Igazak és bűnösök sorsa

„Áldott az, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a bizodalma. Mert olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit és nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sincs gondja, szüntelenül termi gyümölcsét.”

Lekció: Zsoltár 1

„Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmél-kedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz. Nem így járnak a bűnösök, hanem úgy, mint a polyva, amelyet szétszór a szél. Ezért nem állhatnak meg a bűnösök az ítélet idején és a vétkesek az igazak közösségében. Mert ismeri az Úr az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész.”

Isten Szentlelke áldja meg az elhangzott Igét és ajándékozzon meg minket itt és most az Úrtól elkészített üzenettel.

Imádság:

Örökkévaló kegyelmes Istenünk, szerető mennyei Édesatyánk! Az Úr Jézus nevében a Szentlélek által hálát mondunk neked, hogy itt lehetünk együtt jelenlétedben, házadban az istentisztelet alkalmán újra. Köszönjük Urunk a Te hűséges szeretetedet, megtartó irgalmadat, amellyel hordozták minket mindezideig az elmúlt héten is. Köszönjük, hogy tanácsoltál, igazgattad gondolatainkat, lépéseinket, megóvtál sok tudott vagy akár a tudatunkig el sem jutó veszedelemtől. Köszönjük, hogy megbocsátottad bűneinket. És köszönjük azt a csodát, hogy jóra, áldásra tudtad használni számos alkalommal gyarló életünket. Köszönjük, hogy Hozzád tartozhatunk. Köszönjük, hogy a szívünkben ott lehet folyamatosan a vágy a Te követésedre, a Te szolgálatodra. Kérünk Téged Urunk, hogy tarts meg ebben a Tőled való szebb igyekezetben. Urunk, légy áldott, hogy a Te őszinte szeretetteljes Igéd mindig elénk tárja a jót és a rosszat, az áldást és az átkot, az életet és a halált. Kérünk, hogy mostani komoly Igéid is gondolkoztassanak el minket és bátorítsanak, késztessenek a Tőled való jóra, a Te szent akaratod teljesítésére! Urunk Istenünk! Cselekedj többet, mint amit mi kérni, vagy elgondolni is tudnánk. Terjeszd ki áldásodat közel és távol szeretteinkre, lelki testvéreinkre. És fogadd szívünk háláját és magasztalását most, minden időben és mindörökké!
Ámen!

Textus: Zsoltár 1:1-2

„Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik.”

Szeretett Testvéreim! Örömmel köszöntöm a Nagyerdei Gyülekezetet, egyházmegyei tanácsos testvéremmel együtt, a 2013. évi egyházlátogatás alkalmával! Örvendezünk, hogy újra itt lehetünk ebben a szép és áldott, gyümölcsöző életet és szolgálatot megjelenítő közösségben. 

A református Bibliaolvasó kalauzban az egyik mai napra kijelölt ige az 1. zsoltár. Az az imádságom, imádságunk, hogy ajándékozzon meg Isten Lelke minket itt és most e zsoltárból tőle elkészített üzenettel. 

Testvéreim! Ahogyan a zsoltárnak a címe is olvasható: Az igazak és a bűnösök sorsáról van szó ebben a zsoltárban. 

Először is azon gondolkodjunk el a teljes Szentírásnak a jegyében, hogy kik is az igazak és a bűnösök? Hiszen voltaképpen ez a két szó a kulcsfogalma ennek a zsoltárnak. Ha ezt a két szót jól értjük, akkor megértjük a zsoltár üzenetét is; ha nem, akkor félreértjük azt, amit Isten e zsoltárban közölni akar velünk.

Kik az igazak? Az igaz ember a Biblia szerint nem az önmagában tökéletes ember, merthogy sajnos ilyen ember nincs. Hanem az az igaz ember a Biblia kijelentése szerint, aki az Isten meg nem érdemelt szeretete, vagyis kegyelme által helyre igazított ember, akinek megbocsáttattak a bűnei, aki elfogadta Istentől a hit ajándékát és aki bizalommal, engedelmesen igyekszik követni Istennek az útmutatásait. A Római levél 5. fejezetében például így olvashatjuk: megigazultunk „hit által, megigazultunk Jézus Krisztus vére által”. Nyilvánvaló a Szentírás kijelentése szerint, hogy a mi igazságunk Istentől van. Így kell és így lehet érteni, értelmezni ezt a fogalmat, hogy a bűn miatt kificamodott, az isteni kerékvágásból kilépett, kizökkent életünket Isten kegyelmes szeretete és hatalma helyre tudja igazítani gondolatilag és életvitel tekintetében. Ezt nevezzük tehát igazságnak, Istentől való igazságnak, az igaz ember mivoltának.

És ki a bűnös? Nyilván gondolhatnánk első körben, hogy most bizonyos lajstromok következnek, hiszen a bűn fogalma alatt polgári és vallási tekintetben olyan rossz dolgokat értünk, amelyek az ember életét, magát, kapcsolatrendszerét, környezetét tönkreteszik. Bizonyos értelemben így is van. Azonban a Biblia, amikor ezt az állapotot, ezt a kérdést nagyon gyakorlatiasan és átfogó értelemben megakarja fogalmazni számunkra, akkor egy egészen egyszerű és talán meghökkentő dolgot mond. Ézsaiás próféta könyve 53. fejezetében azt olvassuk, Isten szomorúan mondja, hogy az a bűn, az a bűnös állapot, mikor az ember a maga útját járja. Talán mindent várnánk, csak pont ezt nem. Ez olyan egyszerűnek és olyan távolinak tűnik azoktól az ún. bűnöktől, amelyek a képzetünkben megjelennek. Márpedig Isten ilyen egyszerűen, ilyen gyakorlatiasan fogalmazza meg a bűnnek az állapotát. Az a bűn, ha az ember a maga útját járja. S hogyha az ember a maga útját járja, bizony ebből következik aztán mindaz a sok rossz, mindaz a sok lelki, gondolati, életvezetési ficam, törés, katasztrófa, tragédia, amit hétköznapi értelemben akár polgári, akár vallási vonatkozásban bűnnek nevezünk.

Igazak és bűnösök. Mennyire eszméltető Isten Igéje. És ezek a meghatározások bizony alázatra és annál inkább Isten iránti engedelmességre kell, hogy késztessenek minket. De nem úgy, mint ahogy a babiloni fogság küszöbén Isten népe tette, aki vezetőivel odafordul Jeremiás prófétához azzal, hogy kérdezd meg az Urat, mit cselekedjünk egy ilyen kritikus helyzetben? Mert most az előbbi magyarázat szavaival élve: nem a magunk, hanem az Úr útján szeretnénk járni. S kimondanak egy ilyen érdekes mondatot, hogy ha jó, ha rossz, hallgatni fogunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára.

Józan pillanatainkban és egészséges lelkiállapotunkban tudhatjuk, hogy Istennek rossz Igéi, rossz tanácsai, rossz útmutatásai nincsenek. Istentől, a jó Istentől csak jó származik. De az ember a maga bölcstelenségében, sőt engedetlenségi rugódozásaiban sokszor érzi úgy, hogy amit Isten tanácsol és mond, az bizony kérdőjelesen jó, vagy egyenesen rossz. És feljogosítva érzi az ember magát bizonyos helyzetekben, hogy ne fogadjon szót Istennek. Ez egy szomorú dolog. Mindenesetre ott és akkor Isten népe ezt mondja: az Úr útján akarunk járni, az Úr akaratát akarjuk tenni ha jó, ha rossz. És Jeremiás az Úrhoz fordul több napi komoly elcsendesedett imádságban, és amikor ezt követően közli Isten népével az Úr akaratát, akkor az a fájó dolog történik, hogy az előzetes deklarációval ellentétben mégis csak a saját útjukat választják. Mert rossznak tartják azt, amit az Úr mond. S ebből aztán további egyéni és közösségi tragédiák következtek.

Valahogy így van ez Testvéreim. Az ember, ha bármi okból nem akar Isten útján járni, akkor gyakorlatilag a Biblia kijelentése szerint a bűn útjára téved. S hogyha ezt akármiképpen is magyarázza önmagának, végül is következményeiben keservesen kell, hogy tapasztalja: bizony nem jó az embernek a maga útját járni. Jobb és egyedül jó Istennek engedelmeskedni.

Igazak és bűnösök. Mennyire más megvilágításba állítja Isten Igéje ezt a két fogalmat, ezt a két létállapotot, ezt a két életvitelt. És ebben a tekintetben tárja elénk az 1. Zsoltár azt, hogy az igazak és a bűnösök között különbség van. Fontos megértenünk és ebben meg nem inognunk, hogy van különbség az igaz és a bűnös ember sorsa között. Úgy tűnik persze, hogy erről felesleges beszélni pont egy keresztyén gyülekezetben. Hát nem egyértelmű ez? Sajnos nem mindig.
 Van, amikor az igaz ember – hadd használjam a továbbiakban ezt az egyszerű fogalmat, beleértve mindazt, ami az előző magyarázatban elhangzott – sokszor bizony meginog. És megkísértett helyzetbe jut, és majdnem elesik vagy talán meg is botlik, ahogyan a 73. zsoltár írója, aki megvallja, hogy egyrészt látta a bűnösök jólétét, másrészt pedig szomorúan és fájóan, szinte megbotránkozva tapasztalta, hogy őt magát viszont csapások érik minden nap. Ez nyilvánvalóan óriási különbség. Csakhogy az istenfélő zsoltáros ezt a különbséget éppen fordítva gondolta, főképpen ószövetségi gondolatmenetben. Érjék csapások a bűnösöket minden nap, megérdemlik. És érje jólét és áldás minden szempontból az Istennel szövetségben élő embert, hát ez a normális, ez a természetes. Hogyhogy ez adott esetben éppen fordítva van? Vagy adott esetben éppen olyan szövevényesen kibogozhatatlanul átfedésben van, hogy szinte nem lehet fölfedezni a különbséget úgymond az igaz és a bűnös ember sorsa, állapota, útja között? Komoly, nehéz kérdés ez!

A közelmúltban éltük meg szomorú szívvel, természetesen hitben és Istentől vigasztalást, békességet kérve és kapva egy kedves barátunk, lelkésztársunk halálát. S amikor a nagyocska fia az elmúlt napokban nálunk volt látogatáson, vendégségben, akkor természetes, direkt módon tette fel a kérdést, hát lázadozva, mégis ott volt a szívében ez a kérdés, és az elsőként türemkedett ki a szívéből: miért halt meg a lelkész édesapám? És ebben benne volt az is, hogy hát lelkipásztor volt, Isten gyermeke és szolgája, és annyi sokan imádkoztak a gyógyulásáért. Miért? Miért?

Testvéreim! A Szentírás teljes kijelentését ismét alapul véve, és ezt fontos hangsúlyozni, hogy a teljes Írás az, amely Istentől ihletett, és hasznos, alkalmas a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre. A teljes Szentírás fényében, tükrében bizony azt láthatjuk, hogy az igazakat és a bűnösöket is érheti bármiféle öröm és bármiféle szenvedés. A bűnösök életéből a lelki örömöket azért jó értelemben hagyjuk ki, hiszen az az Isten gyermekének, szolgájának az osztályrésze. De most emberi módon, hétköznapi értelemben mondom: bármiféle öröm, bármiféle szenvedés. És ebben úgy tűnik, hogy nincs különbség. Na de hát akkor miről beszél az 1. zsoltár?

Testvéreim! A Bibliából azt értjük meg, hogy először is a különbség nem feltétlenül a történések tényében van, hanem azok feldolgozásának a módjában. A római levél 8. fejezetében azt olvassuk, hogy az igazakat, az Isten gyermekeit sem halál, sem élet, sem magasság, sem mélység nem szakíthatja el Istentől, Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban. Nyilván a hívő ember is szívesen kihagyná az életéből a mélységeket, és kihagyná adott esetben a halál átélését, és sok egyéb kudarcot és csalódást, betegséget és zsákutcát. De emberi sors.
 Írta annak idején Solohov is eszméltető Nobel-díjas kötetében: igen, emberi sors, amely alól egyetemlegesen senki sem vonhatja ki magát, de mégis ahogyan nem éli az ember, ott óriási különbség van.
 Isten gyermekének az életében bármi következik – a tudatos, szándékos bűnt leszámítva, bár ez is egy nagyon összetett dolog, hogy hol vannak az esendőségnek és az akarati aktivitásnak a határai, általánosan és gyakorlatiasan fogalmazva –, Isten gyermeke életében bármi történik, azt az Úrral közösségben élheti meg, és minden javára válhat. A magasságban nem bizakodik el, a mélységben nem esik kétségbe, az élet mindennapjaiban megtapasztalja az Úr vezetését, oltalmát, és a halál nem tragédia, hanem kapu az Üdvösségre, az Örök Dicsőségre.
Ellenben a bűnösök bármi élethelyzetben az újabb vétkekre éreznek úgymond felhatalmazást és lehetőséget. A magasságban elbizakodnak, a mélységben megkeserednek, az élet mindennapjaiban a maguk útját járják egyre több veszedelembe jutva, és a halált az élet, a lét legnagyobb tragédiájának, feldolgozhatatlan eseményének látják, amivel voltaképpen nem is tudnak mit kezdeni.

Testvéreim! Itt a különbség, az egyik különbség. Ahogy az egyik és a másik ember fogadja és feldolgozza az élete, a sorsa eseményeit, fordulatait.
 Másrészt az igazak és bűnösök sorsa végkifejlete óriási különbség. Itt Isten felhozza napját mind az igazakra, mind a gonoszokra. Esőt ad mind a jóknak, mind a hamisaknak a földjére. Ebben a tekintetben a különbséget kibogozni oly összetett dolog, de tudjuk a Szentírás kijelentéséből, hogy bármennyi szenvedésen menjen is keresztül Isten gyermeke, útja a mennyei dicsőségbe vezet. És bármi ún. öröm érje az istentelent, a bűnöst, szomorúan kell megállapítani, hogy útja az örök kárhozatba vezet, ha csak meg nem tér. Micsoda különbség!
Nem feltétlenül az útban, hanem az út végében, ahova az út, az utak vezetnek. Éppen ezért Isten Igéje nagyon-nagyon alázatos elcsendesedésre indít. Olyan könnyű lenne testvéreim ítélkezni, rangsorolni, kategorizálni. Itt vannak az igazak, itt vannak a bűnösök, és természetesen magunkat hova sorolnánk, mind az igazak közé. Ó, vigyázzunk a lelki gőggel! Ha az igazak közé tartozunk, az csak kegyelem, az csak a magasságos és irgalmas Isten végeérhetetlen áldása. Az ítélkezés pedig nem a mi dolgunk!

Gondoljunk csak a búza és a konkoly krisztusi példázatára, ahol tanítványait óvja az Úr az idő előtti ítélkezéstől. És újra csak az egész Szentírás jegyében ebbe a példázatba még azt is beleérthetjük, hogy mire eljön az aratás, talán még némely konkolyból is lehet búza. Merthogy az Isten kegyelmének munkája nyomán még ilyen rendkívüli csodák is történhetnek.

Reményik Sándor: Ne ítélj című verse is ezzel kapcsolatban eszméltet és gondolkodtat el:

Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy minél halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,

De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.

Nyilván nem szabad félreérteni ennek a versnek az üzenetét. Nem azt akarja mondani Reményik Sándor, aki igen komoly keresztyén életet éltet élt, hogy mindenre rá kell bólintani elvtelenül, hogy nincs különbség igaz és bűnös életek, sorsa között, és hogy minden mindegy. Nem erről van szó! Hanem arról van szó, ahogyan ő például a trianoni tragédiát megélte. Ő, a rendkívül szelíd és alázatos ember – hiszen így ismerték őt – bizony a kezdeti időszakban tele volt keserűséggel, feszültséggel, sőt emberek iránti haraggal és még az Úr Istennel is perlekedett. S aztán Isten kegyelme rávezette őt arra, hogy nem kell neki Trianont igazolnia, nyilván. És sajnos ez a tragédia még mindig történelmi igazságtételre vár, de oda lehet tenni egy fájó eseményt, történést az Isten kezébe! És azt mondani: Uram, Te tudod! A dolgok olyan bonyolultak, olyan összetettek. Te tudod. Teljességgel leteszem ezt a nagyon fájó, ezt a nehezen feldolgozható, ezt a jelenleg megoldást nem kínáló dolgot a kezedbe. Uram! Rád bízom és rád bízom magamat is mindenestől! Igen. Valahogy így, valahogy így lehet megélni ezt a furcsa és mégis lényegi különbséget az igazak és bűnösök között. Merthogy van az igaz embernek egy titka: az a bizonyos folyó mellé ültetett fa szemléletes példa. Lehetséges, hogy a fának a körülményei, az időjárási adottságok rendkívül kedvezőtlenek. Szárazság és egyéb olyan dolgok, amelyek ellene mondanak a virulásnak, a gyümölcsözésnek. Igen, lehetséges, hogy ez a fa ilyen időjárást él meg. És mégis zöldell és mégis szüntelen termi gyümölcsét. Hogyan lehet ez? Úgy, hogy a gyökereit láthatatlanul, bár valóságosan a vízig bocsájtja. Van egy titkos kapcsolat, ahonnan táplálkozik, és ezért lehet benne élet és ezért gyümölcsözhetnek ágai.

Testvéreim! Mi annyi sokat tudjuk szidni és kárhoztatni a körülményeket. Emberileg szólva bizonyos értelemben van benne igazság, de az már nem igaz, hogy a körülmények megakadályozhatják Isten gyermekét, szolgáját abban, hogy szent életet, hogy igazi életet éljen, és hogy gyümölcsöt teremjen. Mert az igaz élet, a gyümölcstermő élet az nem ideális körülmények függvénye, hanem egy titkos, áldott kapcsolat függvénye. Ha bele vagyunk gyökerezve az Isten örök szeretetébe, kegyelmébe, akkor legyenek bármily mostohák a körülmények, a családi, a munkahelyi, az egyházi, a társadalmi körülmények, akkor is – nem feltétlenül biológiai, hanem – lelki élettől duzzadhat a személyünk, és teremhetjük Isten dicsőségére, embertársaink javára az Istentől kapott és érlelt drága gyümölcsöket.

Igazak és bűnösök sorsa idetárul elénk ezekben az összefüggésekben.

Kedves Testvéreim!
Legyen a szívünk hálás, hogy mi valóban az igazak közé tartozunk, nem büszke, nem beképzelt, nem elbizakodott szívvel, hanem mélységes alázattal Isten kegyelméért hálát adva. És legyen a szívünkben ott az eltökélt szent szándék: Uram, bárhol és bármikor, de Benned gyökerezve szeretnék megmaradni és szeretnék gyümölcsözni a Te dicsőségedre és sokak javára, mert ez az én sorsom. Jézus Krisztus, Te vagy az én sorsom! Köszönöm Neked!
Ámen!

Imádság:

Kegyelmes Istenünk! Az Úr Jézus nevében, a Szentlélek által magasztalunk Téged, hogy a Te bűnbocsátó, üdvözítő szereteted ajándékaként Hozzád tartozhatunk és az igazak közösségében lehet osztályrészünk. Ó, segíts, hozzád ragaszkodó, engedelmes szívvel élni, Benned gyökerezni; és bárhol, bármikor, akár próbatételek, akár nehéz körülmények között és ellenére is teremni a szent élet és a szolgálat gyümölcseit dicsőségedre és sokak javára. Légy ebben segítségül! Könyörgünk Urunk betegeinkért, gyászoló testvéreinkért. Könyörgünk a magányosokért és családban élőkért. Áldd meg a Nagyerdei Gyülekezetet, áldd meg református anyaszentegyházunkat, egyházi vezetőinket. Áldd meg városunkat, népünket, hazánkat, az egész teremtett világot! Fogadd szívünk háláját, legyen Tiéd a dicsőség most és mindörökké!
Ámen!