tervezése, boldog békességes esztendő kívánása. És ez így mind szükséges, helyes, mégis azt kell, hogy mondjuk: de. Miközben megpróbáljuk lezárni, úgymond összegezni a mögöttünk lévő esztendőt, aközben könnyen és hamar illúziós váradalmak is keletkezhetnek bennünk, mondván, a naptár szerint egy új esztendő kezdődött, az évet lezártuk, tehát innen kezdve tiszta új dolog lesz, minden másképp lesz.

A mai ószövetségi bibliai szakaszunk első nagyon kemény figyelmeztetése éppen az, hogy igen, naptár szerint mi számoljuk a napokat, a hónapokat, az esztendőt; van év vége és évkezdet, de az események folyamatosak. Azok áthúzódnak, azok hatnak, azok nincsenek különösképpen tekintettel a mi naptárunkra. Az első nagyon kijózanító figyelmeztetése ennek a kemény történetnek éppen ez. Le kell zárnunk egy évet, értékelnünk kell, de nem eshetünk abba a hibába, hogy január 1-től már csupa jók leszünk, minden remek lesz, kolbászból lesz a kerítés, itt már minden jó lesz, mert új évet kezdtünk. Merthogy amit vetettünk, azt bizony aratjuk is. Áthúzódnak folyamatok, a pozitívak is, a kellemetlenek is, az örvendetesek is, vétkeink is erre az esztendőre is. Sőt akárhogy figyelmeztet a parancsolat: harmad- és negyedíziglen generációkon áthúzódnak. És hány évet lezártunk, hány újat kezdtünk és valójában ugyanabban voltunk benne.

A válságok – lelki, erkölcsi, gazdasági, közösségi válság –, az nincs tekintettel különösképpen a naptárra. Az események folyamatosak, hatnak, áthúzódnak. Elrontott életek, rendezetlen ügyek, adósságok, azok nem föltétlen zárulnak le december 31-gyel, és nem föltétlenül lesz január 1-től tiszta lap az életünkben.
Figyelmeztet ez a történet arra is bennünket, hogy az eseményeket tehát mindig összefüggéseiben lássuk. Akkor is, hogyha közben naptár szerint lezárunk egy-egy időegységet. Összefüggéseiben kell vizsgálnunk ezt a bibliai történetet is, amit az előbb olvastunk, mert különben félreértenénk. Az eseménysor az egy hosszú, évekre esetleg évtizedekre ható sor, és itt bizony látnom kell a korábbi történeteket is: Aháb, Jezabel pogány szokásait, amikor a pogányságot állami rangra emelte, amikor az Istentől nagyon elfordultak, amikor erre ítélet hangzik el, és hogy ez az ítélet utódai idejében is hatni fog. Aháb már rég nem él, talán esztendők teltek el, de mindaz, ami ott történt, az hat itt is a most olvasott szakaszban.
Ebben az összefüggésben láthatjuk mindazt, ami ott a hegyen történik. Mert ha nem így látjuk, akkor félreértjük és félre is fogjuk magyarázni.
Elhangzik az ítélet még a korábbi uralkodó fölött a maga istentelen életmódja, az állami rangra emelt pogányság miatt. És az ítélet úgy hangzik el – mivel megalázza magát –, hogy igen, és majd utódaid fölött visszafogottabb, késleltetettebb, de meg fog valósulni. Mert amit vet az ember, azt aratni fogja. Bármennyire lezárjuk a naptárt, az még hat a következő évben is.

Itt láthatjuk, hogy bizonyos értelemben késleltetett: csak a fia idejében. Igen, itt ahogy olvastuk, Ahazjá idejében jön el, teljesül be az ítéletnek egy része, hogy veszedelmet hozó az ő házára. Ugyanakkor valóban a következő uralkodó, a fia idejében zsugorodik az ország. Egyre kisebb lesz, de mindennek a gyökere az előző kurzusban, az előző uralkodás idején keresendő. Év és évek telhetnek, lezárhatjuk azokat, dolgaink meg folyamatosan mennek. Visszafogott ugyanakkor ez a megígért ítélet, hiszen Ahazjának nincs fia, tehát ezen a vonalon nem folytatódik tovább a korábban elvetett gonoszság következménye.

Miről is van itt tehát szó? Ahazjá a palota tetőteraszán – ahogy mi mondanánk – tartózkodik, és a korláton keresztül lezuhan, megbetegszik, összetöri magát és ekkor segítséget keres. És ez így helyes. De hol keresi a segítséget? A föníciai város Ekrón istenénél, Baalzebúbnál. Legyek ura, ha szó szerint lefordítanám és ez a furcsa név úgy érthető a mi számunkra, hogy bizony, ahol tetem van, oda különösképpen gyűlnek legyek. Valahol megfigyeltek a régiek is valamit, hogy talán a legyek visznek valamit, amit mi fertőzésnek és egyebeknek tudunk már mondani. Vagyis nem Istenhez fordul, hanem pogány bálványhoz fordul. A szomszédos kis városállamocska istenéhez küld el: kérdezzétek meg, hogy meggyógyulok-e. Mi lesz most velem, hiszen összetörtem magam?
És itt látnunk kell, hogy a hit és a tévhit áll egymással szemben. Nem igazán emberek, bár mindezt emberek jelenítik meg és képviselik.

Elküldi tehát embereit a király, Ahazjá Ekrónba Baalzebúb bálványhoz: tudakolják meg a jövőmet, mi lesz? És így esztendő fordulóján talán különösképpen időszerű lehet nekünk is, vajon milyen lesz a 2013-as esztendő, de jó lenne tudni, hátha illegitim módon meg lehetne tudni. Jósok jelentkeznek, horoszkópot kínálnak, ma is lehet. A mai Baalzebúbok is itt vannak körülöttünk. Lehet keresni illegitim úton a jövő titkait, csak nem érdemes, sőt, nagyon veszedelmes.

Megkapja a király az Úr üzenetét. Azt is megérti, hogy ez az Úr üzenete. Nem Illés az, aki kemény fiút játszik, aki megüzeni a királynak, hogy meg fogsz halni. Hanem hogy ez az Úr üzenete. És mégis nagyon szomorú, hogy szembefordul vele. Még a nyomorúsága idején sem akarja magát megalázni; még annyira sem, mint az egyébként pogányságot művelő apja a vége felé egy kicsit megalázza magát. Ezzel már nem tudja menteni és jóvátenni, amit elrontott, de Ahazjá még ezt sem teszi meg. Szembefordul Istennel. Megpróbálja semmissé tenni az Illésen keresztül megszólaló üzenetet. Az üzenet egy kérdés volt: Nincs Isten Izráelben? Ahazjá, hová szaladgálsz? Nyomorúságodban, bajodban hová mész? Hát nincs itt Isten?
Nagyon megdöbbentő, ami itt történik. Láthatná, apja sok gonosz cselekedete ellenére vagy közepette, azt az egy pozitívumot, hogy ott a vége felé, amikor jön a nyomorúság ígérete, akkor legalább megalázta magát. Valamiféle bűnbánat irányába kezdett elmozdulni. Ahazjá nem. Ahazjá a hatalom eszközéhez nyúl. Szól az egyik emberének: ötven katonáddal menj és hozd ide ezt az Illést! El fogjuk némítani. Mi az, hogy más hangon szólaltat meg? Isten azonban tud mindezekről. Az Úr jelen van. Jelen van Samáriában, nemcsak Jeruzsálemben. Az Úr jelen van és ismeri a dolgainkat. Ismeri a dolgainkat, nem tudjuk teljesen otthagyni 2012-ben. Ismeri azokat, és ismeri, hogy hogyan gondoljuk kezdeni az új évet. Isten tud mindezekről, és a király sorsát, Ahazjá sorsát nem Ekrón istene, nem Baalzebúb dönti el, hanem az Úr. Itt hitek és tévhitek ütköznek, hiszen ez az Ahazjá nagyon hívő ember. Bálványhívő. Isten tud mindezekről. Tud arról is, hogy Ahazjá el akarja hallgattatni Illést. Ilyen hang ne szólaljon meg. Nyomorúságban van, nagy bajban van, mégsem az Urat keresi, akkor sem, amikor jön a figyelmeztetés: Ahazjá eltévedtél, nem jó irányba keresed a segítséget. Inkább el akarja hallgattatni az Úr üzenetét megszólaltató Illés prófétát, és elküldi a ’fogd meg’-eket.
Nagyon elgondolkoztató ez a kétszer ötvenemberes történet. De hogy mennyire sajnos életszerű, hogy hányszor megtörtént azóta is a történelemben. Amikor emberek a hatalom szolgálatában állva minden istentelen parancsot parancsra teljesítenek. Mennek a ’fogd meg’-ek és figyeljük meg. Fölmennek a hegyre, ahol Illés van. És ez a parancsnok, hogy szólítja meg Illést? Isten embere! Tudja. Tudja, hogy Illés az Isten embere. Ez nem probléma. A király parancsol és gyere. Bizony, el kellett volna gondolkozni, hogy: vajon kire kellene hallgatni? Az Úrra hallgatni, vagy a király istentelen parancsolatait teljesíteni. Ez a történelemben sajnos néha véresen kemény valóság volt, és nincs kizárva, hogy lesz is még. Amikor a hatalom mond valamit… A Krisztus nevében ne prédikáljatok! – emlékezzünk, hogy az apostoloknak meg akarták tiltani, meg is verték őket. És mit mondott Péter? Most kire hallgassunk? Istenre vagy rátok? Ki az Isten?
Nos, jön a vállalkozó csapat, akik a király parancsára mennek, és mindent hajlandók teljesíteni. Majd ők odahurcolják ezt az Illést, aki mer a királlyal szemben megszólaltatni bármilyen hangot is. Nem veszik észre ezt az önellentmondást. Isten emberének nevezik, de nem az Isten üzenetét keresik, hanem a király istentelen parancsát akarják teljesíteni. Ezért fizetik őket. És ítélet lesz. Ítélet lesz, viszont nagyon komolyan látnunk kell, hogy itt nem Illés bosszújáról van szó. Nem. Hanem Mózes 5. könyve 13. fejezetének az elejét kell elolvasnunk, akkor rájövünk, hogy Illés miért szól így, és mi történik itt, hiszen ott az van, hogy aki el akar téged téríteni az Úrtól, annak meg kell halnia. Aki az Istentől téged el akar téríteni. És itt ezek a ’fogd meg’-ek, ennek az eltérítő útnak, módnak a szolgáivá süllyedtek. A király istentelen parancsát képesek végrehajtani: majd ők előállítják és a király majd elhallgattatja. Itt nem fog az Úr üzenete megszólalni. És bizony az embereivel együtt vész oda. És ez megismétlődik. A következő még mindig nem gondolkozik el, majd a harmadik parancsnok lesz az, aki elgondolkozik, és lesz az, aki Illés előtt könyörögni kezd, aki elgondolkozik azon, hogy nem biztos, hogy minden világi parancsszót teljesíteni kell. „Isten embere! – ő is így szólítja meg, de ő így is folytatja. „Isten embere! Kérlek, legyen drága előtted az életem és ötven szolgádnak az élete!” És ekkor Illés önként elmegy a király elé. Nem kell előállítani, nem kell karhatalmat alkalmazni. Elmegy, hogy megvédje ezeket az embereket, akiknek ha talán félelemből, talán másért, de mégis a szívében valahol megszólal, hogy nem csak kimondják, hogy Isten embere vagy, de a pogány dolgoknak engedünk, gyere és viszünk, ha nem, akkor előállítunk, hanem fölismerik, hogy munkahelyi kötelességük szerint nekik most istentelen dolgot kellene cselekedniük. De itt ők az Úr Istennel kerülnek szembe, nem Illéssel. És jaj, az élő Istennek kezébe esni! És ezért tudnak könyörögni. Ezért készek arra, hogy tulajdonképpen megtagadják a király parancsának való engedelmességet. De nem kell megtagadniuk, Illés elmegy. Úgymond az életét kockáztatja, és ezek pedig megmaradhatnak.

Nagyon komolyan elgondolkozhatunk, hogy ebben a világban keresztyén emberként hogyan kell viselkednünk. Mert nagyon sokan hivatkoznak az Úr Istenre és istentelen dolgokat művelnek. Ha valóban keresztyén emberek vagyunk, akkor úgy kell viselkednünk, és akkor az életeket megmentő lesz.
Illés elmegy a király elé és megismétli, amit korábban üzent.

Kedves Testvérek! A mai napi ószövetségi szakaszunk jó néhány nagyon fontos üzenetet ad nekünk az esztendő elején. A naptár szerint lezárhatunk egy szakaszt, a pénztárkönyvet lezárhatjuk, meg le kell zárni, kívánhatunk és kívánjunk békességet, boldogságot. Próbáljunk arra gondolni, hogy talán újat, másabbat kellene kezdenünk – legalábbis bizonyos dolgokat nem kellene úgy folytatnunk, mint tavaly. De az első kemény figyelmezetés tehát: az események azok hatnak, azok folyamatok, azok nem állnak meg december 31-én. És bizony, amit elvetettünk, az sokszor hónapok múlva, ahogy az őszi vetés, a következő évben fog igazán szárba szökkenni. És akkor látjuk majd a gyümölcsét.
Az áthúzódó hatások között újat kezdeni az Úrral. Ne csak a naptár szerint, hanem lényegileg változzunk, és kezdjünk újat!
Tanít bennünket nagyon keményen figyelmeztetve… a Baalzebúbok, azok mindig jelen vannak a történelemben, és mindig kínálják az Isten nélküli jövőt – általában nagyon hangzatosan, nagyon szépen, jól csomagolva. Az ilyen horoszkópok, az ilyen jövendőmondók világába mutassunk az Úrra! Ahogy Illés az Úrra mutat élete kockáztatásával is. Ha kell, a királlyal szemben is.

Mire figyelmeztet, tanít bennünket ez a történet? Arra, hogy tegyük azt is, amit az előbb a 72. zsoltárból olvastunk (a hét zsoltára ez a kalauzunk szerint): hogy könyörögjünk népünk vezetőiért is. Nemcsak szidni, kritizálni, átkozni, elutasítani, leváltani, visszaszavazni kell, hanem könyörögni érettük.
Figyelmeztet és tanít bennünket ez a történet, hogy az áthúzódó válságban is kitartóan munkáljuk az újulást. Kitartóan, mert az sok apró lépésben valósul meg. És ne csodaváró módon gondoljuk, hogy holnap vagy holnapután minden ragyogni fog, hanem valóban hitből erőt merítve hűségesek és kitartóak legyünk az újulás munkálásában kisebb és nagyobb közösségeinkben, gyülekezetben és nemzetünkben egyaránt. És megtérésünk hasson ki a részletekre is, vagyis az odaszánás, az odaszentelés, a megszentelődés az hosszú folyamat. Hasson, hogy mi az Úr gyermekei vagyunk. Látszódjon egyre inkább mindez. És életünk, gyülekezeti közösségünk ebben a világban az Úr jelenlétét és hatalmát hirdesse, ahogyan Illés abszolút kisebbségben, de az Úr szavához ragaszkodik akkor is, amikor katonai csapatot küldenek vele szembe és ellene. Kisebbségben maradva, de az Úrral többségben járva merjünk mi is ebben a világban, ebben az Európában úgy élni, szólni, hogy az Úr jelenlétét és hatalmát hirdessük, mert Isten jelen van ebben az Európában is. Abban az Európában, ahol csak Németországról tudjuk, hogy több adót fizető jós van, mint lelkipásztor. Nagyon hívő nép, csak miben? Baalzebúbban? Vagy az Úrban?
Ma is hangzik figyelmeztetésül, bátorításul: van Isten Izráelben! Isten jelen van Európában! Vajon mi őrá figyelünk? Mert ha ráfigyelünk, akkor egyre inkább nyilvánvalóvá lesz, jelenvalóvá lesz sokaknak Európában, hogy az Úr itt van. Baj van. A korláton átesett a király. Mi is átestünk a sok hülyeségünkön, a mindenáron erőltetett életszínvonalunkon, és még sok minden máson, amire az Úr azt mondaná, hogy idáig. De mi még azon is túl, és átzuhanunk a korláton, ahogy a király is lezuhan a tetőteraszról. És összetöri magát. Nagyon összetörtük magunkat, mi európaiak, mert átléptünk olyan határokat, ahol az Úr védőkorlátot állított, és ez még nem is elég. Akkor még szaladgálunk a modern Baalzebúbokhoz. Ha keresztyének vagyunk, ha az Isten népe vagyunk, akkor nekünk nagyon komoly feladatunk, hogy valósággá legyen, nyilvánvalóvá legyen egész Európa számára, hogy az Úr jelen van Európában is. Nem kell máshova szaladgálni, valami új hiteket, vagy hitetlenségeket hinni, hanem itt van az Úr. Isten jelen van Európában is. Cselekedni akar. Engedjük, vállaljuk, hogy általunk is, ahogy Illés által is. És amikor nagyon élesre fordult a helyzet, akkor Illés által emberek megmenekülhettek. Legyen az európai keresztyénség is megújult keresztyénség.
A történelmi tehertételeinket vinnünk kell tovább, azt nem tudjuk december 31-gyel lenullázni. De igen, lehet, és újuljunk meg, hogy nyilvánvalóvá legyen. Lehet és kell sokaknak megtérni. Legyünk ennek eszközei ebben az esztendőben és megtapasztaljuk, hogy van hatalmas Urunk, aki itt van, akire érdemes figyelni, és akinek kegyelmét érdemes hirdetni ebben az esztendőben is. Ámen!

Imádság:

Teremtő Istenünk! Hálát adunk, hogy nappalok, éjszakák, esztendők által is rendet kínáltál fel életünknek. Magasztalunk Urunk, Istenünk, hogy kijelentetted akaratodat útmutatásként számunkra, hogy védő korlátokat is felállítottál parancsolataid által. És téged dicsőítünk, hogy Krisztusban életet megújító kegyelmeddel fordultál hozzánk.
Könyörgünk most ez új esztendő első napján először is önmagunkért, hogy hitben engedelmesebbek legyünk.
Könyörgünk, segíts, hogy megújulva szolgáljuk a Te dicsőségedet, hogy engedelmes életünk által nyilvánvalóvá legyen a Te hatalmad és jelenléted.
Könyörgünk a körülöttünk élőkért, családunkért, hogy ajándékká lehessünk egymás számára.
Kérünk ez új esztendő elején gyülekezetünkért, hogy hálából magunkat még jobban odaszánjuk, hirdessük jelenlévő hatalmadat, kegyelmedet szóval és életünkkel, hogy sokan megismerhessenek Téged.
Könyörgünk ez esztendő első napján egyházunkért, az egész keresztyénségért, hogy a világ számára hitelesebben tudjuk, s akarjuk felragyogtatni a Te kegyelmedet, hogy Te jelen vagy, és nem kell más hitekhez, bálványokhoz, magukat istennek kikiáltókhoz fordulnunk.
Könyörgünk ez esztendő elején nemzetünkért, vezetőinkért, hogy az áthúzódó válság bajai között ne csupán saját bölcsességeikben bízva igyekezzenek jót tenni, a külső keretek javításával, hanem a lelki megújulást is akarják munkálni.
Segíts, hogy Európában újra jobban fölragyoghasson a mi hűségesebb Krisztus-követésünk által is üdvözítő hatalmad, hogy életek megtérjenek, gyógyuljanak, hogy nemzetek felépüljenek, hogy a Te neved dicsőíttessék. Ámen!

Áldás:

„A reménység Istene pedig töltsön be Titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által!” Ámen!